2009. július 30., csütörtök

Karcagoló lángosfalók

(egyéb, kapcsolódó tudnivalók lásd az előző bejegyzést)

Borcsamama udvarias, ezért nem esik a lángosának neki (jó magyar szokás szerint), hanem megvárja, míg Juhizs meleg lángosa is megérkezik :-)

Addig figyeljétek csak meg, hogy milyen szuper nyaklánca van.



és együtt lenni evésnél mindig jobb, mint egyedül:

A farkas is ezért akart Piroskával... szakállas vicc már, de lehet, hogy valaki nem ismeri:
... mindenkiben van valami jó! Mondta a farkas. Bennem például Piroska... :-)

2009. július 28., kedd

Karcagi beszámoló

helyett:

(mivel már többen megtették a blogolók közül :-)


a karcagi VITAMINOS LÁNGOS receptje:

- végy egy lángost

(süssed meg magad, ha nem vagy rá alkalmas - lásd Juhizst, akinek a világ legjobb lángos receptjéből se sikerült még soha "kihozni" lángosra még csak köszönő viszonyban sem emlékeztető végterméket...) avagy vegyed meg készen - bár melegítve nem tökéletes, bár úgy is fincsi azért,

- kenjed meg tejföllel, vagy valami hasonló trutymalékkal, amit szeretsz,
- dobáljál rá mindenféle idényzöldséget, karikára vágott, vagy szeletelt paprikát, paradicsomot (ezt feltétlenül!), nyers uborka karikákat, lila hagymát (szerintem más hagymával is jó lesz az)
- ha bírja a gyomrod, akkor fokhagymával szórjad meg,
- sok-sok reszelt sajt a tetejére.
- faljad.

Mit is mondjak, valami isteni... le is fotóztak minket Borcsamamával miközben tömtük magunkba...

Persze, lehet, hogy a fenti lángosnak az égvilágon semmi köze nincs Karcaghoz, de én máshol még nem találkoztam vele.
Gondolom, hogy egy főzös blogon, fórumon nem lenne ebben semmi különleges.
Számomra azért az, mert nem jutott volna eszembe, hogy lángosra zöldségeket rakjad.

Hozzászólásban lehet bővíteni ötletekkel a repertoárt... nem vagyok én semmi jónak az elrontója :-)

2009. július 27., hétfő

Egy csésze tea....

Internetes "gyöngyszem".


"Egy nap, amikor anyunak valami dolga volt és nem volt otthon, apu egyedül vigyázott rám.
Kb. 2 és fél éves lehettem és éppen egy kisebb balesetből lábadoztam.
Egy ismerőstől kaptam egy kis teás készletet afféle "gyógyulj meg" ajándékkent és ez lett az egyik kedvenc játékom.
Apu a nappaliban ült az esti hírekben elmerülve, amikor behoztam neki egy kis csészike "teát" ami persze csak víz volt.
Jónéhány kis csészike tea és rengeteg dicseret után aputól, hogy micsoda finom teát készítek, megjött anyu.
Apu leültette a nappaliban és megváratta vele, amíg viszek neki egy kicsi csésze teát, mert "ez volt a világon a legaranyosabb dolog!"
Anyu várt szépen türelmesen, és tényleg megjelentem, kezemben az ici-pici csészike "teával" apunak, amit ő szépen le is hajtott.
Mire anyu megkérdezte (ahogy csak anyukák tudják megkérdezni... :)
"Felmerült benned, hogy az egyetlen hely, ahol eléri a vizet az a wc?"

2009. július 25., szombat

Fáradt Juhizs megérkezett a karcagi táborozásból ;-)



... és van neki kulcstartója...

nem tökéletes, girbe-gurba, csálé bizony, nem fér el a hagyományos keretek között..., szóval olyan juhizsos ;-)

jövőre tán varrok egy komplett házat is...

