... én lenni nő, vagy tán mégsem...

- Halló !
- Halló - válaszolok.
- Halló ! - mondja megint ő.
- Halló - válaszolok én.

Közben átfut az agyamon, hogy Anyám, meddig játsszuk ezt még.
Elvégre ő hívott, mit vár tőlem.
Neki kellene bemutatkoznia és megkérdeznie utána, hogy ÉN VAGYOK-E ÉN...

Rájön, hogy szintén ravasz vagyok és így nem fog menni semmire...

- Üdvözlöm Uram !

Na... Neked aztán annyi innentől fogva - gondolom én.

Nem homályosítom fel nemi jegyeim vonatkozásában, bár... megalázva érzem magam.
Persze, felfoghatnám úgy is, hogy nem lennék jó középkori kórista.

Aztán előadja, hogy mire szeretne bepalizni.
Mondom, hogy nem érek rá.
Ekkor érzi, hogy udvarolnia kellene, "lehölgyemez"
Már késő; elvégre rosszul indult a nem is bimbózó kapcsolatunk.
Nem hagyom magamat.
Kérdezi - miért nem.
Válaszolok, nem vagyok bunkó: mondom, hogy nem érek rá.
Nem homályosítom fel, hogy legutóbb jó volt egy ilyen előadás, meg kicsit más jellegű vizsgálat is, de 5 órán keresztül ott ültem.
Megsültek a nem létező golyóim. 

Mi, férfiak legyünk karakánok.
Megmutatom neki, hogy vagyok én olyan legény a gáton, mint ő.

Lehet, hogy átműttetem magamat.
Úgy tudom, hogy a férfiak Magyarországon ugyanazért a munkáért jóval magasabb bért kapnak, mint a nők.
Azért ez nem megvetendő szempont.
Majd osztok-szorzok, elvégre a műtét is drága.

Az összes állami szerv pedig, mikor fényképet készít rólam, akkor úgyis úgy nézek ki rajtuk, mint egy férfi.
No, megyek borotválkozni. Elvégre uniszex.