Múzeumok éjszakája II. Félúton a helyszínek között - Kogart Ház

Útközbeni élményeink:

az Arany János utcai metrómegállóban;





A Szent István tér kövezete eső után a Bazilika előtt;







A földalatti állomásaiban (többen is a Bajcsy-Zsilinszky úti megállótól a Hősök teréig) zenészek voltak; egyszemélyesek, együttesek, hol, milyen.

Ha valakinek nem volt pénze, és egyszerűen csak leült egy állomáson, hát akkor is jól érezhette magát.

Ahol beszálltunk ott például egyszemélyes afro-amerikai énekes.
Jó hangja volt, de többet szólt prózában, mint dalban, tán gondolta, hogy ennek a jövő-menő népségnek nem érdemes.
Viszont minden harmadik szava így hangzott:
jeee... kis zene... jeee... meg jeee ;-)
Barátnőm mondta, hogy olyan Barry White-os a hangja... hmmm, tényleg, nem jöttem rá, hogy honnan ismerős ;-)



Ahol kiszálltunk, ott érdekes művészcsoport volt található.
Több zenész is, hölgyek, férfiak vegyesen.
Hagyományos hangszerek és kevésbé azok.

Az egyik művész hangszer nélkül; egy hölgybábúval;
hosszú haja volt - szép ruhája, kezei hozzáerősítve egy nyárs-szerű fémlécre, aminek a végén tekerni lehetett az egészet, ahogyan szólt a zene, annak ritmusára óvatosan, lassan, begyakorolt mozdulatokkal lett a baba forgatva, s az egész egy bánatos történetté nemesült.

A zenészek legtöbbje sötét ruhában volt, a hölgyek is, ha jól emlékszem.

Nem mosolyogtak.
Olyan melankólikus volt az egész.
Kicsit, mintha egy pantomim történet lenne ötvözve egy zenekarral.
Vagy tán úgy is volt.

Mivel a dolog számunkra éppen túl letargikus volt, haladtunk tovább.
Fel a lépcsőn az Andrássy útra.
Barátnőm hátraszólt a lépcsőn:
- Láttad, hogy nem volt a csajszin bugyi?
- Tessék? Ezt nem mondod komolyan !
- De, nem volt rajta bugyi, nem vetted észre?

A lábaim belegyökereztek a lépcsőbe.
Döbbentem kapkodtam a levegőt.
- Azonnal menjünk vissza!

Elvégre, hideg van, hogy nem fázik fel?
Jó, nem vonzódom a hölgyekhez, de ilyet azért ritkán lát az ember, tudom, hogy vannak alternatív zenészek... de, azért...
(Meg, ugye eléggé edzettek lettünk annak a kérdésnek az emésztésében, hogy vajon az Elemi ösztönben Sharon Stone-nak volt-e bugyija vagy sem...)


- Tudod, mikor fordult, akkor jól lehetett látni...
- Fordult ???

és akkor leesett, hogy a lány, akin nincs (nem volt) bugyi, az a baba.

Állítólag jól láthatóan rózsaszínnel oda volt rajzolva, valami nemet meghatározó dolog.

Na, jót röhögött látva csalódott arcomat.

Ekkor úgy éreztem, elérkezett az a lélektani pillanat, mikor elő kell kapnunk a táskánkból az üdítőnek álcázott múzeumlátogató lélekmelegítőnket :-)

A KOGART-házban

az Impresszionizmus sodrában - A magyar festészet plein-air törekvései (1830-1920)
című kiállítás volt látható.

"A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit (valeur) - rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé."
Kiemelve innen: http://www.hung-art.hu/vezetes/tajkepek/pleina_h.html

Többek között látható volt Munkácsy, Paál, Szinyei Merse, Mészöly Géza és mások festményei

Tetszett, de az én ízlésemnek már túl sok volt itt a látogató.
Nem jártam még a Kogart házban, nem gondoltam, hogy ilyen nagy, azt hittem, csak egy kis galéria-szerű valamibe megyek, ehelyett emeletes az épület - s, lépni nem lehetett annyian voltak, nem is néztük meg, hogy mi van még kiállítva ott.

A teraszon a megszomjazott látogatókon szívesen segítettek 1 dl bor = 500.-Ft-ért...
Erőteljesen magamhoz szorítottam mézes barackpálinkámat (á; 1 dl akciósan kb. 150.-Ft... és még fertőtlenít is).
Elvégre az ember nagy tömegben vigyázzon az értékeire - anyukám ezt már régen megmondta.
:-)