2015. december 12., szombat

Hogyan gyógyitsuk a fanatikust.

címmel Ámosz Oz két esszéjét tartalmazó kis kötet az Európa Kiadónál jelent meg.

 Hogyan gyógyítsuk a fanatikust

"...az izraeli zsidók és a palesztin arabok közti harc nem vallásháború, habár a fanatikusok mindkét oldalon nagyon szeretnék azzá tenni.
Alapjaiban tulajdonképpen területvita a fájdalmas kérdés körül:
"Kinek a földje?"
Fájdalmas konfliktus két jogos igény, ugyanazon piciny országra vonatkozó két igen erős, igen meggyőző követelés között.
Nem vallásháború, nem kultúrák háborúja, nem két hagyomány csatája, egyszerűen ingatlanvita azon, hogy kinek a háza ez.
És hiszem, hogy ez megoldható."

A realista kompromisszum előfeltétele a fanatizmus gyógyítása.
Erre a "betegségre" a másik elképzelése és a humorérzék lehet hatásos gyógyszer.

"A humor relativizmus; a humor az a képesség, hogy olyannak lássuk magunkat, ahogy mások láthatnak, a humor annak a felismerése, hogy bármennyire igazunk van is vagy bármekkora igazságtalanság ér is bennünket, az életnek mindig van egy kicsit vicces oldala.
Minél inkább igazunk van, annál viccesebbek leszünk.
Lehetünk igazunkban hívő izraeliek, igazunkban hívő palesztinok, igazunkban hívő bármik, amíg van humorérzékünk, lényegében immúnisak vagyunk a fanatizmusra."


A tárgyalás nyilvánossága... már értem, hogy miért szeretnek egyesek ilyesmire "járni" ;-)

..-...

Internetről jött "gyöngyszemek"...

Az alábbiak szó szerinti idézetek bírósági jegyzőkönyvekből:

- Maga szexuálisan aktív?
- Nem, én csak ott fekszem.


- Mikor van a születésnapja?
- Július tizenöt.
- Melyik évben?
- Minden évben.

- Ez a myasthenia gravis befolyásolja a memóriáját?
- Igen.
- És milyen módon befolyásolja a memóriáját?
- Nem emlékszem.
- Szóval elfelejtette. Mégis, tudna egy példát mondani valamiről, amit elfelejtett?

- Hány éves a fia, aki magával lakik?
- Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan.
- Hány éve lakik magával?
- Negyvenöt.

- Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról?

- Szóval a teherbe esése napja augusztus 8?
- Igen.
- És maga mit csinált ez alatt?

- Szóval van három gyermeke, igaz?
- Igaz.
- Hány fiú?
- Egy sem.
- Hány lány?

- Hogy végződött az első házassága?
- Halállal.
- Kinek a halálával?

- Tudna egy személyleírást adni az alanyról?
- Közepes magasságú, szakállas.
- Nő vagy férfi?

- Tehát azt mondja, hogy a lépcső lefelé vezetett a pincébe?
- Igen.
- Lehetséges, hogy ugyanez a lépcső felfelé is vezetett?

- Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?
- Minden boncolást hullákon végzek.

- Kérem, hogy minden válasza legyen orális, rendben? Milyen iskolába járt?
- Orális.

- Emlékszik hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
- A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött.
- És Kovács úr halott volt ebben az időpontban?
- Nem, ott ült az asztalon, és csodálkozott, hogy miért boncolom.
- Doktor úr, mielőtt elkezdte a boncolást, ellenőrizte az egyén pulzusát?
- Nem.
- Ellenőrizte a vérnyomását?
- Nem.
- Ellenőrizte a légzését?
- Nem.
- Tehát lehetséges, hogy az egyén életben volt, amikor elkezdte a boncolást?
- Nem.
- Miért olyan biztos ebben, doktor úr?
- Mert az egyén agya az asztalomon volt, egy üvegtartályban.
- Mindennek ellenére, mégis, lehetséges az, hogy az egyén életben volt?
- Igen, lehetséges hogy az egyén életben volt, és ügyvédként praktizált valahol

:-) :-)

 

2015. december 4., péntek

... halloween volt, sőt, lesz jövőre is...

Lehet szeretni, nem szeretni ezt az ünnepet (avagy nyugatról "jött" szokást).