Ezúttal szeretném megköszönni a kulcstartó kialakításában részt vett alvállalkozóimnak a közreműködést (úgy, mint "húzd-meg-ragaszd-meg-fúrjad ki-hajlítsad-és-helyezd-be")

Ha már ház, akkor sétáljunk egy kicsit elalvás előtt egy múltbeli ház körül - kislánykorom egyik kedvenc dalával, ami a mai napig is megdobogtatja a szívemet:


2009. július 16., csütörtök

Pályaudvaron... :-) :-)

Szeretnék olyan pályaudvari csarnokban lenni, mint, ami a felvételen van.
Nézzétek meg, feledhetetlen élményben lesz részetek.

Köszönöm Pumuklinak, hogy elküldte nekem.

Mosolyt csalt az arcomra és jókedvet hozott a mai napra.
Ezt kívánom Nektek is.



Szinte várja az ember, hogy Julie Andrews is leszaladjon a lépcsőn... :-)

2009. július 13., hétfő

K R I S Z T I N A

A postaládámban sok szórólap szokott landolni.
De, ami ma hullott ki belőle; az egy kicsit más volt.

"Kedves Lakók!"
X.Y. Krisztina vagyok!

Ezen a nyáron sürgősen szükségem lenne diákmunkára.
17 éves vagyok.
Elvállalok mindent: takarítás, kutyasétáltatás, bevásárlás.
De ha van kisgyerek, rá is szívesen vigyázok.
És bármi más dologban is szívesen segítek!
Megbízható, kedves és precíz vagyok.
Semmilyen munkától nem riadok vissza!
Az órabérben pedig megegyezhetünk. Én nem kérnék sokat.
Hétköznap, bármely napon és bármely órákban elvállalom, de akár hétvégén is.
Itt lakok közel a XV. kerületi panelházban.
Köszönöm szépen!
Elérhetőség: ..... "

.
.
.
miért is szorult el ma a szívem...

A postaládámban sok szórólap szokott landolni.
De, ami ma hullott ki belőle, az egy kicsit más volt.

A Krisztina név jelentése: keresztény, Krisztushoz tartozó.

2009. július 10., péntek

Gyurkovics Zsuzsa a Közlöny Könyvesházban hétfőn

Egyedi és szép hangú színésznő Gyurkovics Zsuzsa.

Híhetetlen számomra, hogy 80 (?) éves idén.
Számomra az ő neve és hangja egyenlő a "magyar" Piaffal.

Hétfőn (lásd a plakátot) beszélgetés lesz a művésznővel.
Sejtem, - hogy tán egy kicsit énekelni is fog, hiszen zongorakíséret is lesz a plakát alapján.

Akinek módjában áll - jöjjön el, hallgassuk meg, nézzük meg a művésznőt.

A rendezvény ingyenes.

"Gyurkovics Zsuzsa

(Tótkomlós, 1929. márc. 9.– ): színésznő.

A SzAk elvégzése után, 1951-ben a győri Kisfaludy, 1954-ben a Nemzeti, 1958-ban a Madách Színház tagja lett.

1961–1965 között az NDK-ban élt, utána újra a Madách Színházhoz, majd 1966-ban a Vidám Színpadhoz szerződött, melynek 1989-ig volt a tagja.

1972–1976 között Győrben vendégszerepelt. Kezdetben főleg gyermek- és naivaszerepekben, később zenés darabokban, operettekben játszott.

Jászai Mari-díjas (1975). F.Sz. Nyilas Misi (Móricz Zs.: Légy jó mindhalálig); Edit Piaf (Scserbakov: Nem bánok semmit sem); Zsófi (Füst M.: Margit kisasszony); Marlene (Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket)."

Magyar Színházművészeti Lexikon









2009. július 9., csütörtök

Mikor hazaértem a minap,

akkor nem tűnt fel egyáltalán, hogy Töffencs öngyilkossági gondolatokat forgat a fejében.

