... hát, onnan, hogy ritkán jársz Volán busszal (rövid távon is...)
és mikor bájos mosoly (PETTING) kíséretében megkérdezed a sofőrt (szépreményűként meglengetve Budapest bérletedet) és búgó hangon megkérdezed (ELŐJÁTÉK), hogy kell-e valamit fizetned arra az iciri-piciri rövid távra, míg elhagyjátok a főváros külső kerületét,
szóval, akkor közli, hogy 155.-Ft lenne az ár, de legyen 100-as, és akkor mindkettőnknek jó lesz...
(ORGAZMUS)
;-) ;-)
UTÓJÁTÉK:
mikor az ülőhely felé botorkálsz, akkor a Nagyi jó hangosan (mert félig ő is süket, mint Te) megkérdezi (KÉTSZER IS !!!), hogy mennyibe került a jegy??? (KATARZIS)
2012. március 28., szerda
2012. március 24., szombat
Törpügyek, avagy Amélie nyomában az éjszakában ... :-)
Régi tervem, hogy egyszer lesz egy bejegyzés a kerti törpökről (na, ez most nem teljesen az, hiszen e komoly téma körbejárásához elő kell keresnem egy régi fényképet, + a turikban e témában fellelt kincseket :-)
De, azért kicsit érintem a témát, fenntartva a jogot egy későbbi komolyabb értekezésre.
(Részletes elmerülés a témában: http://hu.wikipedia.org/wiki/Giccs )
Tavasz lévén lehoztuk a padlásról a nyári cuccok egy részét.
Mondtam a Nagyinak, hogy csak a legfontosabbakat, a többivel majd ráérünk majd később is.
Hogy hogy nem, a "legfontosabbak" között megjelent a kezében a kerti törp... ;-)
Első személyes találkozásom egy kerti törppel több évvel ezelőtt volt, mikor Nagyi megjelent egy originál kerti törppel azzal az üzenettel, hogy Icu néni küldte nekem (Icu néni 80 felett volt már akkor is), azzal, hogy én biztos örülni fogok neki.... de, ha nem rakom ki a kertbe, akkor kéri vissza, mert igazán nem akarja rám tukmálni.
Hát... az ember nem szeretne megsérteni egy idős nénit... kissé eldugtam a kert egy hátsó zugába, igazság szerint csak az láthatta meg, aki úgy döntött, hogy kúszik egyet a bokrok alján, hátha véletlenül szembe találkozik egy kerti törpivel :-)
Na, jó, mondjuk Columbo egyből kiszúrta volna. Mindig mondtam, hogy a ballonkabátos ürgékkel vigyázzni kell.
Rá másfél, két évre az egyik barátnőm mély szeretettel átnyújtott nekem egy - immár tovább fejlesztett, modern változatú - napelemes, kerti, ámde mégis bányatörpöt.
Lett lévén, hogy kis lámpás van a kezében és az világít az éjszakában, ha feltöltődik nappal.
Azóta megtalálom a ház sarkát nyáron is, ha netán nem ragyognának a csillagok :-)
Ő is mondta, hogy csak akkor, ha nem zavar, hogy giccs, meg egyáltalán, persze, csak, ha örülök neki.
Hát, hogy a fenébe ne, elvégre olykor bóklászom éjszakai koncertekre, hasznos, ha van egy lámpás a virágágyásban...
Szóval Nagyi lengeti a napelemes törpöt és közli, hogy hiányos a felszerelése :-) :-) lett lévén, hogy leesett a bányászlámpa, de ne izguljak, majd ő megragasztja pillanatragasztóval valamikor, de nála van az ő lakásában a ragasztó.
Bólintottam. Az ember legyen hálás, ha megragasztják a törpjét.
Aztán eltelt egy-két nap, főztem ezt-azt - vinni kellene már a Nagyinak az ő "részét", de jó kis filmek mentek a tévében, már beesteledett.
Gyorsan bepakoltam minden Nagyinak vivendő cuccot, igyekezni kell, ritkán jár feléje a busz, csak félóránként.
Nyargizok, na nem késtem le, sokan vannak a megállóban.
Ácsorgunk, várunk.
Bámulnak.
Ilyenkor az ember lánya megnézi, hogy esetleg leszakadt-e a kabátja alja, vagy mi a tosz van má' megint.
Megfordulok, a hátam mögé nézek, biztos valami bombázó van mögöttem.... hát, nem; - senki.
Néznek.
Busz megjön, felszállunk.
A buszban megint néhányan merengenek felém, aztán elkapják a tekintetüket.
Vissza-vissza rebben a szemük, kicsit bandzsítanak.
Komplett hülyékkel utazok egy buszon, ez most már kétségtelen.
Nem baj, nyugtatókat szedek, ki nem sz@rja le, hogy milyen egyéni szoc. problémájuk van.
Tehetek én róla, hogy ők nem tudnak beilleszkedni a társadalomba ???
Megérkezem, leszállok.
Befordulok a sarkon a Nagyi háza felé.
Botorkálok a sötétben, nyúlok a táskámba a kulcsért.
Az Ikejaaaa design szatyromat előre húzom magam felé... a lábam földbe gyökeredzik... a szatyor világít.
Mert egy idétlen, hülye törp lámpás nélkül egy kis vacak műanyaggal világít, de rendületlenül...
Elő kell keresnem a napszemüvegemet. Éjjel-nappal hordani fogom ezentúl.
Időszerű lenne egy szőke parókát is beszerezni.
Köveket kellene venni a kertbe, és elmenni a kertészetbe - puhít már a Nagyi...
Kertészet - hát, nem is tudom, még aludnom kell rá egyet-kettőt.
Lehetőleg lehúzott redőny mellett :-) :-)
De, azért kicsit érintem a témát, fenntartva a jogot egy későbbi komolyabb értekezésre.
(Részletes elmerülés a témában: http://hu.wikipedia.org/wiki/Giccs )
Tavasz lévén lehoztuk a padlásról a nyári cuccok egy részét.
Mondtam a Nagyinak, hogy csak a legfontosabbakat, a többivel majd ráérünk majd később is.
Hogy hogy nem, a "legfontosabbak" között megjelent a kezében a kerti törp... ;-)
Első személyes találkozásom egy kerti törppel több évvel ezelőtt volt, mikor Nagyi megjelent egy originál kerti törppel azzal az üzenettel, hogy Icu néni küldte nekem (Icu néni 80 felett volt már akkor is), azzal, hogy én biztos örülni fogok neki.... de, ha nem rakom ki a kertbe, akkor kéri vissza, mert igazán nem akarja rám tukmálni.
Hát... az ember nem szeretne megsérteni egy idős nénit... kissé eldugtam a kert egy hátsó zugába, igazság szerint csak az láthatta meg, aki úgy döntött, hogy kúszik egyet a bokrok alján, hátha véletlenül szembe találkozik egy kerti törpivel :-)
Na, jó, mondjuk Columbo egyből kiszúrta volna. Mindig mondtam, hogy a ballonkabátos ürgékkel vigyázzni kell.
Rá másfél, két évre az egyik barátnőm mély szeretettel átnyújtott nekem egy - immár tovább fejlesztett, modern változatú - napelemes, kerti, ámde mégis bányatörpöt.
Lett lévén, hogy kis lámpás van a kezében és az világít az éjszakában, ha feltöltődik nappal.
Azóta megtalálom a ház sarkát nyáron is, ha netán nem ragyognának a csillagok :-)
Ő is mondta, hogy csak akkor, ha nem zavar, hogy giccs, meg egyáltalán, persze, csak, ha örülök neki.
Hát, hogy a fenébe ne, elvégre olykor bóklászom éjszakai koncertekre, hasznos, ha van egy lámpás a virágágyásban...
Szóval Nagyi lengeti a napelemes törpöt és közli, hogy hiányos a felszerelése :-) :-) lett lévén, hogy leesett a bányászlámpa, de ne izguljak, majd ő megragasztja pillanatragasztóval valamikor, de nála van az ő lakásában a ragasztó.
Bólintottam. Az ember legyen hálás, ha megragasztják a törpjét.
Aztán eltelt egy-két nap, főztem ezt-azt - vinni kellene már a Nagyinak az ő "részét", de jó kis filmek mentek a tévében, már beesteledett.
Gyorsan bepakoltam minden Nagyinak vivendő cuccot, igyekezni kell, ritkán jár feléje a busz, csak félóránként.
Nyargizok, na nem késtem le, sokan vannak a megállóban.
Ácsorgunk, várunk.
Bámulnak.
Ilyenkor az ember lánya megnézi, hogy esetleg leszakadt-e a kabátja alja, vagy mi a tosz van má' megint.
Megfordulok, a hátam mögé nézek, biztos valami bombázó van mögöttem.... hát, nem; - senki.
Néznek.
Busz megjön, felszállunk.
A buszban megint néhányan merengenek felém, aztán elkapják a tekintetüket.
Vissza-vissza rebben a szemük, kicsit bandzsítanak.
Komplett hülyékkel utazok egy buszon, ez most már kétségtelen.
Nem baj, nyugtatókat szedek, ki nem sz@rja le, hogy milyen egyéni szoc. problémájuk van.
Tehetek én róla, hogy ők nem tudnak beilleszkedni a társadalomba ???
Megérkezem, leszállok.
Befordulok a sarkon a Nagyi háza felé.
Botorkálok a sötétben, nyúlok a táskámba a kulcsért.
Az Ikejaaaa design szatyromat előre húzom magam felé... a lábam földbe gyökeredzik... a szatyor világít.
Mert egy idétlen, hülye törp lámpás nélkül egy kis vacak műanyaggal világít, de rendületlenül...
Elő kell keresnem a napszemüvegemet. Éjjel-nappal hordani fogom ezentúl.
Időszerű lenne egy szőke parókát is beszerezni.
Köveket kellene venni a kertbe, és elmenni a kertészetbe - puhít már a Nagyi...
Kertészet - hát, nem is tudom, még aludnom kell rá egyet-kettőt.
Lehetőleg lehúzott redőny mellett :-) :-)
2012. március 22., csütörtök
...ki korán kel....
Na, tegnap elmentünk a Nagyival virágföldet venni a P....y-be.
Mondta pár napja, hogy kellene neki egy jó nagy zacskó, mert kertészkednek a lények és átcsoportosítják a virágföldet, illetőleg eszik is néha (sicc !) ezáltal a föld "párolog" egyre kevesebb bizonyos helyeken, már csak így van ez :-)
Jó, mondom, veszek majd egy nagy kiszerelésűt.
