2010. február 22., hétfő

... mikor az ember örül, hogy cupákos csontot talál az ágyában...



Amikor az ember leghűségesebb (4 lábú) barátja elmegy, akkor a lelkünk egy darabja vele együtt távozik.

Persze, nem lehet egyenlőségjelet tenni az ember és az állatok halála közé, de akinek volt már ilyen lakótársa az tudja, hogy olyan, mintha egy gyerekkel több lenne a háznál.

S, bár szeretem a cicákat is, tudom, hogy ők egészen mások, ellentétben a kutyákkal, akik adott esetben gondolkodás nélkül feláldoznák magukat a gazdiért.
A kutyád feltételek nélkül, egyszerűen imád Téged, s némelyikük jobb, jóval több olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami némely embertársunknál teljesen hiányzik.
(Vagyis, bizonyos állatokban több az "emberi").

Csekély vigasz, hogy a kutyakor majdnem végső határát elérte, 14,5 évet élt, ezt az agyaddal tudod, de a szíved mégis nehezen fogadja el.

Előélete egy kóbor kiskutyáé volt, mikor egy utcasarkon megláttuk ideiglenes befogadójánál.
Kis kelekótya, igazi ugribugri kölyökkutya volt.
Akkor még aggódtam - az elején -, hogy az a kis sebecske a szeme fölött megmarad-e, fog-e látszani (kit érdekelt volna ez már később...) még az első látogatásnál számított, hogy vajon nagy kutya lesz-e; lestük a mancsát, mivel állítólag ebből megállapítható... ;-)
kit érdekelt ez már később, mikor már egyenjogú családtaggá vált...

S, a gyerekemmel együtt nőttek fel.



A lányom 10 év körüli volt, mikor hozzánk költözött a blöki, s együtt voltak kissé kajlák, játékosak, együtt élték meg a felnőtté válást minden buktatójával együtt.
Együtt lettek kevésbé játékosak, megfontoltabbak.



Mikor zokogsz, az talán jó dolog, rosszabb annak a gyász, aki nem tud sírni, nehezebben dolgozza fel.

S, mikor csillognak a könnyek, akkor közben azért eszünkbe jutnak a jó emlékek.

Milyen fincsi, puha, selymes lötyi fülei voltak.

Emlékszel, mikor kis töltött káposzta maradékot evett, habzsolva, szinte levegőt se véve... s, a végén elégedetten egy hatalmas nagyott böfögött, s lengedezett a káposzta-szag... A magyar konyha e korántsem nullkalóriás híressége az arcomba lett lihegve... s, Krúdy tán forgott a sírjában :-)

Milyen sokszor megvigasztalt, ha sírtam az élet viharaiban, a térdemre tette a fejét és nézett rám, valami megmagyarázhatatlan, különleges tekintettel...

Az ordítozásaim...
Mikor vettem valami különleges felvágottat, ami nagyon drága volt, s csak 10 dkg-ot vettem, hogy "csak egyszer kóstoljuk meg" valami speckó felvágott volt, szív alakú másik húsival töltve... s, mire a konyhába visszamentem, a földön hevert a papír és jóízűen, elégedetten falta be a Jennyke a különlegességet...
... s, ordítottam... azóta se ettünk (nem is láttam) olyan húsit... de, ő nagyon elégedett volt :-)

A legtöbb kiabálásom azért a cupákos csontok rejtélyes világa körül forgott.
Mikor reggel felnyitod a szemedet és első pillantásod a párnádra helyezett hol szaftos csontiból áll, hol egy kis paradicsomos tortellinire esik (nem is értem, hogy jutott ez utóbbihoz hozzá...)

Csontos kaland többször is volt, ágynemű cseréjénél a párna alatt gondosan elrejtve, már egy-két napos lelet is előfordult.
De, volt, hogy rajta kaptuk, s nem is tudod akkor igazán, hogy kiabálj, vagy kacagjál.

