... hát, a Nagyi... volt itt már tőle, róla néhány történet.
Bájos, vicces, kacagtató (vagy ki mit minek értékel) beszólásai kapcsán.
Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.
-.-
Mindenféle családi gondjaink voltak Anyák Napja tájékán, ezért apróságokkal leptem meg a 78 éves Anyukámat (alias Nagyi).
Persze; közöltem, hogy a fő ajándék majd később jön, ha tudunk rá időt szakítani egy nyugodtabb időszakban.
Mindennek eljő az ideje, nos, ennek a pót Anyák Napjának is.
Nem tudta mi lesz ajándék, felkészítettem rá, hogy ügyeljen a következőkre:
a.) ne hagyja otthon a szemüveget
b.) kényelmes cipőben jöjjön
c.) meleg lévén - szellős, pamut felsőben.
d.) mivel cukorbeteg és 5-6 órás program lesz (utazással oda-vissza együtt), ezért hozzon magával megfelelő elemózsiát (mármint cukorbetegnek valót).
Kirándultunk.
Át a városon.
Rákospalotáról - Budafok - Nagytétény felé.
Végig nem mondtam meg, hogy hova megyünk, de szent meggyőződésem volt, hogy rá fog jönni magától is, de nem így volt ;-)
Budafok után rájött, hogy tulajdonképpen vidékre utazunk (mármint az ő szempontjából és a távolság miatt).
Megérkeztünk.
Közöltem vele, hogy itt van egy kedvenc kis fagylaltozóm, és ugyan egy évben csak kétszer járok erre, de akkor ki nem hagynám - meghívtam fagylaltos kehelyre.
Még mázlink is volt, mert a hölgynek (maga főzi a fagyit, szóval semmi kész bigyó máshonnan) kétféle cukormentes fagyija is volt.
Utána mondtam a Nagyinak, hogy naaaaa.... ez volt az Anyák Napi ajándék (nevető szemmel nézett rám, huncutul), hogy átszeltük a fél várost ezért a két gombóc fagyiért...
De, ha már itt vagyunk, akkor muszáj bemennem a Camponába mosdóba...
A testi igények kielégítésén túl lévén, leültünk egy padra, mert neki ennie kellett.
Egy szót se szólt, hogy nem vagyok normális, hogy ezért rángattam át a városon.
Igen, a szülők sok mindent elnéznek a gyermekeiknek.
Miközben falatozott én bementem a pár méterre lévő cipőboltba, ahol nagy leárazás volt.
Aztán ki is jöttem.
Létezik az a lábméret (ill. "lábalkat") amire nem lehet lábbelit kapni.
Előkapta a táskájából a saját maga által készített "szörpit".
Le kell öblíteni a szendvicset.
Fiatalkorom ízei jutottak eszembe a Nagyi saját készítésű meggyes házi likőrjének (alias "szörpi") szívmelengető hatása kapcsán :-)
Na, jó... mondom, akkor indulhatunk is haza.
Azt hittem, hogy nagy ravasz vagyok, mikor egy huszárvágással befordultam (a kijárat helyett) a Tropicárium pénztárához.
Nagyi sejtelmesen mosolyog és közli velem - megint az a huncut tekintet -, hogy tudta ő, hogy nem csak két gombóc fagyiért jöttünk...
Ezek a mai nyugdíjasok hihetetlen, hogy mennyire tudnak élni :-)
Kértem két jegyet a pénztáros hölgytől.
Egy FELNŐTTET és egy SENIOR jegyet...
Mivel 62 éves kor után már senior jeggyel lehet bemenni, megfenyegettem a hölgyet, hogy röpke 5 év múlva már én is senior leszek :-) :-)
Jó lesz, ha időben megemésztik és felkészülnek rá.
Bent sem unatkoztam.
Először is a Nagyi folyamatosan zaklatta az összes akváriumnál a halakat.
Főleg, azokat, akik szimpik voltak neki.
(Az oviban is annak a haját húzzák, aki tetszik...)
Mutató ujjával bökdöste a vastag üveget, ahol csak szembe találta magát egy hallal.
Meg társalogtak. Akarom mondani a Nagyi mondott mindenfélét.
Nem idéznék mindent..
A hülye halak se értették :-)
A "na, gyere már ide, most mé' nem" - "ne arra menjél, ide akartál fordulni" stb. stb.
Nehezen tudtam meggyőzni némelyik példány kapcsán, hogy nem, nem halott, csak pihen.
Egyik kedvence egy nagy csoport hal volt, akik szinte lebegtek a vízben.
Nagyon tetszett neki.
Piranják voltak ...
Amit fő szenzációnak tartottam, hogy Nagyi életében először találkozik élőben (úgy, hogy mindketten élnek) cápával.
Tényleg látványos, tudtam, hogy tetszenek majd neki.
Téblábolt mellettünk egy nyafogó kisfiú, aki közölte az édesapjával, hogy "...apuuuuu ezek nem is igazi cápák"...
Téblábolt mellettem a Nagyi, aki közölte velem, hogy "...ezek nem is NAGY cápák..."
Amúgy cirka 2 méteresnek néztek ki, de lehet, hogy tévedek.
Ha legközelebb lesz ott egy Moby Dick méretű cápa, akkor biztos megint elmegyünk ;-)
A rájasimogatónál simán ott hagyott és elment a medence túloldalára - önállósította magát.
Alig győztem utána rohanni és még időben kikapni a kezét a medencéből és szigorú tekintettel megkérdeztem, hogy vízálló-e az órája...
Igen... gyermekkori vélt, vagy valós sérelmeinkért eljő a törlesztés ideje :-) :-)
Az már csak hab volt a tortán, hogy az óriás pitonnál - miközben lelkesen stírölte őt - teljesen ártatlan hangon megkérdezte, hogy "...miért nem dobnak be hozzá VALAKIT...?".
Jeges fuvallat pásztázott testemen és lelkemen, miközben hebegtem, hogy komolyan kérdezte-e... a válasz az volt, hogy IGEN...
Mégis... KIRE... gondoltál? - Érdeklődtem lassan hátrálva...
Vállat vont... hm... nem tudom.... válaszolta tanácstalanul.
Nem merem megmondani neki (egy-két évig még biztosan nem), hogy a minap általam neki elküldött halas egytálétel cápahúsból készült.
Lehet, hogy ez volt rá ilyen hatással.
Annak idején (kb. 15 éve vagy még több is) a rántott békacombot sikerült megetetnem a családdal úgy, hogy ez tulajdonképpen csirkecomb, csak kicsit bénán nyesték bontásnál, azért ilyen fura az alakja... de egy idő után rájöttek, hogy hasonlít a csirkéhez, de mintha egy kissé halas íze lenne (vagy mocsár? ;-)
-.-
Amúgy Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.
Amúgy a Nagyi gyanús... nemrég grilleztünk és már megint szeretne... az a sok véres, pácolt hús....
http://www.tropicarium.hu/
Bejegyzések