Viszont a kisgyermekesek valószínűleg, hogy jobban kedvelik, avagy családja válogatja.

Nekik ad jó ötleteket a Szalay Könyvek sorozatából az ÖTLETEK HALLOWEENRA című kiadvány.

Tartalomjegyzéke igen sokatmondó :-)

- tökfejes gyertya cserépben
- muffinszellemek
- halloweenfa
- múmiacserép
- tökfejek üvegmatricából
- koporsó alakú sütemény    (a vámpírok itt nyilván boldogan nyalogatják a szájuk szélét :-)
- múmia babapiskótából (nekem ez kimondottan tetszett)
- Frankenstein
- hog dog múmia
- boszorkánykalap
- póksüti
- halloween turmixok pohárban
- pók napszemüveg
- tökfejes potpourri
- denevér tojástartóból

Fentiek egy része kreatív barkácsolás, illetve a többség konyhai kotyvasztás eredménye ;-)

Mindenképpen jó játék a családnak együtt.

Pl. a kutyáimat is érdemes meglepni egy un. múmiacseréppel...  :-)

Szerző: Könnyü Mária - Niksz Gyula
Kiadó: Szalay Könyvkereskedés
Kiadás éve: 2015
Méret: 202x202
Oldalszám: 32 oldal

 http://www.szalaykonyvek.hu/konyvek/konyv/6748






2015. október 22., csütörtök

A "Színészkirály" - édesapja

Sok cikk jelent meg már a Gundel leszármazottakról - Gundel Katalin első házasságából született Latinovits Zoltán - későbbi házasságából Bujtor István és Frenreisz Károly.

Akiről nem lehetett sokat megtudni, az Latinovits édesapja, aki korán, a gyermeke születése után egy-két nappal elhagyta az édesanyát.

Latinovits érzékenységét, szeretetéhségét ez talán megmagyarázza, nehéz természetéről így árnyaltabb képet kaphatunk.
A dolgok összefüggenek egymással, mint oly sokszor az életben.

Latinovits Oszkár eléggé bohém, de művelt ember volt.
Ha érdekel egy kis történelmi, emberi "adalék", ha szeretnéd kissé felfedni a függönyt egy kis Latinovits "háttérről", akkor érdemes elolvasnod ezt a visszaemlékezést L.Oszkárról.

Forrás:
http://forumindito.mindenkilapja.hu/html/22043123/render/kezdolap


2015. október 12., hétfő

Hétfő reggel...

... hát, hogy milyen a hétfő, azt ne is ecseteljük... a jó benne a péntekre várás :-)

Múlt héten már "reszelt" a torkom, rosszak voltak az előjelek, hiába araszolunk a tél felé...

Most hétfőn kolléga üdvözöl, kölcsönösen sajnáljuk magunkat, nagy az egyetértés.

Köhögök egyet, tüsszentek kettőt-hármat.

Mire az általam kedvelt kolléga úr közli velem kedélyesen:

- Megfázott?

- Szopogasson egy kis szepszist ! ...

;-)  ;-)

2015. szeptember 13., vasárnap

Időszámítás ( S ) előtt és után...

A látvány - férfiasan tökéletes.

Izmos, mokány alkat.
A fülei...hmmm....isteniek... sóhajtozni, simizni, puszilgatni.
Az illata jó (na, ez idővel persze, azért változhat).
Szórakoztató személyiség.
Mikor megkérdezték, hogy befogadjuk-e ideiglenesen, mondjuk kb 10 napra, hát már, hogy a csudába ne.
Amikor sötétben este jött és megláttam, kicsúszott a számon, miszerint ; "hogy nézel már ki" - olyan, vagy a sötétben, mint egy denevér.
A SZÁLLÍTÓ (aki NEM volt azonos Jason Statham-mel) mondta, hogy ne izguljak, nappal is olyan :-) :-)

Jöttek mellé üzenetek, hogy és miként kell őt táplálni.
Na, erkölcsi hírek is... miszerint nagy kanos - sajnos, kalandjai számát nem tudtuk meg.
Megjelenése alapján nem csodálkoztunk már semmin sem :-)

Első döbbenetünk az volt, mikor megkérdeztük, hogyan hívják (hívhatjuk), mire a válasz tömör volt és túlságosan egyszerű, miszerint SÁNDOR a neve...

