Egy boldog család

;-)

(Na, most itt kellene, hogy vége legyen a bejegyzésnek... mindig csodáltam Szerát érte, hogy néhány szóval, maximum egy-két mondattal mégis, milyen sok örömöt szerez másoknak a blogjában.
Ez a pozitív fajta szűkszavúság - vagy lényegre törés? - nekem nem megy, valahogy mindig viszketnek az ujjaim a billentyűzet fölött - késztetésem van a szófosásra...

Ezek az egérkék itt nagyon tyutyik... mégis, ősszel, mikor a hideg elől be akarnak húzódni a kertesházba, akkor valahogy elvész belőlem a tolerancia - ki tudja miért is??? ;-)

... ja, és ha ők velünk vannak (akarnának lenni), akkor mi egyáltalán nem vagyunk egy boldog család...

... és most "állati" rendes vagyok, tehát nem részletezem, hogy milyen csatákat vívok velük.
( Tapasztalaim alapján a leghatékonyabb fegyver ellenük még mindig az ősi módszer, négylábú barátném : Saci )

Mondhatnánk azért, hogy persze, mert kertesház... eszembe jut ilyenkor a nagynéném, aki lakótelepen lakott és a lisztet a mosogató alatti szekrénykében tartotta... (nem volt világos a koncepció, én oda szemetest rejtenék a logikám alapján), ... mikor egyszer kihúzta a lisztet tartó nagyméretű dobozát, hát a liszt közepén tanyázott egy egérke... és "farkasszemetnéztek" egymással.

Bírom a nőket a filmekben, mindig úgy ábrázolják őket, hogy visítanak és felugranak az asztal tetejére, mert megláttak egy apró egérkét.
Persze, ezeket a filmeket rendszerint férfiak rendezték.
Nyilván van ilyen is, de ez egy ostoba ÁLTALÁNOSÍTÁS - mint annyi minden más -, ha megvárna az egér... - akkor simán nyakoncsípném és vinném őkelmét, de a lányom is ilyen.

Nem undorodunk és amúgy nem utáljuk őket - mondjuk klassz helyük van egy terráriumban... vagy állatkertben ... de, nem a lakásban.

Egyszer viszont kerültem - ilyen apróbb állatkákkal kapcsolatban - kínos helyzetbe.
Még fiatalkoromban - családi látogatás az akkor még jövendőbeli párom vidéki rokonaihoz - esett meg velem.
Ilyen szituációban azért nagyot nyomnak a latban az első (második, harmadik stb.) benyomások.

Az ő családjukban ménkű sok rokon van, fene se tudja számon tartani őket... (Ilyenkor az ember még nehezebben tudja felszedni az elveszített fonalat, hogy ha vegyes család van, akkor ki kinek is a féltestvére, meg egyáltalán...)

Szóval, mikor először viszik az embert, akkor ugye igyekszünk a jobbik formánkat adni.
(Már, ha van jobbik formánk ;-)

Konyha, sok rokon, nyűzsgés.
Menni kellene a WC-re.
Mondom én, hogy - menni kéne... de merre is?

Óh, jajj, mondják, sajnos itt a házban el van dugulva a WC, nem használható. (Sebaj, nem vagyok én kényes) de, nyugodtan menjek ki az udvarra - ott van a pottyantós hagyományos a disznóól mellett kicsivel...
(Nem gond, én se születtem palotában).

Nagy lendülettel, nekem semmi se okoz problémát önbizalommal telve, határozottan vonultam a kerti klotyi felé.
Kinyitom, nyomulnék éppen befelé (az ilyen építmények nem arról híresek, hogy belül ménkű sok hely van, eléggé szűkek, nehogy sok helyet vegyenek el földből, ami ugye másra is hasznosítható...)

... de, legnagyobb döbbenetemre már volt bent valaki...
szorongattam az ajtó kallantyúját, lemeredve álltam és néztük egymást...
... én és a bazi nagy varangy.

Most, nem tudom, hogy kővé válhatott el a látványomtól, vagy mi a tosz történt, de nem mozdult a fránya, csak nézett.
Nem visítottam, nem szokásom. Békától sem, de akkor még fiatal voltam és fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálni.
Nem csókoltam meg.
Most ráordítanék, hogy VIGYÁZZ, MERT JÖN AZ APEH! - és dobognék a lábammal tuti, hogy elmenekülne :-)

Mivel szorongatott a természet, nem volt mit tenni, visszamenni a konyhába a tömeges rokontrécsihez és bevallani, hogy helyzet van, bizony...
(Irul-pirul Zsuzsanna)

A sok különböző korosztályú testvér közül a legfiatalabbik nő - nálam mondjuk legalább 10 évvel idősebb - nemes egyszerűséggel közölte, hogy semmi gond, majd mindjárt kisöprűzi onnan.
(Ja, így könnyű ... gondoltam magamban - otthon én is valamivel kikergettem volna, de idegen helyen mégse túrkálhat az ember az udvaron... tuti nem értették volna, hogy az "új csajszi" mit kotorgat a tyúkól körül, csak nem a tojást akarja lenyúlni ;-)

Azt hiszem Katának hívták.
Kata jött - isten áldja őt meg - és kikergette haveromat, a varangyot.
Az a furi, hogy ilyenkor, ha bemegy az ember, akkor klotyizás közben félig-meddig próbál oldalra lesni, ha a hátán lenne szeme, hát azt is használná, mert óhatatlanul úgy érzi, hogy bármikor ráugorhat valaki...

és közben próbál nem gondolni rá, hogy esetleg bent a konyhában pont most állapították meg róla, hogy "na, ez is egy kényes városi p...-csa!"