Múzeumok éjszakája II. Félúton a helyszínek között - Kogart Ház

Útközbeni élményeink:

az Arany János utcai metrómegállóban;





A Szent István tér kövezete eső után a Bazilika előtt;







A földalatti állomásaiban (többen is a Bajcsy-Zsilinszky úti megállótól a Hősök teréig) zenészek voltak; egyszemélyesek, együttesek, hol, milyen.

Ha valakinek nem volt pénze, és egyszerűen csak leült egy állomáson, hát akkor is jól érezhette magát.

Ahol beszálltunk ott például egyszemélyes afro-amerikai énekes.
Jó hangja volt, de többet szólt prózában, mint dalban, tán gondolta, hogy ennek a jövő-menő népségnek nem érdemes.
Viszont minden harmadik szava így hangzott:
jeee... kis zene... jeee... meg jeee ;-)
Barátnőm mondta, hogy olyan Barry White-os a hangja... hmmm, tényleg, nem jöttem rá, hogy honnan ismerős ;-)



Ahol kiszálltunk, ott érdekes művészcsoport volt található.
Több zenész is, hölgyek, férfiak vegyesen.
Hagyományos hangszerek és kevésbé azok.

Az egyik művész hangszer nélkül; egy hölgybábúval;
hosszú haja volt - szép ruhája, kezei hozzáerősítve egy nyárs-szerű fémlécre, aminek a végén tekerni lehetett az egészet, ahogyan szólt a zene, annak ritmusára óvatosan, lassan, begyakorolt mozdulatokkal lett a baba forgatva, s az egész egy bánatos történetté nemesült.

A zenészek legtöbbje sötét ruhában volt, a hölgyek is, ha jól emlékszem.

Nem mosolyogtak.
Olyan melankólikus volt az egész.
Kicsit, mintha egy pantomim történet lenne ötvözve egy zenekarral.
Vagy tán úgy is volt.

Mivel a dolog számunkra éppen túl letargikus volt, haladtunk tovább.
Fel a lépcsőn az Andrássy útra.
Barátnőm hátraszólt a lépcsőn:
- Láttad, hogy nem volt a csajszin bugyi?
- Tessék? Ezt nem mondod komolyan !
- De, nem volt rajta bugyi, nem vetted észre?

A lábaim belegyökereztek a lépcsőbe.
Döbbentem kapkodtam a levegőt.
- Azonnal menjünk vissza!

Elvégre, hideg van, hogy nem fázik fel?
Jó, nem vonzódom a hölgyekhez, de ilyet azért ritkán lát az ember, tudom, hogy vannak alternatív zenészek... de, azért...
(Meg, ugye eléggé edzettek lettünk annak a kérdésnek az emésztésében, hogy vajon az Elemi ösztönben Sharon Stone-nak volt-e bugyija vagy sem...)


- Tudod, mikor fordult, akkor jól lehetett látni...
- Fordult ???

és akkor leesett, hogy a lány, akin nincs (nem volt) bugyi, az a baba.

Állítólag jól láthatóan rózsaszínnel oda volt rajzolva, valami nemet meghatározó dolog.

Na, jót röhögött látva csalódott arcomat.

Ekkor úgy éreztem, elérkezett az a lélektani pillanat, mikor elő kell kapnunk a táskánkból az üdítőnek álcázott múzeumlátogató lélekmelegítőnket :-)

A KOGART-házban

az Impresszionizmus sodrában - A magyar festészet plein-air törekvései (1830-1920)
című kiállítás volt látható.

"A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit (valeur) - rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé."
Kiemelve innen: http://www.hung-art.hu/vezetes/tajkepek/pleina_h.html

Többek között látható volt Munkácsy, Paál, Szinyei Merse, Mészöly Géza és mások festményei

Tetszett, de az én ízlésemnek már túl sok volt itt a látogató.
Nem jártam még a Kogart házban, nem gondoltam, hogy ilyen nagy, azt hittem, csak egy kis galéria-szerű valamibe megyek, ehelyett emeletes az épület - s, lépni nem lehetett annyian voltak, nem is néztük meg, hogy mi van még kiállítva ott.