Hogy hívhatnak egy ilyen pasit Sándornak :-(
Még a szánk se állt rá, nem hogy az agyunk.
Nálunk végül Sanyi, Sanyóca lett az itt töltött napok alatt.

Igen jól beilleszkedett, már első este.




Sanyóca családja hamar lebukott, hogy ő bizony ágyban blöki... akár engedéllyel, akár nélküle...

Egy igazi macsó hím hamar megtalálja az ágyhoz vezető utat, pláne egy olyan helyen, ahol csak és kizárólag nőstények laknak :-)
Sanyi - mintha mindig nálunk lakott volna, remekül magáévá tette a házirendet.
Miszerint, ha a konyhában történik valami, akkor az mindig nagy érdeklődésre adhat okot... ügyesen beállt a sorba, mikor valami csemege fincsi osztogatás volt.
Vagy főzés során, tudta, hogy lepottyanhat EZ + AZ.
A hűtőnyitás hangjára ő tudott a leggyorsabban startolni a lakás bármely pontjáról.
Egyben azt hitte, hogy a hűtő azért van, hogy busa nagy fejét rögtön és azonnal benyomja rajta :-)

Sanya szexi... mivel a k---ja fehér és világít még a sötétben is... Mit mondjak, sok férfi megirigyelné tőle ezt :-)
Sanyóca hangja... hát, az egy külön élmény... mi még ilyet nem is hallottunk.
Nálunk most is két blöki él (állandóan) és kettőt sajnos már eltemettünk.
De ilyen hangja nem volt senkinek !
Az a kunyizó, nyüffögő, bőgésszerű izé... némi férfiasabb vakkantással fűszerezve...

Természetesen már első este kipécézte magának a saját nőstényét... hölgy családtagomat. Folyton a nyomában járt, úgy nézett rá, mint egy istennőre.
Végig így volt, míg nálunk lakott.

Kezdtem úgy érezni, hogy ez a csodálatos kapcsolat már-már lassan szerelem...



Rögtön belopta magát a szívünkbe.
Tervek tömkelegét álmodtuk meg, hogyan lehetne Sanyócát elcsaklizni eredeti tulajdonosaitól ;-)
Természetesen azzal kezdve, hogy a "gyereket" nem adjuk vissza...
Hogy lehet már Sanyi nélkül tovább élni?
Mi lesz, ha soha többé nem látjuk (érezzük, halljuk)...
Mi lesz, ha többé nem harapdál gyöngéden fogak nélkül szinte  - fület, arcot stb.stb.
Mi lenne, ha világkörüli útra küldenénk a gazdáit?
Reménykedünk, hogy télen síelnek és Sanya nálunk landol mondjuk egy hétre, vagy tíz napra...
Elvégre nem érdemes síelni elmenni 2-3 napra...

Milyen jót karácsonyoznánk együtt :-)  Felesleges őt vidékre rángatniuk egy pár napra a hidegben...

Szívünk már megszakad Sanya nélkül...
Sanyát akarjuk... Nem a Tiétek, most már a miénk... ;-) 



és eljött a gyász napja... :-(
Mikor eljöttek Sanyócáért...

Megváltozott az életünk... mert volt időszámítás Sanya előtt és van Sanya után :-(
Az élet már soha többé nem lesz ugyanolyan...

Azóta a lakás különböző pontjain (sőt a kertben is, lehetetlen éjszakai időpontokban, de tényleg) vonítunk az éjszakában is: ...SANYiiiiiiiii..... Sanyiiiiii.....
A környéken biztosan azt hiszik, hogy valami menő csávó után bőgnek a csajok, és nem is tévednek túl nagyot.

Imádunk Sanyi...



és ha soha többé nem adjátok vissza őt "megőrzésre", akkor igen komoly következményekkel számolhattok...










2015. szeptember 10., csütörtök

A leírhatatlan...

Amikor megszólalt a riasztó, éles, visító, fülsértő módon és senki nem tudta nagy hirtelen, hogy mi is történt valójában, akkor úgy érzed, hogy szétrobban a dobhártyád...

Mikor kinyitotta az akadálymentes mosdó ajtaját az anyuka és irulva-pirulva szólt, hogy a két gyerkőc közül (persze, egyik sem mozgássérült) -  az egyik megnyomta a riasztó (segélyt kérő) gombot - akkor már érted, de úgy érzed, hogy valaki beköltözött a szürke agysejtjeid közé és kis cuki kalapáccsal ütögeti, amit csak ér...