Szépen sütött a nap tegnap is ma is.
Közben lapozgatta a bolt újságját, nagy lelkesen közölte, hogy csekély 299.-Ft-ért lehet venni locsolófejet, vegyek egyet ez nem píz érte.
Ja, mert lehoztuk a padlásról a locsolófelszerelést és a márkás drága (gondoltam egy nagyot kb. 2 éve, hogy eljátszom, hogy gazdagok vagyunk ;-) és vettem egy márkásat, hátha megéri hosszú távon és jó lesz, de ezek szerint neeem...) mivel nem működik, na ná, hogy nem.
Tolom a kis mamis kocsimat :-), mert ugye én kézben nem tudok elcipelni 20 liter földet (ami persze nem = 20 kg-mal, hanem kevesebb).
Megvettem a virágföldet, némi tanakodás után az "occssó" locsolófejet is.
Tanakodásom oka, hogy ázsiai gyártmány ;-) igen silány kivitelű és kinézetű, nagyon mini, de nem a japán technológia fényében :-)
Szerintem jó, ha egy hónapot kibír, nemhogy egy nyári szezont, de ki mer vitatkozni az édesanyjával ?
Istenem kb. 2 liter akciós tej ára, hát egy vita nem ér ennyit.
Még vettem ezt-azt, nem sok dolgot, tele a húzós mamis kocsim, lassan döcögök vele az úton.
Félúton elhúz mellettem egy kb. nálam 25-30 évvel idősebb nyugdíjas néni, - szép nap lévén kabát helyett - hátán egy TEMPO feliratú pulcsiban....
Döbbentem nézem a hátát jó sokáig, egyre távolodik és elgondolkodom rajta, hogy valóban egészségesen éltem-e le vajon eddigi életemet :-)
Már gyerekkoromban megtanították, hogy mindig nézzek a lábam elé. Na, mondjuk ezt nem mindig tartottam be életem során, ezért is estem olykor jó nagyokat :-(
Mondjuk, ha a jelzett üzletbe megyek, akkor mindig a lábam elé (és mellé a füves szegélyre) nézek, mert egyszer itt találtam 1.500.-Ft-ot készpénzben :-) :-)
Szóval megsemmisülve, lelkem romjait vonszolva megalázva húzok a nyugdíjas néni után, mikor keresztben a járdán lazán hever egy sárga, gyönyörű, frissen vágott gerbera :-)
Hát, TEMPO ide, tempó oda büszkén duzzad az önérzetem; látásban még jó vagyok, én nyertem.
:-) :-)
Feljegyzés:
no, nem a Holtak Házából, hanem a helyi homokozói versenyről, az ő kisvonatja gyorsabb, de az én sárga homokozóformám az szebb :-)
Mondta pár napja, hogy kellene neki egy jó nagy zacskó, mert kertészkednek a lények és átcsoportosítják a virágföldet, illetőleg eszik is néha (sicc !) ezáltal a föld "párolog" egyre kevesebb bizonyos helyeken, már csak így van ez :-)
Jó, mondom, veszek majd egy nagy kiszerelésűt.
Szépen sütött a nap tegnap is ma is.
Közben lapozgatta a bolt újságját, nagy lelkesen közölte, hogy csekély 299.-Ft-ért lehet venni locsolófejet, vegyek egyet ez nem píz érte.
Ja, mert lehoztuk a padlásról a locsolófelszerelést és a márkás drága (gondoltam egy nagyot kb. 2 éve, hogy eljátszom, hogy gazdagok vagyunk ;-) és vettem egy márkásat, hátha megéri hosszú távon és jó lesz, de ezek szerint neeem...) mivel nem működik, na ná, hogy nem.
Tolom a kis mamis kocsimat :-), mert ugye én kézben nem tudok elcipelni 20 liter földet (ami persze nem = 20 kg-mal, hanem kevesebb).
Megvettem a virágföldet, némi tanakodás után az "occssó" locsolófejet is.
Tanakodásom oka, hogy ázsiai gyártmány ;-) igen silány kivitelű és kinézetű, nagyon mini, de nem a japán technológia fényében :-)
Szerintem jó, ha egy hónapot kibír, nemhogy egy nyári szezont, de ki mer vitatkozni az édesanyjával ?
Istenem kb. 2 liter akciós tej ára, hát egy vita nem ér ennyit.
Még vettem ezt-azt, nem sok dolgot, tele a húzós mamis kocsim, lassan döcögök vele az úton.
Félúton elhúz mellettem egy kb. nálam 25-30 évvel idősebb nyugdíjas néni, - szép nap lévén kabát helyett - hátán egy TEMPO feliratú pulcsiban....
Döbbentem nézem a hátát jó sokáig, egyre távolodik és elgondolkodom rajta, hogy valóban egészségesen éltem-e le vajon eddigi életemet :-)
Már gyerekkoromban megtanították, hogy mindig nézzek a lábam elé. Na, mondjuk ezt nem mindig tartottam be életem során, ezért is estem olykor jó nagyokat :-(
Mondjuk, ha a jelzett üzletbe megyek, akkor mindig a lábam elé (és mellé a füves szegélyre) nézek, mert egyszer itt találtam 1.500.-Ft-ot készpénzben :-) :-)
Szóval megsemmisülve, lelkem romjait vonszolva megalázva húzok a nyugdíjas néni után, mikor keresztben a járdán lazán hever egy sárga, gyönyörű, frissen vágott gerbera :-)
Hát, TEMPO ide, tempó oda büszkén duzzad az önérzetem; látásban még jó vagyok, én nyertem.
:-) :-)
Feljegyzés:
no, nem a Holtak Házából, hanem a helyi homokozói versenyről, az ő kisvonatja gyorsabb, de az én sárga homokozóformám az szebb :-)
2012. március 17., szombat
Kertesházi jelzőrendszer (avagy Biztonságtechnika & Vagyonvédelem, de nagyon)
Itt, a külvárosi kertesházi övezetben igen fontos szőrös vagyonvédelmi eszköz az ember régi barátja A KUTYA.
Bizony így, nagybetűkkel :-)
Négylábú barátainkat most nem dicsérném totálisan részletesen, aki ismeri őket, az tudja a lényeget:
családtag, aki mindig örülni fog nekünk (ha az otthoni "falka" egyéb tagjai esetleg éppen n e e e m is),
teste hátsó felén elhelyezkedő rövid, vagy hosszú kiegészítőjét a nap bármely szakában képes intenzíven lengetni, látszólag minden ok és érdekeltség nélkül is :-)
Fentieken túl is mindig (és különösen) népszerűek vagyunk nála, ha;
- kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját (v. a spájzét, ha van nekünk olyan),
- konyhai tevékenységbe kezdünk, mely túllép a mosogatáson (bár, néha még az is izgalmas számukra az elmosandó edényekkel kapcsolatban - ekkor ők nem értik, hogy miért is hisszük mi emberek, hogy szennyes, ami remek moslék illatot áraszt ...)
- tehát bármi felszeletelése, tisztítása, előkészítése (még a gyümölcshéj is rém gerjesztő tud nekik lenni)
Szóval, a blökik, akik őrzik a házat. (Vagy néha úgy csinálnak)
Tavasztól őszig meg pláne.
Ekkor nagy nyargalások vannak a kertkapuhoz hangos csaholással, izgatott szimatolás a kapu alatti keskeny sávban, sajnálják, hogy nem látnak át a szemükkel is a fémen :-)
A jelzőrendszer úgy működik, mint a 101 kiskutyában.
Valamelyik blöki elkezdi az utca egyik végén (vagy ne adj Isten, de egy szomszédos valamelyik utcában) és hullámzik a számunkra nem mindig értelmezhető hír, amit tovább adnak és egyre több eb csatlakozik a hírlánchoz :-)
Jóval előbb csaholnak, mint ahogy a ház elé ér az ugatás "tárgya".
Néha olyan is előfordul, hogy kimegyek az utcára és az égadta egy világon semmit és senkit se látok.
Ezek az un. "rejtélyes" riasztások :-)
Nálunk működik a rendszer, ha, valaki vélhetően idegen;
- a kiskocsmába menet meg merészel állni (vizelés :-( cigarettázás, helyben dülöngélés céljából)
- bárki(k) megállnak (vélhetően minimum két "egyed") beszélgetés céljából (ja, már a diktátorok rég megmondták, hogy ez tilos, mert csoportosulásnak minősül és igen veszélyes a fennálló rendszerre ;-)
- szórólap bedobálgató kétlábú (sajna, sokan vannak - sok ugatás)
- P O S T Á S !!! aki bizony nem biztos, hogy csenget, pláne nem feltétlenül 2 x,
- kukaturkáló az un. "kukás napokon" - ez esetünkben hetente egyszer a csütörtök, még nemzeti ünnepen és karácsonykor is, ha akkorra esik a csütörtök. (Mert rendnek kell lenni és nem térünk el a "kuka"-naptól...)
Amúgy azt ugye tudjátok, hogy miért utálják (miért őrülnek meg annyira) a blökik a postásoktól?
Múltkor beszélgettem a miénkkel és mondtam neki, hogy hallottam egy műsorban, hogy azért, mert sok helyen járnak egy nap, és rengeteg információt hordoznak ezért (szagilag :-) és ez megzavarja a kutyákat, hogy töményen ilyen sokféle illat van egy ember megjelenésekor.
A mi postásunk képzett és naprakész, mosolyogva mondta, hogy igen, ő tudja, hogy "szaghordozó".
(Nem mertem megkérdezni, hogy jó, jó, de mi a helyzet a férjjel, mikor ő haza megy :-) :-)
Na, a mai viszonylag kora reggeli jelzésrendszerre vissza térve...
Sokáig néztem tévét, későn aludtam el, hát nekem korán volt, hogy még lakáson belül intenzív ugatás van.
Ha ez kb. fél percen belül nem fejeződik be, akkor az azt jelenti, hogy érdemes a kapu felé elnézni, mert ki tudja mi van.
Ja, és persze, zengett az egész utca.
Kimorzsoltam a csipáimat a szememből, kinyitottam az ajtót, a két kutya szinte megbolondulva, egymást lökdösve (szó szerint egymás hegyén-hátán) kirontott.
Félkómában botorkálok utánuk.
Kinyitom a postaláda rését, ejh, az álmosságtól még ez is nehezen ment.
Kikukkantok és megnyugszom.
