Állatkertben - Nagyival :-)

... igen, "megejtettük" az évi közös állatkerti látogatást.

Ilyenkor mindig megbeszélem, hogy van mindenkinek kedvence, amihez ragaszkodik, azt feltétlenül "ki ne hagyjuk".
A Nagyinak, mint már egyszer írtam is - a pingvinek.

Már hetekkel előtte mondtam neki örömmel, hogy jó sokáig állunk majd a kedvenceinél, akár egy órát is, ha ő úgy akarja.
Na, most ezek után egy db pingvin sincs a saját helyén, mély döbbenet, az ő arcán a csalódottság...

A pingvinek (alatt) velük közös medencében szokott lenni két fóka. Nem a sötét színű fókák (azok arrébb vannak a jegesmedve látótávolságában, hogy folyton cukkolva legyen a fehér bundás jószág...)

hanem ők a pingvinekkel közös medencés fókák. Olyan kicsit pöttyös fajta :-)

De, betegek voltak.
Mármint a fókák.
A tájékoztató tábla szerint azért, mert szembetegségük van, és kezelés alatt állnak; csak kicsi víz volt a medencéjükben - annyira kicsi, hogy úszni se lehetett benne.
Csak az állukig ért a víz, ha lerakták a buksijukat, akkor a szemük semmiképp se érjen a vízbe.

Áztatja magát a lábvízben (hasvízben...) a két szerencsétlen fóka, szánalmas tekintettel és bánatos fejjel.
Persze, udvarlunk nekik innen az üveg túloldaláról.

Nagyi kommentálja az eseményeket:

"Nézd, olyan, mint egy kutya" - mosolygok a megállapításon, de valóban... a kutyák szoktak ilyen szemrehányóan, jelentőség teljesen, bánatosan nézni.

Udvarlunk még egy darabig és megyünk tovább.
Megkerüljük a sziklaszirtet, mielőtt belépnénk a madárröptetőbe (vagy mibe...) jobbra nézek, hát mit látok... rácsos ajtó, mögötte jóval hátrébb kb. 4-5-6 méterre belátni egy belső térre, hát ott ácsorog kb. 8-10 szerencsétlen pingvin egy kupacban.

Nagyi! Ott vannak a pingvinjeid!

Rátapadunk a rácsos ajtóra - nézzük.

- Áh! Dehogy! - mondja ő... azok nem is igaziak...

-Már, hogy ne lennének igaziak, csak nem gondolod, hogy ideraktak 10 művingvint ?? - kérdem én.

Ő győzköd, hogy azok pedig nem igaziak, nem mozognak.
Dehogynem... ki van tárva a szárnyuk, idétlenül egy helyben topognak, de bizony igaziak... most is az egyiknek megmozdult a feje.

Még mindig lógunk a rácson...
Végül belátja, hogy VALÓBAN, TÉNYLEG PINGVINEK ÉS ÉLNEK...

Ácsorgunk már ott vagy 5-6 perce, fikázzuk az egészet jó hangosan.
- szerencsétlen pingvinek,
- be vannak zárva,
- nem mehetnek ki,
- itt szenved mind,
- valószínűleg ez a téli szállásuk (vagy az éccakai... ;-)
- milyen rossz lehet nekik...

Végül mondom én, hogy biztosan azért vannak bezárva, mert a fókák szeme kezelés alatt, és nehogy ők is elkapják a félig-meddig közös medencétől, vagy területről a betegséget.

Még mindig nyafogunk, hogy milyen sz@r dolog is pingvinnek lenni.

Ekkor megszólal egy hideg női hang (persze... látni, nem látjuk a tulajdonosát, oda nem jönne az istenért sem...)
szóval megszólal bentről:

- az ajtó nyitva van !!!
- a pingvinek bármikor kimehetnek, ha akarnak !!!

Ha-ha... pingvin ombudsman jókat szórakozhatott rajtunk...
Mindegy, mi győztünk...ő nem bírta tovább, biztosan osztályozta az ebédhez való halakat, azért volt eddig olyan csöndben :-)


Villámgyorsan lelépünk, még távozóban még egyszer megnézzük a medence felőli oldalt...
Mit tesz isten, egy, azaz egy darab pingvin kint fekszik a napon.
A röhögése nem hallatszik el a korlátig,
...ahol bámulunk...
...hülyén...

-.-

No, mondom én, ki ne hagyjuk a rokonaimat !
(Neeem... nem az emberszabású majmokra gondolok, hanem személyes felmenőmre a lajhárra :-)
Mármint, nem munkahelyileg van bennünk sok közös, hanem a lakásommal kapcsolatos rendrakás vonatkozásában ;-)

TERMÉSZETESEN a lajhárok eltűntek... nincsenek a régi helyükön.
Gondozó sehol, nincs kit megkérdezni, a rokonok hova költöztek el.

Még téblábolunk itt-ott-amott, a nap vége felé bemegyünk a Pálmaházba.

