nem, nem a Kék lagúnába, mint a filmművészetben,
hanem bizony ide a MOZAIKOK-ra.
Csak kicsit múljon ez a hőség...
Az ok két tényezőből is áll:
- az egyik, hogy féléve nyugdíjas lettem, ergo több időm lenne (de ez egy külön bejegyzés tárgya lehet),
- a másik, hogy igyekszem minimálisra csökkenteni a Facebook-os jelenlétemet.
Ami nem egy könnyű dolog... némi függőség áll fenn napi szinten nálam (is).
Azért elkukkantok oda, de megpróbálom megállni, hogy
a.) megosszak dolgokat
b.) kommenteljek, "tetszikeljek"
ott.
A döntésemhez a végső lökést augusztus 1-je adta meg.
Úgy gondolom, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia és a szabadság.
Avagy a pillérei már oly módon rozogákká váltak (és gyakorlatilag folyamatosan), hogy nyugodt lélekkel nem állhatunk alája, kivéve, ha szemműtétre várunk.
Akkor meg ugye több év is lehet a várakozás.
Egyrészt gutaütés kerülget a Facebook-on közzé tett dolgokkal kapcsolatban - másrészt utálom, hogy ha valamit én teszek közzé, akkor boldog-boldogtalan elkezdi osztani nekem az észt.
(Amire természetesen - mármint az észre - valóban nagy szükségem van, de csak szelektálva - ha-ha).
Az nem lenne baj, ha ligh-tosan tennék, de olykor nem így történik.
Nincs nekem ennyi önuralmam, hogy az "ismerősöm ismerőse" azt higgye, hogy nagyon meg kell engem menteni akár agyilag, akár erkölcsileg stb. stb.
Igen, tudom, hogy be lehetne állítani, hogy az ismeretlenek ne láthassák, amit én írok, de... na, jó... az én ismerőseim között is vannak néhányan, akik időnként nem állnak meg dolgokat, vagy számomra fárasztóan túlzásba viszik.
Emiatt már pár embert töröltem, de egyszerűbb hosszú távon, ha nem törlöm az ismerőseim 10 %-át, hanem önkritikusan kivonulok onnan.
Ide meg csak NEM jön az, aki NEM kedvel (na, jó, ha mégis és csurgatja a nyálát a kíváncsiságtól, akkor meg is érdemli).
Vagy, ha nagyon NEM olyan a világképe és a látásmódja, mint az enyémé.
Amit persze nem akarok rátuszkolni senkire se.
Akinek nem tetszik - az ne olvassa.
Szóval, nem kötelező ide járni. Még szép.
Nagy valószínűséggel grafomán vagyok, ha nem is állandóan, de időnként.
Tehát nem az a cél, hogy x. y. olvassa (bár, kétségtelen tény, hogy öröm azért), hanem, hogy én ne kapjak agyvérzést.
A röhögéstől és a méregtől.
Mikor hogy.
Valószínűleg ősztől indítani fogok zenesorozatot is - ami nem feltétlenül a zenéről fog szólni.
Tehát nem kell megrémülni, nem biztos, hogy kultúrmisszióról lesz szó.
(Bár, olykor az is lehet).
Inkább a koncerttermekben (na, persze a mosdójukban) meg SATÖBBI helyiségeikben tapasztalt emberi viselkedésről.
Ezt már majdnem elkezdtem most nyár elején a Zeneakadémia kapcsán, mivel minden alkalommal találkoztam - megörökítésre méltó - történésekkel.
Tehát:
várjuk a meleg elmúltát...
(és nem identitás terén :)
Azért kérem, hogy mindenki legyen tekintettel arra a sajnálatos tényre, hogy memóriaproblémákkal küzdök immár talán egy évtizede is.
Amit igyekeztem a munkahelyeken titkolni (hol kevesebb, hol több eredménnyel :)
Most, hogy nyugdíjas vagyok ebből már származhat hátrányom.
Az egészségügyi gondom a helyesírásomat is érinti :(
Időnként nem jutnak eszembe hétköznapi szavak (úgy, mint asztal és társai a bonyolultabbakról már ne is beszéljünk), kifejezések - és nem jutnak eszembe a helyesírási szabályok sem.
Tehát ... ez van...ha valakit idegesít, nehogy kioktasson :) :)
Tudjátok, olyan ez, mint a tv távirányítója... azért van ott sok gomb, hogy arrébb lehet kapcsolni :)
No, meg azért is, hogy időnként elgondolkodjunk, hogy "mi a fene ez a sok gomb"...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barátoknak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barátoknak. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. augusztus 2., csütörtök
2018. június 24., vasárnap
...hárman voltak tehenek...
egyformák, s nem egyebek...
sehol se egy Mehemed...
lefotóztak engemet...
nem tehettek egyebet...
;)
Fotó és festmény:
Benkőné Kovács Márta
sehol se egy Mehemed...
lefotóztak engemet...
nem tehettek egyebet...
;)
Benkőné Kovács Márta
2013. március 4., hétfő
Zsófi könyve.... :)
ha nem ismeritek még, akkor nyissátok ki Zsófi könyvét...
http://zsofikonyve.blogspot.hu/
mert rajzai mesések,
mosolyt; derűt hoznak ajándékba,
a felhők mögül is kivillan
a napsugár,
s érzed, hogy Zsófi könyvével
élni érdemes :)
:) :)
http://zsofikonyve.blogspot.hu/
mert rajzai mesések,
mosolyt; derűt hoznak ajándékba,
a felhők mögül is kivillan
a napsugár,
s érzed, hogy Zsófi könyvével
élni érdemes :)
2012. december 23., vasárnap
... ha nem eszik az a "fránya" gyerek ...
Ma bemondták a rádióban (gyanútlanul hallgattam mosogatás közben a zenei csatornát, az ember azt hiszi; - biztonságban van :( , hogy egy kínai állatkertben a pingvin papa halat kínált a gyerekének, aki nem volt hajlandó megenni, mire a papa bosszúból bekapta a kispingvint, lenyelte és megette... :( :(
Állítólag a hír nem "kacsa", mert filmre vették...
Nos, van min gondolkoznom.
Egyrészt a hír eléggé borzalmas (bár, tudjuk, hogy az állatvilágban ilyen időnként előfordul), másrészt nem illik az áltatunk mozi filmekből ismert kedves, aranyos, bűbájos kis pingvin image-ba. (Dakotára lefordítva: imázs).
A Nagyi nekem mindig is gyanús volt !!!!!!!
Már gyerekkoromban sem értettem, hogy miért akadt ki, mikor a matrac és az ágy közé dugva penészes kolbászkákat talált... folyton szagolgatott... azt se értettem, hogy mi volt a problémája azzal, mikor közölte velem egyszer, hogy csak akkor nézhetek tévét, ha megeszem a tejbegrízt... méltatlannak tartottam, hogy nem hisz nekem, hogy olyan hamar bekaptam az egészet, még lealázóbb volt, hogy nem hitte el, mikor kinézett az ablakon (aminek a párkányán valami egészen picit csak, de fehérlett), hogy a ház falán az első emeletről a földszintig nem én öntöttem le a házfalon végig csurgó tejbegrízt.
Nehéz felnőni egy olyan családban, ahol nem hisznek az embernek - ki tudja miért?
Még kisiskolás koromban is ólálkodott utánam. Az se volt teljesen világos, mikor megkérdezte, hogy "megetted a vajas / zsíros kenyeret ilyen hamar, hol van, megvan-e még?" - mire gyermeki őszinteséggel, nyílt tekintettel azt válaszoltam, hogy várjon, mert megnézem....
Ki tudja miért követett a szobában csendben sunnyogva, az erkélyajtó felé, és miért is néztünk le mindketten szinte egyszerre - akkor már második emeleten laktunk -, hogy vajon a földszint tájékán ott van-e még a kenyér???
Nehéz bizony merő bizalmatlanságra épülő családban felnőni... Nem kell azon csodálkozni, hogy előbb-utóbb az ember egy szakembernél köt ki :( (Nem hentesre gondolok...)
De, hát nekik is meg kell élniük valamiből :)
Amerikában jól megélnek.
(Most külön elrémiszt, hogy ott született meg Hannibal Lecter is, és a Nagyi apukája anno "kitántorgott" Amerikába kétszer is és több évet is eltöltött ott... ki tudja, hogy mi van a Nagyi génjeiben...)
Szóval, a Nagyi mindig is gyanús volt nekem.
Akkor is, mikor teljesen véletlenül kiderült kb. 5 éve, hogy ő imádja a pingvineket.
Ezt gyerekkoromban eltitkolta.
Fiatal felnőtt koromban is...
Ötven felé - mikor ő már elhagyta a 70-et - elérkezettnek érkezte az időt, hogy tudassa velem.
Azóta minden évben elviszem az állatkertbe pingvint nézni :)
Külön bejegyzés tárgya lehetne, hogy milyen édes megjegyzéseket tesz rájuk, és hogyan próbálja ösztökélni őket kb. 30-40 méter távolságból, hogy ugyan csináljanak már valamit... :)
No, de most lehullott a Nagyiról a lepel.
Kezdem érteni, hogy miért akadt ki kb. 2-3 hete, mikor több évtized után közöltem vele, hogy
a.) a másik családtag tulajdonképpen utálja a beiglit.
b.) folyton nekem kell megennem a másik családtag beigli adagját is.
c.) ha sok-sok beiglit eszel, akkor egyrészt baromira sok a kalóriabevitel, másrészt megutál(hat)ja az ember.
Mondtam neki, hogy nem-e lehetne, ha fele annyi mennyiségű beiglit csinálna, mint máskor (akkor nem maradna még február elejére is...;)
Teljesen besértődött és közölte velem, hogy beigliből nem lehet keveset csinálni... Mondtam én, hogy húsleves, csontleves, töltött káposzta esetére ez igaz,
de az kizárt, hogy nem lehetne MEGFELEZNI beigli esetében a receptet... Nem fogadta el, besértődött és közölte, hogy akkor most SEMMI beigli nem lesz!
Istenem...a végletek...
Holnap jön szent este és megyünk a déli ebédre.
Most, hogy megtudtam Nagyi lelki társáról a pingvinről mindent, ami még megtudható információ, hát, bevallom kissé félve ülök le az ünnepi asztalhoz.
Az biztos, hogy mindent belapátolok és zokszó nélkül.
Néma leszek, mint a HAL.
Jézusom... a kis pingvin vesztét is a hal okozta... :(
A Nagyi nekem mindig is gyanús volt... :(
Lehet, hogy ez lesz utolsó vacsorám (akarom mondani ebédem?) Ja, hogy az nem most van?
Majd húsvét tájékán... igaz, akkor is sokat kell enni a Nagyinál...
;) ;)
Állítólag a hír nem "kacsa", mert filmre vették...
Nos, van min gondolkoznom.
Egyrészt a hír eléggé borzalmas (bár, tudjuk, hogy az állatvilágban ilyen időnként előfordul), másrészt nem illik az áltatunk mozi filmekből ismert kedves, aranyos, bűbájos kis pingvin image-ba. (Dakotára lefordítva: imázs).