Amint egyértelművé vált, hogy halvány fogalmunk sincs róla (hazament az illetékes) egyikünknek sem, hogy ilyenkor mi a teendő, hogy is lehet leállítani - hát, az érzés leírhatatlan...

Végül nagy csoda folytán kiderül, hogy pont a próbaidős kolléga tudja, hogy ilyenkor kb. 10 perc múlva magától le fog állni ez a szörnyű hang.
Meg, hogy valahol valamit meg kellene nyomni és akkor úgy és ott leállítható... (amit persze sejtettünk, mint módszert).

Végül egy helyes (amúgy gyanús...) piros gomb lenyomásával (ami persze, el van dugva a ruhatári monitor mögé és alá) sikerül kiharcolni a csendet, akkor érzed már, hogy miért honol csend az összes temetőben....
Tutin ott van mindenki, aki éltében nem találta meg az ominózus piros gombot.

Amúgy szeretek magam is a mozgássérülteknek fenntartott mosdóba járni (igen, tudom, hogy helytelen, meg egyáltalán).
De, ha nincs a közelben mozgássérült (már, akit látnék) akkor azért nagy a csábítás, mivel nem szorulok be a habtestemmel sehová ... ;-)  másrészt az ilyen mosdó mindig tisztább és ez egy igen nagy vonzerő.

Most, hogy tudom, hogy milyen fülsértő egy ilyen hangjelzés, erőteljesen ideje elgondolkodnom rajta, hogy jó ember vagyok-e vagy sem.
Hiszen mindannyian szeretjük (valahol, mélyen, legbelül) a tiltott dolgokat.
Most tényleg, ideje lenne meglátogatnom az IKE-át...

he-he....

;-)

 http://egeszseg.napimix.hu/erdekessegek_az_illemhelyekrol_egy_kis_wc_tortenet/258458/frame

2015. július 11., szombat

Omar - Faten (és én ;-)

... hát... elment Omar Sharif....

mint oly sok vonzó és tehetséges híresség.

Most nem is róla írnék, hiszen nem mondhatnék újat.
Azon kívül persze, hogy nagyon sajnálom.

Hosszú élete folyamán egyetlen felesége volt (kb. 19 évig, utána elváltak) az arab világban nagy népszerűségnek örvendő Faten Hamama nevű színésznő.

 https://www.google.hu/search?q=Faten+Hamama&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=X5agVb7iNcHuyQPt54HICA&ved=0CAcQ_AUoAQ





Faten Hamama szintén idén halt meg.

Temetésén tolongtak a férfinépek, hogy cipelhessék a koporsóját:






Ezúttal üzenném rajongóimnak, hogy velem könnyű dolguk lesz... hamvasztva leszek... ;-)









Fotók forrása: 
internet

2015. július 10., péntek

Deák (bölcsesség nélkül)

Vihar után.
Persze, megbénul a város.
Olyan, mint az első havazás - akkor is nagy a fennakadás.

Jövök a metró felől - Újpest-Városkapu.
Megáll egy autó - négyen kiszállnak.
Négy különböző korosztály, elvileg különböző élettapasztalattal, némi feltételezhető bölcsességgel miegymással megáldva.
Mert valami az évek folyamán kell, hogy ragadjon az emberre, mint a kosz ;-)
De; nagy a baj, ha csak a kosz ragad az emberre.

Szóval négyen kiszálltak és megszólítottak:

- Tessék mondani jár a metró?

- Igen - válaszoltam - de csak a Deák térig.

A DEÁK TÉRTŐL KISPESTIG PÓTLÓBUSZOK JÁRNAK.

Újabb kérdés a család részéről:

- De a Deákig elmegy?

-.-

Most mit lehet erre válaszolni?
Egy hazában, egy nyelven - 2-3-4-5 ember nem érti egymást.
Pedig nem is tájszólással beszéltünk :-)

-.-







2015. július 3., péntek

Óvakodj a Nagyitól.... avagy egy mesésen jó lélek változása ;-)

... hát, a Nagyi... volt itt már tőle, róla néhány történet.
Bájos, vicces, kacagtató (vagy ki mit minek értékel) beszólásai kapcsán.

Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.

