2009. május 21., csütörtök

Giccs vagy sem - megérkezett!

a kisgyerekek pedig imádni fogják :-)


"Nem mindennapi városalapításra került sor a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és dr. Persányi Miklós állatkerti főigazgató ma délután adták át ugyanis a tengerimalacok városát, amely az Állatsimogató szomszédságában kapott helyet. A „város” elnevezést ebben az esetben szó szerint kell érteni, mert a több száz, a szó szoros értelmében „tengernyi” tengerimalac számára miniatűr házak, középületek és egyéb létesítmények, utcák és terek valódi rendszeréből álló lilliputi várost hoztak létre az állatkerti munkatársak. Van itt városháza, csemegebolt, óvoda, buszmegálló (sőt, busz is), malom, a tengerimalacok „hősét” mintázó köztéri szobor és minden egyéb, amire az „urbánus” tengerimalacoknak szükség lehet.

A világ legnagyobb tengerimalac városában összesen 32 aprócska építmény és egyéb műtárgy található: valamennyit Mónus Béla fafaragó művész készítette. A fatornyos mini épületek kialakításához Kós Károly tervrajzait, és részben az építész megvalósult műveit, így például a Wekerle-telep egyes építményeit, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét, illetve az alszegi „Varjúvárat” vette alapul. Így a tengerimalac város épületei illeszkednek az Állatkert épített környezetéhez is, mivel az „igazi” állatházak nagy részét is Kós Károly tervezte (többnyire Zrumeczky Dezsővel közösen). A tengerimalac város utcái természetesen nevet is kaptak, ezeket utcanévtáblák jelölik.

Az állatkerti munkatársak elsősorban a gyerekeket szeretnék megörvendeztetni a tengerimalac várossal, így nem véletlen, hogy az új létesítmény éppen a családok által leginkább kedvelt állatsimogató szomszédságába került, írja az állatkert közleménye. Maguk a tengerimalacok természetesen nem sokat törődnek új lakhelyük építészeti stílusával, azt viszont nagy örömmel fogadják, hogy tágas és változatos életteret biztosítottak a számukra. Fontos szempont az is, hogy az állatok nagy csoportokban élnek, szemben a házikedvencként tartott tengerimalacokkal, amelyek általában magányosan tengetik életüket. A tengerimalacok társas állatok, és a tengerimalac városban végre alkalom is nyílik az állatok társas életének megfigyelésére, amire az otthoni terráriumokban nemigen nyílik lehetőség. Az állatkerti munkatársak egyébként arra is törekedtek, hogy a tengerimalacok sokszínűségét is bemutassák a nagyközönségnek. Így a város lakosai között több színváltozat képviselőit is megfigyelhetik a látogatók.

A tengerimalac város szomszédságában felépült egy tengerimalac falu is: ebben a kifutóban a Dél-Amerikában kifejezetten húsuk miatt nemesített „óriás” tengerimalacok kaptak helyet. Ezek az állatok persze csak a normál méretű tengerimalacokhoz képest óriásiak, testtömegük akár másfél-kétszerese is lehet a szokásosnak."

Ezt a fotót nem lehet jól kinagyítani, csak tudósítanám a rosszul látóknak, az utcatábla felirata: Dagadt malac útja... az épület felirata, ahova vagy bemegy a malacka vagy mellé éppen az pediglen a Gimnázium... ;-)

Forrás:

http://cukisag.blog.hu/

Nekem, mint "tiszteletbeli" gyermeknek, ha lesz egy kis manim, hát ott a helyem...

5 megjegyzés:

  1. Köszi ezt a jó kis beszámolót!
    évek óta nem voltam az állatkertben(sem), pedig valamikor hajdanán évente többször kimentünk.
    már nagyon időszerű, hogy körülnézzek, hiszen újjáépítve még nem is láttam.
    A tengei malackákat is nagyon szeretem, aranyosak.

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlenül jópofa! Micsoda ötletek! Nekünk is volt saját malackánk, 5 évig :o)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon édes ötlet! Jópofa! :)))

    VálaszTörlés
  4. köszi az infót,szombaton megyünk előgyereknapozni (jövő hétvégén nem lesznek itthon)ide, hát tuti megkeressük.

    VálaszTörlés
  5. Én imádom a tengericucusokat... a neve pedig egy rossz fordításból ered, ha jól tudom, eredetileg azt jelentené, hogy tengeren (át) jött ... malacka.
    Nekem is tetszik ez a Malac-falva... bírom nagyon már így messziről is... hiába írták a cukiságblogra, hogy giccs.
    Egyébként is relatív, hogy kinek mi a giccs, de nem az a lényeges inkább, hogy tetszedjen valami? Ha giccs, ha nem - csak érezzed jól magad vele (általa).

    VálaszTörlés