2011. június 3., péntek

HARANGOK NAPJA - gyertek 2011. június 5-én vasárnap a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe !

"Az idén már nyolcadik alkalommal várja a közönséget a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt (BTI Zrt.) a Harangok Napja népszerű kulturális programjaival a Fiumei úti Sírkertbe.

Videóklip vetítést, kortárs és balett-táncot gyermekműsort, harangjátékot, Tabáni István hangját és Horgas Eszter koncertjét kínálják a látogatóknak amellett, hogy kétóránként indulnak temetői séták és egész nap nyitva lesz a Kegyeleti Múzeum is.

A Fiumei úti Sírkert irodájától (2-es kapu) kétóránként induló kisvonatokon szakértő idegenvezetők mutatják meg a csoportoknak a magyar történelem olyan kiemelkedő személyiségeinek síremlékeit, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy az első miniszterelnök: Batthyány Lajos. Elvezetik a látogatókat Arany János, Vörösmarty vagy a Nyugat legnagyobb költői, írói nyughelyéhez.
A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megnézhetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is.

A lombos sétányokon, napsütötte füves tisztásokon sétálgatva a látogatók nyugalmat találnak, feltöltődhetnek, hiszen a Fiumei úti Sírkert olyan, mint egy gyönyörű arborétum: 56 hektáros zöld folt a lüktető város szívében.

Tökéletesen alkalmas kikapcsolódásra, hiszen a 2-es metróval, esetleg a 24-es, 28-as, vagy 37-es villamossal a város bármely pontjáról gyorsan elérhető, a magas kőfal kizárja az autók zaját és így felkínálja mindenkinek a nagyvárosi ember számára már-már elérhetetlennek tűnő csendet, madárdalt és a lombok suttogását.

Ezt a hangulatot és a nagyságok előtti tisztelgést fogalmazzák meg azok az alkotások is, amelyeket a Harangok Napját megelőzően meghirdetett videóklip pályázatra küldtek be a filmezés művelői.
A kiírás lényege éppen ez volt: a sírkert történelmi és kulturális értékeit kellett kihangsúlyozni bennük, összhangban azzal, hogy idén Liszt Ferenc világhírű zeneszerzőnk emlékének szentelt évet írunk, így a klipek zenéje is kizárólag a művész által komponált zenei aláfestéssel voltak beküldhetők.
A legjobb műveket egy 3x4 méteres ledfalon nézheti meg a közönség.

A gyerekek körében igen népszerű és több helyen is fellépő Nefelejcs bábszínház előadásával kezdődik az egész napos esemény.
Ezt követően a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének az egyórás programja következik. Kora délután a videóklip pályázatra beküldött és a zsűri által alkalmasnak tartott klipek kerülnek levetítésre.

A napot hivatalosan György István főpolgármester helyettes nyitja meg.
Ezután veszi kezdetét Kárászy Szilvia egyedülálló harangjátéka, mellyel minden bizonnyal megadja az alaphangot a következő műsorszámoknak, hiszen utána a Táncművészeti főiskola növendékei lépnek fel egy közel félórás műsorban a különlegesen megvilágított és formabontó színpadon.
Itt klasszikus balettet és kortárs táncot is láthat a látogató, hiszen Gaál Marianna új művének az ősbemutatója is ekkor lesz.

A napot Tabáni István fellépése gazdagítja, majd a program utolsó fellépője előtt Gáti Oszkár színművész szavalja az idén 125. éve született Tóth Árpád verseit. Horgas Eszter és a Class Jazz Band lesz, akik egyórás koncerttel örvendeztetik meg a közönséget és nyújtanak különleges hangzást és felejthetetlen élményt.

A nap házigazdája Dömsödi Gábor lesz.

10.00 Séták indulása – kisvonatokkal kétóránként
11.00 Nefelejcs Bábszínház
12.30 Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének (NYUBUSZ) programja
13.30 Videóklip pályázat – vetítés, eredményhirdetés
15.30 Harangjáték – Kárászy Szilvia
16.00 Táncművészeti főiskola növendékei - klasszikus és kortárs balett, továbbá Gaál Mariann új művének ősbemutatója.
16.30 Gáti Oszkár – Tóth Árpád versek
17.00 Tabáni István
18.00 Horgas Eszter és a Class Jazz Band"

Forrás:
http://www.nemzetisirkert.hu/harangoknapja.html

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem az ajánlóidat, az írásaidat, a humorodat, mindent! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Fércművek,

    ha tudnád, hogy mennyi van piszkozatban, mennyi "belém szorult" gondolat, mondat, benyomás... egyszerűen nincs rá idő.
    Ezért szeretnék egyszer nyugdíjas lenni.
    Olyan csodákat (vagy vicceseket) avagy felháborító dolgokat látok a városban... jó lenne megosztani másokkal - hiszen nem lehetünk mindig mindenütt ott mindannyian... Talán majd egyszer módomban áll.

    VálaszTörlés