-.-

Mindenféle családi gondjaink voltak Anyák Napja tájékán, ezért apróságokkal leptem meg a 78 éves  Anyukámat (alias Nagyi).
Persze; közöltem, hogy a fő ajándék majd később jön, ha tudunk rá időt szakítani egy nyugodtabb időszakban.

Mindennek eljő az ideje, nos, ennek a pót Anyák Napjának is.

Nem tudta mi lesz ajándék, felkészítettem rá, hogy ügyeljen a következőkre:

a.) ne hagyja otthon a szemüveget
b.) kényelmes cipőben jöjjön
c.) meleg lévén - szellős, pamut felsőben.
d.) mivel cukorbeteg és 5-6 órás program lesz (utazással oda-vissza együtt), ezért hozzon magával megfelelő elemózsiát (mármint cukorbetegnek valót).

Kirándultunk.
Át a városon.
Rákospalotáról - Budafok - Nagytétény felé.

Végig nem mondtam meg, hogy hova megyünk, de szent meggyőződésem volt, hogy rá fog jönni magától is, de nem így volt ;-)

Budafok után rájött, hogy tulajdonképpen vidékre utazunk (mármint az ő szempontjából és a távolság miatt).
Megérkeztünk.
Közöltem vele, hogy itt van egy kedvenc kis fagylaltozóm, és ugyan egy évben csak kétszer járok erre, de akkor ki nem hagynám - meghívtam fagylaltos kehelyre.
Még mázlink is volt, mert a hölgynek (maga főzi a fagyit, szóval semmi kész bigyó máshonnan) kétféle cukormentes fagyija is volt.

Utána mondtam a Nagyinak, hogy naaaaa.... ez volt az Anyák Napi ajándék (nevető szemmel nézett rám, huncutul), hogy átszeltük a fél várost ezért a két gombóc fagyiért...
De, ha már itt vagyunk, akkor muszáj bemennem a Camponába mosdóba...

A testi igények kielégítésén túl lévén, leültünk egy padra, mert neki ennie kellett.
Egy szót se szólt, hogy nem vagyok normális, hogy ezért rángattam át a városon.
Igen, a szülők sok mindent elnéznek a gyermekeiknek.

Miközben falatozott én bementem a pár méterre lévő cipőboltba, ahol nagy leárazás volt.
Aztán ki is jöttem.
Létezik az a lábméret (ill. "lábalkat") amire nem lehet lábbelit kapni.

Előkapta a táskájából a saját maga által készített "szörpit".
Le kell öblíteni a szendvicset.
Fiatalkorom ízei jutottak eszembe a Nagyi saját készítésű meggyes házi likőrjének (alias "szörpi") szívmelengető hatása kapcsán :-)

Na, jó... mondom, akkor indulhatunk is haza.
Azt hittem, hogy nagy ravasz vagyok, mikor egy huszárvágással befordultam (a kijárat helyett) a Tropicárium pénztárához.
Nagyi sejtelmesen mosolyog és közli velem - megint az a huncut tekintet -, hogy tudta ő, hogy nem csak két gombóc fagyiért jöttünk...
Ezek a mai nyugdíjasok hihetetlen, hogy mennyire tudnak élni :-)

Kértem két jegyet a pénztáros hölgytől.
Egy FELNŐTTET és egy SENIOR jegyet...

Mivel 62 éves kor után már senior jeggyel lehet bemenni, megfenyegettem a hölgyet, hogy röpke 5 év múlva már én is senior leszek :-) :-)
Jó lesz, ha időben megemésztik és felkészülnek rá.

Bent sem unatkoztam.
Először is a Nagyi folyamatosan zaklatta az összes akváriumnál a halakat.
Főleg, azokat, akik szimpik voltak neki.
(Az oviban is annak a haját húzzák, aki tetszik...)
Mutató ujjával bökdöste a vastag üveget, ahol csak szembe találta magát egy hallal.
Meg társalogtak. Akarom mondani a Nagyi mondott mindenfélét.
Nem idéznék mindent..
A hülye halak se értették :-)

A "na, gyere már ide, most mé' nem" - "ne arra menjél, ide akartál fordulni" stb. stb.
Nehezen tudtam meggyőzni némelyik példány kapcsán, hogy nem, nem halott, csak pihen.
Egyik kedvence egy nagy csoport hal volt, akik szinte lebegtek a vízben.
Nagyon tetszett neki.
Piranják voltak ...

