2009. február 26., csütörtök

Tibeti üveg - a Himalája szelleme

címmel L'ubomír Ferko kiállítása volt látható a Szlovák Intézetben.



























A teljes képanyag itt található:

http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=144456

2009. február 25., szerda

Belvárosban járó-kelő, művészetkedvelőknek

jó szívvel ajánlom a Szlovák Intézetben lévő üvegkiállítást (üveg alatt jelen esetben nem a pohár értendő, mint olyan, hanem az üveg alkalmazása, formázása, felhasználása művészi formában),
ami holnap csütörtökön 10 - 18 óra között, pénteken 10 - 14 óra között még látható.
Hétvégén az intézet zárva, hétfőn jön a művész, tehát valószínűleg már le is szedik.

Cím: Bp.VII.,Rákóczi út 15.
A kiállítás ingyenes.

Fotók pár napon belül jönnek tőlem.
(Szeretettel küldöm vidéken és "külföldön" lakó blogtársaimnak).

2009. február 24., kedd

Megtisztelő-Barátság-Hullám-Továbbküldős BIGYÓ

Látom ám, (mert kevés az időm, de azért néha nézek is ;-)

hogy már megint végighullámzik a blogokon a következő (s még mennyi lesz... !!!)

láncbigyó.

Ezúttal a barátság a jelszó, - és természetesen 8 (azaz NYOLC !) embernek illendő továbbküldeni...

hmmm...

Remélem, hogy engem nem jelöl senki (ha elkéstem ezzel, akkor azért ne érezze magát senki se rosszul ;-)

mivel úgy gondolom, hogy a barátság nem feltétlenül attól válik azzá, vagy feltétlenül igazzá, hogy állandóan látványosan biztosítunk róla valakit.

Az meg külön is tetszik, hogy ugye félig-meddig kötelező jelleggel, - merthogy előírás -, de, be kell másolni az eredetileg kitalált magyarázó szöveget, melyben felhomályosítanak arról (már aki első alkalommal megfogalmazta), hogy őszerinte a többiek miért kezdtek el blogot írni...

(és már másodszor látom ezt, hogy valaki úgy gondolja, hogy tudja a tutit, hogy a többiek miért is blogolnak)

hát, még ekkora marhaságot...

senkinek se láthatunk bele a fejébe, szerintem több oka is lehetett, hogy valaki elkezdett blogolni:

1. mondjuk ilyen kedve volt (ejnye)
2. meg akart nyílni a külvilág felé, s ezt a formát találta megfelelőnek
3. beszéd, írás, mutogatási kényszere volt (a mutogatást most nem a cukrosbácsi féle dologra értem)
4. kreatív blogok esetén nem is szükséges a magyarázat, egyszerűen nyilvánvaló.
5. adjunk helyt az un. tipikus női válasznak is, hogy CSAK.
6. egy érvet találok a leggyengébbnek, hogy azért kezd el blogolni valaki, hogy barátokat "szerezzen" magának.

mivel úgy gondolom, hogy barátokat nem lehet "szerezni" - nem olyan, mint egy kosár alma, amit beszerzünk a piacon.

A barátság vagy kialakul magától, vagy nem.
S, idézhetünk olyan általánosságokat is, hogy "hasonló a hasonlónak örül", avagy pont a fordítottja a dolognak, hogy az "ellentétek vonzzák egymást" - szerintem mindkettő igaz lehet a barátságokra is.

Igen sivár dolog, ha valaki csak és kizárólag ezen indíttatásból kezdi el a blogolást.
Attól persze nem baj, ha kialakulnak barátságok, sőt, de ne ezért kezdjen el valaki blogolni, illetve kizártnak tartom, hogy nők tömegesen ezért kezdték volna el...

Mivel, maradjunk csúnyán a barát "szerzési" kifejezésnél, életünk folyamán egy csomó emberrel találkozunk.
Van módunk rá, hogy kialakítsunk barátságokat.
Ez történhet persze, iskolában, munkahelyen, (ne lepődjünk meg, de akár a homokozóban is egy másik anyukával), vagy igen, a közös HOBBI területén is.