Nem, nem hajnali betörő :-)
A mai korai területi behatoló két szerencsétlen, kétségbeesett tekintetű, zsemleszínű (vagy fahéj???) mopsz volt, akik nem győzték húzni a kétlábú beosztottaikat :-) :-)
Bizony így, nagybetűkkel :-)
Négylábú barátainkat most nem dicsérném totálisan részletesen, aki ismeri őket, az tudja a lényeget:
családtag, aki mindig örülni fog nekünk (ha az otthoni "falka" egyéb tagjai esetleg éppen n e e e m is),
teste hátsó felén elhelyezkedő rövid, vagy hosszú kiegészítőjét a nap bármely szakában képes intenzíven lengetni, látszólag minden ok és érdekeltség nélkül is :-)
Fentieken túl is mindig (és különösen) népszerűek vagyunk nála, ha;
- kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját (v. a spájzét, ha van nekünk olyan),
- konyhai tevékenységbe kezdünk, mely túllép a mosogatáson (bár, néha még az is izgalmas számukra az elmosandó edényekkel kapcsolatban - ekkor ők nem értik, hogy miért is hisszük mi emberek, hogy szennyes, ami remek moslék illatot áraszt ...)
- tehát bármi felszeletelése, tisztítása, előkészítése (még a gyümölcshéj is rém gerjesztő tud nekik lenni)
Szóval, a blökik, akik őrzik a házat. (Vagy néha úgy csinálnak)
Tavasztól őszig meg pláne.
Ekkor nagy nyargalások vannak a kertkapuhoz hangos csaholással, izgatott szimatolás a kapu alatti keskeny sávban, sajnálják, hogy nem látnak át a szemükkel is a fémen :-)
A jelzőrendszer úgy működik, mint a 101 kiskutyában.
Valamelyik blöki elkezdi az utca egyik végén (vagy ne adj Isten, de egy szomszédos valamelyik utcában) és hullámzik a számunkra nem mindig értelmezhető hír, amit tovább adnak és egyre több eb csatlakozik a hírlánchoz :-)
Jóval előbb csaholnak, mint ahogy a ház elé ér az ugatás "tárgya".
Néha olyan is előfordul, hogy kimegyek az utcára és az égadta egy világon semmit és senkit se látok.
Ezek az un. "rejtélyes" riasztások :-)
Nálunk működik a rendszer, ha, valaki vélhetően idegen;
- a kiskocsmába menet meg merészel állni (vizelés :-( cigarettázás, helyben dülöngélés céljából)
- bárki(k) megállnak (vélhetően minimum két "egyed") beszélgetés céljából (ja, már a diktátorok rég megmondták, hogy ez tilos, mert csoportosulásnak minősül és igen veszélyes a fennálló rendszerre ;-)
- szórólap bedobálgató kétlábú (sajna, sokan vannak - sok ugatás)
- P O S T Á S !!! aki bizony nem biztos, hogy csenget, pláne nem feltétlenül 2 x,
- kukaturkáló az un. "kukás napokon" - ez esetünkben hetente egyszer a csütörtök, még nemzeti ünnepen és karácsonykor is, ha akkorra esik a csütörtök. (Mert rendnek kell lenni és nem térünk el a "kuka"-naptól...)
Amúgy azt ugye tudjátok, hogy miért utálják (miért őrülnek meg annyira) a blökik a postásoktól?
Múltkor beszélgettem a miénkkel és mondtam neki, hogy hallottam egy műsorban, hogy azért, mert sok helyen járnak egy nap, és rengeteg információt hordoznak ezért (szagilag :-) és ez megzavarja a kutyákat, hogy töményen ilyen sokféle illat van egy ember megjelenésekor.
A mi postásunk képzett és naprakész, mosolyogva mondta, hogy igen, ő tudja, hogy "szaghordozó".
(Nem mertem megkérdezni, hogy jó, jó, de mi a helyzet a férjjel, mikor ő haza megy :-) :-)
Na, a mai viszonylag kora reggeli jelzésrendszerre vissza térve...
Sokáig néztem tévét, későn aludtam el, hát nekem korán volt, hogy még lakáson belül intenzív ugatás van.
Ha ez kb. fél percen belül nem fejeződik be, akkor az azt jelenti, hogy érdemes a kapu felé elnézni, mert ki tudja mi van.
Ja, és persze, zengett az egész utca.
Kimorzsoltam a csipáimat a szememből, kinyitottam az ajtót, a két kutya szinte megbolondulva, egymást lökdösve (szó szerint egymás hegyén-hátán) kirontott.
Félkómában botorkálok utánuk.
Kinyitom a postaláda rését, ejh, az álmosságtól még ez is nehezen ment.
Kikukkantok és megnyugszom.
Nem, nem hajnali betörő :-)
A mai korai területi behatoló két szerencsétlen, kétségbeesett tekintetű, zsemleszínű (vagy fahéj???) mopsz volt, akik nem győzték húzni a kétlábú beosztottaikat :-) :-)
2012. március 16., péntek
Az a jó, ha meleg a baba ???
Tegnap volt március 15-e, csudaszép napsütés, remek programokkal a városban.
Ingyenes nap lévén benyomultunk három múzeumba, csodás élményekkel, szép kiállításokkal gazdagodtunk.
Élmény a szemnek, feltöltődés a léleknek.
Ami viszont döbbenetes volt számomra, hogy - mivel sok családi jellegű, kisgyermekes program is volt a Várban - persze, sokan voltak egy-két-három különböző kisgyermekkel - bizony a nap vége felé már jó részük nyűgös, fáradt, álmos.
Nem értem - hiszen magam is felneveltem egy gyermeket -, hogy miért ennyire önzők a szülők (és most nem szeretnék egy vitalavinát elindítani) azt fel kell tudni mérni, hogy a gyermekeknek mikor van a "sok", ha ennyire szenvednek, akkor ők fontosabbak, tehát bizony haza kell(ene) menni. Szerintem.
A legborzasztóbb az volt, hogy bent a Galériában (ahol igazán meleg volt, nem hűvös az idő, de, ha az lenne a nap elején, a végére már a rengeteg embertől már eleve meleg lesz, oxigén minimális, hőség) is még rángatták a kis gyerkőcöket (szó szerint még csecsemőket is).
A csúcsot az a szülői pár érte el, akik maguk is nyakig begombolt kabátban, túlöltözötten (amúgy a ruhatár elvileg kötelező lenne, működött is, és INGYENES) tolta a gyerekkocsit egy kisebb gyerkőccel.
A kislányon sapka, azon kapucni !!! Több rétegesen felöltöztetve, ráadásul még állig +-ba igazán gondosan betakargatva még egy pokróccal is.
Én gyereket ilyen kétségbeesve nézni nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára. Tuti, hogy csurgott belőle az izzadtság bőre minden felületén.
Ja, azt el is felejtettem, hogy mindezzel a túlöltözöttséggel szemben kilógott a lába, és azon viszont egy szál vékony zokni volt, semmi kiscipő.
Nekem anno még úgy tanították, hogy az ember lábról (hátról, derékról, torokról) tud a legjobban megfázni, de lehet, hogy már ez sem igaz ;-) ;-) ;-)
Sajnos, nem tudom, hogy melyik boltban lehet észt vásárolni, pedig sok vevőjelöltem lenne.
Ingyenes nap lévén benyomultunk három múzeumba, csodás élményekkel, szép kiállításokkal gazdagodtunk.
Élmény a szemnek, feltöltődés a léleknek.
Ami viszont döbbenetes volt számomra, hogy - mivel sok családi jellegű, kisgyermekes program is volt a Várban - persze, sokan voltak egy-két-három különböző kisgyermekkel - bizony a nap vége felé már jó részük nyűgös, fáradt, álmos.
Nem értem - hiszen magam is felneveltem egy gyermeket -, hogy miért ennyire önzők a szülők (és most nem szeretnék egy vitalavinát elindítani) azt fel kell tudni mérni, hogy a gyermekeknek mikor van a "sok", ha ennyire szenvednek, akkor ők fontosabbak, tehát bizony haza kell(ene) menni. Szerintem.
A legborzasztóbb az volt, hogy bent a Galériában (ahol igazán meleg volt, nem hűvös az idő, de, ha az lenne a nap elején, a végére már a rengeteg embertől már eleve meleg lesz, oxigén minimális, hőség) is még rángatták a kis gyerkőcöket (szó szerint még csecsemőket is).
A csúcsot az a szülői pár érte el, akik maguk is nyakig begombolt kabátban, túlöltözötten (amúgy a ruhatár elvileg kötelező lenne, működött is, és INGYENES) tolta a gyerekkocsit egy kisebb gyerkőccel.
A kislányon sapka, azon kapucni !!! Több rétegesen felöltöztetve, ráadásul még állig +-ba igazán gondosan betakargatva még egy pokróccal is.
Én gyereket ilyen kétségbeesve nézni nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára. Tuti, hogy csurgott belőle az izzadtság bőre minden felületén.
Ja, azt el is felejtettem, hogy mindezzel a túlöltözöttséggel szemben kilógott a lába, és azon viszont egy szál vékony zokni volt, semmi kiscipő.
Nekem anno még úgy tanították, hogy az ember lábról (hátról, derékról, torokról) tud a legjobban megfázni, de lehet, hogy már ez sem igaz ;-) ;-) ;-)
Sajnos, nem tudom, hogy melyik boltban lehet észt vásárolni, pedig sok vevőjelöltem lenne.
2012. március 14., szerda
"Használjuk helyesen a kokárdát! De mi a helyes?"
Kétségtelenül nagy gáz, hogy álmatlanul fogunk forgolódni (tipródni) március 14-én éjjel, hogy vaj'h most mi legyen kokárda-ügyben ;-) ;)
Kiragadok néhány érdekes részletet a témával foglalkozó cikkből, de érdemes elolvasni az egész történelmi áttekintést,
forrás a bejegyzés végén.
"A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld – terjed a nemzeti ünnep környékén a közösségi oldalakon. Mielőtt tömegek vetnék rá magukat kokárdáikra, érdemes meghallgatni, mit mond erről a kort ismerő történész.
A magyar kokárda hajtása
Hermann Róbert történész szerint a korszakból ismert kokárdákon mindenhol kívül van a piros, belül a zöld. Egy zászlótörténész állítása szerint az is bonyolítja a kérdést, hogy ha van lelógója a kokárdának, akkor szabályos a kívül piros – belül zöld; ha nincs, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.
Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen. A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna. Az 1848-as március 15-i események hatására azonban teljesértékűen a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.
A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.