A teraszon a megszomjazott látogatókon szívesen segítettek 1 dl bor = 500.-Ft-ért...
Erőteljesen magamhoz szorítottam mézes barackpálinkámat (á; 1 dl akciósan kb. 150.-Ft... és még fertőtlenít is).
Elvégre az ember nagy tömegben vigyázzon az értékeire - anyukám ezt már régen megmondta.
:-)

Múzeumok éjszakája I. Ady Emlékmúzeum

ill. úgy nevezném inkább, hogy lakásmúzeum...


Nem tudom, hogy miért, de itt nagyon rosszul sikerültek a fotók - legalább a fele nem rakható ide fel, sötétek lettek, holott jók voltak a fényviszonyok.
Biztosan én voltam az ügyetlen.



(Úgyhogy, a "rossz" fotókat csak családtagom kapja meg, aki nagy rajongója Ady-nak - amúgy az összes versét elolvasta... nem tudom, hogy mivel lehetne engem rávenni arra, hogy bármelyik költőnknek - noha szeretem a verseket - az összes versét elolvassam. Persze, ez múlik a költő termékenységén is, mondjuk Rimbaud összes versét el lehet/ne/ olvasni, de Petőfi korai halála ellenére milyen - "kilóra mérhető" költészetet hagyott hátra)





Sajnos, nem lehetett az ablakokhoz menni, mert el volt kerítve a terület, ahova már nem volt szabad belépni, de én szívesen kinéztem volna. Jó dolog látni, hogy egy költő, ha kitekintett bentről a "kintre", akkor mit is látott konkrétan.
Szerintem ez izgalmas dolog.
Most ne tanácsolja senki, hogy menjél Juhizs a kapu elé és tekintsél át a szemben lévő oldalra, mert az azért nem ugyanaz... számomra legalábbis.


A csillárokra külön is felhívnám a figyelmet, egyrészt, mert szépek voltak, másrészt, mert valóban az eredeti csillárok még, harmadrészt, mert úgy néztek ki, mintha fémből lennének, de valójában fából vannak.


Ez egy nagyon szép album volt, ami korabeli képeslapokat tartalmazott - élmény volt látni őket;




Az előszobában, kissé komor hangulatot sugározva:



Nem kedvelem a zárt ajtókat, vagy jobban mondva izgatnak?
Meg is kérdeztem, hogy mi van mögötte, mondták, hogy a valamikori fürdőszoba - eredeti állapotában.
Na, persze, látni kellett - sajnos akkor már lemerült az elem - a mosdókagyló (is) eredeti volt még szép, régies.
A kályha is még a régi, a kádról nem vagyok meggyőződve, az túl modernnül nézett ki.

Kérdeztem, hol volt a konyha?
Ott van most az un irodai rész.
Kiadványok árusítása, stb. stb.
Szép nagy helység, örülnék, ha ekkora konyhám lenne.
(Mindegyik szoba jóval kisebb volt)

Egyébként az egész lakást szívesen elfogadnám, úgy, ahogy van.
Jöhetnétek hozzám látogatóba megadott napokon ;-)

Kedvesek voltak a múzeumi alkalmazottak, a két hölgy nyilván csak kisegítőként volt jelen a múzeumok éjszakáján, az idősebb úr viszont az, aki az év folyamán ténylegesen fogadja a látogatókat.
Ez az Emlékmúzeum nincs állandóan nyitva, tudtommal időpontot kell kérni telefonon, vagy csak meghatározott napokon látogatható.

Panaszkodott az úriember, hogy sokan nem is tudnak az Ady lakás létezéséről (megmondtam, hogy már évtizedek óta tudtam róla... csillogó szemekkel mondta, hogy annak ellenére, hogy úgy ítélte meg, hogy alacsony az év folyamán a látogatottság - mégis, tavaly 2600 (v. 2800? nem emlékszem pontosan) látogatójuk volt, igaz, nagyobb részt iskolai csoportok.

S, megnyugtattam, hogy az nem olyan nagy baj...

Ha a gyerekeket nem viszik színházba, múzeumba, és nem megfelelő környezetből jönnek, akkor felnőttként nem is lesz - talán - annyira igényük ilyesmire.
Akkor legalább az iskola mutassa meg, hogy van egy másik út is.