Olyan is van, hogy az élet elszakít bennünket egymástól, más városba költözünk, más munkahelyre, iskolába megyünk... stb. stb. és kevés az idő, nem mindig marad elég arra, hogy ápoljunk minden kapcsolatot.

Múltkor valamelyik bejegyzés kapcsán az én szívemnek egyik kedves blogoló társam az írta / mondta, hogy nem sok barátja van, inkább egy, de messze.
Én meg azt válaszoltam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy SOK barát kell, akár elég is lehet egy is, de az igazi legyen.
No, persze, azért nem baj, ha többen vannak, de nem hiszem, hogy a létszám dominál a dologban.

Egyébként pedig meggyőződésem, hogy a barátságnak különböző fokozatai vannak.
Nem igaz, hogy mindig minden barátod azonos szintű barátság volt az életedben, és egyenlőségjelet tennél közéjük.

Idézném Gobbi Hildát (az idősebb korosztály tudja, hogy kiről is van szó), aki egyszer ezt mesélte: (nem tudom pontosan idézni, de így is érthető lesz)

Disszidált neki egy ismerőse Nyugatra.
Találkoztak Hildával, és az illető megkérdezte, hogy G.H. miért nem megy külföldre élni. (Most ne foglalkozzunk politikai jellegű párhuzamokkal...)

G.H. visszakérdezett:

Ha nagy bajban lennél, akkor mennyi ideig tudnál megélni úgy, hogy nincs hol laknod, nincs mit enned, mennyi ideig tudnád kihúzni (tehát mennyi ideig remélhetnél segítséget másoktól).
Az illető elgondolkodott és (nem emlékszem már pontosan), de talán pár hetet, egy-két hónapot jelölt meg.

G.H. válasza:

- Látod, én hosszú évekig ellennék, mert vannak barátaim, több évig kihúznám úgy, hogy hol az egyiknél, hol a másiknál alhatnék egy darabig, és kapnék enni is.
Ezért (is) maradok Magyarországon, mert itt vannak a barátaim, ha külföldre mennék, nem lennének.

Szóval van ez a dobálása a barátság kifejezésnek.... fentiekbők kiindulva, ha 8 embernek kell továbbítanod (plusz nem tagadhatod meg azt sem, akitől Te kaptad), hát... akkor bizony tíz évig el tudnátok lenni igaz?
Vagy, ha becsöngetnétek egy tányér levesért, akkor nem is olyan biztos, hogy barát a barát???

Van viszont egy BARÁTNŐM (tényleg az), akinek régi vágya volt, (van), hogy egyszer legyen egy akkora háza, ahol lenne két szoba pluszba.
Kérdeztem miért is?
- az egyik vendégszoba lenne, ha jönnek a barátnőim,
- a másik egy olyan szoba lenne, ha valamelyik barátnőmnek menekülnie kell és nincs hol meghúznia magát, akkor ott lakhasson, míg rendeződnek a dolgai...

Nos, ő volt az, amikor egyszer dúltam, fúltam... miregtem-morogtam ... és akkor ezt mondta, na, velem ugyan hiába is csinálnál ilyet, úgysem hagynálak!
Velem nem tudnál egy barátságot megszakítani, mert visszajárnék a nyakadra és nem hagynálak békén... ;-)

Viszont több olyan barátság (én annak tartottam őket) volt már az életemben, ahol olyan szépen cserben hagytak, hogy ihaj.
De, a kis bajban nem derül ki az igaz barátod, csak a nagy bajban.

Szóval a barátság szóval, ha komolyan gondoljátok, csínján kell bánni.
Más az, ha azt mondom, hogy elmegyek egy közös varrásra a foltos barátnőim közé, és tényleg örülök, hogy látom őket és csicsereghetünk, de ez nem jelenti azt, hogy az ott lévő kb. 150 nőci jelentős része valóban barát is (persze, vannak köztük... na, most jöhet a gondolkodás, kik azok ;-)

Szerintem az az én igazi barátom, aki megérti a gondjaimat, aki elfogadja, hogy olyan a természetem, amilyen, elviseli a hülyeségeimet, de megmeri mondani, ha szarul nézz ki a sej-hajom egy ruhában - mert előnytelen, megérti, hogy gondjaim voltak és nem értem rá, és el is hiszi, hogy VALÓBAN NEM ÉRTEM RÁ, hogy x ideig felhívjam telefonon, vagy írjak neki. Elfogad így, ilyennek, amilyen vagyok.
S, elfogadom én is őt olyannak, amilyen.
Nem kér számon és nem kérek számon rajta semmit.
Mert a barátságunk nem egy bilincs.
Mert szabadon száguldozik a szélben párhuzamosan, vagy időnként keresztezve egymást az életünk folyamán.