A Nagyi nekem mindig is gyanús volt !!!!!!!
Már gyerekkoromban sem értettem, hogy miért akadt ki, mikor a matrac és az ágy közé dugva penészes kolbászkákat talált... folyton szagolgatott... azt se értettem, hogy mi volt a problémája azzal, mikor közölte velem egyszer, hogy csak akkor nézhetek tévét, ha megeszem a tejbegrízt... méltatlannak tartottam, hogy nem hisz nekem, hogy olyan hamar bekaptam az egészet, még lealázóbb volt, hogy nem hitte el, mikor kinézett az ablakon (aminek a párkányán valami egészen picit csak, de fehérlett), hogy a ház falán az első emeletről a földszintig nem én öntöttem le a házfalon végig csurgó tejbegrízt.
Nehéz felnőni egy olyan családban, ahol nem hisznek az embernek - ki tudja miért?
Még kisiskolás koromban is ólálkodott utánam. Az se volt teljesen világos, mikor megkérdezte, hogy "megetted a vajas / zsíros kenyeret ilyen hamar, hol van, megvan-e még?" - mire gyermeki őszinteséggel, nyílt tekintettel azt válaszoltam, hogy várjon, mert megnézem....
Ki tudja miért követett a szobában csendben sunnyogva, az erkélyajtó felé, és miért is néztünk le mindketten szinte egyszerre - akkor már második emeleten laktunk -, hogy vajon a földszint tájékán ott van-e még a kenyér???
Nehéz bizony merő bizalmatlanságra épülő családban felnőni... Nem kell azon csodálkozni, hogy előbb-utóbb az ember egy szakembernél köt ki :( (Nem hentesre gondolok...)
De, hát nekik is meg kell élniük valamiből :)
Amerikában jól megélnek.
(Most külön elrémiszt, hogy ott született meg Hannibal Lecter is, és a Nagyi apukája anno "kitántorgott" Amerikába kétszer is és több évet is eltöltött ott... ki tudja, hogy mi van a Nagyi génjeiben...)
Szóval, a Nagyi mindig is gyanús volt nekem.
Akkor is, mikor teljesen véletlenül kiderült kb. 5 éve, hogy ő imádja a pingvineket.
Ezt gyerekkoromban eltitkolta.
Fiatal felnőtt koromban is...
Ötven felé - mikor ő már elhagyta a 70-et - elérkezettnek érkezte az időt, hogy tudassa velem.
Azóta minden évben elviszem az állatkertbe pingvint nézni :)
Külön bejegyzés tárgya lehetne, hogy milyen édes megjegyzéseket tesz rájuk, és hogyan próbálja ösztökélni őket kb. 30-40 méter távolságból, hogy ugyan csináljanak már valamit... :)
No, de most lehullott a Nagyiról a lepel.
Kezdem érteni, hogy miért akadt ki kb. 2-3 hete, mikor több évtized után közöltem vele, hogy
a.) a másik családtag tulajdonképpen utálja a beiglit.
b.) folyton nekem kell megennem a másik családtag beigli adagját is.
c.) ha sok-sok beiglit eszel, akkor egyrészt baromira sok a kalóriabevitel, másrészt megutál(hat)ja az ember.
Mondtam neki, hogy nem-e lehetne, ha fele annyi mennyiségű beiglit csinálna, mint máskor (akkor nem maradna még február elejére is...;)
Teljesen besértődött és közölte velem, hogy beigliből nem lehet keveset csinálni... Mondtam én, hogy húsleves, csontleves, töltött káposzta esetére ez igaz,
de az kizárt, hogy nem lehetne MEGFELEZNI beigli esetében a receptet... Nem fogadta el, besértődött és közölte, hogy akkor most SEMMI beigli nem lesz!
Istenem...a végletek...
Holnap jön szent este és megyünk a déli ebédre.
Most, hogy megtudtam Nagyi lelki társáról a pingvinről mindent, ami még megtudható információ, hát, bevallom kissé félve ülök le az ünnepi asztalhoz.
Az biztos, hogy mindent belapátolok és zokszó nélkül.
Néma leszek, mint a HAL.
Jézusom... a kis pingvin vesztét is a hal okozta... :(
A Nagyi nekem mindig is gyanús volt... :(
Lehet, hogy ez lesz utolsó vacsorám (akarom mondani ebédem?) Ja, hogy az nem most van?
Majd húsvét tájékán... igaz, akkor is sokat kell enni a Nagyinál...
;) ;)
2012. december 21., péntek
Ma átmentem egy képzeletbeli hídon...
van, akiket - lélekben, szívben - magammal vittem,
van, akiket - a lélekteleneket, az érdemteleneket, a hamisakat - hátra hagytam.
Minden rendben van és a helyére került.
S, érzem; hogy, jól van ez így.
van, akiket - a lélekteleneket, az érdemteleneket, a hamisakat - hátra hagytam.
Minden rendben van és a helyére került.
S, érzem; hogy, jól van ez így.
2012. június 27., szerda
TRÓFEÁBAN - avagy már megint mosdókalandok, na persze, hogy miért is ne...
Szóval, tegnap este a TRÓFEÁBAN, de nem trófeával a kerthelyiségben.
(Tudom, hogy nem kergettek mindenkit kiskorában az asztal kockás abrosza körül, ha nem tudta, hogy mi is az, jelesül svédasztalos rendszerben működő étterem, ahol x idő alatt megszabott árért korlátlan az étel- és italfogyasztás).
Az éttermek között az a különbség, hogy nem teljesen ugyanaz az ételsor összetétele.
(Tehát kedden feltétlenül érezzed úgy, hogy hétfő után némi személyi kölcsön felvételével rohanjál el egy másik egységbe megnézni a kínálatot ;-)
Természetesen első utam a mosdóba vezet.
Természetesen nem veszem észre - mivel a kézmosó résznél a műmárvány izé szürkés árnyalatú -, hogy a víz rajta alattomos tócsa formájában a szélén tanyázik.
Miközben előre hajolok, hogy elérjem, amit kell - hát később látom, hogy a felsőruházatomon hastájékon totális szélességben (kiemelve nőiességemet - így is lehetne fogalmazni) egy kb. 10 cm széles sávban vizes vagyok.
No, és olyan a cucc rajtam, amin messziről virít, hogy "baleset" ért - ergo béna vagyok.
Körbe sandítok; szerencsére még kevesen vannak, nem sokan látják.
A svédasztalos kínálatot felderítem.
(Na, jó, ólálkodok, mint róka a tyúkól körül, hogy milyen a felhozatal).
Fene vigye kagyló nincsen.
Csak a mosdóban...:-(
Nehezményezem, hogy végre ugyan odaférnék a frissen sültekhez, (mert, amúgy ott nagy sorban állás szokott lenni) a cápa steak-et is megkóstoltam volna, de ebben az étteremben nem szerepel a kínálatban.
Bár, üldögélt néhány ingújjra vetkőzött cápa a kertben, de nem voltak szimpik ;-)
Ja, meg idősek is, rágós már a húsuk.
Habár, van, akit ez nem riaszt vissza... ;-)
Hiába, nem csak a pénznek, a cápának sincs szaga...
Természetesen második utam a mosdóba vezet.
Sehol senki.
Óvatos vagyok, és tök jó fej...
Egy papírtörlővel feltakarítom a műmárvány izé szélét, nehogy valaki megint úgy járjon, mint én.
Később lerohanom a frissensülteket készítő fiatalembert két vékony halszelettel.
Ő süt, én szórakoztatom :-)
Illetve én így érzem, ő valószínűleg másként értékeli a dolgot.
(Családtagom ilyen szituációkban szokta volt mondani, hogy "ciki" vagyok és arrébb megy pár métert, demonstrálva, hogy nem tartozunk egymáshoz).
Elmés társalgást folytatok:
Juhizs:
- jó meleg lehet itt egész nap.
Halsütő Boldogtalan:
- van vagy 60 fok...
(ekkor eszembe jut, hogy családtag pont aznap írta, hogy didereg kabátban ülve, mert a lengyeleknél június végén ilyen hideg van).
Juhizs:
- azért süttetem ezt a fajta halat, mert vettem hazulra is, csak a fagyasztóban van.
Halsütő Boldogtalan:
- igennnnnn ????
Juhizs:
- szóval azért süttetem, hogy tudjam majd otthon, hogy én is jól készítettem-e el, legyen összehasonlítási alapom.
Halsütő Boldogtalan:
- hmmmm....
Juhizs:
- úgy tudom jellegtelen ízű, (bár, szálka nélküli) ezért viszont jól lehet a fűszerekkel variálni vele.
Halsütő Boldogtalan:
- hát, ... igen. (Amúgy megsózza és azonkívűl az égadta egy világon semmilyen fűszer nem kerül rá).
Juhizs:
- szereti a halat?
Halsütő Boldogtalan:
- utálom.
Juhizs:
- Úristen, akkor azért kemény lehet egész nap itt állni és sütni.
Halsütő Boldogtalan:
- hát,... igen....
(Gondolom, hogy magában szentségel, hogy de sok hülye vendéget hord a hátán a föld...)
Természetesen harmadik utam a mosdóba vezet.
Irtózatosan büdös van, totál olyan, mintha Béni és Frédi, avagy Vilma és Irma szabadult volna meg valami őskori lelettől.
Spray, vagy hasonló sehol.
Mikor kijövök látom ám, ott állnak vagy négyen - sorban várnak.
Persze, akkor vannak ennyien, mikor bűz van.
Ha nem lenne bűz, akkor a kutya se lenne itt.
Most ilyenkor ki hiszi el, hogy nem én vagyok a bűz forrása? :-(
A kertben a csendbe belehasít, hogy "Boldog születésnapot" ordít a zene néhány traktusa.
Az egész kert feléled Rubint Réka is megirigyelné a nyakmozgásokat, ahogy tekergetjük a fejünket, hogy ki az áldozat.
Semmi... vaklárma.
Később vissza csámborog az asztalhoz a Kedvesem.
Elmélyülünk a gasztronómiai élvezetekben.
Megint felcsendül Halász Judit, sötétedik már kissé.
Megjelenik két pincér kis tortákon tűzijáték-szerű izével.
Én pedig hihetetlenül naiv vagyok, simán szerepelhetnék a Liliomfiban.
Csak akkor döbbenek meg, mikor az egyik pincér megáll mellettem.
Óh, jaj, mint a filmekben.
Végre egyszer nekem (is) szól a zene, nálam is landol egy torta és nem a fejemen :-)
Tényleg öröm volt és meglepetés.
Mikor megnyugszom a meghatódottságtól, akkor látom, hogy a szomszéd asztalhoz került a másik torta.
Az enyim nagyon diszkrét, nincs rajta évszám ... (persze, ebből azért messzemenő következtetéseket is levonhatnék, de nem teszem :-)
A szomszéd asztalnál a szintén ötvenes korosztályú hölgy elé lerakott tortán viszont van gyertya, ami 25-öt mutat...
Mondom a kedvesemnek, hogy milyen rendesek, hogy megfordítva rakatták rá a hölgy életkorát, mert nyilvánvaló, hogy van vagy 52....