Amit fő szenzációnak tartottam, hogy Nagyi életében először találkozik élőben (úgy, hogy mindketten élnek) cápával.
Tényleg látványos, tudtam, hogy tetszenek majd neki.
Téblábolt mellettünk egy nyafogó kisfiú, aki közölte az édesapjával, hogy "...apuuuuu ezek nem is igazi cápák"...
Téblábolt mellettem a Nagyi, aki közölte velem, hogy "...ezek nem is NAGY cápák..."
Amúgy cirka 2 méteresnek néztek ki, de lehet, hogy tévedek.
Ha legközelebb lesz ott egy Moby Dick méretű cápa, akkor biztos megint elmegyünk ;-)

A rájasimogatónál simán ott hagyott és elment a medence túloldalára - önállósította magát.
Alig győztem utána rohanni és még időben kikapni a kezét a medencéből és szigorú tekintettel megkérdeztem, hogy vízálló-e az órája...
Igen... gyermekkori vélt, vagy valós sérelmeinkért eljő a törlesztés ideje :-) :-)

Az már csak hab volt a tortán, hogy az óriás pitonnál - miközben lelkesen stírölte őt - teljesen ártatlan hangon megkérdezte, hogy "...miért nem dobnak be hozzá VALAKIT...?".
Jeges fuvallat pásztázott testemen és lelkemen, miközben hebegtem, hogy komolyan kérdezte-e... a válasz az volt, hogy IGEN...
Mégis... KIRE... gondoltál? - Érdeklődtem lassan hátrálva...
Vállat vont... hm... nem tudom.... válaszolta tanácstalanul.


Nem merem megmondani neki (egy-két évig még biztosan nem), hogy a minap általam neki elküldött halas egytálétel cápahúsból készült.
Lehet, hogy ez volt rá ilyen hatással.

Annak idején (kb. 15 éve vagy még több is) a rántott békacombot sikerült megetetnem a családdal úgy, hogy ez tulajdonképpen csirkecomb, csak kicsit bénán nyesték bontásnál, azért ilyen fura az alakja... de egy idő után rájöttek, hogy hasonlít a csirkéhez, de mintha egy kissé halas íze lenne (vagy mocsár? ;-)

-.-

Amúgy Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.

Amúgy a Nagyi gyanús... nemrég grilleztünk és már megint szeretne... az a sok véres, pácolt hús....

 http://www.tropicarium.hu/

Vasárnap is nyitva vagyunk


2015. június 29., hétfő

Hü ( űűűűű ) r......re(é)m Szultána....

Dolgozunk.
Itt a könyvtárban egy sajátos világ van.
Egészen más, mint egy általános munkahelyen (gazdasági, kereskedelmi stb), cégnél.

Itt más idők járnak.
Néha szalad, néha cammog, az órák sem járnak pontosan.
(Tényleg nem... a portán és a ruhatárban siet az idő :-)
Egyik sem egy svájci óra.

Úgy, de úgy megfogadtam, hogy soha többé nem fogok a könyvkereskedelemben, könyves cégnél dolgozni.
No, ennyi idős munkavállalóként nem volt nehéz ezt betartani ;-)
De a könyvek valahogy utánam jönnek, vagy beléjük botlok és nem feltétlenül leporolás céljából.

A könyvtárosok furcsák.
Valahogy tényleg azok.
Nem lehet szokásos mércével megítélni őket.
Azért vannak köztük (is) rendes emberek (hi-hi...)
Aztán van a maradék; olykor elvont, némelyik beképzelt,  meg ilyen, meg olyan.
Röviden furcsák.
Khm... a férfiak... hát, nem is tudom, hogy fogalmazzak.
Jó, hogy nem vagyok fiatal nőci, tutin aggszűz maradnék, ha ez lenne az első munkahelyem és nem járnék el sehova csak a könyvtár és a lakás közötti útvonalon ;-)

A férfi könyvtáros egy külön kategória.
Még tanulmányoznom kell.
(Ezt ne értse senki se félre, nem ÚGY kell tanulmányozni őket).

Szóval, dolgozunk.
Én és a helyettesítő könyvtáros. Röviden HK.
De, ő biztosan így írná le:

Dolgozunk.
ÉN, "A" KÖNYVTÁROS - és mellettem itt ez a kis segédizé....