Állt a párnák közt - bőszen turkált, az orrával bökögette az értékes "cuccot"... a popsija meg ide-oda lengedezett a ritmustól...

Ősi dolog a kutyáknál a "lesznek még rosszabb, ínségesebb idők" teória, ezért ássák el a csontokat. (Lakásblöki esetében a párna alá).

A csontok elrejtése akkor szűnt meg, mikor kertes házba költöztünk és befogadtuk Töffencset, a francia bulldogot... egyből mindenki törekedett arra, hogy minél előbb megegye a csontit - csak semmi raktározás, még a végén a konkurens megszerzi.

Izgalmas étkezések voltak, Töfi gyorsabban, habzsolva evett, a két kutyit külön kellett etetni.
S, mikor kinyitottam a két helység közötti ajtót, akkor mindig ugyanaz a jelenet játszódott le - úgy nevezném, hogy "helycserés támadás".
Mint az őrültek elrohantak egymás mellett és mindenki landolt a másik blöki (természetesen totálisan üresre nyalt) tálkájánál.
És bőszen nyalták a semmit.
Ezt nem hagyták ki sosem.

Látszik, hogy ki volt a domináns blöki ;-)



Persze, a rosszalkodásban (is) egymásra találtak:



... mert jó dolog a kertben napozni a tiltott helyen :-)
Kettesben, többesben meg pláne jó :-)

Azért nehéz volt a kertben mindig rendet tartani, elvégre időnként még horror macskák is előfordultak ;-)



Jó lett volna, ha megélt volna még egy tavaszt, nyárt, talán egy őszt is.
Imádott napozni, szagizni a kertben, őrülten ugatni a kapunál, mint egy hosszabbított műszakban élő őrmester felügyelve a környéket... furcsa is volt, kisméretű kutya létére viszonylag nagy hanggal rendelkezett, s néha érthetetlen módon gyakorolt, mert kinyitottam a kaput - kinéztem, kit ugat olyan bőszen, s utca-hosszat egy teremtett lelket sem láttam, se balra, se jobbra.

Őrjáratban:


Már, soha nem fogom megtudni, hogy ki volt a vissza-visszatérő "láthatatlan" betolakodó.
Persze, az is lehet, hogy valami illetéktelen egyszerűen be merészelt lépni a kerületbe, s úgy érezte, hogy ezt meg kell torolnia :-)



Felnőttek;



Valami totál nyugis hely lett a kutya mennyország, egy remek kapuőrző költözött hozzájuk:



Töfikénk azóta furcsán viselkedik.
Egyrészt megjött a hangja. Nem is nagyon tudtuk, hogy tulajdonképpen ő tud ugatni. Igaz, olyan muris, repedt fazék hangon.
De, mióta Jenny elment, Töfi minden nap ugat. No, nem viszi azért túlzásba.
Viszont bánatos lett, a maga módján magányos, nincs kivel összebújni, nincs kit piszkálni, hogy "gyere már egy kicsit játszani"...

Pár hét után holnap új lakótársunk érkezik. Ő is szerencsétlen előéletű, menhelyes kutyuska.
Talán megédesíti a bulldogunk magányos nappali óráit.
S, tudjuk, hogy nem pótolhatja a család első kutyuskáját.
Mert ő más lesz, nem = az elment kutyusunkkal.

A kertem már egy temető. Két kutyánk és két cicánk végső nyughelye.

Amikor az ember leghűségesebb (4 lábú) barátja elmegy, akkor a lelkünk egy darabja vele együtt távozik,

s, van olyan, hogy az ember örülne, ha cupákos csontot találna a párnája alatt...no, persze - azért, ordítani ordítana ... ;-)

25 megjegyzés:

  1. Olyan szépen írtál róla...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom! Remek kutyus lehetett, és Ti remek gazdik vagytok!