Asztaltársam poénosan próbál meggyőzni róla, hogy neeem.... áh... én látom már fordítva a gyertyákat.
Ugyan már, nem ittam én annyit.... ;-)
Amúgy stírőlöm a hölgyet...megállapítom, hogy - én jobban tartom magam :-) (he-he, és még így, másnap reggel is intenzív hi-hi érzés...)
Természetesen negyedik utam a mosdóba vezet.
Bénaságomban nem vagyok eléggé óvatos.
Természetesen nem veszem észre - mivel a kézmosó résznél a műmárvány izé szürkés árnyalatú -, hogy a víz rajta alattomos tócsa formájában a szélén tanyázik.
A felsőruházatomon hastájékon totális szélességben vizes vagyok.
A kertbe vissza: körbe sandítok; szerencsétlenségemre baromira sokan vannak, és sokan látják.
Nem jött időben a hülye takarítónő...
Megint eltelt egy év és még mindig messze van a VÉG (vagyis a nyugdíj a lemenő nap fényében embertelenül távolinak tűnik :-(
Marilyn Monroe nem jött el felköszönteni - amit amúgy nehezményeztem - s, ennek nyilván nem csak az volt az oka, hogy nem vagyok amerikai elnök, hanem, mert későn születtem ;-)
De, azért jó volt a hangulat; még néhány haver is csápolt kertben :-)
Ma reggel egy évvel idősebb vagyok és két kilogrammal több a tegnaphoz képest.
Sebaj, éjjel rám feküdt a macskám és kedvesen kitartóan dorombolt.
(Biztosan érezte, hogy tömve, azaz izé... töltve vagyok).
Kedvesem szokta ilyenkor mondani, hogy elromlott ebben a macskában valami, mert "zörög" :-)
Reggel 6 óra van, most születtem meg kb anno.
Valamikor valakinél olvastam, hogy ilyenkor jobb lenne az édesanyákat ünnepelni, elvégre ők kínlódtak meg a mi születésünkkor.
Teljesen igaza van.
Elmerengek - Édesanyám éccaka 1-2 óráig szokott videozni, tévézni - mit szólna hozzá, ha most 6-kor felhívnám és belehörögném a telefonba, hogy "kösziiiiiii". :-)
Fránya bejárónőm azt üzente, hogy leto..-ja, hogy szülinapom van, ő nem vonul fel, hiába is várnám.
A kertész és a sofőr is csatlakozott hozzá.
Holnap kirúgom mindet.
Kemény ötvenes nőci vagyok, velem nem lehet sz@rozni.
(Tudom, hogy nem kergettek mindenkit kiskorában az asztal kockás abrosza körül, ha nem tudta, hogy mi is az, jelesül svédasztalos rendszerben működő étterem, ahol x idő alatt megszabott árért korlátlan az étel- és italfogyasztás).
Az éttermek között az a különbség, hogy nem teljesen ugyanaz az ételsor összetétele.
(Tehát kedden feltétlenül érezzed úgy, hogy hétfő után némi személyi kölcsön felvételével rohanjál el egy másik egységbe megnézni a kínálatot ;-)
Természetesen első utam a mosdóba vezet.
Természetesen nem veszem észre - mivel a kézmosó résznél a műmárvány izé szürkés árnyalatú -, hogy a víz rajta alattomos tócsa formájában a szélén tanyázik.
Miközben előre hajolok, hogy elérjem, amit kell - hát később látom, hogy a felsőruházatomon hastájékon totális szélességben (kiemelve nőiességemet - így is lehetne fogalmazni) egy kb. 10 cm széles sávban vizes vagyok.
No, és olyan a cucc rajtam, amin messziről virít, hogy "baleset" ért - ergo béna vagyok.
Körbe sandítok; szerencsére még kevesen vannak, nem sokan látják.
A svédasztalos kínálatot felderítem.
(Na, jó, ólálkodok, mint róka a tyúkól körül, hogy milyen a felhozatal).
Fene vigye kagyló nincsen.
Csak a mosdóban...:-(
Nehezményezem, hogy végre ugyan odaférnék a frissen sültekhez, (mert, amúgy ott nagy sorban állás szokott lenni) a cápa steak-et is megkóstoltam volna, de ebben az étteremben nem szerepel a kínálatban.
Bár, üldögélt néhány ingújjra vetkőzött cápa a kertben, de nem voltak szimpik ;-)
Ja, meg idősek is, rágós már a húsuk.
Habár, van, akit ez nem riaszt vissza... ;-)
Hiába, nem csak a pénznek, a cápának sincs szaga...
Természetesen második utam a mosdóba vezet.
Sehol senki.
Óvatos vagyok, és tök jó fej...
Egy papírtörlővel feltakarítom a műmárvány izé szélét, nehogy valaki megint úgy járjon, mint én.
Később lerohanom a frissensülteket készítő fiatalembert két vékony halszelettel.
Ő süt, én szórakoztatom :-)
Illetve én így érzem, ő valószínűleg másként értékeli a dolgot.
(Családtagom ilyen szituációkban szokta volt mondani, hogy "ciki" vagyok és arrébb megy pár métert, demonstrálva, hogy nem tartozunk egymáshoz).
Elmés társalgást folytatok:
Juhizs:
- jó meleg lehet itt egész nap.
Halsütő Boldogtalan:
- van vagy 60 fok...
(ekkor eszembe jut, hogy családtag pont aznap írta, hogy didereg kabátban ülve, mert a lengyeleknél június végén ilyen hideg van).
Juhizs:
- azért süttetem ezt a fajta halat, mert vettem hazulra is, csak a fagyasztóban van.
Halsütő Boldogtalan:
- igennnnnn ????
Juhizs:
- szóval azért süttetem, hogy tudjam majd otthon, hogy én is jól készítettem-e el, legyen összehasonlítási alapom.
Halsütő Boldogtalan:
- hmmmm....
Juhizs:
- úgy tudom jellegtelen ízű, (bár, szálka nélküli) ezért viszont jól lehet a fűszerekkel variálni vele.
Halsütő Boldogtalan:
- hát, ... igen. (Amúgy megsózza és azonkívűl az égadta egy világon semmilyen fűszer nem kerül rá).
Juhizs:
- szereti a halat?
Halsütő Boldogtalan:
- utálom.
Juhizs:
- Úristen, akkor azért kemény lehet egész nap itt állni és sütni.
Halsütő Boldogtalan:
- hát,... igen....
(Gondolom, hogy magában szentségel, hogy de sok hülye vendéget hord a hátán a föld...)
Természetesen harmadik utam a mosdóba vezet.
Irtózatosan büdös van, totál olyan, mintha Béni és Frédi, avagy Vilma és Irma szabadult volna meg valami őskori lelettől.
Spray, vagy hasonló sehol.
Mikor kijövök látom ám, ott állnak vagy négyen - sorban várnak.
Persze, akkor vannak ennyien, mikor bűz van.
Ha nem lenne bűz, akkor a kutya se lenne itt.
Most ilyenkor ki hiszi el, hogy nem én vagyok a bűz forrása? :-(
A kertben a csendbe belehasít, hogy "Boldog születésnapot" ordít a zene néhány traktusa.
Az egész kert feléled Rubint Réka is megirigyelné a nyakmozgásokat, ahogy tekergetjük a fejünket, hogy ki az áldozat.
Semmi... vaklárma.
Később vissza csámborog az asztalhoz a Kedvesem.
Elmélyülünk a gasztronómiai élvezetekben.
Megint felcsendül Halász Judit, sötétedik már kissé.
Megjelenik két pincér kis tortákon tűzijáték-szerű izével.
Én pedig hihetetlenül naiv vagyok, simán szerepelhetnék a Liliomfiban.
Csak akkor döbbenek meg, mikor az egyik pincér megáll mellettem.
Óh, jaj, mint a filmekben.
Végre egyszer nekem (is) szól a zene, nálam is landol egy torta és nem a fejemen :-)
Tényleg öröm volt és meglepetés.
Mikor megnyugszom a meghatódottságtól, akkor látom, hogy a szomszéd asztalhoz került a másik torta.
Az enyim nagyon diszkrét, nincs rajta évszám ... (persze, ebből azért messzemenő következtetéseket is levonhatnék, de nem teszem :-)
A szomszéd asztalnál a szintén ötvenes korosztályú hölgy elé lerakott tortán viszont van gyertya, ami 25-öt mutat...
Mondom a kedvesemnek, hogy milyen rendesek, hogy megfordítva rakatták rá a hölgy életkorát, mert nyilvánvaló, hogy van vagy 52....
Asztaltársam poénosan próbál meggyőzni róla, hogy neeem.... áh... én látom már fordítva a gyertyákat.
Ugyan már, nem ittam én annyit.... ;-)
Amúgy stírőlöm a hölgyet...megállapítom, hogy - én jobban tartom magam :-) (he-he, és még így, másnap reggel is intenzív hi-hi érzés...)
Természetesen negyedik utam a mosdóba vezet.
Bénaságomban nem vagyok eléggé óvatos.
Természetesen nem veszem észre - mivel a kézmosó résznél a műmárvány izé szürkés árnyalatú -, hogy a víz rajta alattomos tócsa formájában a szélén tanyázik.
A felsőruházatomon hastájékon totális szélességben vizes vagyok.
A kertbe vissza: körbe sandítok; szerencsétlenségemre baromira sokan vannak, és sokan látják.
Nem jött időben a hülye takarítónő...
Megint eltelt egy év és még mindig messze van a VÉG (vagyis a nyugdíj a lemenő nap fényében embertelenül távolinak tűnik :-(
Marilyn Monroe nem jött el felköszönteni - amit amúgy nehezményeztem - s, ennek nyilván nem csak az volt az oka, hogy nem vagyok amerikai elnök, hanem, mert későn születtem ;-)
De, azért jó volt a hangulat; még néhány haver is csápolt kertben :-)
Ma reggel egy évvel idősebb vagyok és két kilogrammal több a tegnaphoz képest.
Sebaj, éjjel rám feküdt a macskám és kedvesen kitartóan dorombolt.
(Biztosan érezte, hogy tömve, azaz izé... töltve vagyok).
Kedvesem szokta ilyenkor mondani, hogy elromlott ebben a macskában valami, mert "zörög" :-)
Reggel 6 óra van, most születtem meg kb anno.
Valamikor valakinél olvastam, hogy ilyenkor jobb lenne az édesanyákat ünnepelni, elvégre ők kínlódtak meg a mi születésünkkor.
Teljesen igaza van.
Elmerengek - Édesanyám éccaka 1-2 óráig szokott videozni, tévézni - mit szólna hozzá, ha most 6-kor felhívnám és belehörögném a telefonba, hogy "kösziiiiiii". :-)
Fránya bejárónőm azt üzente, hogy leto..-ja, hogy szülinapom van, ő nem vonul fel, hiába is várnám.
A kertész és a sofőr is csatlakozott hozzá.
Holnap kirúgom mindet.
Kemény ötvenes nőci vagyok, velem nem lehet sz@rozni.
