Veronika (kendője helyett) almája...

Ezt a remek fotót a Praktikus nevű közösség tette fel a Facebookra.

Forrás:
 http://www.facebook.com/Praktikus.vera

Az alábbi (gyengébbek számára történő) megjegyzéssel ellátva:

"... hogy ne barnuljon meg az alma belseje,
és mégis összevágva vigye a gyermek a suliba :))"

Húúúú, ha ezt a Nagyi (alias született Veronika) meglátja...
Elvégre egy idő után (ha megérjük), mindannyian belépünk az un. második gyermekkorunkba.

Ha megyünk valahova; legyen az állatkert, vagy bárhol a városban, akár a temető is...
Nagyi lelkesen közli, hogy ő hozza az ennivalót.
(Mert, különben a magyar ember éhen hal - mint tudjuk "ha elindul a vonat", akkor is rögtön ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy egyenek).

Valóban mindig hozza, csak nem olyan formában, ahogyan én hoznám.
Én ilyen esetekben kész szendvicseket viszek, amit diszkrét formában lehet elfogyasztani.
(Vagy megpróbálni diszkréten).

Nagyi ezzel szemben olykor hoz rántott húst (persze, nem szendvicsként), külön dobozkában, másik dobozkában sült krumpli hozzá, harmadik dobozkában a savanyúság, esetleg paprika (előre felvágva, természetesen), nem tántorodik el olyasmitől sem, hogy pl. paradicsom, ami ugye olykor csurog.

Gyümölcsben is utazik; ez kedvétől függ, meg az aktuális szezontól is.
Volt már kissé szottyos szilva, megpucolt narancs, avagy mandaringerezdek, körte, de tavaly dinnyefalatkák is :)
A csúcs - természetesen a barack.
Amit senki nem tudott úgy, de úgy enni pantomim művészként, mint Alfonzó mester.
Az a láthatatlan barack, ahogy csurgott könyékik...
hogy hiányzik Alfonzó is... :(
Sajnos, nem találtam a barackos produkciót a Youtube-on.


Már alig várom a nyarat.
Soha nem gondoltam, hogy egyszer még a kispesti temetőbe gumit viszünk... ;)
no, persze - almával.

Azért mi a temetőben szomorkodunk, emlékezünk, de olykor bizony nevetünk is.
(Ha nincs a közelben senki, akit sértene).
Nem áll tőlünk távol semmi, ami emberi.
Hiszen az életet és a halált olykor csak egy-két lépés választja el egymástól.

Macskázni is szoktunk (ha megvárnak...)
Olykor meglocsolunk idegen sírokat is. 
 
Amúgy a Nagyi cukorbeteg és akkor komplikáltabb az élet.
Én már mondtam neki, hogy egyszer még gáz lesz belőle, mikor két sír között beadja magának az inzulint.
Még a végén értesíti valaki a Yard-ot, hogy a nyugdíjasok oda járnak belőni magukat... ;)