A nő dicsérete címmel Alfons Mucha, a szecesszió cseh mesterének kiállítása látható a Szépművészeti Múzeumban 2009. június 7-ig.
Utoljára Budapesten 1898-ban a Műcsarnokban 250 plakátot, pannót, nyomatot állítottak ki nagyobb számban. Most száz mű látható.
(A következő nagyszabású kiállítást már valószínűleg nem fogom megérni, tehát elmentem megnézni ;-)
Én a csodálatos plakátjaitól voltam eddig elvarázsolva - s, részemről maradt ez a továbbiakban is így - de, érdekes felfedezés volt, hogy 1910 után már kevesebb kereskedelmi célú plakátot készített, és inkább előtérbe került a rajz és a festészet.
A tárlaton vetítettek is egy dokumentumfilmet Muchá-ról, egykori otthonában - ahol minden ugyanúgy van, mint annak idején - s életben lévő leszármazottai, rokonai megemlékezéséből kiderült számomra, hogy mennyire összetett is volt a személyisége, tulajdonképpen csak egy szeletkéjét ismertem eddig.
A filmben elhangzott, ha nem készített volna plakátokat, akkor későbbi munkássága alapján lehet, hogy úgy tartanánk őt nyilván, mint jelentős absztrak festőt.
Ezekből az absztrak jellegű alkotásokból csak egy-két apró rajz látható, hááát, rá nem jöttem volna, hogy Mucha készítette.
Amit láttam a festményeiből, azoknál úgy éreztem, hogy valamiféle bánat lengi át, a nők tekintete se olyan, mint a plakátokon.
Készített egy húsz darabból álló Szláv eposz festménysorozatot, ahol egy-egy vászon egy szoba (értsük ez alatt mondjuk egy kastély belső nagy terét) falának méretének felel meg - tehát hatalmas.
Soha nem értettem, hogy a művészek hogyan tudtak ilyen méretes alkotásokat létrehozni (na, jó, tudom, hogy állványzatról esetleg a későbbiekben létráról ? ) de, akkor is, számomra megfoghatatlan, vagy felfoghatatlan a dolog.
Most a filmben elhangzott, hogy Mucha például úgy készítette (nyilván mások másként), hogy pauszpapírt benégyzethálózott, majd arra rajzolta a későbbi nagy festmény egy-egy részletét, utána akkurátusan (mennyi idő lehetett...) átszúrkálta a pauszpapírt, utána grafitporral befújta (?) v. kente, miközben a nagy vászonhoz tartotta, s már "csak" össze kellett kötnie pontokat vonallá... s ezután jött a festés...
Öhm.... én se leszek festő.... most már ez szent elhatározásom... bár, régi vágyam, hogy mielőtt meghalok egyszer egy képet kellene festeni... hozzátenném, hogy nem tudok rajzolni, és a festéshez sincs semmiféle tehetségem (még a körmöm vonatkozásában sem...) ki tudja, honnan jönnek az ilyen lehetetlen vágyaink, tán a gyermekkor bugyrából... ;-)
Biztosan azért van, mert általában tiltják a gyerkőcöknek, hogy összefirkálják, vagy fessék a szoba falát... bezzeg, ha engednék... akkor most nem kellene öregkoromra igizi festővászonra költenem a pénzt... ;-)
Azért a most következő bejátszásban látható néhány olyan műve is, ami nincs annyira a köztudatban (vagy csak az enyimében nem volt) ezt már csak a nagyon türelmesek nézzék meg ;-)
Ajándékba kaptam Anyák napjára ezt a szép délutánt.
Összefoglalásul:
ne menjetek világkörüli útra olyan emberrel, aki azt mondja, hogy nem varázsolják el őt Mucha litográfiái...
mitől érzem úgy, hogy nem fognak engem bombázni utazási ajánlatokkal...
Utóirat:
Ha valaki elmegy közületek, akkor vigyázzon, a kiállítás két részre van bontva, a büfétől jobbra és balra található. (Középen a büfében is vannak nők - szintén megtekinhetők :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Tényleg nem értem azt, akit nem fognak meg ezek a képek! Nagyon szeretem Muchát! :))))
VálaszTörlésA büfében a nők Mucha nők?
VálaszTörlésDe szépen leírtad, amit láttam. :)) Nálunk is anyák napi program volt, de azt hiszem még egyszer megnézem, mert annyira, de annyira...
VálaszTörlés