2012. június 14., csütörtök
... hát, ... az ember lánya Lgondolkodik, hogy talán mégiscsak férjhez kellene menni ? ;-)
Forrás:
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/a_vilag_egyik_legkreativabb_lanykerese#.T9jnsIVqS2o.email
2012. február 4., szombat
Hó esetére - remek ötlet Hanga Ági Játszóházából :-)
Ha gyermeked van, ha magad is gyermeklelkű vagy :-)
esetleg nagyon lelkes nagymama,
ne adj'isten nyugdíjasházban laksz, bárhol is vagy, jó játék a télben, a hóban, remélhetőleg meleg szobácskában
elruccannod Hanga Ági Játszóházába.
Remek társasjátékot talált ki, egyszerű, olcsón otthon megvalósítható anyagokból.
Idézet a blogjából:
"Hó esetére
2012.02.04. 16:04 - hangaagi
meg betegségére is, meg unatkozós estékre is, meg eső idején is fél óra alatt szuper elfoglaltság, egész estés mulatság HANGAÁGITÁRSASJÁTÉKA! Na jó, Kolossal együtt csináltuk karácsony előtt ajándékba.
Ami kell hozzá:
olló
kartonpapír (én az ágynemű garnitúra csomagolásából vettem ki, az szuperjó, de kartondobozból is kivágható)
csomagolópapír (mi maradékot használtunk)
dobókocka (3db vagy 1, de akkor a harc kártyánál egymás után kell gyorsan dobni)
színes karton
filcek, zsírkréták, ki mivel szeret bánni...
ragasztó (én stiftet használok Kolossal, mert azt látja, hogy hova keni és könnyen tudja kontrollálni)
A pályának a körvonalát (út) délutáni alvás alatt vázoltam fel, ahogy Kolos felébredt, egyből nekiestünk a kitöltésnek, kerekedett itt erdő, mező, folyó, láp, sivatag és még mi minden! A történetet Kolos alakította ki nagyjából, ő mondta meg, hogy tóhoz kell eljutni.
A mezőkbe négy különböző jelet pecsételtem a starttól a célig - akinek nincsen pecsételője, az csak sima színes pöttyökkel jelezze a négyfajta mezőt. Mert bizony annyi van (harc, szerencse, tudás, ügyesség - lásd később ezeket).
Miután készen lett a tábla, a hátsó részére szép, karácsonyi csomagolópapír lett ragasztva a ronda karton-látvány helyére..."
A teljes leírást minden szükséges, jókedvcsináló fotóval egyetemben a blogjában megtaláljátok:
http://hangaagi.blog.hu/2012/02/04/havazas_tarsasjatek_otthon_keszites_gyerekkel_gyorsan_unalom_esetere
Ne feledjétek; ha többen lettek volna az emberiség történetében a gyermeklelkűek, akkor nem lett volna annyi borzalmas háború :-(
"jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
(József Attila)
esetleg nagyon lelkes nagymama,
ne adj'isten nyugdíjasházban laksz, bárhol is vagy, jó játék a télben, a hóban, remélhetőleg meleg szobácskában
elruccannod Hanga Ági Játszóházába.
Remek társasjátékot talált ki, egyszerű, olcsón otthon megvalósítható anyagokból.
Idézet a blogjából:
"Hó esetére
2012.02.04. 16:04 - hangaagi
meg betegségére is, meg unatkozós estékre is, meg eső idején is fél óra alatt szuper elfoglaltság, egész estés mulatság HANGAÁGITÁRSASJÁTÉKA! Na jó, Kolossal együtt csináltuk karácsony előtt ajándékba.
Ami kell hozzá:
olló
kartonpapír (én az ágynemű garnitúra csomagolásából vettem ki, az szuperjó, de kartondobozból is kivágható)
csomagolópapír (mi maradékot használtunk)
dobókocka (3db vagy 1, de akkor a harc kártyánál egymás után kell gyorsan dobni)
színes karton
filcek, zsírkréták, ki mivel szeret bánni...
ragasztó (én stiftet használok Kolossal, mert azt látja, hogy hova keni és könnyen tudja kontrollálni)
A pályának a körvonalát (út) délutáni alvás alatt vázoltam fel, ahogy Kolos felébredt, egyből nekiestünk a kitöltésnek, kerekedett itt erdő, mező, folyó, láp, sivatag és még mi minden! A történetet Kolos alakította ki nagyjából, ő mondta meg, hogy tóhoz kell eljutni.
A mezőkbe négy különböző jelet pecsételtem a starttól a célig - akinek nincsen pecsételője, az csak sima színes pöttyökkel jelezze a négyfajta mezőt. Mert bizony annyi van (harc, szerencse, tudás, ügyesség - lásd később ezeket).
Miután készen lett a tábla, a hátsó részére szép, karácsonyi csomagolópapír lett ragasztva a ronda karton-látvány helyére..."
A teljes leírást minden szükséges, jókedvcsináló fotóval egyetemben a blogjában megtaláljátok:
http://hangaagi.blog.hu/2012/02/04/havazas_tarsasjatek_otthon_keszites_gyerekkel_gyorsan_unalom_esetere
Ne feledjétek; ha többen lettek volna az emberiség történetében a gyermeklelkűek, akkor nem lett volna annyi borzalmas háború :-(
"jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
(József Attila)
2012. január 28., szombat
Sikerélmény ... avagy, miért is jó a T...co-ba járni...
Úgy próbálok védekezni a gazdasági válság ellen, hogy (na, nem úgy, hogy zárva tartom a pénztárcámat..., vagy otthon felejtem...)
minél ritkábban megyek vásárolni :-)
Mert, ha megyek, akkor bármennyire is vissza fogom magam, csak ott hagyok x forintot.
Mert, ugye elmegy az ember lánya kenyérért és tejért, aztán ott hagy 3-4-5 ezer forintot.
Persze, nem vesz marhaságokat, pusztán csak szükséges és "nélkülöhetetlennek tűnő" dolgokat, de csak ott marad az a mani...
Szóval már kb. egy éve ritkán megyek.
A sokat emlegetett T...co-ban vannak kedvenc pénztárosnőim. (Nem sokan :-(
Meg "nemszeretemőket" pénztárosnőim is.
Ez utóbbiak az undokok és rosszindulatúak.
Őket szeretem elkerülni.
Aztán van még az "Ismeretlen Pénztáros" kategória, ők azok, akik változnak és sűrűn, általában kisegítők és diákok (egyetemisták).
No, ők, az utóbbi csoport a Rejtélyes Kategória, de időnként felderítem őket.
Ha találok köztük rendeset, akkor azt mindig közölni is szoktam :-)
Valahogy manapság már nem divat dicsérni valakit, még, ha meg érdemli, akkor sem.
Én meg szoktam tenni.
Egyébként az undok kategória - egyéb NEM nemes tulajdonságaik mellett - az, akihez, ha odaérek a szalagon, én előre köszönök és ő cseszik bármit vissza válaszolni... na, mindegy, nyilván nem felvételi feltétel, hogy legyen valakinek gyerekszobája a múltjában, még képletesen se.
Szóval, térjünk vissza a kedvencekhez.
Nincsenek sokan. De, ha ők ott vannak, akkor mindig hozzájuk állok be, még akkor is, ha van mellettük más pénztáros, ahol a kutya se áll sorba, én bizony nem megyek át, maradok a kedvenceknél :-)
Amúgy tudom, hogy ők speciel soha nem fognak becsapni, egyéb jó tulajdonságaik mellett.
Fő kedvencem a Muszmuszka.
Így neveztem el, ki tudja miért.
Muszmuszka kicsi (valamivel a derekam fölöttig ér), törékeny, sovány alkat.
Mindig kicsit borzas a haja, tudjátok az a kategória, aki ha fésülködik, akkor se fog utána látszani rajta :-)
Kedves, mosolygós, végtelenül jóindulatú.
Sugárzik belőle az emberség.
Amikor először találkoztunk x éve már, akkor furcsa volt elsőre nekem, hogy kapásból tegez (nem szeretem a bizalmaskodást), de a tartózkodási rákpáncélomat simán lefegyverezte, mikor megkérdezte mosolygósan, hogy "hogy vagy?" :-)
Azóta elmélyült a kapcsolatunk, tudom, hogy mikor beteg, hogy sok gyereke van.
Meghalt egy családtagja, most van náluk egy új kiscica és másik friss lakótárs egy kiskutya.
Tudnánk hosszabban is beszélgetni, de persze mögöttem áll mindig a sor, tehát vissza fogjuk magunkat. (Igen nehéz...)
Mindig kitárgyaljuk, hogy milyen klassz leárazott termékeket vettem, ha ismeretlen számára valami, akkor megkérdezi mi az, és hogy tényleg jó-e.
A személyes varázsa (ami mondjuk az én családtagomnak teher, mert ő nem bírja az ilyen közvetlenkedést) nemcsak nekem szól.
Valahogy sugárzik és mindenkihez kedves.
Nem tudom, hogy csinálja, honnan merít ennyi erőt.
Mivel áldott jó lélek és ezt az ember hamar felismeri, ezért úgy gondoltam, hogy x év ismeretség után megérdemli, hogy varrjak neki egy "40 perces táskát" én inkább úgy nevezném, hogy tarisznyát.
Kérdeztem tőle (nem tudta, hogy miért érdeklődőm), hogy mi a kedvenc színe.
Csodálkozó tekintettel rám nézett és mondta, hogy nincs olyan.
Ő mindent szeret.
Mosolygott ártatlanul.
Hát, jó, gondoltam egyszerű eset.
Van otthon egy anyagom, ami talán nemcsak fiatalnak, de idősebbnek is megfelelő.
Legközelebb elvittem, persze nincs idő megnézni, hiszen áll a sor.
Ma megint mentem, megköszönte, mondta, hogy mennyire tetszett a családnak.
A lánya birtokba is vette :-)
Mosolyog - én is.
Mi ez, ha nem sikerélmény, ha egy tinédzser lány lenyúlta az anyukájának adott ajándékot?
Mondta, hogy csodálkozott, mert az ő lányának azért nem minden szokott tetszeni.
Muszmuszka kap majd tőlem egy másikat (lehetőleg más színűt, legfeljebb cserélnek).
Tudom, hogy nem célzásból tette, és nem is vár másikat.
De, igazán megérdemli.
Mi ez, ha nem sikerélmény?
Az már persze, egy más kérdés, hogy sikerélményből nem lehet megélni :-(
De, ez már egy másik történet.
Nem is gondoltam, hogy ilyen szívmelengető lehet elmenni a T...co-ba :-)
minél ritkábban megyek vásárolni :-)
Mert, ha megyek, akkor bármennyire is vissza fogom magam, csak ott hagyok x forintot.
Mert, ugye elmegy az ember lánya kenyérért és tejért, aztán ott hagy 3-4-5 ezer forintot.
Persze, nem vesz marhaságokat, pusztán csak szükséges és "nélkülöhetetlennek tűnő" dolgokat, de csak ott marad az a mani...
Szóval már kb. egy éve ritkán megyek.
A sokat emlegetett T...co-ban vannak kedvenc pénztárosnőim. (Nem sokan :-(
Meg "nemszeretemőket" pénztárosnőim is.
Ez utóbbiak az undokok és rosszindulatúak.
Őket szeretem elkerülni.