Elterelte a figyelmemet Mr.Monk a tévében, az ő sajátos esetlenségével ;-)



viszont roppant módon feltűnő lett a csámcsogás, ami az előszoba felől érkezett, még gyeremekkorom bearanyozója Mazsola is megirigyelhette volna.




Amikor észleltem, hogy a számomra drágának számító vanish szappan fele elfogyasztásra került, akkor arcomra homály borult,

- ilyen nincs - állapítottam meg mélabúsan, mikor a fekhelyén megtaláltam a bőrkeményedés súrolásához használatos habkő maradék darabkáit is.
Kék volt.
Nem ám egy snassz fehér.
Fene a gusztusába..., hál'istennek ez a bulldog fajta olyan, mintha betonból lenne, bélrendszere teljes totális rejtély a maga sajátosságaival.


Itt azért látható, hogy "kivel" - helyett - "mivel" szeret Töffencs együtt aludni. Eredeti gazdijáék szoktatták rá, azóta se szokott le róla, ha nem figyel eléggé az ember, akkor Töfi jő és elrabolja a műanyag vízesflakont - csak akkor kedveli, ha rajta van a csavaros teteje - s, húzza, vonja, rohangál vele kertben, egészen addig, míg le nem tudja csavarni a tetejét... utána már nem annyira érdekes számára a dolog.
Még a palack tényleges elfogyasztására nem kapott rá...

Itt az idő elgondolkodnom rajta; megfelelő-e a nálam lakó lények ellátása.
Visszapörgettem az időt; ... hmmm. kaptak pedig reggel enni, igaz, nem létezik olyan ételmennyiség, amiről úgy gondolná egy blöki, hogy elég neki...

Hát, gondoltam, hogy - csatlakoznék a helyi büféhez, de kedvem szegte a valóság;

Vajon a gazdasági válság ennyire beszivárgott már az életünkbe, hogy ideje lenne tudatosulnia bennünk, hogy a helyzet már visszavonhatatlanul rémisztő és elromlott?

Azon, persze, el kellene gondolkodnom, hogy családtag is megragad minden alkalmat, hogy a jövendőbeli párjának otthonában lehessen.... lehet, hogy ott még van kaja.... ;-)

Azért ma történt jó dolog is, kemény 150.-Ft-ért beruháztam egy újságra (tartalma felejthető, buszra való, ha valakinek megfelel), amit pusztán érdekből a melléklete miatt vásároltam meg:


Tavaly a régimet elajándékoztam egy fiatal hölgynek, mert bánatos volt.
S, néha oly kevés elég ahhoz, hogy mosolyt csaljunk valakinek az arcára.
De, hiányzott a legyező - bár furin néznek az emberre néha, ha előkapja a kánikulában a zsúfolt buszon... pedig jó szolgálatot tesz.

Ez volt hát a mai napból a legjobb:



szóval akkor most legyezek... elhessentem a rosszat.... vagy, csak megpróbálkozom vele.

De, kaptam előtte néhány nappal szépséges ajándékot L-től:


Gyönyörűűűűű


Most itt igazán csendesen megjegyezném, (margó széle ;-) hogy Mammkától (eléggé el nem ítélhető módon) - még soha nem kaptam hímzést, pedig milyen szép keresztszemeteseket gyárt, nem értem a dolgot, elvégre megnyugtatja őt... így előbb-utóbb ki fogja nőni a lakást... bordó hímzésem még nincs... na, jó... kék se... ;-) ;-) ;-)

Nem, ez egyáltalán nem volt felhívás



keringőre ;-)

2009. július 5., vasárnap

Mikor tegnap

elindultam itthonról - tipródtam egy kicsit.
Megmossam-e hajam.
Gyakorlatilag két napig normális, a harmadik napon mindig megmosom.
Kihagytam, - gondolván, nincs semmi fontos, CSAK a közértbe megyek.
Másnap meg családi ünnepség, majd akkor megmosom.