A zászlótörténész kolléganője szerint az is bonyolítja a kérdést, hogy ha van farka a kokárdának, akkor szabályos a kívül piros – belül zöld; ha nincs, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.
Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két korabeli Vasvári-ábrázolást talált, amin van kokárda is; miután azonban ezek litográfiák, nemigen lehet megállapítani, milyen a színsorrend. “De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld” – írja.
Kérdésre, hogy a hagyományőrzést vagy a szabályt tartja fontosabbnak, azt válaszolta: ő maradna az eredeti formánál, ugyanis “mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom” – írja."
Forrás:
http://richpoi.com/cikkek/kultura/hasznaljuk-helyesen-a-kokardat-de-mi-a-helyes.html
Kiragadok néhány érdekes részletet a témával foglalkozó cikkből, de érdemes elolvasni az egész történelmi áttekintést,
forrás a bejegyzés végén.
"A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld – terjed a nemzeti ünnep környékén a közösségi oldalakon. Mielőtt tömegek vetnék rá magukat kokárdáikra, érdemes meghallgatni, mit mond erről a kort ismerő történész.
A magyar kokárda hajtása
Hermann Róbert történész szerint a korszakból ismert kokárdákon mindenhol kívül van a piros, belül a zöld. Egy zászlótörténész állítása szerint az is bonyolítja a kérdést, hogy ha van lelógója a kokárdának, akkor szabályos a kívül piros – belül zöld; ha nincs, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.
Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen. A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna. Az 1848-as március 15-i események hatására azonban teljesértékűen a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.
A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.
A zászlótörténész kolléganője szerint az is bonyolítja a kérdést, hogy ha van farka a kokárdának, akkor szabályos a kívül piros – belül zöld; ha nincs, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.
Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két korabeli Vasvári-ábrázolást talált, amin van kokárda is; miután azonban ezek litográfiák, nemigen lehet megállapítani, milyen a színsorrend. “De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld” – írja.
Kérdésre, hogy a hagyományőrzést vagy a szabályt tartja fontosabbnak, azt válaszolta: ő maradna az eredeti formánál, ugyanis “mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom” – írja."
Forrás:
http://richpoi.com/cikkek/kultura/hasznaljuk-helyesen-a-kokardat-de-mi-a-helyes.html
2012. március 8., csütörtök
Pszichoizé
Szerda este, mikor lefeküdtem az ágyba Dr. House-t nézni, akkor azt hittem békés, nyugodt, csendes estém lesz.
Ugyan meglepődtem, hogy Dr. House börtönben van már egy éve - és számomra kiderült, hogy le vagyok maradva az eseményektől (ezek szerint legalább egy éve már) sorozatilag, meg a világgal kapcsolatban, meg egyáltalán.
Mérgelődtem, de nem dőltem a kardomba azért.
Mikor a macskám a - szokásos módon - három méter magasságból leugrott a szekrény tetejéről, ám ki tudja miért (pedig betartotta az okos közmondást, mely szerint a "járt utat a járatlanért el ne hagyd")
elvétette az ugrást, akkor kétségbe esett módon a fejem bal felén landolt és minden erejével, valamint néhány körmével megpróbált szilárdan megkapaszkodni,
akkor üvöltve az arcom elé kaptam a két tenyeremet, majd eltoltam őket és látva, hogy mindkettő tocsog a vértől, akkor teljesen kétségbeesve agyamon átcikázott a gondolat, hogy vajon a szemem vérét látom, avagy...??? ki tudja mit,
mivel az egész bal oldalam fájt, bevillant a tavaly leperkált szép kis summa a fogorvosnak is...
Ordítva rohantam a sötét (ámde, nagyon szűk) konyhámon keresztül a fürdőszoba felé.
A védőangyalom teljesen leizzadt, lettlévén, hogy azon ügyködött, hogy még véletlenül se rántsam magamra a tűzhely szélén rotyogó kb. 8-10 literes igen forró húslevest...
Néha jó, ha trehány az ember, és pont elől marad egy piros színű törölköző...
Néhány perc elteltével bele merek nézni a tükörbe... na, jó túlzás, hogy bele nézek, csak a jobbik szememmel, na persze...quasimodo :-(
No, persze, valójában nincs itt egy igazi Dr. House, pedig most jó lenne.
Macs nyomaival az arcomon elmerengek, hogy másnap kell mennem első alkalommal a hivatalosan számomra rendelt pszichológushoz mélyenszántó (?) tényfeltáró (?) beszélgetésre.
A lelkem az még csak hagyján, de a bőröm az tutin mélyen van szántva.
Micsoda belépő lesz ilyen fejjel... létezik ember, aki az arcom láttán elhiszi, hogy a nyomok nem neurológiai, hanem macskológiai jellegűek? - és még azt mondják, hogy fontos az első benyomás... :-(
Meg még nőnap is lesz. Hát, hogyne, hát persze, mikor legyen, ha pont most nem... épeszű ember, hogy nézhet engem most nőnek?
Mi jöhet még?
Addig is Woody Allen legyen velem :-)
Ugyan meglepődtem, hogy Dr. House börtönben van már egy éve - és számomra kiderült, hogy le vagyok maradva az eseményektől (ezek szerint legalább egy éve már) sorozatilag, meg a világgal kapcsolatban, meg egyáltalán.
Mérgelődtem, de nem dőltem a kardomba azért.
Mikor a macskám a - szokásos módon - három méter magasságból leugrott a szekrény tetejéről, ám ki tudja miért (pedig betartotta az okos közmondást, mely szerint a "járt utat a járatlanért el ne hagyd")
elvétette az ugrást, akkor kétségbe esett módon a fejem bal felén landolt és minden erejével, valamint néhány körmével megpróbált szilárdan megkapaszkodni,
akkor üvöltve az arcom elé kaptam a két tenyeremet, majd eltoltam őket és látva, hogy mindkettő tocsog a vértől, akkor teljesen kétségbeesve agyamon átcikázott a gondolat, hogy vajon a szemem vérét látom, avagy...??? ki tudja mit,
mivel az egész bal oldalam fájt, bevillant a tavaly leperkált szép kis summa a fogorvosnak is...
Ordítva rohantam a sötét (ámde, nagyon szűk) konyhámon keresztül a fürdőszoba felé.
A védőangyalom teljesen leizzadt, lettlévén, hogy azon ügyködött, hogy még véletlenül se rántsam magamra a tűzhely szélén rotyogó kb. 8-10 literes igen forró húslevest...
Néha jó, ha trehány az ember, és pont elől marad egy piros színű törölköző...
Néhány perc elteltével bele merek nézni a tükörbe... na, jó túlzás, hogy bele nézek, csak a jobbik szememmel, na persze...quasimodo :-(
No, persze, valójában nincs itt egy igazi Dr. House, pedig most jó lenne.
Macs nyomaival az arcomon elmerengek, hogy másnap kell mennem első alkalommal a hivatalosan számomra rendelt pszichológushoz mélyenszántó (?) tényfeltáró (?) beszélgetésre.
A lelkem az még csak hagyján, de a bőröm az tutin mélyen van szántva.
Micsoda belépő lesz ilyen fejjel... létezik ember, aki az arcom láttán elhiszi, hogy a nyomok nem neurológiai, hanem macskológiai jellegűek? - és még azt mondják, hogy fontos az első benyomás... :-(
Meg még nőnap is lesz. Hát, hogyne, hát persze, mikor legyen, ha pont most nem... épeszű ember, hogy nézhet engem most nőnek?
Mi jöhet még?
Addig is Woody Allen legyen velem :-)
"Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni."
(W.A.)2012. március 7., szerda
Csókolom
ez a hang, ez a dal, amitől mindig felébredek, ha félkómában is vagyok reggelente.
Amikor először hallottam megállt a kezemben a mosogatórongy ;-)
Kár, hogy ez a verzió rövidített, a rádióban valahogy hosszabb itt egy kicsit befejezetlennek tűnik.
Remélem, hogy hallok még más dalokat is majd a későbbiekben a fiatalembertől. (Nem lesz olyan, mint az un. "egykönyves" írók.
Amikor először hallottam megállt a kezemben a mosogatórongy ;-)
Kár, hogy ez a verzió rövidített, a rádióban valahogy hosszabb itt egy kicsit befejezetlennek tűnik.
Remélem, hogy hallok még más dalokat is majd a későbbiekben a fiatalembertől. (Nem lesz olyan, mint az un. "egykönyves" írók.
2012. február 26., vasárnap
... amikor a festmény C Í M E ... menő :-)
vagyis, a Virág Judit Galériában most éppen árulják, és Mednyánszky után megtekintettem az éppen eladó többi festményt (kortárs).
Radák Eszter festménye (2008. olaj, vászon 140 x 120 cm)
Egyedi a színvilága, néhány foltosnak nagyon tetszene, másoknak pedig éppen az ellenkezője.
A címéhez kétszer is le kellett hajolnom, hogy jól látok-e...
egyrészt ez mozgásra késztetett és ebéd után nem árt ez (sport duciknak), másrészt mosolyra fakasztott - és mi más kell még egy szép, napsütötte szombaton?
Tehát, ... amikor a festmény C Í M E ... számomra menő;
Forrás: http://www.eszterradak.info/2008.html
:-) ;-)
Radák Eszter festménye (2008. olaj, vászon 140 x 120 cm)
Egyedi a színvilága, néhány foltosnak nagyon tetszene, másoknak pedig éppen az ellenkezője.
A címéhez kétszer is le kellett hajolnom, hogy jól látok-e...
egyrészt ez mozgásra késztetett és ebéd után nem árt ez (sport duciknak), másrészt mosolyra fakasztott - és mi más kell még egy szép, napsütötte szombaton?
Tehát, ... amikor a festmény C Í M E ... számomra menő;
Forrás: http://www.eszterradak.info/2008.html
" A dupla ágy silány látványát csak egy vad éjszaka reménye teszi feledhetővé "
:-) ;-)
2012. február 18., szombat
Pokolra kell annak menni...
Internetről "jött" gyöngyszem...
"Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Irország).
Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.
Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)?
A legtöbben a Boyle-törvény vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik
Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:
Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.
Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut
Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.
A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.tiell wachsen wird.
Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:
1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.
2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..
Melyik a helyes megoldás?
Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint 'hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled', valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott.
Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.
Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor 'Istenem!'
Csak ez a diák kapott kitűnőt..
záróvizsga-FB"
"Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Irország).
Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.
Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)?
A legtöbben a Boyle-törvény vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik
Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:
Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.
Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut
Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.
A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.tiell wachsen wird.
Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:
1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.
