2016. április 11., hétfő

... amikor a lábad között vannak, légy természetes ... khm... khm...

Amikor fura kütyük voltak a lábaim között (fel- avagy becsatolva) és a doki felnézett rám, én pedig a nyakam alatt megtámasztva a két karomra LENÉZTEM rá, akkor kellemesen eltársalogtunk Gyula város szépségeiről...

Ő azt mondta, hogy nagyon messze van... (mihez képest, persze.... a vaginámhoz, vagy km-terben...) kedvesen ecseteltem, hogy szép a városka, fürdője is van (ő közölte, hogy nincs oda a fürdőkért), de mondom, van Vár is.... erre ő, hogy tudja, hogy kastély is van... de nagyon messze van...

Végső csapásként közöltem, hogy a Gyulai Kórházban mély megdöbbenésünkre, csodás tisztaságot találtunk (legalábbis a III. Belosztályon) és "leesett az állunk", mert volt a toilette-ben WC-papír, kéztörlő papír és még sima kézmosó folyadék is, sőt, egy kicsit arrébb, még fertőtlenítő kézmosó is....

Úgy érzékeltem, hogy némi csillogás fedezhető fel a tekintetében, miszerint mégiscsak érdemes lenne szakmai szempontból is meglátogatnia a gyulai kórházat... bár...az a fránya távolság....

Közben vett egy mintát, ami nem a szokásos volt - némileg - hál'istennek - a vészhelyzetben éreztem magam (és persze, aki ismer engem, az tudja, hogy ezt közöltem is vele), miszerint nagyon jó, ha a beteggel (már, ha igényli) közlik, hogy éppen mi történik, ill. fog vele történni.

Számomra ismeretlen akármit mutatott, hogy akkor ezt most egy műanyag csövön át fel fogja juttatni a méhem nem teljesen rendben lévő részébe onnan a szemem láttára kinyitott higiénikus csomagolásból kivett "kefével" mintát fog venni. Ami lehet, hogy érzékeny lesz.

Ez nem azonos a "normális"-nak mondható kenetvétellel.

Mondta, hogy elnézést kér, de lehet, hogy ez egy kissé érzékeny lesz...mondom én, tiszta Vészhelyzet, mikor közlik, hogy mikor, miért történik akármi Veled.
Mégis, megnyugtató, hogy tudja az ember, hogy éppen mi zajlik a saját testében, és nem kell idióta kiskorúként kezeltnek éreznie magát.

Persze, ecsetelem közben Gyula város szépségeit és előnyeit.
Ő megadóan hümmög.
Majd - FIGYELEM ! - egy üveglapocskát (ami hasonló ahhoz, amit mikroszkóp alá szoktak tenni - végig ken az AKÁRMIVEL - és közli velem szó szerint a következőket:

NÉZZE MILYEN SZÉP KENET !  Hangjában őszinte büszkeség, én csak egy nyálkás véres izét látok, nem tudom, hogy mi a szép benne, mondjuk egy festőpalettán több szépséget látnék, de ugye, nyilván bennem van a hiba.
Érzem: jó ez így, ha van benne szakmai büszkeség és rajong a szakmájáért.

(Most IGAZÁN komolyan mi a fene lehet szép egy kenetben... mondjuk egy festmény részletében több szépet látok, de tudom, hogy ez ízlés dolga).

Felír gyógyszert, még 2-3 hét a végeredmény (és ez még maszek alapon van...)
Nem baj, találkozunk még, tudok lobbyzni Gyula város érdekében.
Figyelembe véve, hogy a világ legjobb hamburgerei ott kaphatók (és ez bizony, megér egy külön blogjegyezést).

Mit is mondhatnék összegzésként... ha soha, de SOHA életedben nem voltak nőgyógyászati problémáidat, az nem jelenti azt, hogy életed utolsó szakaszában (legyünk optimisták)  mondjuk az utolsó kb. 15-20 évedben sem lesz.

Valamint: ideje ledöntenünk az un. "tabutémákat". Talán kerekebb, őszintébb lenne a világ.

Utóirat:
Gyula város csodás (az ország legjobb) hamburgeréről híradás legközelebb :-)  és nem felejtem el, mert NYAMI !!!




14 megjegyzés:

  1. Szia, rég hallottam Rólad és sajnos régen néztem ide....Ugye rendben vagy????? Egy privát levélkét kérek szépen..... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "igenis" - kérem szépen, csak még kis türelmet kérek :) Tényleg nem hónapok már... :)

      Törlés
  2. Nagy vágyam, hogy eljussak egyszer Gyulára, ne kérdezd, miért?! Ám Férjúr szerint messze van... :))
    S a gyulai hamburger utáni rajongásod erősen emlékeztet valamire.... ja, eszembe jutott! a karcagi lángosra:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Julcsi, választhat: (tudom, hogy nagyon rendes férjed van), vagy elvisz 3 hétre a Bahamákra, vagy egy hétre Gyulára... persze, nem kizárt, hogy ugyanannyiba kerül :-)

      Törlés
  3. Ja, és remélem, azért nem olyan nagy a baj!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. talán megtudom, ahogy a költő is mondja... szeptember végén, mikor még nyílnak a völgyben a kerti virágok...

      Törlés
  4. Akkor most egy ajjaj ...és máris gyógyszer, amikor az eredmény később?

    VálaszTörlés
  5. Szóval van Gyulán egy nőgyógyász ( a hamburgeren kívül) amiért máris érdemes elmenni abba a szép városba? Egy ideje keresek egy körülményekhez képest normális nőgyőgyászt, akiért érdemes egy napig is utazni. Ez olyan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Kedves Ági, Budapesten van az orvos, de az előző vasárnap anyósomnál voltunk a gyulai kórházban, és azt ecseteltem neki, hogy milyen jó körülményeket tapasztaltam (tisztaság terén), így került szóba Gyula városa. Két testvérpár rendel a magánrendelőben (már édesapjuk is orvos volt). Nagyon jók a tapasztalataim (az enyém a Kulcsár Tamás, aki onkológus-nőgyógyász, de mindketten jó hírű orvosok). http://www.drkulcsar.hu/ Hétfő,szerdán a Tamás doktor rendel, kedd, pénteken az Ákos doktor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ági írtam magánban, ha nem kapod meg, akkor légy szíves jelezzed a juhizsötvennyolckukacgmailpontcom-ra.Köszönöm :-)

      Törlés
  7. Remélem nincs komoly baj. Gyula tényleg nagyon szép város. Tavaly voltunk egy esküvőn és egy szállodában voltunk egy éjszakát. A kórházak tisztasága sokban függ a személyzettől ill. annak leterheltségéről valamint a fejtől!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...hát... az idő mindenre választ szokott hozni, remélem én is :-)

      Törlés