"Ady és Csinszka pesti lakása

Ady Endre és felesége Csinszka 1917 novemberétől a költő haláláig lakott a Veres Pálné utca 4-6. számú ház első emeletén. Ez volt, negyvenévesen, Ady első és egyetlen lakása.

Hol Érmindszenten, a szülői házban, hol debreceni, nagyváradi albérleti szobákban, hol párizsi hotelekben, hol budapesti szállodákban, hol felesége lakhelyén, Csucsán élt – mindig másnál, mindig vendégségben, mindig időlegesen.

Az egyetlen, valamelyest magáénak tudhatott lakás sem az ő, hanem felesége ízlését tükrözi. De nélküle és költészete nélkül ez a lakás mégsem lett volna ilyen.

A lakás három szobáját a régi formájában állították helyre, és az egykori bútorokkal rendezték be, úgy, ahogy Adyék idejében volt."

Idézet innen:

http://konferenciakalauz.hu/konferenciak/6342-csinszka-ady-ozvegye-babits-szerelme-marffy-hitvese

Elmenőben az egyik hölgy kiugrott a lépcsőházba kihajolt egy kicsit és tapsolt a kezével - mert a lépcsőházi világítás (érzékelő) erre működött.
Elgondolkodtam, hogy aznap éjjel még milyen sokszor fog tapsolni.
Örültem eljövőben, mikor láttam, hogy legalább 15 ember - érdekes, hogy jórészt hölgyek - igyekszik az Ady lakás felé.
S, gondoltam, az idősebb úrnak boldog, elégedett álma lesz.

Egy boldog család

;-)

(Na, most itt kellene, hogy vége legyen a bejegyzésnek... mindig csodáltam Szerát érte, hogy néhány szóval, maximum egy-két mondattal mégis, milyen sok örömöt szerez másoknak a blogjában.
Ez a pozitív fajta szűkszavúság - vagy lényegre törés? - nekem nem megy, valahogy mindig viszketnek az ujjaim a billentyűzet fölött - késztetésem van a szófosásra...

Ezek az egérkék itt nagyon tyutyik... mégis, ősszel, mikor a hideg elől be akarnak húzódni a kertesházba, akkor valahogy elvész belőlem a tolerancia - ki tudja miért is??? ;-)

... ja, és ha ők velünk vannak (akarnának lenni), akkor mi egyáltalán nem vagyunk egy boldog család...

... és most "állati" rendes vagyok, tehát nem részletezem, hogy milyen csatákat vívok velük.
( Tapasztalaim alapján a leghatékonyabb fegyver ellenük még mindig az ősi módszer, négylábú barátném : Saci )

Mondhatnánk azért, hogy persze, mert kertesház... eszembe jut ilyenkor a nagynéném, aki lakótelepen lakott és a lisztet a mosogató alatti szekrénykében tartotta... (nem volt világos a koncepció, én oda szemetest rejtenék a logikám alapján), ... mikor egyszer kihúzta a lisztet tartó nagyméretű dobozát, hát a liszt közepén tanyázott egy egérke... és "farkasszemetnéztek" egymással.

Bírom a nőket a filmekben, mindig úgy ábrázolják őket, hogy visítanak és felugranak az asztal tetejére, mert megláttak egy apró egérkét.
Persze, ezeket a filmeket rendszerint férfiak rendezték.
Nyilván van ilyen is, de ez egy ostoba ÁLTALÁNOSÍTÁS - mint annyi minden más -, ha megvárna az egér... - akkor simán nyakoncsípném és vinném őkelmét, de a lányom is ilyen.

Nem undorodunk és amúgy nem utáljuk őket - mondjuk klassz helyük van egy terráriumban... vagy állatkertben ... de, nem a lakásban.

Egyszer viszont kerültem - ilyen apróbb állatkákkal kapcsolatban - kínos helyzetbe.
Még fiatalkoromban - családi látogatás az akkor még jövendőbeli párom vidéki rokonaihoz - esett meg velem.
Ilyen szituációban azért nagyot nyomnak a latban az első (második, harmadik stb.) benyomások.