2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..
Melyik a helyes megoldás?
Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint 'hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled', valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott.
Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.
Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor 'Istenem!'
Csak ez a diák kapott kitűnőt..
záróvizsga-FB"
2012. február 13., hétfő
Egy ismeretlen MEDNYÁNSZKY GYŰJTEMÉNY - ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában
2012. február 2-től március 3-ig
H-1055 Budapest Falk Miksa utca 30.
telefon/fax: (36-1) 312-2071, 269-4681
e-mail: info@viragjuditgaleria.hu
NYITVA
hétfő - péntek 10 - 18 h
szombat 10 - 13 h
(Mivel ez nem aukciós kiállítás, ezért szombaton csak 13 h-ig vannak nyitva, és vasárnap valószínűleg zárva)
http://www.viragjuditgaleria.hu/
Ha nem tudtok elmenni megnézni, akkora a honlapra belépve jobbra fent a Mednyánszky kiállítás feliratba kattintva virtuális galériába juttok, ott meg lehet tekinteni a képeket.
A fotókba kattintva nagyítva láthatók.
Részemről a tájképeket kedvelem :-)
"Mednyánszky-ról írott könyvének bevezetőjében Markója Csilla már 2003-ban jelezte, hogy nagyszámú korai Mednyánszky-mű előkerülésével lehet számolni a jövőben.
Feltételezését a jelen kollekció felbukkanása is igazolja.
A 25 kép örökségként kerülhetett az utolsó ismert tulajdonosok - egy szlovákiai magyar házaspár - birtokába.
A gyermektelen házaspár hagyatékát egy barátjuk örökölte.
Az örökösödés feltételei között szerepelt, hogy a képeket haza kell hozni Magyarországra és itt értékesíteni."
Forrás: Virág Judit Galéria honlapja
H-1055 Budapest Falk Miksa utca 30.
telefon/fax: (36-1) 312-2071, 269-4681
e-mail: info@viragjuditgaleria.hu
NYITVA
hétfő - péntek 10 - 18 h
szombat 10 - 13 h
(Mivel ez nem aukciós kiállítás, ezért szombaton csak 13 h-ig vannak nyitva, és vasárnap valószínűleg zárva)
http://www.viragjuditgaleria.hu/
Ha nem tudtok elmenni megnézni, akkora a honlapra belépve jobbra fent a Mednyánszky kiállítás feliratba kattintva virtuális galériába juttok, ott meg lehet tekinteni a képeket.
A fotókba kattintva nagyítva láthatók.
Részemről a tájképeket kedvelem :-)
"Mednyánszky-ról írott könyvének bevezetőjében Markója Csilla már 2003-ban jelezte, hogy nagyszámú korai Mednyánszky-mű előkerülésével lehet számolni a jövőben.
Feltételezését a jelen kollekció felbukkanása is igazolja.
A 25 kép örökségként kerülhetett az utolsó ismert tulajdonosok - egy szlovákiai magyar házaspár - birtokába.
A gyermektelen házaspár hagyatékát egy barátjuk örökölte.
Az örökösödés feltételei között szerepelt, hogy a képeket haza kell hozni Magyarországra és itt értékesíteni."
Forrás: Virág Judit Galéria honlapja
2012. február 4., szombat
Hó esetére - remek ötlet Hanga Ági Játszóházából :-)
Ha gyermeked van, ha magad is gyermeklelkű vagy :-)
esetleg nagyon lelkes nagymama,
ne adj'isten nyugdíjasházban laksz, bárhol is vagy, jó játék a télben, a hóban, remélhetőleg meleg szobácskában
elruccannod Hanga Ági Játszóházába.
Remek társasjátékot talált ki, egyszerű, olcsón otthon megvalósítható anyagokból.
Idézet a blogjából:
"Hó esetére
2012.02.04. 16:04 - hangaagi
meg betegségére is, meg unatkozós estékre is, meg eső idején is fél óra alatt szuper elfoglaltság, egész estés mulatság HANGAÁGITÁRSASJÁTÉKA! Na jó, Kolossal együtt csináltuk karácsony előtt ajándékba.
Ami kell hozzá:
olló
kartonpapír (én az ágynemű garnitúra csomagolásából vettem ki, az szuperjó, de kartondobozból is kivágható)
csomagolópapír (mi maradékot használtunk)
dobókocka (3db vagy 1, de akkor a harc kártyánál egymás után kell gyorsan dobni)
színes karton
filcek, zsírkréták, ki mivel szeret bánni...
ragasztó (én stiftet használok Kolossal, mert azt látja, hogy hova keni és könnyen tudja kontrollálni)
A pályának a körvonalát (út) délutáni alvás alatt vázoltam fel, ahogy Kolos felébredt, egyből nekiestünk a kitöltésnek, kerekedett itt erdő, mező, folyó, láp, sivatag és még mi minden! A történetet Kolos alakította ki nagyjából, ő mondta meg, hogy tóhoz kell eljutni.
A mezőkbe négy különböző jelet pecsételtem a starttól a célig - akinek nincsen pecsételője, az csak sima színes pöttyökkel jelezze a négyfajta mezőt. Mert bizony annyi van (harc, szerencse, tudás, ügyesség - lásd később ezeket).
Miután készen lett a tábla, a hátsó részére szép, karácsonyi csomagolópapír lett ragasztva a ronda karton-látvány helyére..."
A teljes leírást minden szükséges, jókedvcsináló fotóval egyetemben a blogjában megtaláljátok:
http://hangaagi.blog.hu/2012/02/04/havazas_tarsasjatek_otthon_keszites_gyerekkel_gyorsan_unalom_esetere
Ne feledjétek; ha többen lettek volna az emberiség történetében a gyermeklelkűek, akkor nem lett volna annyi borzalmas háború :-(
"jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
(József Attila)
esetleg nagyon lelkes nagymama,
ne adj'isten nyugdíjasházban laksz, bárhol is vagy, jó játék a télben, a hóban, remélhetőleg meleg szobácskában
elruccannod Hanga Ági Játszóházába.
Remek társasjátékot talált ki, egyszerű, olcsón otthon megvalósítható anyagokból.
Idézet a blogjából:
"Hó esetére
2012.02.04. 16:04 - hangaagi
meg betegségére is, meg unatkozós estékre is, meg eső idején is fél óra alatt szuper elfoglaltság, egész estés mulatság HANGAÁGITÁRSASJÁTÉKA! Na jó, Kolossal együtt csináltuk karácsony előtt ajándékba.
Ami kell hozzá:
olló
kartonpapír (én az ágynemű garnitúra csomagolásából vettem ki, az szuperjó, de kartondobozból is kivágható)
csomagolópapír (mi maradékot használtunk)
dobókocka (3db vagy 1, de akkor a harc kártyánál egymás után kell gyorsan dobni)
színes karton
filcek, zsírkréták, ki mivel szeret bánni...
ragasztó (én stiftet használok Kolossal, mert azt látja, hogy hova keni és könnyen tudja kontrollálni)
A pályának a körvonalát (út) délutáni alvás alatt vázoltam fel, ahogy Kolos felébredt, egyből nekiestünk a kitöltésnek, kerekedett itt erdő, mező, folyó, láp, sivatag és még mi minden! A történetet Kolos alakította ki nagyjából, ő mondta meg, hogy tóhoz kell eljutni.
A mezőkbe négy különböző jelet pecsételtem a starttól a célig - akinek nincsen pecsételője, az csak sima színes pöttyökkel jelezze a négyfajta mezőt. Mert bizony annyi van (harc, szerencse, tudás, ügyesség - lásd később ezeket).
Miután készen lett a tábla, a hátsó részére szép, karácsonyi csomagolópapír lett ragasztva a ronda karton-látvány helyére..."
A teljes leírást minden szükséges, jókedvcsináló fotóval egyetemben a blogjában megtaláljátok:
http://hangaagi.blog.hu/2012/02/04/havazas_tarsasjatek_otthon_keszites_gyerekkel_gyorsan_unalom_esetere
Ne feledjétek; ha többen lettek volna az emberiség történetében a gyermeklelkűek, akkor nem lett volna annyi borzalmas háború :-(
"jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
(József Attila)
2012. február 1., szerda
... tegnap
a f ű t e t l e n rendelőben - a szokásos módon - órákig várakoztunk.
A rádió szerint az átlagos hőmérséklet Magyarországon -6,1 C fok volt.
Már értem, hogy miért jött az egyik beteg félig-meddig illuminált állapotban.
Ő már tudott valamit.
A hét további napjaiban még több mínusz és fagy várható.
A spórolás jegyében megoldották, hogy minél kevesebb fránya beteg várakozzon.
Az optimistábbja - ők az átmenetileg kitartók - meg hátha feladja.
A pesszimista már eleve el se indul otthonról ;-)
Ez is egy megoldás :-(
A rádió szerint az átlagos hőmérséklet Magyarországon -6,1 C fok volt.
Már értem, hogy miért jött az egyik beteg félig-meddig illuminált állapotban.
Ő már tudott valamit.
A hét további napjaiban még több mínusz és fagy várható.
A spórolás jegyében megoldották, hogy minél kevesebb fránya beteg várakozzon.
Az optimistábbja - ők az átmenetileg kitartók - meg hátha feladja.
A pesszimista már eleve el se indul otthonról ;-)
Ez is egy megoldás :-(
2012. január 29., vasárnap
Hello Goodbye, avagy egy sajátosan vicces este :-)
A fenti című filmet amúgy nem néztem volna meg, ha nem látom, hogy az egyik főszereplő Gérard Depardieu.
Ez a mackós, sajátos fejű :-) olykor morcos, máskor elbűvölő, de mindenképpen remek színész.
Egyik nagy kedvencem tőle a Zöld kártya.
Vicces kategóriában legalábbis.
Ehhez most csatlakozott - egészen más témában, néhány komoly pillanatot, mozzanatot is felvillantva a Hello Goodbye című film.
Az alaptörténet egyáltalán nem mondható banálisnak.
Alain (Gérard Depardieu) TOVÁBBIAKBAN NEVEZZÜK NEMES EGYSZERŰSÉGGEL FÉRJNEK, és Gisele (Fanny Ardant) TOVÁBBIAKBAN TELJESEN MEGLEPŐ MÓDON FELESÉG...megállapodott középkorú házaspár.
Párizsban élnek, gyönyörű otthonuk, kiváló munkájuk van, az életükben minden rendben van egészen addig a napig, míg fiúk meg nem nősül. Hirtelen rájönnek, hogy az életük üressé vált, valami újra lenne szükségük.