és nem sértődik meg, hogy nincs felsorolva 8 másik nőcivel egyetemben, lehetőleg ABC-sorrendbe szedve, nehogy már azt higgye valaki...

Azt el is felejtettem, hogy azt írták a blogok - BÁJOSAK...
Naaaa.... most komolyan mindenki elhiszi, hogy (mire végighullámzik az egész) több száz blog bájos?

A kisgyermekeitek, azok a bájosak.

Olyan szép a magyar nyelv (na, jó, most ne az én helyesírási hibáimat nézzétek, mert valami baj van az agyammal pár éve, és elfelejtek dolgokat ;-(
de, tényleg, ugyanarra a dologra oly sok kifejezésünk van, de nem hinném, hogy egy csomó blog bájos lenne.
Meg ez olyan nyálasan is hangzik.

Igen, tudom, most néhányan kikattintják magukat a rendszeres olvasók közül... majd csak túlélem valahogy, elvégre ez egy bájmentes övezet.

Belenéztem a tükörbe.
Semmi báj.
Csak nyál és háj ;-)

2009. február 23., hétfő

Az utolsó óra

Ez a címe annak az előadásnak, melyet dr. Hetesi Zsolt fizikus tartott a szolnoki Tisza Klubban.
A Fenntartható Fejlődés Kutatócsoport vezetője úgy véli egyre kevesebb az időnk, ha nem takarékoskodunk az energiaforrásokkal.
A neves előadó elmondja véleményét arról is, hogy mi vezetett a világ pénzügyi válságához, ez hogyan hatott az olajárakra és milyen esélye van a jövőben az emberiségnek, ha továbbra is a fogyasztás növelésére törekszik.
A fizikus számokkal támasztja alá a csoport elméletét.
Megdöbbentő jövőkép a Mérleg Pluszban.

Van 20 perced?
A gyermekedért,
a születendő gyermekedért,
az unokádért,
mindannyiunkért?

Hogy tisztábban láthassál:

http://www.szolnoktv.hu/musorok/merleg/?article_hid=4302

2009. február 21., szombat

S.O.S. társkeresés

címmel az alábbi bejegyzést tette Nyafkamacska a blogjában:

"Sürgősen férjül vennék egy állatorvost! Jól felszerelt rendelő előnyt jelent!
Tegnap este a változatosság kedvéért Nyú-C-t vittem dokihoz. A jobb szemén kötőhártyagyulladása van. Remélem, csak Béla kapott bele játék közben és nem valami fertőzés. Más se hiányzik, mint hogy az összes macskáim összes szemein végigvonuljon."

Nyafkamacska blogja:
http://nyafkamacska.blogspot.com/

hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez NEM IS VOLT A REKLÁM HELYE... ;-)

Nyafkamacska fenti bejegyzése emlékeket ébresztett bennem.

Legalább húsz éve ugyanahhoz az állatorvoshoz járunk;

- tengerimalac, (Bercike)
- kutyusok, (Jenny, Töffencs)
- cica (cicák :-( , (Mici, Hómacsi - (álnevén Marci), Saci)

Amikor megismertem a dokit, akkor a tengericucussal jártam hozzá.

Akkor elmerengtem rajta, milyen jóképű is a doki... ;-)
... bár, fura volt, mert volt egy kis gond vele...

- vizsgálta Bercikémet, hümmögött, hogy bizony, bizony a szőre (alatt?) a bőrénél korpás, tehát gombás megbetegedése van, de sebaj, ez gyógyítható, tuszkoljam a jelzett területen fertőtlenítő oldattal...

elkalandozott a tekintetem a szép feje felé... tömény korpás.
De, annyira, de annyira, hogy (az akkor még) fekete haja f e h é r e n mákosnak tűnt, mint, ha porcukrozta volna...
A vállait is beterítette a cucc rendesen.

