Idegen közöttünk

címmel Sidney Lumet rendezett filmet még 1992-ben.

Jó sok éve már, hogy először láttam - és akkor nagy hatással volt rám.
Tudjátok, mikor lefeküdnétek már és belekattintotok egy éppen induló filmbe, s nem is akartátok megnézni, de olyan hamar magával ragad.

A főszereplője Melanie Griffith. Mikor ajánlottam ezt a filmet valakinek, akkor azt válaszolta, hogy nem szereti ezt a színésznőt, sőt irritálja őt. Mondtam neki, hogy higgye el, hogy ebben a filmben tetszeni fog az alakítása. (Nekem lett igazam :-)

Ha a tv-újságban néha látjátok, akkor ennyit fognak melléje írni műfaji meghatározásként: krimi.
Ám, ez így önmagában - szerencsére - nem fedi teljesen a valóságot.

Melanie nyomozónőt játszik, akinek egy bűntény kibogozásához "be kell épülnie" egy haszid közösségbe, ahol zárt, szigorú előírások érvényesülnek hétköznapi apróságoktól kezdve a nagy dolgokig.

A filmben van egyfajta sajátos humor, ami a rendkívüli szituációból ered. Az események sodrában a nyomozónő megismer egy számára teljesen más világot. Megismerni, s megérteni egy sajátunktól eltérő más szokást, értékrendet, nem mindig könnyű, sőt talán néha reménytelen.
A film végére a főszereplő személyisége átformálódik.

Idézet a film kritikájából:
"Lumet filmje amellett, hogy izgalmas krimi, pszichológiailag is igényes lélekrajz."

Van benne egy jelenet, amit soha nem fogok elfelejteni.
Tudjátok a filmtörténelem nagy jelenetei, mint pl. a Casablancából a reptéri...

Nos, nem írnám le, hogy melyik ebben a filmben a csúcspont - persze, lehet, hogy mindenki számára más lenne az.
A filmnek ebben a részében hangzik el egy gyönyörű mondat:

"ISTEN SZÁMLÁLJA A NŐK KÖNNYEIT".

Mekkora öröm volt nekem tegnap, hogy ajándékaim egyikeként megkaptam a frissen megjelent DVD-jét.
Mammka! Talán az Árnyékország is megérdemli majd egyszer, hogy megjelentessék...