Gisele-nek az az ötlete támad, hogy költözzenek Izraelbe, ahol Alain megtalálhatná zsidó gyökereit.
A férj egy ideig ellenáll, ám Gisele kitart elhatározása mellett. Még nem tudják, mire vállalkoztak.
Természetesen egy csomó baj éri őket, hogy mást ne is mondjak, átvágják őket a lakásra befizetett (a film ideje alatt sose megépülő) összeggel,
valamint a tengeri úton később érkezendő konténerüket (melyben összes cuccuk bent van, bútorok, értékek stb. amit 25 év alatt gyűjtöttek) vihar miatt csökkentendő a súlyt, hát bedobják a tengerbe...
Izraelben az életüket egy átmeneti jellegű sivár, kopár, mondhatni, hogy totálisan minimalista berendezésű lakásban kezdik meg.
Még Ferenc József is megnyalná a száját a látványtól ;-)
Egyik kora reggel (nagyon-nagyon korán...) kalapálásra ébrednek, kicsoszognak mérgesen - ajtót nyitnak, hát ott áll a ház komplett szomszédsága, (kedvesen mosolyogva) és éppen felkalapálják a mezúzát az ajtófélfára.
Nyilván a kora reggel, majdnem a hajnal erre a megfelelő időpont.
FÉRJ önmagából kivetkezve kiabálja, hogy "Állandóan cseszegetnek minket?"
Közben bevonul az összes lakó és mindenki hoz valamit, mert megtudták, hogy bajban vannak... jönnek az edények, szűrők, kanalak, lavórok miegymás :-)
(Most erőteljesen szomszédaimra gondolok, vaj'h, ha kiakasztanám a kapumra a listát, hogy mi mindenre is lenne szükségem feltétlenül ... ;-)
Elmennek - természetesen feleség unszolására a Síratófalhoz.
Nej két nyitott tenyerét a falra emeli és próbál elmélyülni.
Férj kérdi: mit csinál.
Feleség: "Érezni szeretném a bizsergést" felszólítja az urát is falra való feltapadásra.
Férj engedelmeskedik és rögtön közli, hogy ő már bizsereg.
Nej: - ilyen hamar??? :-) :-)
A szokás alapján imádságcédulát rejt el a Siratófal réseiben és férjét is felszólítja erre.
Jobb a békesség alapon férjuram felírja egy cetlire:
"Add, hogy a St. Etienne legyőzze a Lyon-t..."
-.-
"
Elégedetten sétálgatnak a napfényben.
Feleség:
- Milyen jót szeretkeztünk az éjszaka.
Férj:
- Hetek óta nem szeretkeztünk ilyen jót.
Feleség:
- 8 hónapja egyáltalán nem szeretkeztünk !!!
Férj: (elgondolkodó bulldog-fejet vágva)
- Ez biztos???"
-.-
Modernül öltözködő rabbi közli, hogy szereti a klasszikusokat.
(Fején fülhallgató van)
Feleség mosolyogva kérdi:
- Handel? Bartók?
Válasz:
- Aerosmith, Rolling Stones...
Feleség ragaszkodik hozzá, hogy a férj Izraelben legyen körülmetélve, mivel ez anno elmaradt.
(Depardieu még Párizsban elutazás előtt egy családi összeröffenésnél közli, hogy az ő szülei ezt barbár szokásnak tartották... erre a feleség rokonai mondják, hogy akkor ő nem is zsidó, különben is a neve alapján se az...)
Érzéstelenítés nélkül óhajtja végezni a Mohél a beavatkozást.
Férj nem lelkes, döbbenten kérdi, hogy miért nem fog kapni érzéstelenítést?
Mohél vigyorogva, nagyon lelkesen közli:
- Ezt az érzést kár lenne kihagynia !!!
- 35 év után az első felnőtt férfi!!!
Hát, lehet, hogy így leírva nem jön át a film humora, pedig nagyon jó.
Ha vetítik bármikor, nézzétek meg :-)
Ez a mackós, sajátos fejű :-) olykor morcos, máskor elbűvölő, de mindenképpen remek színész.
Egyik nagy kedvencem tőle a Zöld kártya.
Vicces kategóriában legalábbis.
Ehhez most csatlakozott - egészen más témában, néhány komoly pillanatot, mozzanatot is felvillantva a Hello Goodbye című film.
Az alaptörténet egyáltalán nem mondható banálisnak.
Alain (Gérard Depardieu) TOVÁBBIAKBAN NEVEZZÜK NEMES EGYSZERŰSÉGGEL FÉRJNEK, és Gisele (Fanny Ardant) TOVÁBBIAKBAN TELJESEN MEGLEPŐ MÓDON FELESÉG...megállapodott középkorú házaspár.
Párizsban élnek, gyönyörű otthonuk, kiváló munkájuk van, az életükben minden rendben van egészen addig a napig, míg fiúk meg nem nősül. Hirtelen rájönnek, hogy az életük üressé vált, valami újra lenne szükségük.
Gisele-nek az az ötlete támad, hogy költözzenek Izraelbe, ahol Alain megtalálhatná zsidó gyökereit.
A férj egy ideig ellenáll, ám Gisele kitart elhatározása mellett. Még nem tudják, mire vállalkoztak.
Természetesen egy csomó baj éri őket, hogy mást ne is mondjak, átvágják őket a lakásra befizetett (a film ideje alatt sose megépülő) összeggel,
valamint a tengeri úton később érkezendő konténerüket (melyben összes cuccuk bent van, bútorok, értékek stb. amit 25 év alatt gyűjtöttek) vihar miatt csökkentendő a súlyt, hát bedobják a tengerbe...
Izraelben az életüket egy átmeneti jellegű sivár, kopár, mondhatni, hogy totálisan minimalista berendezésű lakásban kezdik meg.
Még Ferenc József is megnyalná a száját a látványtól ;-)
Egyik kora reggel (nagyon-nagyon korán...) kalapálásra ébrednek, kicsoszognak mérgesen - ajtót nyitnak, hát ott áll a ház komplett szomszédsága, (kedvesen mosolyogva) és éppen felkalapálják a mezúzát az ajtófélfára.
Nyilván a kora reggel, majdnem a hajnal erre a megfelelő időpont.
FÉRJ önmagából kivetkezve kiabálja, hogy "Állandóan cseszegetnek minket?"
Közben bevonul az összes lakó és mindenki hoz valamit, mert megtudták, hogy bajban vannak... jönnek az edények, szűrők, kanalak, lavórok miegymás :-)
(Most erőteljesen szomszédaimra gondolok, vaj'h, ha kiakasztanám a kapumra a listát, hogy mi mindenre is lenne szükségem feltétlenül ... ;-)
Elmennek - természetesen feleség unszolására a Síratófalhoz.
Nej két nyitott tenyerét a falra emeli és próbál elmélyülni.
Férj kérdi: mit csinál.
Feleség: "Érezni szeretném a bizsergést" felszólítja az urát is falra való feltapadásra.
Férj engedelmeskedik és rögtön közli, hogy ő már bizsereg.
Nej: - ilyen hamar??? :-) :-)
A szokás alapján imádságcédulát rejt el a Siratófal réseiben és férjét is felszólítja erre.
Jobb a békesség alapon férjuram felírja egy cetlire:
"Add, hogy a St. Etienne legyőzze a Lyon-t..."
-.-
"
Elégedetten sétálgatnak a napfényben.
Feleség:
- Milyen jót szeretkeztünk az éjszaka.
Férj:
- Hetek óta nem szeretkeztünk ilyen jót.
Feleség:
- 8 hónapja egyáltalán nem szeretkeztünk !!!
Férj: (elgondolkodó bulldog-fejet vágva)
- Ez biztos???"
-.-
Modernül öltözködő rabbi közli, hogy szereti a klasszikusokat.
(Fején fülhallgató van)
Feleség mosolyogva kérdi:
- Handel? Bartók?
Válasz:
- Aerosmith, Rolling Stones...
Feleség ragaszkodik hozzá, hogy a férj Izraelben legyen körülmetélve, mivel ez anno elmaradt.
(Depardieu még Párizsban elutazás előtt egy családi összeröffenésnél közli, hogy az ő szülei ezt barbár szokásnak tartották... erre a feleség rokonai mondják, hogy akkor ő nem is zsidó, különben is a neve alapján se az...)
Érzéstelenítés nélkül óhajtja végezni a Mohél a beavatkozást.
Férj nem lelkes, döbbenten kérdi, hogy miért nem fog kapni érzéstelenítést?
Mohél vigyorogva, nagyon lelkesen közli:
- Ezt az érzést kár lenne kihagynia !!!
- 35 év után az első felnőtt férfi!!!
Hát, lehet, hogy így leírva nem jön át a film humora, pedig nagyon jó.
Ha vetítik bármikor, nézzétek meg :-)
2012. január 28., szombat
Sikerélmény ... avagy, miért is jó a T...co-ba járni...
Úgy próbálok védekezni a gazdasági válság ellen, hogy (na, nem úgy, hogy zárva tartom a pénztárcámat..., vagy otthon felejtem...)
minél ritkábban megyek vásárolni :-)
Mert, ha megyek, akkor bármennyire is vissza fogom magam, csak ott hagyok x forintot.
Mert, ugye elmegy az ember lánya kenyérért és tejért, aztán ott hagy 3-4-5 ezer forintot.
Persze, nem vesz marhaságokat, pusztán csak szükséges és "nélkülöhetetlennek tűnő" dolgokat, de csak ott marad az a mani...
Szóval már kb. egy éve ritkán megyek.
A sokat emlegetett T...co-ban vannak kedvenc pénztárosnőim. (Nem sokan :-(
Meg "nemszeretemőket" pénztárosnőim is.
Ez utóbbiak az undokok és rosszindulatúak.
Őket szeretem elkerülni.
Aztán van még az "Ismeretlen Pénztáros" kategória, ők azok, akik változnak és sűrűn, általában kisegítők és diákok (egyetemisták).
No, ők, az utóbbi csoport a Rejtélyes Kategória, de időnként felderítem őket.
Ha találok köztük rendeset, akkor azt mindig közölni is szoktam :-)
Valahogy manapság már nem divat dicsérni valakit, még, ha meg érdemli, akkor sem.
Én meg szoktam tenni.
Egyébként az undok kategória - egyéb NEM nemes tulajdonságaik mellett - az, akihez, ha odaérek a szalagon, én előre köszönök és ő cseszik bármit vissza válaszolni... na, mindegy, nyilván nem felvételi feltétel, hogy legyen valakinek gyerekszobája a múltjában, még képletesen se.