Ilyenkor elgondolkodik az ember - egy orvos, mégiscsak az értelmiségi réteget képviseli.
Vidéken anno nagy tisztelet övezte a;

- tanítót,
- orvost,
- állatorvost,
- gyógyszerészt,
- (tsz-elnököt ??? öhmmm, most emlékezés-lavinát indítok el netán pro és kontra)

- ne is beszéljünk a megelőző korszakok képviselőiről (báró, gróf, bíró, intéző stb. stb.)

biztosan kihagytam valami igen fontos titulust, vagy személyt. (Nem muszáj felsorolni őket... ;-)

Szóval, az ember azért elcsodálkozik.
Hiszen tudja, hogy a szőrös lényemet a dologtól hogyan is lehet megszabadítani... hát akkor meg ???

Akkoriban egy szerény kis kertesház oldalépületében rendelt.

Az idők folyamán átköltözött az utca egy másik részére, immár látványos, korszerű, szép, igazi, funkciójának megfelelő rendelőbe.
Azt hittem, hogy az övé, de azóta megtudtam, hogy bérli azt a házrészt is, a felszerelés nyilván, hogy az övé, mert nagy értéket képvisel az ilyesmi.

Kicsit meggyötört lett az arca, haja már nem gombásan korpás.
(De, évekig az volt, vagy nekem legalábbis éveknek tűnt...)

Sokat megértünk együtt (vele és az állataimmal az idők folyamán).
Időnként beszélgetünk egy kicsit az állatokon túlmenő témákról is.
Amikor telefonon bejelentkezek, akkor villámgyorsan beazonosíttatom magam:

- Tudja Doktor Úr, én vagyok a Forma-1-es az X.Y utcából, s ő rögtön képben van:

* hogy őneki én már régi vagyok,
* nekem van a kis fekete keverék kutyám,
* enyim egy örökölt francia bulldog (s, ez még mindig nem tömeges azért a városban - tolvajok kíméljetek !)
* s, az utca végén vagyok, ott kell parkolnia, ha oltani jön.

Már két éve megnyílt kicsit.
Elvált (nem is tudom, hogy 1 x v 2 x) több gyerek is van (nem kettő, nem három) innen is, onnan is.

Tavaly nyáron továbbléptünk.
Megkérdezte, hogy van a lányom, mi van vele.
Majd, valahogy elkanyarodott a vallás, a hit felé.
S, elmesélte, hogy bizony-bizony őneki komoly gondjai voltak hosszú-hosszú időn keresztül.
Az alkohol, s minden, ami ezzel együtt jár.
De, megtalálta az utat a hithez, s azóta milyen más minden.
Nem volt erőszakos, nem akart megtéríteni.
S, kezem a kertkapu kilincsét nehezen engedte el.

Utána elgondolkodtam... milyen furcsa is, évtizedekig ismersz egy embert, - vagy azt hiszed, hogy ismered, s, talán nem tudsz meg róla soha személyes dolgokat, s egyszer csak valahogy kinyílik egy képzeletbeli ajtó, vagy ablak, s ömlik be rajta az élet valója, vagy, soha nem nyílik ki.

Szóval, olybá tűnik, hogy egy állatorvos férj sem egyszerű eset.
Illetve, valószínűleg semmi köze nincs az állatorvossághoz.

Én egy másik életben tűzoltóhoz szeretnék feleségül menni, de ezt már valahol írtam a blogomban :-) :-) :-)

2009. február 19., csütörtök

A nagy titok.... ;-)

Az alábbi internetes "gyönyszemet" Sebi barátnémtól kaptam :

KÖSZI, KÖSZI, KÖSZI Sebi ! :-) engem nagyon feldobott, függetlenül attól, hogy azért valami (minimális ?) túlzás persze, van benne... ;-)


"Hogy jó kedvre derülj!!!

A nagy titok a nőkről és a wc-kről

Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy
legelőször le kell törölni a wc-deklit wc-papírral, majd ezt követően
kis darab wc-papírkákat tett a wc-dekli teljes felületére.

Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".

Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az
egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a
felületéhez.

"A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében,
amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is
nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz
szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem
más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz., mosolyogva, kedvesen és
látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a
kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom".

