Vasarely "macskái" - avagy szárny nélküli tündérek...

Szép szombat volt.
Bubszáéknál KV - s; a közös varrás alanya:   A MACSKA  (röviden, és leánykori nevén :  Macs)

Itt a fotója (ezek a mintapéldányok):

Sztahanovistáknak, tenyésztőknek macs unokatesója (sicc !) cérnatartó nyúl változatban :)

Na, innen elcsámborogtam, szép lévén az idő a Vasarely Múzeumba, különös tekintettel arra, hogy hamarosan bezár az éppen aktuális ideiglenes tárlat - belépőm pedig volt ingyen.

  "Victor Vasarely, Denise René és a geometrikus absztrakt művészet kalandja Magyarországon"

Én valójában nem szeretem a túlságosan modern, - jelen esetben absztrakt alkotásokat, de Vasarely-t kedvelem, nem mondom, hogy minden munkáját, de sokat igen.
(Amit viszont szeretek, azt nagyon :) 

Viszont ez az ideiglenes tárlat inkább azon munkákat tartalmazta, melyeket kortársak készítettek anno és Vasarely + Denise René ajándékoztak el.

Ebben a bizonyos teremben - tetszett kb. a kiállított anyag 10 %-a - ami számomra emészthető.

A pálmát (nem esztétikailag, hanem érdekesség terén) egy olyan mű vitte el, ahol volt az alap "kép", felülről "kijött" belőle egy akármilyen anyagból egy vízszinten cucc, amiről le volt lógatva egy függőleges (nevezzük akárminek) vékony rúdszerű "izé".
(Rettentően szakszerű a fenti mondat, akadémiai székfoglalómban úgy adnám elő, hogy az Értelmezhetetlen Bigyó Elképesztően Érthetetlen Leírása ÉBEÉL).

Nézem, nézem, mert az ember ugye legyen nyitott.
Próbálok értelmes képet vágni ;)
Na, nem sznobizmusból, hanem inkább azért, mert már tudom a rendszerváltás óta, hogy nem minden olyan és úgy van, ahogyan azt gondoljuk és elsőre (meg sokadszorra) látszik.

Mikor beléptem a múzeumba, akkor hamar észre vettem, hogy rendkívül kedves minden ott dolgozó hölgy (családiasan úgy mondanám, hogy egy részük néni, olyan "nagyis", de ezt mint pozitívumot jelzem).

Ebben a teremben a felvigyázó hölgy (nevezzük bátran Szuper Nagyinak, jöttömkor hihetetlen fürgeséget tanusítva igyekezett hozzám és egyáltalán NEM azért, mert azt hitte volna, hogy én vagyok az aktivistája az Absztrakt Hívők Miénk az Ország és Ingyen Nézünk Mindent Tagozatának).

Most több nyelvész forog a sírjában, vagy lecsúszott a foteljából a földre, de nem baj, onnan már nem lehet nagyobbat esni...

Szóval a hölgy oldalaz felém.
Kedvesen felhívja a figyelmemet rá, hogy ez egy nagyon érdekes kép.
Mondom, hogy látom, és meredten nézem a lelógó bigyót.

A bigyó nem mozdul, viszont jő közelebb (mármint a Szuper Nagyi, továbbiakban SZN)

- Ha megfújja, akkor mozogni fog ... - mondja kedvesen.
- Mármint, ezt a rudat fújjam meg? - kérdezem, mint egy elmegyógyintézeti menekült.
- Igen, csak jó erősen kell.

Látván, hogy béna vagyok és nem eléggé elszánt, mellém áll, és fújja.
Fújta, fújta, fújta.
Én nem is értem a mai nyugdíjasokat.
Folyton panaszkodnak, aztán tessék, rohadtul jól működik a tüdejük ;)

Én bámulok, mint kiskölök az oviban, mikor megtudja, hogy TÉNYLEG VANNAK MÉG BOSZORKÁNYOK. (Jancsi is mondta...)

De, jelen esetben mellettem egy lelkes tündérke áll, tuti, hogy csak a teste ennyi idős, belül 20 éves sincs.
Addig addig fújja elszántan, hogy valóban lendül a cucc és elkezd ingázni kicsit erre, kicsit arra, aztán vissza, és megint.

Csillogó szemekkel, de elégedetlenül szemléli SZN, és közli velem, hogy jobban kellene fújni, mert akkor körbe fog menni, meg visszafele is, és ő ezt hogy szereti nézni, mert nagyon érdekes.
(Egyébként tényleg érdekes, mert nem olyan logika szerint lengedezik, ahogy az ember elvárná).
Közben észre veszem, hogy ez a rúdszerű izé, kétféle anyagból van, valószínűleg ezért viselkedik ilyen furcsán.
Most látom, hogy a tárlat zárásáig szeptember 16-áig tömegesen fognak oda rohanni a fizikatanárok, vagy azért, hogy ámuljanak, vagy azért, hogy röhögjenek.