Aztán van még az "Ismeretlen Pénztáros" kategória, ők azok, akik változnak és sűrűn, általában kisegítők és diákok (egyetemisták).
No, ők, az utóbbi csoport a Rejtélyes Kategória, de időnként felderítem őket.
Ha találok köztük rendeset, akkor azt mindig közölni is szoktam :-)
Valahogy manapság már nem divat dicsérni valakit, még, ha meg érdemli, akkor sem.
Én meg szoktam tenni.
Egyébként az undok kategória - egyéb NEM nemes tulajdonságaik mellett - az, akihez, ha odaérek a szalagon, én előre köszönök és ő cseszik bármit vissza válaszolni... na, mindegy, nyilván nem felvételi feltétel, hogy legyen valakinek gyerekszobája a múltjában, még képletesen se.
Szóval, térjünk vissza a kedvencekhez.
Nincsenek sokan. De, ha ők ott vannak, akkor mindig hozzájuk állok be, még akkor is, ha van mellettük más pénztáros, ahol a kutya se áll sorba, én bizony nem megyek át, maradok a kedvenceknél :-)
Amúgy tudom, hogy ők speciel soha nem fognak becsapni, egyéb jó tulajdonságaik mellett.
Fő kedvencem a Muszmuszka.
Így neveztem el, ki tudja miért.
Muszmuszka kicsi (valamivel a derekam fölöttig ér), törékeny, sovány alkat.
Mindig kicsit borzas a haja, tudjátok az a kategória, aki ha fésülködik, akkor se fog utána látszani rajta :-)
Kedves, mosolygós, végtelenül jóindulatú.
Sugárzik belőle az emberség.
Amikor először találkoztunk x éve már, akkor furcsa volt elsőre nekem, hogy kapásból tegez (nem szeretem a bizalmaskodást), de a tartózkodási rákpáncélomat simán lefegyverezte, mikor megkérdezte mosolygósan, hogy "hogy vagy?" :-)
Azóta elmélyült a kapcsolatunk, tudom, hogy mikor beteg, hogy sok gyereke van.
Meghalt egy családtagja, most van náluk egy új kiscica és másik friss lakótárs egy kiskutya.
Tudnánk hosszabban is beszélgetni, de persze mögöttem áll mindig a sor, tehát vissza fogjuk magunkat. (Igen nehéz...)
Mindig kitárgyaljuk, hogy milyen klassz leárazott termékeket vettem, ha ismeretlen számára valami, akkor megkérdezi mi az, és hogy tényleg jó-e.
A személyes varázsa (ami mondjuk az én családtagomnak teher, mert ő nem bírja az ilyen közvetlenkedést) nemcsak nekem szól.
Valahogy sugárzik és mindenkihez kedves.
Nem tudom, hogy csinálja, honnan merít ennyi erőt.
Mivel áldott jó lélek és ezt az ember hamar felismeri, ezért úgy gondoltam, hogy x év ismeretség után megérdemli, hogy varrjak neki egy "40 perces táskát" én inkább úgy nevezném, hogy tarisznyát.
Kérdeztem tőle (nem tudta, hogy miért érdeklődőm), hogy mi a kedvenc színe.
Csodálkozó tekintettel rám nézett és mondta, hogy nincs olyan.
Ő mindent szeret.
Mosolygott ártatlanul.
Hát, jó, gondoltam egyszerű eset.
Van otthon egy anyagom, ami talán nemcsak fiatalnak, de idősebbnek is megfelelő.
Legközelebb elvittem, persze nincs idő megnézni, hiszen áll a sor.
Ma megint mentem, megköszönte, mondta, hogy mennyire tetszett a családnak.
A lánya birtokba is vette :-)
Mosolyog - én is.
Mi ez, ha nem sikerélmény, ha egy tinédzser lány lenyúlta az anyukájának adott ajándékot?
Mondta, hogy csodálkozott, mert az ő lányának azért nem minden szokott tetszeni.
Muszmuszka kap majd tőlem egy másikat (lehetőleg más színűt, legfeljebb cserélnek).
Tudom, hogy nem célzásból tette, és nem is vár másikat.
De, igazán megérdemli.
Mi ez, ha nem sikerélmény?
Az már persze, egy más kérdés, hogy sikerélményből nem lehet megélni :-(
De, ez már egy másik történet.
Nem is gondoltam, hogy ilyen szívmelengető lehet elmenni a T...co-ba :-)
2011. május 9., hétfő
...Kis lépésekkel...
"Egy fiatal diák, akiben nagyon élt a vágy, hogy tegyen valamit az
emberiség javára, felkereste egyszer Szalézi Szent Ferencet,
és megkérdezte tőle:
– Mit kell tennem az emberiség békéje érdekében?
Szalézi Szent Ferenc mosolyogva azt válaszolta:
– Ne csapd be magad után olyan erősen az ajtót."
(Bruno Ferrero)
Forrás:
http://www.magyarszentek.piar.hu/miujsag/mu-2011-maj.pdf
emberiség javára, felkereste egyszer Szalézi Szent Ferencet,
és megkérdezte tőle:
– Mit kell tennem az emberiség békéje érdekében?
Szalézi Szent Ferenc mosolyogva azt válaszolta:
– Ne csapd be magad után olyan erősen az ajtót."
(Bruno Ferrero)
Forrás:
http://www.magyarszentek.piar.hu/miujsag/mu-2011-maj.pdf
2011. március 17., csütörtök
Kitartóan őrzi sérült barátját a cunamit túlélő kutyus
Egy japán tévéstáb fedezte föl az állatot, aki nem hajlandó elmozdulni sérült bajtársa mellől.
© lifewithdogs.tv
A második állat láthatóan nincs jól, még mozogni sem tud - a két kutyust azóta befogadták, állítólag a körülményekhez képest jól vannak.
A másik hír, ami, ha csak pár percre is, de reményt önthetett a túlélőkbe, annak a négyhónapos csecsemőnek a története, akit a hatóságok tegnap találtak meg.
A kislány 4 napja, a cunami alatt tűnt el – a beszámolók szerint az édesanyja karjaiból sodorta el az eszméletlen víztömeg, amikor egy nagyobb hullám betört a család otthonába.
A gyermekre az Ishinomaki várost elborító törmeléktengerben találtak rá, méghozzá sértetlenül. A csöppség édesanyja állítólag azóta sem tudja elhinni, hogy kislánya ennyire szerencsés volt.
Forrás:
http://www.hir24.hu/szines/231592/kitartoan-orzi-serult-baratjat-a-cunamit-tulelo-kutyus.html
2011. február 21., hétfő
...a mai nap mérlege...
azzal kezdődött, hogy fogalmam sincs, hogyan került némi kenetnyi kenőmájas a számítógép billentyűzetén az "n" és az "m" betűlenyomat közé....
(most lelki szemeimmel látom a számítástechnikával foglalkozó guruk megbotránkozását, hiszen tök igazuk van, mikor fenyegetik a szerencsétlen, (mondom szerencsétlen ;-)
mezei sima kis felhasználókat; mi szerint nem eszünk és iszunk a gép mellett...)
másrészt... átküldték a kollégák az árváltozáshoz szükséges adatokat, hogy fel tudjam vinni őket holnapra.
Nem is volt gond, míg az utolsóhoz nem értem, melynek címe tisztességes módon Dorian Gray lett volna, ehelyett a kódot beírva a KUSHADJ, BESTIA ! felirat díszelgett a monitoromon...
Hiába is reménykedett a kolléga - meg is írtam néki ;-) nem vettem magamra a dolgot, hosszú még a hét, akármi is történhet :-)
A nap vélhetően nagyon-nagyon jól fog végződni, mivel most jött a telefon, hogy előkerült anyukám immár 8 napja elveszett csodás cicája TURPI ÚRFI, aki ki tudja mivel foglalatoskodott az elmúlt egy hétben.
Az se kizárt, hogy bandát alapított ;-)
Most megyek turpizok egy kicsit ;-)
elképzelhető, hogy némi folyadékkal is megünnepeljük a jó hírt ;-)
(most lelki szemeimmel látom a számítástechnikával foglalkozó guruk megbotránkozását, hiszen tök igazuk van, mikor fenyegetik a szerencsétlen, (mondom szerencsétlen ;-)
mezei sima kis felhasználókat; mi szerint nem eszünk és iszunk a gép mellett...)
másrészt... átküldték a kollégák az árváltozáshoz szükséges adatokat, hogy fel tudjam vinni őket holnapra.
Nem is volt gond, míg az utolsóhoz nem értem, melynek címe tisztességes módon Dorian Gray lett volna, ehelyett a kódot beírva a KUSHADJ, BESTIA ! felirat díszelgett a monitoromon...
Hiába is reménykedett a kolléga - meg is írtam néki ;-) nem vettem magamra a dolgot, hosszú még a hét, akármi is történhet :-)
A nap vélhetően nagyon-nagyon jól fog végződni, mivel most jött a telefon, hogy előkerült anyukám immár 8 napja elveszett csodás cicája TURPI ÚRFI, aki ki tudja mivel foglalatoskodott az elmúlt egy hétben.
Az se kizárt, hogy bandát alapított ;-)
Most megyek turpizok egy kicsit ;-)
elképzelhető, hogy némi folyadékkal is megünnepeljük a jó hírt ;-)
2010. december 23., csütörtök
"Aranymiatyánk"
Szeretettel küldöm; barátoknak, foltostársaknak (előző kettő olykor azonos :-), ismerősöknek, "ismeretlen" ismerősöknek.
Ha nincs időtök meghallgatni most a rohanásban, akkor utólag pár nap múlva tegyétek meg, nagyon szép, kár lenne a megismerése nélkül tovább élnetek...
Szerának és Mammkának kötelező meghallgatni :-) :-)
Békességet, jó pihenést kívánok mindannyiótoknak; hívőknek, nem hívőknek, másban, vagy másként hívőknek egyaránt :-)
Ha nincs időtök meghallgatni most a rohanásban, akkor utólag pár nap múlva tegyétek meg, nagyon szép, kár lenne a megismerése nélkül tovább élnetek...
Szerának és Mammkának kötelező meghallgatni :-) :-)
Békességet, jó pihenést kívánok mindannyiótoknak; hívőknek, nem hívőknek, másban, vagy másként hívőknek egyaránt :-)
2010. március 29., hétfő
Pipacsbimbó
Ha valaki megtisztel vele, hogy bekattintja magát nálam a rendszeres (vagy olykor-olykor) visszalátogatók közé,
akkor igyekszem elmenni az illető honlapjára, blogjára - kicsit bekukkantani az ő világába.
Sokszor beraknám őket az én bloglistámba, de teljesen érthetetlen okokból nem mindig sikerül, még nem jöttem rá, ha valakit nem enged a "rendszer" - rendszerbe igazítani... akkor vajon ennek mi lehet az oka.
Utolsó látogatóm Pipacsbimbó.
Aki nem régóta blogol, valamikor februárban kezdte.
Nem kézműves blog alapvetően, hanem "írós" a szó jó értelmében.
Pipacsbimbó jól tud írni.
Pipacsbimbónak van stílusa.