Nem szoktam sokat vacakolni az öltözködéssel.
(Én és a tükör nem vagyunk függőségben egymással, nem vagyunk egymáshoz ragadva).

Mikor felvettem a slankító sötétkét pólómat, ami jótékonyan megpróbálja (bár hiú vállalkozásként) eltakarni a pocakomat... akkor egy-két perc múlva egy másik - szellősebb - újjatlan felső mellett döntöttem mégis.
Mert a közértbe jó lesz.

Mikor telepakoltam a bevásárlókocsit, kicsit nehezen lavíroztam vele, alig látszottam ki a leárazott kerti pavilon mögül, melynek szerencsés birtokosává válhattam.

Mikor kikukucskáltam mögüle és megláttam SZEZS-t a valamikori volt kolléganőmet, akkor meghűlt bennem a vér.
Kényszeredett mosoly fagyott az arcomra.

Ő úgy csinált, mintha örülne nekem.
Valamit kérdezett is (hogy vagy meg hasonlók, ami ilyenkor szokásos, vagy azt, hogy namizujsvanveletek).
Közben villámgyors tekintettel tetőtől talpig végigmért, és akkor tudtam, semmi se változott.
Elátkoztam a percet, mikor úgy döntöttem, hogy elég lesz MÁSNAP hajat mosnom.
Elátkoztam a percet, mikor úgy döntöttem, hogy a slankító (slankítani próbáló ;-) sötét pólómat a kényelmes, szellős, újjatlanra cseréltem. Mert tudom, hogy fehérben NAGYOBBNAK látszunk.

Már láttam lelki szemeim előtt, hogy hétfőn bemegy a valamikori volt munkahelyemre - és azoknak, aki ott van még és ismer engem - hát tutin elcsicsergi, hogy találkozott ZS-vel, és hogy nézz ki... de, hogy nézz ki...

SZEZS-zsel akkor sikerült megalapoznom a hosszú távú kapcsolatunkat, amikor beléptem ahhoz a bizonyos céghez X évvel ezelőtt.
Én gépeltem az egyik szobában, a másikban (ajtó közben nyitva) ő ült.
Mivel új voltam, onnan kiabált ki és kérdezősködött.
Én meg innen oda át - válaszolgattam.
Aztán, gondoltam egy nagyot és visszakérdeztem:
- Te hány éves vagy? - megmondta...
Mire én (csodálkozó és kissé döbbent hangon);
- Téééényleg???

Naaaa, ebben benne volt minden, hogy ő nem annyinak látszik (hátrányára, persze...)
Nos, ezzel sikerült örökre megalapoznom kettőnk kapcsolatát.
Közel 8 évre.
Meg az ilyen apró találkozásokra, mint a tegnapi is.

Egyből közölte velem, hogy a hűtőszekrény takarítása IS az én feladatom.
Naná, elvégre nehogy már egy előadó takarítsa saját maga után a hűtőszekrényt, azért van az új titkárnő, függetlenül attól, hogy használni fogja-e a hűtőszekrényt... ;-)
Ez utóbbi instrukcióját (hogy az én feladatom lenne egyedül) azért nem vettem halálosan komolyan.

A 8 év alatt sok szúrkálást kaptam.
Lehet, hogy sokat nem is tudatosan, CSAK ÚGY JÖTT, nem biztos, hogy mindet érzékelte.

Én úgy vagyok az emberekkel, hogy alapból nem szoktam utálni senkit.
Lehet persze valaki NEM SZIMPATIKUS, de én nem utálom és nem bántom, azért meg kell dolgoznia az illetőnek...

Annyiszor próbáltam az évek folyamán megszeretni őt.
És valóban, sokszor sikerült is - persze, csak a magam módján, néha erőt véve magamon - és az a furcsa dolog történt, amikor hajlottam feléje, hogy én biztosan tévedek vele kapcsolatban, mert mégis jó ember és szeretni való, akkor, mintha megérezte volna, mindig csinált valamit, hogy újra megsérüljek lelkileg és úgy érezzem, hogy hiábavaló az erőfeszítésem.