Az ő családjukban ménkű sok rokon van, fene se tudja számon tartani őket... (Ilyenkor az ember még nehezebben tudja felszedni az elveszített fonalat, hogy ha vegyes család van, akkor ki kinek is a féltestvére, meg egyáltalán...)

Szóval, mikor először viszik az embert, akkor ugye igyekszünk a jobbik formánkat adni.
(Már, ha van jobbik formánk ;-)

Konyha, sok rokon, nyűzsgés.
Menni kellene a WC-re.
Mondom én, hogy - menni kéne... de merre is?

Óh, jajj, mondják, sajnos itt a házban el van dugulva a WC, nem használható. (Sebaj, nem vagyok én kényes) de, nyugodtan menjek ki az udvarra - ott van a pottyantós hagyományos a disznóól mellett kicsivel...
(Nem gond, én se születtem palotában).

Nagy lendülettel, nekem semmi se okoz problémát önbizalommal telve, határozottan vonultam a kerti klotyi felé.
Kinyitom, nyomulnék éppen befelé (az ilyen építmények nem arról híresek, hogy belül ménkű sok hely van, eléggé szűkek, nehogy sok helyet vegyenek el földből, ami ugye másra is hasznosítható...)

... de, legnagyobb döbbenetemre már volt bent valaki...
szorongattam az ajtó kallantyúját, lemeredve álltam és néztük egymást...
... én és a bazi nagy varangy.

Most, nem tudom, hogy kővé válhatott el a látványomtól, vagy mi a tosz történt, de nem mozdult a fránya, csak nézett.
Nem visítottam, nem szokásom. Békától sem, de akkor még fiatal voltam és fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálni.
Nem csókoltam meg.
Most ráordítanék, hogy VIGYÁZZ, MERT JÖN AZ APEH! - és dobognék a lábammal tuti, hogy elmenekülne :-)

Mivel szorongatott a természet, nem volt mit tenni, visszamenni a konyhába a tömeges rokontrécsihez és bevallani, hogy helyzet van, bizony...
(Irul-pirul Zsuzsanna)

A sok különböző korosztályú testvér közül a legfiatalabbik nő - nálam mondjuk legalább 10 évvel idősebb - nemes egyszerűséggel közölte, hogy semmi gond, majd mindjárt kisöprűzi onnan.
(Ja, így könnyű ... gondoltam magamban - otthon én is valamivel kikergettem volna, de idegen helyen mégse túrkálhat az ember az udvaron... tuti nem értették volna, hogy az "új csajszi" mit kotorgat a tyúkól körül, csak nem a tojást akarja lenyúlni ;-)

Azt hiszem Katának hívták.
Kata jött - isten áldja őt meg - és kikergette haveromat, a varangyot.
Az a furi, hogy ilyenkor, ha bemegy az ember, akkor klotyizás közben félig-meddig próbál oldalra lesni, ha a hátán lenne szeme, hát azt is használná, mert óhatatlanul úgy érzi, hogy bármikor ráugorhat valaki...

és közben próbál nem gondolni rá, hogy esetleg bent a konyhában pont most állapították meg róla, hogy "na, ez is egy kényes városi p...-csa!"

Ez az éjszaka más, mint a többi...

Igen!

Június 20-án, szombaton megint jön a Múzeumok éjszakája...



Este 18 órától másnap 2 óráig lehet cikázni a múzeumok tárlatai és rengeteg hozzájuk kapcsolódó rendezvény (zene, táncelőadás stb. stb.) között.
Tárlatvezetések, s néhol be lehet jutni a "máskor ide nem léphet be földi halandó" címkével jelzett helyekre is.



A belépő felnőtteknek 1.300.-Ft, gyerekeknek 600.-Ft
(bár, ki tudja, hogy egy gyerek meddig bírja az éjszakát... persze, korosztálytól függ nyilván)



Kisebb helyen, ahol csak egy-két múzeum van, talán nem éri meg, de nagyobb városokban ha módotokban áll, használjátok ki ezt a páratlan lehetőséget.