Azt hittem a Nagyi nem lesz hajlandó bemenni, mert azért ott eléggé párás szokott lenni a levegő, de, mivel ő nem egy nyafogós nagymama; bemegyünk.
Láss csodát: az egyik oldalsó szárnyban mit látunk?
Egy lajhárt a fejünk felett (+ még egyet az ablakpárkányon tanyázva,+ egy a mennyezetnél később még hátrébb a negyedik)

A fejünk felett lógó lajhár kapaszkodik egy ágba, gyakorlatilag a feje kicsit feljebb van az enyiménél.

Hümmmmm.... jó lenne lajhár bundát simizni...
Naná, hogy nem hagynám ki ezt a lehetőséget - meg se rezzen, ki se nyitja a szemét, nem izgatja magát.

Nagyi kérdi: milyen a bundája, milyen érzés... mondom neki, hogy próbálja ki.

Naaaa, ha egy üzlet beindul...

Nagyi már szinte két kézzel simogatja, vakargatja igen hosszan a buksiját.
Lajhi láthatóan élvezi a dolgot.
Hiába, ritkán jön erre kurkászó rabszolga.

N noszogatja: naaaa.... ne legyél lusta... csinálj már valamit! ...

Erről eszembe jut, hogy ő az, aki, ha netán megérkezik és hétvégén délelőtt 11 órakor pizsamában látja az embert, akkor az első gondolata, kérdése az, hogy "b e t e g vagy???"

Mostanában már leszokott róla, nyilván azért, mert mindig ugyanazt a választ kapta ;-)

Addig addig szólítja fel aktivitásra az első számú lajhárt, míg az feladja és elindul.
Döbbenten észleljük, hogy a lajhár, ha VALÓBAN BEINDUL, akkor valójában nem is lassú és nem is lusta.
Egészen rövid idő alatt komoly nagy távot tesz meg (tényleg !)

N. elégedett, tevékenységet lát lajhitól.
Egyből átmegy a 2-es számú áldozat felé az ablakpárkányhoz.
Simogatás, vakarás... itt nem győz, ez a lajhi kitart, marad az ablakpárkányon.

Felhajtom a szőrcsimbókot a fején és keresem a fülét.
Döbbentem észlelem, hogy gyakorlatilag nincs klasszikus értelemben véve füle, mint egy macskának, vagy kutyának.
A füle egy kerek alakú nyitott "izé" kicsit olyan, mintha oda műtöttek volna egy végbélnyílást zárógyűrűvel... (igen, tudom, hogy ez "fújjosan" hangzik, de tényleg olyan) erre simul rá a kerek buksiján az a nagy-nagy szőr, ami "felhajtható".

A hármas számú lajhi a mennyezeten biztonságban van N-től... nincs létránk :-)

Megyünk tovább, látjuk már a 4-es számút.
N közben, minden betérőnek leadja a drótot, hogy nyugodtan lehet simogatni vakargatni a lajhikat, nem zavarja őket ;-)
Szóval ismerkedik más családokkal :-)

Megkerülünk egy fát előttünk a 4-es lajhi.
Akkor éreztem úgy, hogy nagy-nagy hiba volt otthon hagyni a fényképező gépet :-(

Lajhi pocakján - popsija felé (vagy a fene se tudja a sok szőrben, hogy merre is igazán) ott bujdos, kapaszkodik egy mini - pici - kölyök lajhár.
Kicsi buksi, kicsi fej, kicsi szem... tüneményesen édes.

Nagyi nézi - és megkegyelmezik... na, jó ... őket nem simizzük, csak udvarlunk :-)

-.-

Azt hiszem érthető, ha jön a Nagyi hétvégén, akkor mindig olyan 11,30 óra tájban lázas tevékenységbe kezdek.
(Lázas, látszat tevékenységbe...)
Ellenkező esetben még képes lenne vakarni, hogy aktivitásra késztessen... :-) :-)

-.-

Persze napközben ettünk is. A magyar, ha valahova megérkezik nyomban éhes.
Letrottyan a vonatban és egyből előveszi az elemózsiát :-)

Velünk is így volt, hát persze...
Már rég leszoktam róla, hogy én csináljak szendvicset, úgyis mindig űberel engem és cipel mindenfélét.
Minden olyat, amit én nem cipelnék ilyen helyre.
Értsd: paradicsom, uborka időnként felszeletelve, gyümölcs, lehetőleg olyan, ami csurog a kezeden, husi, de nem kenyér között, az külön van, hogy komplikáltabb legyen enni :-)
Értelemszerűen szalvéta is, szintén külön.
A térdünkön, combunkon megterítve, hogy minél feltűnőbb legyen a dolog :-)

Evés után előkap egy üdítős műanyagos flakont.
Rajta a címke:
Diabetikus almaszörp.
(A Nagyi cukorbeteg)

Átnyújtja, meghúzom.
Hangosan mondja közben: ALMASZÖRPI !
Kellemesen fertőtleníti a torkomat, a nyelőcsövemet.

Mosolyogva odasúgja: ... cserszegi fűszeres... :-)

Nézem a címkét, megkérdezem, hol lehet ilyet kapni?

Kacsintva jő a válasz:

... hát... nálam... :-)

Utóirat:
állítólag egyszer egy pingvint a trolibusz megállóban csíptek el.
Azért az érdekelne, hogy tudott feltűnés nélkül eljutni odáig :-)