Még most is emlékszem rá, hogy egy buszos nyugati utazáson az ott lévő kollégáknak előadta, hogy milyen sok az én fizetésem... (soha nem volt sok, inkább SOKK/oló/ ) persze, visszamondták nekem, naná, hogy, mindenkinek TÖBB volt a fizetése, aki azon a buszon volt.
De, így terjed a rémhír.
Meg ugye, ingyen utaztak.
Nyolc év alatt többször is.
Mindig nagy szeretettel gondoltam rájuk itthonról (én, és a hatalmas nagy fizetésem), hogy mennyire rossz dolog annyi órán keresztül a buszon ülni, elvégre árt az ember vérkeringésének.

Az már egészen biztosan a "tudat alattim" lehetett, amikor a vége felé az egyik tárgyalásra bementem a szokásos módon megkérdezni, hogy ki mit kér, mit hozhatok.
Főnökünk és a vendég nem kért semmit.
SZEZS kért egy kávét ("tudod; azt a bizonyos fincsi fajtájút") - ergo, ami akkoriban csak nálam volt az emeleten. (Mert akkor már az ő részlegük egy szinttel lejjebb volt - tehát sajnálatos és eléggé el nem ítélhető módon, de nem voltunk már egy légtérben ... ;-)

Egészen napra pontosan egy hét múlva jutott eszembe, nem emlékszem már rá, hogy egy járművön, vagy esetleg a magvas gondolatok tetthelyén a mosdóban; szóval jegesen ért a felismerés, hogy egy hete kért tőlem egy kávét...
Esküdöztem, hogy nem direkt volt (és tényleg nem), jót röhögtünk rajta, kárpótlásul kettőt is kapott ;-)

Mikor kiléptem és nem volt x hónapig állásom utána, akkor a szülői értekezleten mellém ült (számomra érthetetlen módon) SZEZS férje, akiről szintén tudtam, hogy nem kedvel engem. Bár lehet, hogy az otthoni rólam való csicsergések miatt. Vagy egyszerűen alapállásból.
Ezt sikerült is bebizonyítania, mikor kiröhögött, hogy nincs még állásom, miközben tudta, hogy egyedül nevelem a gyerekemet.

Minap is mondta valaki; ha rosszat tesz velünk valaki, akkor az vissza fogja kapni... sorstól , Istentől, ki miben hisz.
Nekem az a tapasztalatom, hogy nincs ez így.
Bár egyszer egy jó ember erről a témáról így nyilatkozott nekem:
Hidd el Zsuzsa, visszakapják, csak legfeljebb Te nem látod.

Mikor tegnap elindultam itthonról tipródtam egy kicsit.
Megmossam-e a hajam...

2009. július 4., szombat

Az időjárás, mint a normálisság mércéje

Azon, hogy szürke volt minden tegnap hazafelé menet, - és dörgött is, már meg sem lepődik az ember.
Mostanában majdnem minden nap így van.


Már, azért óvatosabb vagyok, két hete a szokásos útvonalamon nem tudtam hazamenni minden jármű leállt a Körvasútsornál... se busz, se villamos, se erre, se arra nem haladhatott. Először azt hittük, hogy közlekedési baleset van.


Sebaj, gondoltam én, a bátor ötvenes "vállalkozó" elindultam szépen, hogy átgyaloglok a problémás szakaszon a vasúti felüljáró alatt és legalább eljutok néhány megállót a mamámhoz, onnan egy másik buszjárattal, más útvonalon hazajutok.

Aha.
Nem lett belőle persze; - semmi, mivel a felüljáró alatt gyalogosan sem lehetett átjutni, mert a hirtelen lezúdult csapadéktól összegyűlt ott a víz, de annyira, hogy a tűzoltók (vagy "hasonlók", tán kárelhárítók, ha vannak ilyenek) szó szerint térdig, vagy térd fölöttig álltak a vízben.