Bővebb információ a programokról is itt:

http://www.muzeumokejszakaja.hu/



Ha "korlátozott" az anyagi helyzetetek (áhhh... de helyre kis megfogalmazás volt !) akkor inkább egyetek pár napig "üres" vajaskenyeret, de próbáljatok meg elmenni.



Az előző évekből származó fotókat a honlapról kölcsönöztem.


...öhmmm.... ez mondjuk nem feltétlenül az én világom - bár, az első döbbenet után nyilván, hogy jót röhögtem volna a látványtól...

Hát, ezért kell válogatni a programok között, hogy mindenki megtalálja a saját világát.
Vagy néha nem is baj, ha barangolunk és feszegetjük a saját korlátainkat...

Az éjszakai járatok menetrendjét nézzétek meg, ha máskor nem jártok éjjel, akkor most időben tudjátok előre, hogy melyik út vezet hazafelé.

Már, ha nincs kocsitok.

Esetleg sofőrrel...

Easy Rider - Nyírbátor - Máriapócs

a XI. Nyírbátori Rhythm & Blues és Motoros Fesztivál idén felújítási munkálatok miatt kivételesen Máriapócsra, a Rabócsi Ring helyszínére költözött.















és volt külföldi vendég is:





Még szeretném megmutatni a szállásról a falon függő szobatársakat ;-)



A gombolyagjuk valahova elgurult...
Ugyan homályos a kép, de, ha egy kicsit jobban megnézitek (foltostársnők), hogy mi is van a lakótársak popsija alatt? :-)

Jó volt ez a hétvége megint, s búcsúznék a papi áldás egy mondatával:



"SZÉLES LEGYEN AZ ÚT ELŐTTETEK"



További nyírbátori program - utcaszínház fesztivál :-) részletei itt találhatóak:
http://www.szarnyas-sarkany.hu/

;-)

Származik innen:


http://hellsoap.tumblr.com/

s, van, ami nagyon jó itt,
van, ami pusztán érdekes,
van, ami borzasztó (ízlés dolga - persze)

hát, bizony-bizony így van ez.

Turiban 13. - Utazáshoz

A turiban beleszerettem egy kis táskába.
(Igaziból, úgy táska "ő", amennyire én akadémikus :-)
Megvettem, mert praktikus volt - s, gondoltam én most örülök, ha pedig közületek legalább még egy ember ötletesnek tartja, akkor már megérte megvenni.
Le lehet koppintani... :-)

Két füllel felakasztva;


Ha leengedjük az egyik fülét, akkor remekül lehet egy kilincsre akasztani, vagy, mivel akkor kissé ellapul, hát könnyebb elhelyezni egy bőröndben is;


Oldalról se nézz ki rosszul, ha táskaként vinnénk a kezünkben. Ha kicsit jobban meg van pakolva, mint, ahogy én tettem a fényképezéshez, akkor jobban kidomborodik és még inkább táska kinézete van;


Ha szétnyitom, akkor ilyen a hátoldala;

Kinyitva a belső része;

A két szélén egy-egy cippzáras neszeszer van, az egyik hozzá van varrva az alaphoz, ez nem mozdítható,

A másik viszont 2 db erős pattenttal van rögzítve, így kivehető és külön is lehet használni.

Meglátni és megszeretni csak egy pillanat volt csupán.
Turis kategóriában nem volt a legolcsóbb (hiába, nagyon megszoktam, hogy 200.-Ft-os cuccokat veszek ;-)
de az ára összességében nem volt több, mint egy darab bolti neszeszeré.

A tavasz 17 pillanata helyett - csak 7... (vagy inkább a nyáré?)

Mert Szera kérte, hát 7 (ami mesebeli szám) dolog rólam;

1. Késő este, sötétben, ha megyek az utcán, akkor nem szeretem, ha mögöttem megy valaki... félre állok és úgy csinálok, mintha kifűződött volna a cipőmön valami (vagy, mintha keresgélni kellene a zsebemben), ha elhalad mellettem az illető, akkor úgy folytatom az utamat, hogy én megyek ő mögötte és nem fordítva...
S, ez mindig így van.