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal,
hogy "ne haragudj, de a kislányom nem bírja már tovább".
Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte
kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem
baj. Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod majd
a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a
földre és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem
mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy
himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert
annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal, amiket szép
lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van
hátha kelleni fog valamikor.

De, - visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja,
hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal
egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda
megkönnyebbülés!!!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a
combjaid elkezdenek remegni, mert lógsz a levegőben, a lábaid
behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed
amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban.
Nagyon szeretnél leülni, de, amikor bejöttél nem volt időd letörölni a
vécé-deklit és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha
leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a
nyilvános vécékre",
ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.

De jaj, - egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy egy vékony sugárban
végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási
koncentrációt igényel megtalálni a helyes "pózt".

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded
keresni a wc-papírt, de . a k. életbe!!!

Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy
legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő,
de ahhoz, hogy megkeresd el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra
kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni
muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded; valaki belöki az ajtót, amit meg kell
fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal miközben
kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!!
Viszont, ekkor megbizonyodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rádtörni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan
elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni,
de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel
egyet.
Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a
kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg
tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett
testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az
izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna,
mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát
valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy
ilyen helyen"
... már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz, nem
érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a
wc-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a
táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan
sokféle szenzoros csap van manapság és addig érintgeted, amíg egy
hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik.
Gyorsan beszappanozod a
kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr
púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.
A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba,
mert, ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni és kimész.

Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a
cipődön vagy, ami még rosszabb - nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban,
amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a
feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy
újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

"Miért voltál bent ilyen sokáig?" -kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba,
szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy addig az egyik tartja a táskádat és
a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt
az ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt"
és a méltóságodat.

Köszönöm mindazoknak akik voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok
vagy tartottátok az ajtót!!!...
De, ez az email minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette,
miért mennek a nők egyszerre vécére. íme a válasz.

:o)) "

Juhizs személyes megjegyzése (hozzáfűzése a fentiekhez):

Esküszöm, hogy Velence felé menet a buszról (ahol lehetett használni wc-t :-)
szóval, útközben CSAK EGY SMS-t küldtem:


"Röhögni fogsz! A nők még a buszon is kettessével járnak a wc-re... :-) "

... mert, hogy tényleg...

2009. február 18., szerda

Velence 8. ... az Ember...

Sajnálom, hogy ez fotó homályos lett... mégis felrakom, hiszen látszik, hogy bizony ők is emberek, éppen úgy elfáradnak, mint a látogatók;



Mikor lemerült már a fényképező gép, akkor láttuk Chaplint egy utcasarkon üldögélni a járdaszegélyen - bár kicsit más volt, mint megszoktuk - rádőlt legalább egy zsák liszt ;-)

Itt pedig látható, hogy bizony, bizony eladó az egész világ...



Amihez pedig nem szükséges hozzáfűzni semmit se:



A felejthetetlen élmény számomra egy apuka volt a kisfiával.

A boldogság, az öröm pillanatai oly sokszor megfoghatatlanok, rekonstruálhatatlanok - sajnos itt sem sikerült.
Jó lett volna őket úgy fotózni, ahol egybefűződik a mozdulat, mint gyerekkorunkban, mikor azokat a rajzos lapokat pörgettük egymás után és ezáltal "mozgott" a kép.

Két boldog ember volt. A papa az az igazi olasz, hangos (ahogyan mi kívülről nézve gondoljuk, vagy látjuk őket) lelkes, a kisfiúban pedig a várakozás öröme, a szeme csillogása... és mindez semmi másért, mint a konfetti elhajításáért, repüléséért, szálló látványáért.









A legkedvesebb, legmeghatóbb emlék díját nálam ők ketten nyerték el.

Velence 7. Kikötői, parti rész sirályokkal

Máskor - nyáron - rengeteg galamb van Velencében, most nem láttunk, volt viszont velük ellentétben ragadozójuk; a sirály.















Őkelme itt az épület tetején jobbra..., mint egy építészeti remekmű részeként maga is...