Aznap kalandosan jutottam haza, a kb. 3/4 órás utat kemény 2 óra alatt téve meg.
Túlélési ösztönöm akkor bekapcsolt: nem teszem ki többé a lábamat a lakásból anélkül, hogy ne legyen nálam néhány keksz vagy hasonló (mivel a buszon többen szédelegtünk a végén az éhségtől, senki se számított rá, hogy városnéző buszjáraton leszünk, ami ismeretlen kis utcácskákon keresztül, szinte a szomszéd kerületet is érintve próbál eljutni eredeti útvonalához)



igen, milyen jó is lenne, ha néhány csepp víz a táskámban is tartózkodna egy műanyag vacakban.

Boldogságom netovábbja volt, hogy bárhova indulok, előtte elmegyek a WC-re.... ha nem tettem volna... a sok víz látványa... meg egyáltalán... :-(


Így járván múltkor, tegnap hát előbbre látó voltam.
Felültem az első buszra, ami jött.
Nem vártam az enyémre.
Jó nekem más útvonal is, legyen az ember rugalmas a mai világban.
Nem kell megrögzötten ragaszkodni a mindennapi szokásos dolgokhoz.



A Blaha Lujza téren már voltak előjelek, de, a Keletitől Zuglóig jött az égi áldás helyett a büntetés.
Eső, zápor, zivatar, vihar, egyéb kategória, viharos szél volt az már biztos, úgy zuhogott az eső, hát nem láttál át rajta, akinek a fején volt valami az utcán, az bánatosan nézett utána, a hölgyek szoknyája erősen hasonlított a vidámparki Elvarázsolt kastély szoknya-felfújó szolgáltatásához...


Mikor megérkezett a jégeső, akkor nagy békességben hirtelen összebújtak az emberek a kapualjakban - ha volt esernyőd, már semmit se ért.

A buszunk nem ment tovább, nem látott ki a sofőr a lezúduló esőtől.
Jól tette, hogy várt, így éreztük: biztonságosabb.



Mikor végre elindult, hát rémisztő látvány fogadott minket, amerre elhaladtunk. Valami fura barnás dolgok hevertek szanaszét, göndörödve, pöndörödve, rettentő rendetlenség látszatát keltve.
Mire rájöttem, hogy mi az; hát a döbbenet volt, a jég leverte (elverte?) a fák háncsrétegét - az hevert mindenütt.


A csatorna - persze ? - nem tudta elnyelni a hirtelen lezúdult sok vizet.
Sok-sok utcaszakaszon át úgy állt a víz, hogy az úttest és járdaszegélye egy szintben állt a vízben.


Gyalogosan csak szó szerint bokáig érő vízben tudtál átmenni a túloldalra - ja, a túloldalt nem is láthattad gyakorlatilag, hogy hol kell majd emelned a lábad, honnan jön a járda... csak saccolni lehetett.


Valaki - hozzáértő - a minap nyilatkozta, hogy nincs ebben az időjárásban semmi rendkívüli, ez normális ebben az évszakban, hogy ennyi eső esik.
Nem tudom.
Elmúltam ötven és gyermekkoromban nem voltak ekkora esőzések.
Valamint ilyen sűrűn.
A városokban nem.
Soha nem volt olyan, hogy a csatorna ne tudja elnyelni a lezúdult vizet.
Nem kellett nyáron úgy éreznem, hogy gumicsizmában kellene elindulnom - rendszeresen - otthonról.
Vagy azzal megérkeznem haza.
Az édesanyám 72 éves - és csodák csodája most egyforma az emlékezetünk.
Nem volt ilyen.


Bárki bármit nyilatkozik, ez így, ilyen formában és ilyen sűrűn, mint ahogy mostanában van, nem normális dolog.
Csak sikerült tönkre tennünk a Földet.
Tán az én életemben nem fog még összeomlani.
De mi lesz a gyerekeinkkel, az unokáinkkal?