2. Mindig vonzottam a "bolondokat". Fiatalkoromban is, ha volt a környezetemben - akár idegen, v. sem - aki nem volt teljesen "patent", az tuti, hogy valami vonzódást érzett irántam (ki tudja miért ;-)
Ezt egyre nehezebben viselem, ahogy öregszem... tegnap is a buszon szólózott egy futóbolond, elmentem a busz túlsó végébe, erre leszállt, a másik ajtón fel és megint mellém állt (történelmi ismereteimet előhozta szürke állományon hátsó fertályából, miközben naprakész információkkal látott el a rakétakilövők sajátosságairól...) amúgy egyszer-kétszer nedvességet is éreztem a karomon, nem volt számomra egyértelmű, hogy most a nyitott ablakon pöttyent be egy készülődő eső cseppje, vagy a mellettem hadonászó úriember a vehemens beszéd közben esetleg leköpött-e...

3. Soha életemben nem unatkoztam. Nem értem az olyan embereket, akiknek ilyen gondjaik vannak.
Az elmúlt 35 évben több kollégám is volt, aki ezzel jött vissza szabadságról: "Alig bírtam már ki otthon, nem tudtam mit kezdeni magammal, jó, hogy jöhettem dolgozni" (Ez most nem vicc, TÉNYLEG vannak köztünk ilyen emberek).
Nem értem. Szerintem kevés az idő, ami megadatott nekünk. Hasznosan eltölteni (persze, kinek mi a hasznos, értelmes, az már egy más kérdés) nagyon könnyű.
Sok baj és rossz van. És rengeteg szépség. Filmek, könyvek, zene, kulturális élmények - némelyik nem is pénz kérdése igazán (lásd könyvtár díja egy évre) a természet szépségei - a séta ingyen van - hogy lehet így unatkozni?

4. Mindig vágytam rá, hogy egyszer legalább egyhetes hajóúton vehessék részt. Akár folyón lenne, akár tengeren - örülnék neki.
Azt hiszem ez a vágyam nem fog teljesülni.

5. Nem szeretem, ha vadidegen emberek rámcuppannak. Értsd: megkérdezi hány óra van? (Mondanám neki, hogy csak EGY !)
Vagy, hogy nem láttam-e, hogy utoljára milyen jelzésű busz ment el. Akármi is a válasz, utána feljogosítva érzi magát arra, hogy egyfolytában beszéljen, ha egyfele megyünk, akkor akár félórán át is - s megtudom egy másik ember életét, múltját, jelenét, sőt netán még azt is, hogy sikerült-e reggel WC-re mennie...
Akkor nincs baj, ha nekem nagyon szimpatikus az illető és jelzéseket adok neki, hogy valóban kíváncsi vagyok rá (pl. belekérdezek), de ha nem, csak kínosan hümmögök... és annyit mondok kényszeredetten, hogy hát, persze, ... igen... nem... ühüm... akkor miért is nem tudnak békén hagyni?
Egyre rosszabbul viselem az ilyesmit.
Fáraszt, és úgy érzem, lecsapolja az energiáimat.
Értem én, hogy néha magányosak az emberek, de nem szabad ezt a sors által ránk mért, vagy magunk által gerjesztett magány terhét mások vállára rakni.

6. Nagyon-nagyon szeretnék legalább 10 évig (na, jó 15 ???) majd nyugdíjas lenni. Úgy élni, hogy reggel, ha felkelek, ne óracsörgésre történjen a dolog. (Egyéb szempontokról nem is beszélve) egyre inkább úgy érzem, hogy nem fogom megérni. Ha közelebb kerülök majd a nyugdíjba menés időpontjához, akkor úgyis mindig felemelik majd 3-5 évvel a korhatárt.
Tudom, hogy közel van hozzám a temető (egy buszmegállóra) de, azért nem kellene nekik folyton arrafelé rugdosniuk az embereket.

7. S, ha már temető... szeretem az őszi sétákat a temetőkben. Mikor lehullott már a levelek egy része, sápadt színek tobzódnak a fákon és a talajon, gázolok benne a lábammal, miközben csendesen szemerkél az eső... hát, elmondhatatlan érzés.
S, milyen jókat lehet közben elmélkedni; mit, hogyan, miért is, és mi végre?