Pipacsbimbó még sokra viszi a szavak terén :-)
Kár, hogy már a kézműves blogokat sem tudom naprakészen figyelemmel kísérni az időhiány miatt.
S, lelkem mélyén - titkon, vagy nem is annyira titkon? - de, remélem, hogy Pipacsbimbó nem fog elvészni az Élet Nagy Süllyesztőjében.
http://pipacsbimbo.blogspot.com/
A fotó forrása:
internet - znn2009.freeblog.hu/files/pipacs.jpg
akkor igyekszem elmenni az illető honlapjára, blogjára - kicsit bekukkantani az ő világába.
Sokszor beraknám őket az én bloglistámba, de teljesen érthetetlen okokból nem mindig sikerül, még nem jöttem rá, ha valakit nem enged a "rendszer" - rendszerbe igazítani... akkor vajon ennek mi lehet az oka.
Utolsó látogatóm Pipacsbimbó.
Aki nem régóta blogol, valamikor februárban kezdte.
Nem kézműves blog alapvetően, hanem "írós" a szó jó értelmében.
Pipacsbimbó jól tud írni.
Pipacsbimbónak van stílusa.
Pipacsbimbó még sokra viszi a szavak terén :-)
Kár, hogy már a kézműves blogokat sem tudom naprakészen figyelemmel kísérni az időhiány miatt.
S, lelkem mélyén - titkon, vagy nem is annyira titkon? - de, remélem, hogy Pipacsbimbó nem fog elvészni az Élet Nagy Süllyesztőjében.
http://pipacsbimbo.blogspot.com/
A fotó forrása:
internet - znn2009.freeblog.hu/files/pipacs.jpg
2009. augusztus 18., kedd
Barbara Fritchie csillaga
Kolléganőmet Barbarát meg akartam lepni, hát, már nem emlékszem, hogy 2 éve nyáron, vagy van tán 3 is...
Örömmel fedeztem fel annak idején - hisz oly ritkaság az ilyesmi - , hogy a foltvarrás világában a rengeteg blokk között létezik egy, ami a Barbara névhez kötődik.
Milyen egyedi ajándék lenne - gondoltam - örömmel; én boldog lennék, ha létezne egy Zsuzsanna blokk (természetesen most nem a sokunk által ismert Zsuzsi figurára gondolok).
Ilyen ajándékot mástól úgysem kaphat (na)... hát, nem is... mivel úgy, de úgy elrontottam... olyan pontatlanságok voltak a szabás során, amit persze nem észleltem, és a varrás után is... hát, mit mondjak mérges voltam és félre raktam.
A bontás, mint olyan az esetemben kizárt, valamit félre rakni úgy hagyni... no, az már inkább.
Sose fogom megérteni, ha kimérem, hogy valami pl. 3 cm, és kivágom, akkor mitől lesz az 2,8 vagy még nagyobb az eltérés, avagy varrás után (közben) miért is. ... miért is... történik ez meg az vele ... :-(
Most jött a döntés, be kell fejezni és oda kell adni. Hiszen neki készült, bármennyi hibája is van - ezt valószínűleg véresen fájdalmasnak csak a kézművesek érzik majd.
Benne van a szeretetem, és mi egyéb kell még.
Saját festésű anyagokból készült (tán azért is lett elszabva, kicsit nyiklett-nyaklott a festett anyag...) mondjuk ami kékesnek látszik körben a fotón, az inkább a lilának egy árnyalata a valóságban.
Én a szolidabb szineket kedvelem, de Barbara - akihez reményeim szerint költözni fog ez a kis dísz - teljesen egyénien öltözködik.
Régen úgy mondtam neki, hogy nála minden nap olyan, mintha színházba menne.
(Jó értelemben véve).
Van neki egy fehér macskája, egy fehér macska mellé kellenek a szinek :-) még, ha a falon vannak is :-)
Itt az én csillagom, jobban mondva most már az ÉN Barbarám csillaga:
Majd eldönti, hogy így hagyja-e vagy elfordítja kicsit úgy, ahogy az eredeti csillag is van:
Persze, mikor rákerestem erre a neten, akkor egyből feltűnt, hogy nálam fordítva (miért is ne lenne) jobb oldalon van az egyszinű rész, aminek valószínűleg bal oldalt kellene lennie... de, ilyenkor kell azt mondani, hogy én pont ilyet akartam... kicsit egyedi Barbara csillagot... na, jó, NAGYON EGYEDIT ;-)
Milyen másként nézz ki kinti világításban;
Most végül a blokk elnevezésének története, hogy honnan is ered:
"Könnyű mintatömb... (he-he Juhizs-féle megjegyzés; mi lett volna, ha nehéz)
..., mely mögött elbűvölő történet rejlik.
Ebből ismét láthatjuk, hogy a foltvarrók sokféle ihletadó forrásból merítik a mintatömbök nevét, amelybe a történelmi események is beletartoznak.
Barbara Fritchie 95 éves korában lett az amerikai történelem egyik leghíresebb hősnője.
Az amerikai polgárháború idején hűségesen megvédte unionista meggyőződését, mert megtagadta az északi, unionista zászló levonását, amikor szülővárosát megszállták a déliek.
Semmiféle fenyegetéssel nem tudták rávenni, hogy behódoljon, és ahogy a történet mondja, végül megengedték neki, hogy tovább lengesse a lobogót."
(Celia Eddy: Folt hátán folt, Alexandra Kiadó, 2005)
Örömmel fedeztem fel annak idején - hisz oly ritkaság az ilyesmi - , hogy a foltvarrás világában a rengeteg blokk között létezik egy, ami a Barbara névhez kötődik.
Milyen egyedi ajándék lenne - gondoltam - örömmel; én boldog lennék, ha létezne egy Zsuzsanna blokk (természetesen most nem a sokunk által ismert Zsuzsi figurára gondolok).
Ilyen ajándékot mástól úgysem kaphat (na)... hát, nem is... mivel úgy, de úgy elrontottam... olyan pontatlanságok voltak a szabás során, amit persze nem észleltem, és a varrás után is... hát, mit mondjak mérges voltam és félre raktam.
A bontás, mint olyan az esetemben kizárt, valamit félre rakni úgy hagyni... no, az már inkább.
Sose fogom megérteni, ha kimérem, hogy valami pl. 3 cm, és kivágom, akkor mitől lesz az 2,8 vagy még nagyobb az eltérés, avagy varrás után (közben) miért is. ... miért is... történik ez meg az vele ... :-(
Most jött a döntés, be kell fejezni és oda kell adni. Hiszen neki készült, bármennyi hibája is van - ezt valószínűleg véresen fájdalmasnak csak a kézművesek érzik majd.
Benne van a szeretetem, és mi egyéb kell még.
Saját festésű anyagokból készült (tán azért is lett elszabva, kicsit nyiklett-nyaklott a festett anyag...) mondjuk ami kékesnek látszik körben a fotón, az inkább a lilának egy árnyalata a valóságban.
Én a szolidabb szineket kedvelem, de Barbara - akihez reményeim szerint költözni fog ez a kis dísz - teljesen egyénien öltözködik.
Régen úgy mondtam neki, hogy nála minden nap olyan, mintha színházba menne.
(Jó értelemben véve).
Van neki egy fehér macskája, egy fehér macska mellé kellenek a szinek :-) még, ha a falon vannak is :-)
Itt az én csillagom, jobban mondva most már az ÉN Barbarám csillaga:
Majd eldönti, hogy így hagyja-e vagy elfordítja kicsit úgy, ahogy az eredeti csillag is van:
Persze, mikor rákerestem erre a neten, akkor egyből feltűnt, hogy nálam fordítva (miért is ne lenne) jobb oldalon van az egyszinű rész, aminek valószínűleg bal oldalt kellene lennie... de, ilyenkor kell azt mondani, hogy én pont ilyet akartam... kicsit egyedi Barbara csillagot... na, jó, NAGYON EGYEDIT ;-)
Milyen másként nézz ki kinti világításban;
Most végül a blokk elnevezésének története, hogy honnan is ered:
"Könnyű mintatömb... (he-he Juhizs-féle megjegyzés; mi lett volna, ha nehéz)
..., mely mögött elbűvölő történet rejlik.
Ebből ismét láthatjuk, hogy a foltvarrók sokféle ihletadó forrásból merítik a mintatömbök nevét, amelybe a történelmi események is beletartoznak.
Barbara Fritchie 95 éves korában lett az amerikai történelem egyik leghíresebb hősnője.
Az amerikai polgárháború idején hűségesen megvédte unionista meggyőződését, mert megtagadta az északi, unionista zászló levonását, amikor szülővárosát megszállták a déliek.
Semmiféle fenyegetéssel nem tudták rávenni, hogy behódoljon, és ahogy a történet mondja, végül megengedték neki, hogy tovább lengesse a lobogót."
(Celia Eddy: Folt hátán folt, Alexandra Kiadó, 2005)
2009. július 16., csütörtök
Pályaudvaron... :-) :-)
Szeretnék olyan pályaudvari csarnokban lenni, mint, ami a felvételen van.
Nézzétek meg, feledhetetlen élményben lesz részetek.
Köszönöm Pumuklinak, hogy elküldte nekem.
Mosolyt csalt az arcomra és jókedvet hozott a mai napra.
Ezt kívánom Nektek is.
Szinte várja az ember, hogy Julie Andrews is leszaladjon a lépcsőn... :-)
Nézzétek meg, feledhetetlen élményben lesz részetek.
Köszönöm Pumuklinak, hogy elküldte nekem.
Mosolyt csalt az arcomra és jókedvet hozott a mai napra.
Ezt kívánom Nektek is.
Szinte várja az ember, hogy Julie Andrews is leszaladjon a lépcsőn... :-)
2009. július 9., csütörtök
Mikor hazaértem a minap,
akkor nem tűnt fel egyáltalán, hogy Töffencs öngyilkossági gondolatokat forgat a fejében.
Elterelte a figyelmemet Mr.Monk a tévében, az ő sajátos esetlenségével ;-)
viszont roppant módon feltűnő lett a csámcsogás, ami az előszoba felől érkezett, még gyeremekkorom bearanyozója Mazsola is megirigyelhette volna.
Amikor észleltem, hogy a számomra drágának számító vanish szappan fele elfogyasztásra került, akkor arcomra homály borult,
- ilyen nincs - állapítottam meg mélabúsan, mikor a fekhelyén megtaláltam a bőrkeményedés súrolásához használatos habkő maradék darabkáit is.
Kék volt.
Nem ám egy snassz fehér.
Fene a gusztusába..., hál'istennek ez a bulldog fajta olyan, mintha betonból lenne, bélrendszere teljes totális rejtély a maga sajátosságaival.
Itt azért látható, hogy "kivel" - helyett - "mivel" szeret Töffencs együtt aludni. Eredeti gazdijáék szoktatták rá, azóta se szokott le róla, ha nem figyel eléggé az ember, akkor Töfi jő és elrabolja a műanyag vízesflakont - csak akkor kedveli, ha rajta van a csavaros teteje - s, húzza, vonja, rohangál vele kertben, egészen addig, míg le nem tudja csavarni a tetejét... utána már nem annyira érdekes számára a dolog.