Szóval, térjünk vissza a kedvencekhez.
Nincsenek sokan. De, ha ők ott vannak, akkor mindig hozzájuk állok be, még akkor is, ha van mellettük más pénztáros, ahol a kutya se áll sorba, én bizony nem megyek át, maradok a kedvenceknél :-)
Amúgy tudom, hogy ők speciel soha nem fognak becsapni, egyéb jó tulajdonságaik mellett.
Fő kedvencem a Muszmuszka.
Így neveztem el, ki tudja miért.
Muszmuszka kicsi (valamivel a derekam fölöttig ér), törékeny, sovány alkat.
Mindig kicsit borzas a haja, tudjátok az a kategória, aki ha fésülködik, akkor se fog utána látszani rajta :-)
Kedves, mosolygós, végtelenül jóindulatú.
Sugárzik belőle az emberség.
Amikor először találkoztunk x éve már, akkor furcsa volt elsőre nekem, hogy kapásból tegez (nem szeretem a bizalmaskodást), de a tartózkodási rákpáncélomat simán lefegyverezte, mikor megkérdezte mosolygósan, hogy "hogy vagy?" :-)
Azóta elmélyült a kapcsolatunk, tudom, hogy mikor beteg, hogy sok gyereke van.
Meghalt egy családtagja, most van náluk egy új kiscica és másik friss lakótárs egy kiskutya.
Tudnánk hosszabban is beszélgetni, de persze mögöttem áll mindig a sor, tehát vissza fogjuk magunkat. (Igen nehéz...)
Mindig kitárgyaljuk, hogy milyen klassz leárazott termékeket vettem, ha ismeretlen számára valami, akkor megkérdezi mi az, és hogy tényleg jó-e.
A személyes varázsa (ami mondjuk az én családtagomnak teher, mert ő nem bírja az ilyen közvetlenkedést) nemcsak nekem szól.
Valahogy sugárzik és mindenkihez kedves.
Nem tudom, hogy csinálja, honnan merít ennyi erőt.
Mivel áldott jó lélek és ezt az ember hamar felismeri, ezért úgy gondoltam, hogy x év ismeretség után megérdemli, hogy varrjak neki egy "40 perces táskát" én inkább úgy nevezném, hogy tarisznyát.
Kérdeztem tőle (nem tudta, hogy miért érdeklődőm), hogy mi a kedvenc színe.
Csodálkozó tekintettel rám nézett és mondta, hogy nincs olyan.
Ő mindent szeret.
Mosolygott ártatlanul.
Hát, jó, gondoltam egyszerű eset.
Van otthon egy anyagom, ami talán nemcsak fiatalnak, de idősebbnek is megfelelő.
Legközelebb elvittem, persze nincs idő megnézni, hiszen áll a sor.
Ma megint mentem, megköszönte, mondta, hogy mennyire tetszett a családnak.
A lánya birtokba is vette :-)
Mosolyog - én is.
Mi ez, ha nem sikerélmény, ha egy tinédzser lány lenyúlta az anyukájának adott ajándékot?
Mondta, hogy csodálkozott, mert az ő lányának azért nem minden szokott tetszeni.
Muszmuszka kap majd tőlem egy másikat (lehetőleg más színűt, legfeljebb cserélnek).
Tudom, hogy nem célzásból tette, és nem is vár másikat.
De, igazán megérdemli.
Mi ez, ha nem sikerélmény?
Az már persze, egy más kérdés, hogy sikerélményből nem lehet megélni :-(
De, ez már egy másik történet.
Nem is gondoltam, hogy ilyen szívmelengető lehet elmenni a T...co-ba :-)
minél ritkábban megyek vásárolni :-)
Mert, ha megyek, akkor bármennyire is vissza fogom magam, csak ott hagyok x forintot.
Mert, ugye elmegy az ember lánya kenyérért és tejért, aztán ott hagy 3-4-5 ezer forintot.
Persze, nem vesz marhaságokat, pusztán csak szükséges és "nélkülöhetetlennek tűnő" dolgokat, de csak ott marad az a mani...
Szóval már kb. egy éve ritkán megyek.
A sokat emlegetett T...co-ban vannak kedvenc pénztárosnőim. (Nem sokan :-(
Meg "nemszeretemőket" pénztárosnőim is.
Ez utóbbiak az undokok és rosszindulatúak.
Őket szeretem elkerülni.
Aztán van még az "Ismeretlen Pénztáros" kategória, ők azok, akik változnak és sűrűn, általában kisegítők és diákok (egyetemisták).
No, ők, az utóbbi csoport a Rejtélyes Kategória, de időnként felderítem őket.
Ha találok köztük rendeset, akkor azt mindig közölni is szoktam :-)
Valahogy manapság már nem divat dicsérni valakit, még, ha meg érdemli, akkor sem.
Én meg szoktam tenni.
Egyébként az undok kategória - egyéb NEM nemes tulajdonságaik mellett - az, akihez, ha odaérek a szalagon, én előre köszönök és ő cseszik bármit vissza válaszolni... na, mindegy, nyilván nem felvételi feltétel, hogy legyen valakinek gyerekszobája a múltjában, még képletesen se.
Szóval, térjünk vissza a kedvencekhez.
Nincsenek sokan. De, ha ők ott vannak, akkor mindig hozzájuk állok be, még akkor is, ha van mellettük más pénztáros, ahol a kutya se áll sorba, én bizony nem megyek át, maradok a kedvenceknél :-)
Amúgy tudom, hogy ők speciel soha nem fognak becsapni, egyéb jó tulajdonságaik mellett.
Fő kedvencem a Muszmuszka.
Így neveztem el, ki tudja miért.
Muszmuszka kicsi (valamivel a derekam fölöttig ér), törékeny, sovány alkat.
Mindig kicsit borzas a haja, tudjátok az a kategória, aki ha fésülködik, akkor se fog utána látszani rajta :-)
Kedves, mosolygós, végtelenül jóindulatú.
Sugárzik belőle az emberség.
Amikor először találkoztunk x éve már, akkor furcsa volt elsőre nekem, hogy kapásból tegez (nem szeretem a bizalmaskodást), de a tartózkodási rákpáncélomat simán lefegyverezte, mikor megkérdezte mosolygósan, hogy "hogy vagy?" :-)
Azóta elmélyült a kapcsolatunk, tudom, hogy mikor beteg, hogy sok gyereke van.
Meghalt egy családtagja, most van náluk egy új kiscica és másik friss lakótárs egy kiskutya.
Tudnánk hosszabban is beszélgetni, de persze mögöttem áll mindig a sor, tehát vissza fogjuk magunkat. (Igen nehéz...)
Mindig kitárgyaljuk, hogy milyen klassz leárazott termékeket vettem, ha ismeretlen számára valami, akkor megkérdezi mi az, és hogy tényleg jó-e.
A személyes varázsa (ami mondjuk az én családtagomnak teher, mert ő nem bírja az ilyen közvetlenkedést) nemcsak nekem szól.
Valahogy sugárzik és mindenkihez kedves.
Nem tudom, hogy csinálja, honnan merít ennyi erőt.
Mivel áldott jó lélek és ezt az ember hamar felismeri, ezért úgy gondoltam, hogy x év ismeretség után megérdemli, hogy varrjak neki egy "40 perces táskát" én inkább úgy nevezném, hogy tarisznyát.
Kérdeztem tőle (nem tudta, hogy miért érdeklődőm), hogy mi a kedvenc színe.
Csodálkozó tekintettel rám nézett és mondta, hogy nincs olyan.
Ő mindent szeret.
Mosolygott ártatlanul.
Hát, jó, gondoltam egyszerű eset.
Van otthon egy anyagom, ami talán nemcsak fiatalnak, de idősebbnek is megfelelő.
Legközelebb elvittem, persze nincs idő megnézni, hiszen áll a sor.
Ma megint mentem, megköszönte, mondta, hogy mennyire tetszett a családnak.
A lánya birtokba is vette :-)
Mosolyog - én is.
Mi ez, ha nem sikerélmény, ha egy tinédzser lány lenyúlta az anyukájának adott ajándékot?
Mondta, hogy csodálkozott, mert az ő lányának azért nem minden szokott tetszeni.
Muszmuszka kap majd tőlem egy másikat (lehetőleg más színűt, legfeljebb cserélnek).
Tudom, hogy nem célzásból tette, és nem is vár másikat.
De, igazán megérdemli.
Mi ez, ha nem sikerélmény?
Az már persze, egy más kérdés, hogy sikerélményből nem lehet megélni :-(
De, ez már egy másik történet.
Nem is gondoltam, hogy ilyen szívmelengető lehet elmenni a T...co-ba :-)
2012. január 23., hétfő
... én már nem leszek többé Gödörben... :-(
"Kedves Barátaink!
A Gödör Klub nem működhet tovább az Erzsébet téren 2012. február 1-től. Kilenc év után két hetet kaptunk a levonulásra. Ami az Erzsébet téren működik majd, nélkülünk, az már nem a Gödör Klub lesz.
A 2002-ben pályázat útján megbízott Gödör Klub közpénzek nélkül, önfenntartóan működött és kulturális értékeket támogatott. Egy összművészeti és közéleti agora volt.
Működésünkkel a döntéshozók elégedettek voltak, a koncepciónkat követendőnek tartják. Most mégis úgy döntöttek, mennünk kell. Döntésüket nem indokolták.
Az eljárást tisztességtelennek és jogszerűtlennek tartjuk.
Felszólítjuk a döntéshozókat, hogy írjanak ki pályázatot az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park működtetésére!
Az Erzsébet téri Kulturális Központ működtetésének pályáztatásáért írt petícióhoz a Gödör Klub büféjében nyitvatartási időben, vagy a Gödör Klub weboldalán (http://godorklub.hu/peticio) lehet csatlakozni!
További információ a Gödör Klub oldalán olvasható >>
Gödör Klub - Erzsébet téri Kulturális Központ és Park
1051 Budapest, Erzsébet tér
Tel: +36 (20) 201 3868
Web: www.godorklub.hu; www.vilagveleje.hu
E-mail: info@godorklub.hu"
Forrás: Gödör Klub hírlevele
"A döntéshozók január 17-én reggel telefonon közölték, hogy január 31-ig maradhat a Gödör Klub az Erzsébet téren – miközben a Gödör Klub tájékoztatása nélkül megtartották a Design Terminálban a sajtótájékoztatót az új programszervezővel.
