2013. augusztus 25., vasárnap

...na, vajon; mi a közös Juhizs-ban és Ganxsta Zolee-ban ?

nem, nem a tetkó.... :)

Egyszer valahol hallottam az igen fontos információt (ami meglepett), hogy van egy film, amit mindketten igencsak kedvelünk :)


A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső


(Lock, Stock & Two Smoking Barrels)

 

Guy Ritchie 1998-as akció-vígjátéka.

 

A kocsmáros szerepében (mellékszereplőként) Sting tűnik fel - amúgy remekül játszik.

Ki se kell nyitnia a száját, elég, ha néz :)

 

Egyszer már gondolkodtam rajta, hogy meg kellene számolnom a filmben hirtelen elhunyók számát. A helyzet reménytelen, soha nem fogom megtenni.

Hiába tocsog minden úgy, hogy egy vámpír több évig is meg tudna élni belőle.

Az események pörögnek és - vessen meg érte, aki akar - én bizony a már többször is látott poénokon mindig újra jót, hát nem mondanám, hogy nevetek, inkább "r@h@g@k".

 

Amikor először láttam, akkor rögtön tudtam, hogy ezt még egyszer meg kell nézni. Mikor másodszor láttam, akkor rögtön tudtam, hogy harmadszor is meg kell nézni.

Mindig újabb poénok tűnnek fel, amit előzőleg nem fedeztem fel. 

 

Ha eltekintünk a rengeteg hullajelölttől, és nem riaszt minket, akkor bizony jól szórakozhatunk.

De, az is lehet, hogy csak számomra poénos ez a film.

 

Még négy ilyen bamba, béna idétlen próbálkozót, mint a négy főszereplő... hát, ritkán látni.

 

Aztán feltűnik néhány szintén felejthetetlen karakter, mint a bérgyilkos, aki a saját kisfiájával jár a melóba... hát, nem lehet a fejüket elfelejteni :) 

 

Ha szeretitek az akció-vígjátékokat, akkor ne hagyjátok ki. 

Ha nagyon szép a lelketek - és ezt nem tudjátok kikapcsolni kb. két órára - akkor ne nézzétek meg.

Az egy négyzetméterre eső káromkodások száma: 4618.

 

Ma vasárnap este Cool tévén 21 órakor randevú Guy Ritchivel... az se kizárt, hogy a film végén kedvetek lesz a Temzébe ugrani ;)


A film online is letölthető: 

https://www.youtube.com/watch?v=OjQ4md-_BXA


"London legizgalmasabb negyede valószínűleg az East End. 
Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. 
A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. 
Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. 
Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. 
Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. 
Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél."


Forrás:
http://www.port.hu/a_ravasz,_az_agy_es_ket_fustolgo_puskacso_lock,_stock_&_two_smoking_barrels/pls/w/films.film_page?i_film_id=5228






... és, hogy miért is tetszik Ganxsta Zolee-nak, az egyértelmű, hogy nekem miért is tetszik, no, ez megérne egy tanulmányt ;)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése