mikor reggel az ember elszunyókál a metróban és döbbenten észleli, hogy az Arany János utcánál járunk, holott a Nyugatinál kellett volna kiszállni...
és a nap azzal zárul, hogy munka után betámolyog az ember a szobájába, minden vágya, hogy lerogyjon, felstócolja a fájós lábait, beigazítsa a dereka mögé a párnákat és az égadta egy világon ne gondoljon semmi, de semmi értelmes dologra, csak azzal az érzéssel van teli, hogy milyen jó lesz a megmaradt szürke állományával valami jelentéktelen, de mégis felemelő "izét" nézni egy dobozban, ahol megállapíthatjuk, hogy jó, hogy nem a világ más tájára születtünk, egyébként is tobzódunk az éljen a VILÁGBÉKE hangulatban...
... és akkor az ágyamon a paplankám közepén egy totálisan össze-vissza nyáladzott egérhulla van...
s, vannak olyan napok, amik megismételhetetlennek tűnnek... ;-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Jájjjj! Egérhulla????? Huhhhh! Múltkor a konyhánkban üldöztük a kisegeret, meg is fogta a csapda,azóta is lesem, nehogy újabb jelenjen meg.
VálaszTörlés