Még a palack tényleges elfogyasztására nem kapott rá...
Itt az idő elgondolkodnom rajta; megfelelő-e a nálam lakó lények ellátása.
Visszapörgettem az időt; ... hmmm. kaptak pedig reggel enni, igaz, nem létezik olyan ételmennyiség, amiről úgy gondolná egy blöki, hogy elég neki...
Hát, gondoltam, hogy - csatlakoznék a helyi büféhez, de kedvem szegte a valóság;
Vajon a gazdasági válság ennyire beszivárgott már az életünkbe, hogy ideje lenne tudatosulnia bennünk, hogy a helyzet már visszavonhatatlanul rémisztő és elromlott?
Azon, persze, el kellene gondolkodnom, hogy családtag is megragad minden alkalmat, hogy a jövendőbeli párjának otthonában lehessen.... lehet, hogy ott még van kaja.... ;-)
Azért ma történt jó dolog is, kemény 150.-Ft-ért beruháztam egy újságra (tartalma felejthető, buszra való, ha valakinek megfelel), amit pusztán érdekből a melléklete miatt vásároltam meg:
Tavaly a régimet elajándékoztam egy fiatal hölgynek, mert bánatos volt.
S, néha oly kevés elég ahhoz, hogy mosolyt csaljunk valakinek az arcára.
De, hiányzott a legyező - bár furin néznek az emberre néha, ha előkapja a kánikulában a zsúfolt buszon... pedig jó szolgálatot tesz.
Ez volt hát a mai napból a legjobb:
szóval akkor most legyezek... elhessentem a rosszat.... vagy, csak megpróbálkozom vele.
De, kaptam előtte néhány nappal szépséges ajándékot L-től:
Gyönyörűűűűű
Most itt igazán csendesen megjegyezném, (margó széle ;-) hogy Mammkától (eléggé el nem ítélhető módon) - még soha nem kaptam hímzést, pedig milyen szép keresztszemeteseket gyárt, nem értem a dolgot, elvégre megnyugtatja őt... így előbb-utóbb ki fogja nőni a lakást... bordó hímzésem még nincs... na, jó... kék se... ;-) ;-) ;-)
Nem, ez egyáltalán nem volt felhívás
keringőre ;-)
Elterelte a figyelmemet Mr.Monk a tévében, az ő sajátos esetlenségével ;-)
viszont roppant módon feltűnő lett a csámcsogás, ami az előszoba felől érkezett, még gyeremekkorom bearanyozója Mazsola is megirigyelhette volna.
Amikor észleltem, hogy a számomra drágának számító vanish szappan fele elfogyasztásra került, akkor arcomra homály borult,
- ilyen nincs - állapítottam meg mélabúsan, mikor a fekhelyén megtaláltam a bőrkeményedés súrolásához használatos habkő maradék darabkáit is.
Kék volt.
Nem ám egy snassz fehér.
Fene a gusztusába..., hál'istennek ez a bulldog fajta olyan, mintha betonból lenne, bélrendszere teljes totális rejtély a maga sajátosságaival.
Itt azért látható, hogy "kivel" - helyett - "mivel" szeret Töffencs együtt aludni. Eredeti gazdijáék szoktatták rá, azóta se szokott le róla, ha nem figyel eléggé az ember, akkor Töfi jő és elrabolja a műanyag vízesflakont - csak akkor kedveli, ha rajta van a csavaros teteje - s, húzza, vonja, rohangál vele kertben, egészen addig, míg le nem tudja csavarni a tetejét... utána már nem annyira érdekes számára a dolog.
Még a palack tényleges elfogyasztására nem kapott rá...
Itt az idő elgondolkodnom rajta; megfelelő-e a nálam lakó lények ellátása.
Visszapörgettem az időt; ... hmmm. kaptak pedig reggel enni, igaz, nem létezik olyan ételmennyiség, amiről úgy gondolná egy blöki, hogy elég neki...
Hát, gondoltam, hogy - csatlakoznék a helyi büféhez, de kedvem szegte a valóság;
Vajon a gazdasági válság ennyire beszivárgott már az életünkbe, hogy ideje lenne tudatosulnia bennünk, hogy a helyzet már visszavonhatatlanul rémisztő és elromlott?
Azon, persze, el kellene gondolkodnom, hogy családtag is megragad minden alkalmat, hogy a jövendőbeli párjának otthonában lehessen.... lehet, hogy ott még van kaja.... ;-)
Azért ma történt jó dolog is, kemény 150.-Ft-ért beruháztam egy újságra (tartalma felejthető, buszra való, ha valakinek megfelel), amit pusztán érdekből a melléklete miatt vásároltam meg:
Tavaly a régimet elajándékoztam egy fiatal hölgynek, mert bánatos volt.
S, néha oly kevés elég ahhoz, hogy mosolyt csaljunk valakinek az arcára.
De, hiányzott a legyező - bár furin néznek az emberre néha, ha előkapja a kánikulában a zsúfolt buszon... pedig jó szolgálatot tesz.
Ez volt hát a mai napból a legjobb:
szóval akkor most legyezek... elhessentem a rosszat.... vagy, csak megpróbálkozom vele.
De, kaptam előtte néhány nappal szépséges ajándékot L-től:
Gyönyörűűűűű
Most itt igazán csendesen megjegyezném, (margó széle ;-) hogy Mammkától (eléggé el nem ítélhető módon) - még soha nem kaptam hímzést, pedig milyen szép keresztszemeteseket gyárt, nem értem a dolgot, elvégre megnyugtatja őt... így előbb-utóbb ki fogja nőni a lakást... bordó hímzésem még nincs... na, jó... kék se... ;-) ;-) ;-)
Nem, ez egyáltalán nem volt felhívás
keringőre ;-)
2009. június 9., kedd
A tavasz 17 pillanata helyett - csak 7... (vagy inkább a nyáré?)
Mert Szera kérte, hát 7 (ami mesebeli szám) dolog rólam;
1. Késő este, sötétben, ha megyek az utcán, akkor nem szeretem, ha mögöttem megy valaki... félre állok és úgy csinálok, mintha kifűződött volna a cipőmön valami (vagy, mintha keresgélni kellene a zsebemben), ha elhalad mellettem az illető, akkor úgy folytatom az utamat, hogy én megyek ő mögötte és nem fordítva...
S, ez mindig így van.
2. Mindig vonzottam a "bolondokat". Fiatalkoromban is, ha volt a környezetemben - akár idegen, v. sem - aki nem volt teljesen "patent", az tuti, hogy valami vonzódást érzett irántam (ki tudja miért ;-)
Ezt egyre nehezebben viselem, ahogy öregszem... tegnap is a buszon szólózott egy futóbolond, elmentem a busz túlsó végébe, erre leszállt, a másik ajtón fel és megint mellém állt (történelmi ismereteimet előhozta szürke állományon hátsó fertályából, miközben naprakész információkkal látott el a rakétakilövők sajátosságairól...) amúgy egyszer-kétszer nedvességet is éreztem a karomon, nem volt számomra egyértelmű, hogy most a nyitott ablakon pöttyent be egy készülődő eső cseppje, vagy a mellettem hadonászó úriember a vehemens beszéd közben esetleg leköpött-e...
3. Soha életemben nem unatkoztam. Nem értem az olyan embereket, akiknek ilyen gondjaik vannak.
Az elmúlt 35 évben több kollégám is volt, aki ezzel jött vissza szabadságról: "Alig bírtam már ki otthon, nem tudtam mit kezdeni magammal, jó, hogy jöhettem dolgozni" (Ez most nem vicc, TÉNYLEG vannak köztünk ilyen emberek).
Nem értem. Szerintem kevés az idő, ami megadatott nekünk. Hasznosan eltölteni (persze, kinek mi a hasznos, értelmes, az már egy más kérdés) nagyon könnyű.
Sok baj és rossz van. És rengeteg szépség. Filmek, könyvek, zene, kulturális élmények - némelyik nem is pénz kérdése igazán (lásd könyvtár díja egy évre) a természet szépségei - a séta ingyen van - hogy lehet így unatkozni?
4. Mindig vágytam rá, hogy egyszer legalább egyhetes hajóúton vehessék részt. Akár folyón lenne, akár tengeren - örülnék neki.
Azt hiszem ez a vágyam nem fog teljesülni.
5. Nem szeretem, ha vadidegen emberek rámcuppannak. Értsd: megkérdezi hány óra van? (Mondanám neki, hogy csak EGY !)
Vagy, hogy nem láttam-e, hogy utoljára milyen jelzésű busz ment el. Akármi is a válasz, utána feljogosítva érzi magát arra, hogy egyfolytában beszéljen, ha egyfele megyünk, akkor akár félórán át is - s megtudom egy másik ember életét, múltját, jelenét, sőt netán még azt is, hogy sikerült-e reggel WC-re mennie...
Akkor nincs baj, ha nekem nagyon szimpatikus az illető és jelzéseket adok neki, hogy valóban kíváncsi vagyok rá (pl. belekérdezek), de ha nem, csak kínosan hümmögök... és annyit mondok kényszeredetten, hogy hát, persze, ... igen... nem... ühüm... akkor miért is nem tudnak békén hagyni?
Egyre rosszabbul viselem az ilyesmit.
Fáraszt, és úgy érzem, lecsapolja az energiáimat.
Értem én, hogy néha magányosak az emberek, de nem szabad ezt a sors által ránk mért, vagy magunk által gerjesztett magány terhét mások vállára rakni.
6. Nagyon-nagyon szeretnék legalább 10 évig (na, jó 15 ???) majd nyugdíjas lenni. Úgy élni, hogy reggel, ha felkelek, ne óracsörgésre történjen a dolog. (Egyéb szempontokról nem is beszélve) egyre inkább úgy érzem, hogy nem fogom megérni. Ha közelebb kerülök majd a nyugdíjba menés időpontjához, akkor úgyis mindig felemelik majd 3-5 évvel a korhatárt.
Tudom, hogy közel van hozzám a temető (egy buszmegállóra) de, azért nem kellene nekik folyton arrafelé rugdosniuk az embereket.
7. S, ha már temető... szeretem az őszi sétákat a temetőkben. Mikor lehullott már a levelek egy része, sápadt színek tobzódnak a fákon és a talajon, gázolok benne a lábammal, miközben csendesen szemerkél az eső... hát, elmondhatatlan érzés.
S, milyen jókat lehet közben elmélkedni; mit, hogyan, miért is, és mi végre?
1. Késő este, sötétben, ha megyek az utcán, akkor nem szeretem, ha mögöttem megy valaki... félre állok és úgy csinálok, mintha kifűződött volna a cipőmön valami (vagy, mintha keresgélni kellene a zsebemben), ha elhalad mellettem az illető, akkor úgy folytatom az utamat, hogy én megyek ő mögötte és nem fordítva...
S, ez mindig így van.