Barátom a gumicsizmám.
Kár, hogy csak egy van belőle.

Ccsiga-díj :-)

Díjat kaptam Ccsigaháztól (köszönöm :-), most diszkréten, csendben kirakom oldalra és nem küldöm tovább sehova, mert ne legyen "láncbigyó"...

2009. július 1., szerda

Rózsaszín világ

Egy fiatal kolléganőm kilépett.
S, mivel nem erősségem - a magánéletemben legalábbis - a határidők (meg hasonlók) betartása, ezért előfordul olykor velem, hogy egy ajándékot mondjuk félév késéssel (vagy olykor többel is?) adok oda valakinek.

Nála még hosszabb volt az idő - tán ringathatnám abba magam, hogy nem győzte kivárni és inkább a kilépés mellett döntött... ;-)

De, persze, nincs ez így, más fontos oka van neki.
Így, hát összegyűjtve kapott mindent; elmúlt évi névnapot, születésnapot, ez évi (mindjárt itt lesz) névnapot, és a búcsúajándékot is.

Mivel ő kedveli a rózsaszín, pink, ciklámen színeket és árnyalatokat, így - hát ilyesmit kapott, némi lilával párosítva.




M. elmegy, mert úgy gondolja, hogy külföldön jobban fog boldogulni.
(Nem keletre megy, nyugatra - ki érti ezt? ;-)

Még néhány évtizeddel ezelőtt nem igazán tudtam elfogadni az ilyen döntéseket, természetesen minden politikai felhang nélkül a hazaszeretet, a család nélküliség; talajtalan sivár(abb) létezés (van olyan ország, ahol örökre idegen maradsz és nem fogadnak be), valamint a szeretethiány miatt.

A mai gazdasági helyzetben már nincs bennem előítélet.
Megértem a döntéseiket.
De, ha ilyet mondana nekem a saját gyermekem, akkor megszakadna szívem.
Persze, nem mondhatnám, hogy ne tegye, hiszen az észérvek és a szív dallamai néha mást is diktálhatnak.

M. hosszú útra indul, s én csak drukkolhatok neki, hogy sikerüljön.



De, országos szinten mégis, van okunk az aggodalomra és a szomorúságra.
Elmennek a fiatalok szebb és jobb jövő reményében,
elmegy a munkanélküliek egy része, s kérdés; visszatérnek-e majd, ha könnyebb lesz a helyzet,
elmennek a "szárnyaszegettek" a repülés reményében bízva,
orvosaink, nővéreink,
- szellemi tőkénk képviselői is.
Szakembereink másutt fognak metrót építeni, s hidakat meg annyi minden mást.

Nobel-díjas tudósaink öregbítik a magyarság nevét, de más országok színeiben.

Nemrég a Magyar Tudományos Akadémia pályázatot hirdetett külföldön dolgozó, magyar származású tudósok, kutatók számára - nem titkolva, hogy hazacsábításuk a cél.
Egy kis csapat tudós visszatér hozzánk. Nem tudnának még fél focicsapatot se kiállítani.

1 +
1 +
1 +
1 tudós hazatér.

.
.
.
?

miközben merengve gyártom a csigákat - elszalad mellettem a világ.



Ajándék csigucim előző fele a hétköznapi - mondhatni egyszerű "viselet", ez utóbbi pedig a vasárnapi, elvégre csini legyen, mikor csusszan a templom felé.

Mert tán már a csigákra is szükség van - ehetőek...
A minap mesélte valaki; nem tudtak reggel lángost venni, mert kivonultak a lángososhoz a helyszínelők...
merthogy betörtek...
s elvittek mindent - még a sütésre éjjel (hajnal felé?) odakészített lángos alapanyagát, a tésztát is.
Mi ez, ha nem igazi "megélhetési" bűnözés?

Örülök, hogy nem vagyok csiga.
Pláne, hogy nem lángos.