    VálaszTörlés
  3. Még én is megkönnyeztem! Három kutyusunk van, de mind más egyéniség.Nekünk a Cicus elvesztése is nagy szívfájdalmunk volt, együttérzek Veletek.

    VálaszTörlés
  4. nagyon sajnálom szegény kutyust!

    VálaszTörlés
  5. Ismerem, milyen érzés....:-(

    Nálunk a csont a cipőkbe volt eldugva.

    VálaszTörlés
  6. Megríkattál..., drága kutyus..., még jó darabig nehéz lesz, sajnos átéltem párszor és mindig elhatároztam, hogy ide többé egy állat sem kerül... (tudod, a sírás kockázata...), aztán rád néz egy barna szempár..., hát te ki fia-borja vagy? Aztán lágyul a szív és észre sem veszed, már a papucsodat rágja vidám farkcsóválással... :)

    VálaszTörlés
  7. Ismerem én is ezt az érzést.
    Sajnálom a kutyust, Veled érzek.
    Jó helyre kerül a kis jövevény.
    Majd mutasd be légyszíves.


    Nagyon csinos a Nagylány !
    Anyja lánya !

    VálaszTörlés
  8. Sajnos nekem is volt részem ebben az érzésben. Tényleg az új kutyus nem lesz ugyanolyan, de azért szeretni fogjátok őt is. Nekünk is van azóta egy 8 hónapos kölyök puli, akit imádunk, bár azért van üvöltés amikor már a sokadik papucsot végzi ki...

    VálaszTörlés
  9. Szép lelkedből szépen írtál..

    Tudod, mennyire megértem.,
    Veled sírok..

    VálaszTörlés
  10. Együttérzek Veled! :( ...azért az jó, hogy szerzel társat Töffencsnek, bár eleinte még biztos nem pótolja az elveszett társat... Legyen sok örömötök az új jövevényben!

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  12. Olyan szomorú lettem ahogy olvastam,mert ha nem isnagyon ,de ismertem a Drágát.Szegény töffencs meg gondolom mennyire bánatos

    VálaszTörlés
  13. Nyugodj békében Jennyke!

    SZIVÁRVÁNYHÍD
    A Menyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.
    A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.
    Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.
    Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.
    Együtt mentek át a Szivárványhídon.
    /Ismeretlen szerző/

    VálaszTörlés
  14. Jaj Juhizs most megrikattál, egyrészt mert átéreztem, mikor Dixikém /innen a nick nevem/ elment, milyen voltam napokig, sirtam meg mit tudom én még milyen dinka voltam, és sokan nem értették körülöttem, hogy "egy kutya miatt???" mit kell ennyit bánkódni.Másrészt azért rikattál meg mert nem tudtam, hogy te is ennyire....és milyen jó lett volna ha akkor ismerlek.Nyugodjon békében kiskutyád!!

    VálaszTörlés
  15. Hi, as you may already discovered I'm newbie here.
    Hope to get any assistance from you if I will have some quesitons.
    Thanks in advance and good luck! :)

    VálaszTörlés
  16. Most már értem,hgy tegnap miért voltál olyan sápadt, és nem voltál olyan igazi Juhizsos. Megértem, hogy fáj a szíved, bár nekem soha nem volt kutyim.

    Csak hörcsögöm, meg pintyem, meg papagájom, meg fehér egerem... Az egérkémet szerettem legjobban.

    VálaszTörlés
  17. Én is csak most olvastam...

    Viszont az a kép, amin ketten néznek felfelé a napban, tipikus rajtakapott rosszgyerek-fejűek. A szomorúság mellé tettél egy adag tündérséget is, jó volt látni a harcosokat. :)
    Újkutyit majd mutasd!
    Amúgy meg nagy ölelés!

    VálaszTörlés
  18. Szívből együtt érzek veled!!!

    VálaszTörlés
  19. Koszonom, hogy egy erdekes blog

    VálaszTörlés