2. Mindig vonzottam a "bolondokat". Fiatalkoromban is, ha volt a környezetemben - akár idegen, v. sem - aki nem volt teljesen "patent", az tuti, hogy valami vonzódást érzett irántam (ki tudja miért ;-)
Ezt egyre nehezebben viselem, ahogy öregszem... tegnap is a buszon szólózott egy futóbolond, elmentem a busz túlsó végébe, erre leszállt, a másik ajtón fel és megint mellém állt (történelmi ismereteimet előhozta szürke állományon hátsó fertályából, miközben naprakész információkkal látott el a rakétakilövők sajátosságairól...) amúgy egyszer-kétszer nedvességet is éreztem a karomon, nem volt számomra egyértelmű, hogy most a nyitott ablakon pöttyent be egy készülődő eső cseppje, vagy a mellettem hadonászó úriember a vehemens beszéd közben esetleg leköpött-e...
3. Soha életemben nem unatkoztam. Nem értem az olyan embereket, akiknek ilyen gondjaik vannak.
Az elmúlt 35 évben több kollégám is volt, aki ezzel jött vissza szabadságról: "Alig bírtam már ki otthon, nem tudtam mit kezdeni magammal, jó, hogy jöhettem dolgozni" (Ez most nem vicc, TÉNYLEG vannak köztünk ilyen emberek).
Nem értem. Szerintem kevés az idő, ami megadatott nekünk. Hasznosan eltölteni (persze, kinek mi a hasznos, értelmes, az már egy más kérdés) nagyon könnyű.
Sok baj és rossz van. És rengeteg szépség. Filmek, könyvek, zene, kulturális élmények - némelyik nem is pénz kérdése igazán (lásd könyvtár díja egy évre) a természet szépségei - a séta ingyen van - hogy lehet így unatkozni?
4. Mindig vágytam rá, hogy egyszer legalább egyhetes hajóúton vehessék részt. Akár folyón lenne, akár tengeren - örülnék neki.
Azt hiszem ez a vágyam nem fog teljesülni.
5. Nem szeretem, ha vadidegen emberek rámcuppannak. Értsd: megkérdezi hány óra van? (Mondanám neki, hogy csak EGY !)
Vagy, hogy nem láttam-e, hogy utoljára milyen jelzésű busz ment el. Akármi is a válasz, utána feljogosítva érzi magát arra, hogy egyfolytában beszéljen, ha egyfele megyünk, akkor akár félórán át is - s megtudom egy másik ember életét, múltját, jelenét, sőt netán még azt is, hogy sikerült-e reggel WC-re mennie...
Akkor nincs baj, ha nekem nagyon szimpatikus az illető és jelzéseket adok neki, hogy valóban kíváncsi vagyok rá (pl. belekérdezek), de ha nem, csak kínosan hümmögök... és annyit mondok kényszeredetten, hogy hát, persze, ... igen... nem... ühüm... akkor miért is nem tudnak békén hagyni?
Egyre rosszabbul viselem az ilyesmit.
Fáraszt, és úgy érzem, lecsapolja az energiáimat.
Értem én, hogy néha magányosak az emberek, de nem szabad ezt a sors által ránk mért, vagy magunk által gerjesztett magány terhét mások vállára rakni.
6. Nagyon-nagyon szeretnék legalább 10 évig (na, jó 15 ???) majd nyugdíjas lenni. Úgy élni, hogy reggel, ha felkelek, ne óracsörgésre történjen a dolog. (Egyéb szempontokról nem is beszélve) egyre inkább úgy érzem, hogy nem fogom megérni. Ha közelebb kerülök majd a nyugdíjba menés időpontjához, akkor úgyis mindig felemelik majd 3-5 évvel a korhatárt.
Tudom, hogy közel van hozzám a temető (egy buszmegállóra) de, azért nem kellene nekik folyton arrafelé rugdosniuk az embereket.
7. S, ha már temető... szeretem az őszi sétákat a temetőkben. Mikor lehullott már a levelek egy része, sápadt színek tobzódnak a fákon és a talajon, gázolok benne a lábammal, miközben csendesen szemerkél az eső... hát, elmondhatatlan érzés.
S, milyen jókat lehet közben elmélkedni; mit, hogyan, miért is, és mi végre?
2009. június 4., csütörtök
C.Á.-nak
Néha elmerengek, hogy egy világégés során (értsd: egy feltételezett III. világháború) én - a városlakó - bizony-bizony nem maradnék életben.
Aki megmaradna: az a bantu néger...
Vagy nevezzük akárhogyan is őt, de azt, aki a világ viszonylag eldugott zúgában él, és a természet gyeremeke.
Ő lenne az, aki tudná, hogy (ha van még Neki), némi sót kell etetnie a kiváncsi majmokkal (már, ha élnek még) és el fognak utána vezetni a víz lelőhelyéhez... netán - Latin-Amerikában (?) - hogy melyik kaktusz a jó, ami a túléléshez kell...
(Sicc: Most látom magam, amint lerohanom az Állatkertünket, és sót próbálok letuszkolni a majmok száján...;- ja, csak akkor, ha nincs víz a városligeti tóban... khmmm... val'szeg az nem is iható...)
Én tuti, hogy nem maradnék meg.
S, tán nem is lenne baj.
Ma, megint megajándékozott a sors egy "ajándék-emberrel" - vagyis, mikor úgy érzed, hogy a földi élet - minden hívsága ellenére - talán mégse hiábavaló.
Hogy még vannak; rendes, tisztességes emberek. Érdek nélkül valók.
Ilyenkor visszatér a hitünk az emberekbe, az életbe, talán a sorsszerű dolgokba is.
Ma megint megríkatott valaki - de ez most pozitív értelemben történt.
Milyen kár, hogy a mérleg serpenyőiben kevesebb van jó, mint a rossz.
Vagy nekem van rossz serpenyőm?
S, emlékszem Anyámra - amikor az un. taxis sztrájk volt anno - ült a fotelban, háta mögött átsütött a fény.
S kétségbeesve, rettegve mondta, hogy ő most hazamenne - mondtam én, nem mehetsz, messze van Budára, most együtt kell maradnunk - bármi is lesz - itt, a város túlsó végén.
S, ő, szinte hisztérikusan mondta, hogy őhozzá menni fog G. aki Budán fogja őt keresni, s mondtam én, nem mehetsz, mert itt maradsz.
S, én úgy nőttem fel, azt hittem nincs erősebb ember az Anyámnál, annyi rossz és bánat közepette... s jött a taxis sztrájk - megismertem milyen a múlt, amikor még nem az, hanem napi szinten, s csak később változik át un. történelemmé - s, ő ült a fotelben kétségbeesve.
S, mondtam én, - a viszonylag fiatal - , hogy most el kellene menni lisztért, meg venni élesztőt, évekre nem lehet, de egy-két hónapig kihúzni... ki tudja mi jön még.
S, ő, mint süket, csak siránkozott.... hogy Budára... s, én döbbenten, hiszem mindig azt hittem, hogy kettőnk közül ő az erős... nem én láttam a holttakat 56-ban, hanem fiatalként ő... s, csak ült és láttam rajta a rettegést.
Akkor - és ott elmentem.
Lisztért.
Élesztőért.
Ő ült a fotelben.
Üveges szemekkel - kétségbeesve. - és nem csinált (nem akart csinálni) semmit.
S, bennem összeomlott egy illúzió.
Eszembe jutott a Szamárköhögés - amúgy remek - filmben Töröcsik Mari (szerepe szerint az anyós), aki beállít hóna alatt egy (vagy kettő?) vekni kenyérrel, amin golyóütötte sebek....
Ma találkoztam egy igazán rendes emberrel - megajándékozott vele a sors.
Már, csak egy kérdés maradt: vajon, tudnák-e (tudnánk-e) tüzet csiholni?
S, a végérvényes döntés, tán minden dolog ellenére is - ezen a Föld nevű bolygón mégis - nekünk érdemes?
Aki megmaradna: az a bantu néger...
Vagy nevezzük akárhogyan is őt, de azt, aki a világ viszonylag eldugott zúgában él, és a természet gyeremeke.
Ő lenne az, aki tudná, hogy (ha van még Neki), némi sót kell etetnie a kiváncsi majmokkal (már, ha élnek még) és el fognak utána vezetni a víz lelőhelyéhez... netán - Latin-Amerikában (?) - hogy melyik kaktusz a jó, ami a túléléshez kell...
(Sicc: Most látom magam, amint lerohanom az Állatkertünket, és sót próbálok letuszkolni a majmok száján...;- ja, csak akkor, ha nincs víz a városligeti tóban... khmmm... val'szeg az nem is iható...)
Én tuti, hogy nem maradnék meg.
S, tán nem is lenne baj.
Ma, megint megajándékozott a sors egy "ajándék-emberrel" - vagyis, mikor úgy érzed, hogy a földi élet - minden hívsága ellenére - talán mégse hiábavaló.
Hogy még vannak; rendes, tisztességes emberek. Érdek nélkül valók.
Ilyenkor visszatér a hitünk az emberekbe, az életbe, talán a sorsszerű dolgokba is.
Ma megint megríkatott valaki - de ez most pozitív értelemben történt.
Milyen kár, hogy a mérleg serpenyőiben kevesebb van jó, mint a rossz.
Vagy nekem van rossz serpenyőm?
S, emlékszem Anyámra - amikor az un. taxis sztrájk volt anno - ült a fotelban, háta mögött átsütött a fény.
S kétségbeesve, rettegve mondta, hogy ő most hazamenne - mondtam én, nem mehetsz, messze van Budára, most együtt kell maradnunk - bármi is lesz - itt, a város túlsó végén.
S, ő, szinte hisztérikusan mondta, hogy őhozzá menni fog G. aki Budán fogja őt keresni, s mondtam én, nem mehetsz, mert itt maradsz.
S, én úgy nőttem fel, azt hittem nincs erősebb ember az Anyámnál, annyi rossz és bánat közepette... s jött a taxis sztrájk - megismertem milyen a múlt, amikor még nem az, hanem napi szinten, s csak később változik át un. történelemmé - s, ő ült a fotelben kétségbeesve.
S, mondtam én, - a viszonylag fiatal - , hogy most el kellene menni lisztért, meg venni élesztőt, évekre nem lehet, de egy-két hónapig kihúzni... ki tudja mi jön még.
S, ő, mint süket, csak siránkozott.... hogy Budára... s, én döbbenten, hiszem mindig azt hittem, hogy kettőnk közül ő az erős... nem én láttam a holttakat 56-ban, hanem fiatalként ő... s, csak ült és láttam rajta a rettegést.
Akkor - és ott elmentem.
Lisztért.
Élesztőért.
Ő ült a fotelben.
Üveges szemekkel - kétségbeesve. - és nem csinált (nem akart csinálni) semmit.
S, bennem összeomlott egy illúzió.
Eszembe jutott a Szamárköhögés - amúgy remek - filmben Töröcsik Mari (szerepe szerint az anyós), aki beállít hóna alatt egy (vagy kettő?) vekni kenyérrel, amin golyóütötte sebek....
Ma találkoztam egy igazán rendes emberrel - megajándékozott vele a sors.
Már, csak egy kérdés maradt: vajon, tudnák-e (tudnánk-e) tüzet csiholni?
S, a végérvényes döntés, tán minden dolog ellenére is - ezen a Föld nevű bolygón mégis - nekünk érdemes?
2009. április 24., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