SZN már megint fürgén, mint a nyúl, elrohan a terem sarkába, felkap egy prospektust és azzal kezdi lengetni, de nagyon nagy erővel ám a rudacskát.
Mivel ezáltal megnőtt a "széljárás" a rúd végre azt csinálja amit kell.
Elvégre ezért lett kiállítva :)
Végeláthatatlanul leng és leng. Oda, s vissza, körbe.

Akkor már úgy éreztem, hogy megdöglök a szomjúságtól :( :(

Én nem is értem, hogy ezek a kedves hölgyek (mert mindegyik az volt ! ) hogy bírják itt ki.
Légkondi nuku.
A fele társaság be van öltözve fekete blézerbe.
Állati elegánsak, szó se róla, de én belehalnék...
A társaság másik fele fehér blúz és fekete mellényben.
Nekem a mellény is soknak tűnik.

Mikor jövök ki a teremből, hogy kicsit beugrok az állandó Vasarely tárlatra, akkor észre veszem az előtérben, hogy van egy kis monitoron kivetítő.
SzN kedvesen invitál, hogy nézzem meg a filmet rajta, "enélkül nem érthetem meg igazán, amit bent láttam".
Szerintem ezt előtte kellett volna megnéznem, de gond egy szál se.

Megdöglök a szomjúságtól :(

Kérdezem SzN-től, hogy mennyi ideig tart a vetítés. - kb. 20 perc jő a válasz...

Na, neeee. Hogy én 20 perc alatt nem fogom megkedvelni - pláne megérteni ! - az absztrakt művészetet az már egyszer tuti.
Csak ne döglenék meg a szomjúságtól :(

Mondom neki, hogy ennyi időm nincs, és különben is már reggel óta úton voltam, alig állok a lábamon.
Nem gond, mondja ő és már ugrik is tolna a popsim alá egy széket, ismerkedhessek az absztrakcióval.
Döbbenet, hogy honnan van ennyi energiája...

Végül megnézek minden termet, megállapítom, hogy nem tudom hogy honnan vették fel ide a teremőr hölgyeket, mindannyian tündérek.
Kedvesek, szinte boldogság sugárzik rajtuk, róluk, hogy van egy látogató :)
Az egyik terem végén látok néhány bazi nagy csövet, azt hittem, hogy valami modern műalkotás... áh, dehogy csak a belső lépcsőház az.... ;)   hiába, így jár, aki évek óta nem volt ebben a Múzeumban...

Mikor azt hittem már, hogy végig egyedül leszek, akkor megjelenik 4 francia.
Hiába, Vasarely franciaországi hosszú tartózkodása után ők azt hiszik, hogy itt is nagy Vasarely Múzeum van.
Hangosak, olyan igazi "franciásak".  Röpködnek az "r" betűk, Farkasházy is megirigyelhetné.

Majd elmennek, s újra csönd van.
Gyönyörködök a színes Vasarely-kben, ki-kinézek az ablakon.
Kicsi, de kedves kert van az udvaron.
Mélázásra, olvasgatásra, csöndes baráti beszélgetésre tökéletesen alkalmas.

 Elmenőben utánam szól az egyik tündérke:
"Tessék jönni máskor is !"
S, én tudom, hogy őszinte szavak hangzottak el, ezt érzi az ember; a lelke mélyén tudja is.
 

A ruhatárban - ahol csak az én táskám van értelemszerűen - mondom a földszinti tündérkének, hogy a
ciklámen színű és a ciklámen színű táska közül enyim a ciklámen színű...

Van humoruk, különben is a hely szellemébe ez igazán belefér.
A táskát átnyújtja és kedvesen nézz rám.
Szintén kedvesen csicsergek és pakolok, mikor huncut mosollyal közli velem, hogy:

kérek szépen egy bilétát...

Hát, igen... bizonygatom, hogy nem akartam lenyúlni a Vasarely 26-ost... báááár, ha jól meggondolom... ez egy jó kis emlék lett volna.

Nem is értem, hogy miért kaptam a 26-ost, mikor egyedül voltam, lehet, hogy a számozás a ruhatárban az ellenkező oldalról indul... ilyen komoly dilemmával csámborgok ki az ajtón, és gyönyörködöm még egy kicsit a kertben.

 Itt gondolnak a megfáradt tűzoltókra is ;)

Természetesen két macs is van a kertben, - ez egy ilyen nap, macsokkal tarkítva.
Kár, hogy messze vannak, s a fotón alig látszanak
Na, milyen macsok vannak a Vasarely Múzeum kertjében? Na?
Persze, hogy fekete-fehér...

A nap mérlege:

egyértelműen pozitív.

Összegzések, megállapítások:

- minden tisztességes helyen vannak macsok, vagy élők, vagy textilből,
- a tündéreknek nem mindig vannak látható szárnyaik, de találkozhatunk velük, ha jól figyelünk,
- a szépségben való gyönyörködés nem mentesít a szomjan halástól,
- nyálmennyiség du. 17 óra tájban mínusz 2...