2009. február 16., hétfő

Velence 6. Álarcok



... hát igen kérem, mi magyarok mindenütt ott vagyunk... (ha kell, ha nem ;-)









Ezekért a kicsit gyermek méretű ernyőkért teljesen oda voltam.
A bézs színű tetszett a legjobban, aztán a fekete, és legutolsó sorban a fehér.
Sajnos nagyon drága volt (nekem) az olcsóbb egy-két helyen 15-16 euro, a többieknél ugyanaz 20-ért.
Barátnőmnek is tetszett, annyira rá akartam beszélni, hogy legalább ő vegyen...
- Hova tenném és mit kezdenék vele? - elmélkedett.

- Ne viccelj, összejövünk, emlékezünk, kinyitjuk és jól elleszünk mellette... nem hagyta magát... nem is értem miért, annyi haszontalan, feleslegesnek tűnő dolgot vásárolunk életünk folyamán, amik nem is szereznek annyi örömöt...

még dolgoznom kell a rábeszélő képességemen... én se lennék jó kereskedő.





... és igen, itt van Ő;



az un. latinos férfiú... több képviselőjét is láthattuk... sajnos, nem mertem szemből lefotózni, pedig érdemes lett volna...

így csak sunnyogtam orvvul... persze, volt szőkés változat is köztük... de én soha nem voltam oda szőke pasikért.

(Igen, tudom, hogy most Magyarország lakosságának kb. 20 %-a kétségbeesve elrohan a fodrászhoz, hogy befestesse a haját sötét színűre, mivel minden vágyuk, hogy egy duci, csóró ötvenes nőnek tetszenek... ;-)

Barátnőm viszont bírja a szőkéket, ezért kell az embernek megfelelő barátnőt "választania" ;-) soha nem volt köztünk semmiféle konkurencia ;-) ;-)

Mindenesetre ő összegezte a nap végén:

- azért volt nekünk esztétikai élményünk... :-) :-) :-)

Ui:
Édesanyám megtekintette a fotókat.
Kb. az ötödik szemműtétje után nem lát mindent tökéletesen, a latin férfiú fotójánál megkérdezte:
- sapka, kalap van a fején?
- áh, dehogy Nagyi, NEKI ENNYI HAJA VAN ... !

Velence 5. Jelmezesek

Ha nem merültek volna le az elemek... szóval az itt látható jelmezek számát szorozzátok be kb. 4-gyel, vagy 5-tel, (vagy tán többel, megítélhetetlen, mert nem lehetünk mindenütt egyszerre) - akkor megkapjuk a 14-ére szombatra eső jelmezesek számát körülbelül. (Már, a VALÓDI jelmezesekét, akik tetől talpig jelmezben, nem csak a jelzés szintjén).
Persze ebben a számban nem feltétlenül mindegyik jelenti azt, hogy fényképezésre érdemes.

Sokan csak estére öltöztek be, de ahhoz megfelelő fényképező gép kell.
A következő szombaton ismerőseim is mennek Velencébe, kiváncsi vagyok rá, hogy ők milyen jelmezeseket fognak fotózni - sejtem, hogy több beöltözött lesz és valószínűleg teljesen másmilyenek.

Egyébként magyar honfitársaink is beöltöznek már - ehhez a fontos információhoz a mosdóban jutottam egyébként, teljes meglepetésemre - nyilván kocsival érkeztek, egy komplett jelmezt csak így lehet "leszállítani".




... igen, van, aki pénzért... (vagy is...)


















... ez a rengeteg, tömény "kütyü" kellőképpen riasztó is lehet, de valójában egy foltos számára KÜLÖN-KÜLÖN lehetett volna velük mit kezdeni...



Nekem "ő" volt a kedvencem, ha mondható ilyen, a róla készült fotók következnek:

























Ez az úr a csattos cipőjében... fáradhatatlanul rótta az utcákat, tereket, még késő este felé is kitartott...



Itt megállapítottam, hogy a pocak se akadály egy jelmeznél... na, jó, ezt magamra értem...






... és lám, a jelmezes is ember... neki is meg kell pihennie:
(vagy ez csak turisztikai "fogás" ???)









Sajnálom, hogy "lemerült" a gép, úgy szerettem volna Princinek részletfotókat készíteni a ruhákról (na, persze, ha oda tudtam volna tülekedni) - Princi tudja, hogy miért :-)