A HK sokszor nem köszön, pedig az anyja lehetnék, sőt...
Aztán nem tudom eldönteni, hogy bunkóságból nem köszön, vagy netán süket félig, mint én (persze, attól még köszönhetne is akár) ,vagy VAK és nem lát meg.
Még ez részemről eldöntendő kérdés.

Tehát:
dolgozunk.
Ő nyomkodja a billentyűket - én meg ragasztok, bélyegzek (tudjátok: egy a párna, egy lehellet :-),
sorszámot nyomok a könyvekre.

Sok ész nem kell hozzá, de odafigyelés igen.
A ragasztás akkor kell a könyv gerincére, ha valamelyik olvasóterembe kerül.
Mert akkor mindig más színű szigetelőszalagot kap jelzésként.
Mármint, hogy olvasótermenként más színt.

Sajnos, a nyomdák  nem gondolnak arra, hogy a KÖNYVTÁRAKNAK vannak bizonyos perverz igényeik, legalábbis a mienkének igen. Mert, hogy kell(ene), hogy a könyv gerincén legyen annyi hely, hogy a jelzést fel tudjam ragasztani.
Mert ugye, nem túlzottan logikus letakarni a címet és a szerzőt...

De néha gond van, mert alig marad hely.
Ilyenkor van a nagy tanakodás, hogy a szerző nevének melyik részét büntessük a láthatatlansággal :-)

Dolgozunk.
Hürrem Szultána könyve a kezemben.
A gerincén valahol középtájon egy kicsi ovális kép Hürremről a filmsorozatból.
Balra a szerző neve, jobbra a könyv címe.
Hürrem ural mindent. Vagyis, elfoglal minden helyet, nehogy már más is elférjen mellette.
... jellemző....

Felragasztom a fehér szikszalagot... és rám tör a röhögés...
Helyettesítő könyvtáros meglepetten felnéz (ezek szerint érzékeli, hogy én is a világon vagyok)... de, nem szól semmit, nehogy má' elbízzam magam.

Nézem a tevékenységem végeredményét - elégedett vagyok.

Csak úgy... mellesleg megkérdezem HK-tól, hogy van-e otthon tévéje.
(Mert már rájöttem, hogy "a" könyvtáros sokszor csak olvas, de nem mindig néz tévét stb. stb.)
- közli velem, hogy neki nincs.

Persze, nem vagyok meglepődve.
Érzem, hogy ciki vagyok és gáz, hogy nekem van és még használom is.
Ráadásul nem halakat úsztatok benne.

- Akkor nem szoktad nézni a Szulejmánt - jelentem ki baromira bölcsen.

Nem, de tudok róla - mondja ő.

Azért valami furdalhatja mégis, mert kisvártatva érdeklődik, hogy miért kérdeztem.

Áh... mondom én - akkor Neked nem poén, ami nekem az.
Miért, miről van szó ? - kérdezi.

Erre felmutattam a könyv gerincét, - és elmosolyodott - mármint, hogy HK...
Ez a hölgy valami rossz nőszemély ?
- hát... mondom.... tesz ilyen-olyan dolgokat.
Akkor biztosan megérdemelte - zárja le elmés (és ritka) társalgásunkat.

Én még mindig gyönyörködöm.
A könyv gerincén csak egyetlen hely maradt, ami leragasztható a fehér csíkkal...
Hürrem Szultána szája :-) :-)




2015. április 12., vasárnap

A "galériás" humor...

A héten két galéria teljesen más jellegű, de szépséges kiállításán is voltam.

Az egyikben (nevezzük X.Y. galériának) az előtérben állt egy férfiember, szorgalmasan nyomogatva a mobilján a gombokat.

Irodista hölgy jön, kezében lobogtatva egy papírt, amit elmélyülten nézeget.

- Lajos !   (nevek átírva, persze...)
- Hmmm ?
- Azt mondja a Dezső, hogy átadott Neked egy Munkácsy-t...

Lajos fel sem néz, se a hölgyre, se a papírra, tovább nyomogatja a mobilját...

- Hát..., ha azt mondja - biztos úgy volt...

:-) :-)             


 

Tanulmány az "Ásító inas" c. képhez
1868-69 - Olaj, fa, 31 x 24 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest