... a Kortárs művészet - avagy a Nagyi és a Gépház...

Tegnap, a vasárnap; igazán emlékezetes volt....

Ha a Művészetek Palotájába koncertjegyet vesztek - sokan nem tudják -, akkor a jegy megvásárlása és az előadás közötti időszakban (ami lehet napok, vagy akár hetek is) megnézhetitek a koncertjegy bemutatása mellett az épületen belül lévő Ludwig Kortárs Múzeum éppen aktuális ideiglenes (ill. állandó) tárlatát (tárlatait).

Vasárnap záródott a Martin Munkácsi fotókiállítás.
Én már láttam, de mivel a barátnőm koncertjegyet vett, hát elkértem, hogy a Nagyit is bevihessem a fotókiállításra.

Mit is mondhatnék, számomra másodszor is ajándék volt, hogy megnézhettem.
Anyukám (alias Nagyiiii) szintén élvezte.
Nem is Munkácsiról szeretnék most írni, bár csatolnám az egyik kedvenc fotómat Tőle:

hanem alapvetően az egész MÜPA - Ludwig Múzeumbeli látogatásról.

A Nagyi még nem járt a MÜPÁ-ban... kitárgyaltuk a modern építészetet, az oly izgalmas témákat, hogy merre vagyon a ruhatár és az X. Kiadó által  (a belső térben üzemeltetett) igen szép készlettel rendelkező művészeti könyvesbolt árait - naná, hogy nem a mi pénztárcánkhoz van szabva....

Élvezettel meséltem neki, hogy a művészetek e házában kedvenc helyem:
A MOSDÓ....
Persze, az egész világban ez a kedvenc helyem, miszerint mindig boldog vagyok, ha látok ilyen műintézményt, és bejutok és időben és számtalanszor, na nem ragoznám problémáim hosszú sorát ;-)

Te! Nagyi!    (még sose járt a Müpában...)
Ilyet Te még nem láttál!
- képzeld, csodás;
- először is nyugodtan leülhetsz a műanyag WC-deszkára....
- másodszor, mikor felállsz, akkor figyelj majd hátra, fertőtlenítő lötyi lesz és körbe forog az egész deszka, mire körbe ér, már szárítva is van.... mindezt izgi mormogás közepette :-) :-)
(hogy tetszhet ez a gyerekeknek - lásd - nékem is....)

Mikor a Müpa megnyílt x éve, akkor annyira élveztem, hogy ott álltam és egymás után 4-szer 5-ször megnyomtam a gombot, hát valami isteni volt :-)
Otthoni családtagom - érzem, hogy most tagadott ki engem, e fontos információ közlése miatt ;-)

Mostanában már vissza fogom magam - hiába az ember a kor előrehaladtával már tud uralkodni magán - most már csak kétszer mormogtatom körbe minden klotyizásnál ;-)

NEKI IS TETSZETT!
Látod; - mondom néki, ez már nyugat, semmi félbalkán...

Jelzem, ha elhagyjuk nyugat felé a határt, akkor az valahogy a mosdókon is látszani szokott - kivéve, ha túl sok magyar honfitársunk, vagy turista (tehát nem helybeli....)  járt arra éppen mostanában.... khmmm.....

Nos, szóval megcsodáltuk Munkácsit, sokan voltak, aznap zárt a kiállítás...

- Figyelj Nagyi!
Ha már itt vagyunk és ingyen lehet bemennünk; akkor nézzük meg a másik két kiállítást is.

Bár, volt némi sejtésem, hogy nem fogok mély nagy izgalomba jönni, lett lévén, hogy nem vagyok igazán oda a kortárs művészetért (legalábbis azért nem, amit ez alatt IGAZÁN szoktak érteni), mondjuk a performance se az én világom.... így van ez.

A kortárs tajvani tárlatot nem fikáznám, mert ott néhány dolog azért még csak-csak... mondom néhány...

De, a legfelső emelet az állandó tárlat!
Mit is mondhatnék, nem létezik az a pénz, amiért én ott teremőr lennék....

Tuti, hogy rövid időn belül úgy érezném, hogy depresszióba merülök és az öngyilkosság a múzeumból kivezető út...

Más múzeumokban történő látogatáskor rendszerint akár a barátnőmmel, akár az anyukámmal megyek időnként, a következő megállapítások, sóhajtozások szoktak elhangzani:

- ezt is elfogadnám,
- ezt is hozhatod a szüli(név) napomra, oké, megvárhatom a karácsonyt is éppen,
- nem fér el a falomon, de azért nem utasítám vissza...

Kerámiák, dísztárgyak esetében (jellemzően most ókori - antik, vagy időben közelebbi szecessziós műtárgyakra értendő)
- simán használnám,
- ezt is kérem.

Ékszerek esetében (sírból, akár barbár, meg rég eltűnt, kihalt népek "nyomából")
- ezt most is lehetne hordani,
- egye fene meglephetsz vele....

szóval ilyen áradozások (álmodozások) szoktak lenni.

Tehát felsőszint; kortárs magyar művészet tárlata.

(A fotókiállításon mondtam a Nagyinak, hogy balra tartással haladjunk, akkor tutin nem marad ki egy terem se, a végén ugyanoda fogunk visszaérni ;-)
Igaz, hogy manapság nem divat a "balra tartás", de....

Szóval kortárs emelet.
Nagyi sandít felém;   balra tartás?
- itt már mindegy.... válaszolom miközben egyből felmértem, hogy vagy nagyon műveletlen vagyok, VAGY MÉG NEM ÉRTEM MEG VÁLTOZATLANUL A DOLOGRA - nem lesz gond, hogy a kiállítást melyik oldalon kezdjük és fejezzük be...

Tévelygünk, Nagyi döbbentem, tágra meredt szemekkel, olykor csukló hangot hallat - itt már nem segít, hogy magam már iskolázottabb vagyok nála - ketten együtt se érünk fel egy hozzáértő (műértő) egyeddel.
Együtt pillogunk, krákogunk, de, mivel nem vagyunk sznobok, hát meg se próbálunk úgy csinálni MINTHA...

Mennyi hatalmas ÜRES tér... milyen sok-sok remek foltmunkát lehetne itt kiállítani.... álmodozok elmerengve... egyszer csak megszólal a hangosbemondó (még jó, hogy voltam a mosdóban, különben.... ott helyben...nagy hirtelen....)
- Kedves Látogatóink!
2 perc múlva a kiállítás bejáratánál tárlatvezetés indul!

Nagyi abban a szent pillanatban elkezdett szó szerint rohanni a legközelebbi nagy terembelső felé.
Alig győzőm a nyomdokában, hiába, az én 52 évemmel az ő fürge 74-ét nem tudom überelni....

A fenébe, gondolom, én, most mi a tosz van, úgy érzi, hogy lemarad a tárlatvezetésről ( ;-) ;-) és azért sprintel gyorsan, hogy még időben odaérjen, avagy pont fordítva megijedt, hogy most még egy tárlatvezetés is....


Fuldokolva szó szerint a röhögéstől próbálom megkérdezni, hogy mi volt a koncepciója... persze, nem érti mit mondok, nem csodálom, még a könnyeim is csorognak...

Végre tisztázzuk, hogy nem, egyik verzió se játszik, egész egyszerűen VALAMI PIROSAT látott a sok kortárs szürke, barna, fekete, ízé színűben és fellelkesült reménykedve, hátha valami általa is értelmesnek, avagy ÉRTELMEZHETŐNEK vélt dologgal fog találkozni....

Lézengünk, tévelygünk még egy darabig, elég sűrűn felröhögcsélve---- oldalba bök, csináljuk már csendesebben, milyen ciki, mit gondolhat rólunk az üveges tekintettel sétafikáló teremőr - közlöm véle, nem izguljon szerintem rohadtul sokat tapasztalhatott már itt....

Végre elcsitulunk... mire megszólal - némi nem szándékos hatásszünetet tartva - Te, nekem innen nem kellene semmi!!!

De kár Nagyi! Pedig komoly indíttatásom volt, hogy betörök valamiért ;-) ;-)
Bár, sok alkotásnál éreztem, hogy ilyet simán én is tudnék, sőt, már az oviban is...

Sunnyogunk kifelé, megpróbálunk láthatatlanul elslisszolni a tárlatvezetés mögött (helyes kis csoport gyűlt azért össze,  vannak vagy 20-an;  előtte nem is látszott, hogy ennyien egyáltalán vannak ebben a nagy hodályban)
Megint megállapítom, hogy a hiba nyilván bennem van.
Kinek a pap, kinek a papné....

Az a szabadság,
ha nekem szabad nem szeretnem (kedvelnem) valamit,
az a szabaság,
ha valaki másnak esetleg ugyanazt szabad kedvelnie,
az meg pláne szabadság, hogy eközben egyik fél sem érzi úgy, hogy meg kellene győznie a másikat, ráadásul még a konyhakés se kerül elő ;-)


Sóhajtunk, na, ezt is túléltük....
Persze, startolunk kedvencem a mosdó felé.
Elvégre ellenőrizni kell, hogy minden szinten mormog-e....
Nagyi megvár kint az előtérben - naná, hogy plüssel bevont padon üldögél - megjövök, cuccolok, előkészülök az elmenetelhez - mindig sok motyóm van.


Elmerengve nézi a falat...
- Mi az a 312?
Megfordulok, megnézem az ajtót, amihez kiírták - válaszolok:
- a GÉPHÁZ.
- Hogyhogy gépház? - kérdi.
- Gondolom, hogy oda tartozik a lift, a világítás, meg efféle műszaki izék...


Emészti a hallottakat.
- Azt hittem, hogy a mosdók sorszáma....
- Áh, dehogy, MÉG NEM - csak most szavazták meg a kettős állampolgárságot ;-)
könnyeink megint csorognak, de korántsem irredenta indíttatásból....

Hazafelé a buszra várva kifogtam még két részeget....
az egyik egy
- Torgyán Józsi bá' utánzat (egyébként remekül csinálja...) osztja az észt az utasoknak -
mit nekem ez már a kortárs művészet után...
....munkásökölvasokolodacsapahovaköll, nanáhogypersze...
Szóval T.J hangján:

- állnak ezek itt mind cövekegyenest függőlegesen, mereven mindannyian!
Csöndben maradok - a magam hangján némán ; ő se volt éppen vízszintesen, bár ez az ő esetében valóban meglepő a dolog.
Szinesíti a várakozást nekünk.
Lelki szemeim előtt még lebeg a mormogó klotyi.... részeg szaktárs milyen remekül kommentálná az egészet :-) :-)



Azért még előtte a Vigadó térnél megmutattam a Nagyinak a kis királylány szobrát - nem látta még, szép volt, a Dunakorzón kivilágítva...
Számomra is újdonság volt egy másik szobor a
a kutyával játszó kislányé.
A blöki pofájában az elkapott labdával - no, végre egy kutya, akin nem kell számon kérni, hogy mutassa be az oltási igazolványát....
hö-hö-hö.
Ez is kortárs mű - mégis szép, érthető, gyönyörködtető - a manóba, mégis szeretem a kortárs művészetet, pedig nem is elvont ;-)