Tájékoztatásunk szerint a Design Terminál a Sziget Iroda vendéglátóipari cégével fog szerződni – amit közbeszerzési eljárás nélkül nem tehetne meg. A Terminál a programszervezéssel Muraközy Pétert, a Sziget Iroda egyik programvezetőjét bízza meg.
A Gödör Klub stábja értetlenül áll a helyzet előtt. A Gödör Klub működésével kapcsolatban kritikák nem hangzottak el, sőt elvárásként fogalmazódott meg, hogy az Erzsébet téren a Gödör Klubhoz hasonló kulturális központ működjön tovább.
Egy működő hely népszerűségét kihasználó, saját koncepciót nélkülöző működtetésre való felkérést a Gödör Klub stábja inkorrektnek és tisztességtelennek tart. A döntéshozatali eljárás etikusságában csalódva költözik és folytatja máshol független és pártpolitika-mentes összművészeti tevékenységét."
Forrás: Gödör Klub honlapja
A Gödör Klub nem működhet tovább az Erzsébet téren 2012. február 1-től. Kilenc év után két hetet kaptunk a levonulásra. Ami az Erzsébet téren működik majd, nélkülünk, az már nem a Gödör Klub lesz.
A 2002-ben pályázat útján megbízott Gödör Klub közpénzek nélkül, önfenntartóan működött és kulturális értékeket támogatott. Egy összművészeti és közéleti agora volt.
Működésünkkel a döntéshozók elégedettek voltak, a koncepciónkat követendőnek tartják. Most mégis úgy döntöttek, mennünk kell. Döntésüket nem indokolták.
Az eljárást tisztességtelennek és jogszerűtlennek tartjuk.
Felszólítjuk a döntéshozókat, hogy írjanak ki pályázatot az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park működtetésére!
Az Erzsébet téri Kulturális Központ működtetésének pályáztatásáért írt petícióhoz a Gödör Klub büféjében nyitvatartási időben, vagy a Gödör Klub weboldalán (http://godorklub.hu/peticio) lehet csatlakozni!
További információ a Gödör Klub oldalán olvasható >>
Gödör Klub - Erzsébet téri Kulturális Központ és Park
1051 Budapest, Erzsébet tér
Tel: +36 (20) 201 3868
Web: www.godorklub.hu; www.vilagveleje.hu
E-mail: info@godorklub.hu"
Forrás: Gödör Klub hírlevele
"A döntéshozók január 17-én reggel telefonon közölték, hogy január 31-ig maradhat a Gödör Klub az Erzsébet téren – miközben a Gödör Klub tájékoztatása nélkül megtartották a Design Terminálban a sajtótájékoztatót az új programszervezővel.
Tájékoztatásunk szerint a Design Terminál a Sziget Iroda vendéglátóipari cégével fog szerződni – amit közbeszerzési eljárás nélkül nem tehetne meg. A Terminál a programszervezéssel Muraközy Pétert, a Sziget Iroda egyik programvezetőjét bízza meg.
A Gödör Klub stábja értetlenül áll a helyzet előtt. A Gödör Klub működésével kapcsolatban kritikák nem hangzottak el, sőt elvárásként fogalmazódott meg, hogy az Erzsébet téren a Gödör Klubhoz hasonló kulturális központ működjön tovább.
Egy működő hely népszerűségét kihasználó, saját koncepciót nélkülöző működtetésre való felkérést a Gödör Klub stábja inkorrektnek és tisztességtelennek tart. A döntéshozatali eljárás etikusságában csalódva költözik és folytatja máshol független és pártpolitika-mentes összművészeti tevékenységét."
Forrás: Gödör Klub honlapja
2012. január 17., kedd
... ez az év is jól kezdődött...
Mikor várakoztam a rendelőben a folyóson és hallottam, hogy bent az ominózus szobában medve hangon dörmög valaki, akkor zseniálisan rájöttem, hogy hímnemű "egyed" lesz az én dokim.
Kicsit hangos volt a dörmögése, már akkor megszólalt bennem a vészcsengő.
Merengve ültem, összeszorított térdekkel (és nem fogamzásgátlás céljából... ;-) hogy bent tudjam tartani azt az egy liter folyadékot, amit viszonylag nagy hirtelen magamba kellett döntenem és tartani bent a végtelenségig (vagy számomra végtelennek tűnő ideig),
miszerint a vizsgálat előtt egy órával már tele hólyaggal kell várakoznom.
Na, persze, ötleteim nekem is mindig voltak.
Egész életemben gondom volt ilyen téren... míg mások 1 x mentek el oda, ahova a király is gyalog jár, no, oda én az alatt az időegység alatt kb. 4-szer, v. 5-ször... mikor hogy...
Nagymama írtóra rendes volt, mert félidőben megjelent, hogy elterelje a gondolataimat a fő problémáról, miszerint tilos most kimennem a mosdóba és elengedni magam :-)
Mivel másfél hónapja kaptam ezt az időpontot, hát nem lenne szerencsés...
Nagyi bármiről beszélhetsz - mondom én - csak ne folyadék legyen és ne idegesíts fel (sicc !)
Megállapítjuk, hogy nem igazán értjük, hogy miért is kellett másfél hónapot várni erre a vizsgálatra, mivel ott ülök már egy órája, és annyira azért nem pörögnek az események.
Bent nincs sokáig senki... és kevesen mentek be.
Végre bejutok, próbálok összeszorított lábakkal közlekedni.
Gyors eligazítás, hogy habtestemen mekkora pucér felületre van szükségük.
Ja, félnek, hogy netán több cuccot is lekapok... meg tudom őket érteni, elvégre ebéd előtt vannak, kell, hogy maradjon némi étvágy is ;-)
Üvölt a doktor bácsi, hogy mi van a kezemben...
Mondom én, hogy papírzsebkendő...
Változatlan stílusban kérdi, hogy mi szándékom van vele...
Ezzel némileg zavarba ejt, tudom, hogy sok dologra lehet használni, de azért mégis.
Közli velem, hogy felesleges és útban van, és egyáltalán hogy képzeltem el ezt az egészet.
Mivel a fogadtatás ilyen üvöltős stílusú volt, hát simán letagadom, hogy jártam már náluk x évvel ezelőtt és nem merem bevallani, hogy nem találom az akkori leletet, aminek persze ők most örülnének, de sebaj.
Még a végén behúznak nekem egyet, hát ki mer itt őszinte lenni???
Lefekszem, no, nem azért, mert férfi mondta... egyébként se az esetem... nem a kora miatt, hanem, mert én a kedves, vagy látszólag kedves pasikat szeretem :-)
Megint úgy érzi, hogy üvöltözni kell, mert közli velem minősíthetetlen hangnemben, hogy fordítsam el a fejem tőle, és ne nézzek rá !!
Anyám... van énnekem ízlésem, szót fogadok...
Diktál a nővérkének, ezt meg azt.
Meg, hogy a vesén ciszta van: "nem érdekes"...
Elgondolkodom, hogy valóban, ha az ő f...-án lenne ciszta én is azt mondanám, hogy "nem érdekes"...
Végül eliramlok a klotyi felé, milyen kevés is kell a boldogsághoz :-)
-.-
Az idei másik (eddigi) nagy élményem a T-Home munkatársai voltak.
Lett lévén azt állították az ügyfélszolgálaton - ahol megjelentem, mivel lejárt az egyéves hűségidőm -, hogy ugyanazt nem hosszabbíthatom meg, mivel már megszűnt a sima kábel tv, már csak digitális van, és ahhoz a szerelőjüknek el kell jönnie a lakásba.
Hoznak készüléket hozzá, miegymás.
Majd jelentkeznek időpont egyeztetés céljából...
No, és tényleg.
Várom őket, ketten jönnek.
Pár percen belül kiderül, hogy kamu az egész, nem szűnt meg a sima kábel tv szolgáltatás...
de, sebaj, az irodában azt mondták, hogy a digitális felszerelés nem kerül semmivel se több pénzbe, mint ami eddig volt.
No, jó... természetesen fikázzák az x évvel ezelőtti szerelő(k) munkáját, hogy valami nem stimmel a kábellel cserélni kell.
(Nagyi utólag mosolyogva megjegyezte, hogy minden szerelő fikázza az előző munkáját).
Fel kell menni az egyikkel a padlásra.
Próbálom őt lelkileg felkészíteni, hogy ott őt milyen látvány fogja fogadni.
Ő edzett, annyi mindent látott már, ne is izgassam magam, biztos nem tudom a dolgot űberelni...
és valóban azt állítja fent, hogy ez egyáltalán nem is vészes.
Édes Istenem, de kár, hogy nincs itt a Nagyi, hogy ezt hallja :-)
Később lent a szobában tovább várakozunk, mert a készülék nem működik.
Kérnek egy létrát, mert a kábel szobai cseréjéhez feljebb kellene mászni.
Hát, hogy ne... naná, hogy van létrám.
A padlásos pasim felmászik és pöcölgeti a cuccot.
Később lemászik... a szemem se rebbent, mikor rászakadt a vállára a függöny a karnissal együtt...
A NEM padlásos szerelő kedvesen megkérdezi, hogy probléma lenne-e, ha lefeküdne...
Mondom neki, ha egyedül gondolta, akkor semmi akadálya neki...
Nyilván, hogy öregszem és TÉNYLEG, mert nem is azért kérdezte, amire csodálkozás nélkül is gondoltam volna, hanem lényegében a kábelt próbálja az ágy mentén a falnál letuszkolni...
Közben a padlásos pasim felmászik a függönyt felszerelni önként és majdhogynem dalolva.
Fejére szerelve lámpával jól lát mindent, sajnos én is.
Kedvesen félig-meddig vihogva megkérdezem, hogy ha már úgyis fent van, akkor nem hozhatnám-e a portörlőt is, mert így a fején lévő világításban már én is látom, hogy lenne mit leszedni onnan.
Van humora, mondja, hogy hozzam.
Persze, az egész rendszer nem működik; telefonálgatnak ide-oda, a telcsit a T-Home-os kollégák nem veszik fel, és a központban is minden le van lassulva.
Még napok múlva is visszajárnak, összesen jöttek vagy háromszor-négyszer.
De többé nem kérdezte senki, hogy lefeküdhetne-e az ágyamra.
Ki érti ezt.
...ez az év is jól kezdődött... ???
Kicsit hangos volt a dörmögése, már akkor megszólalt bennem a vészcsengő.
Merengve ültem, összeszorított térdekkel (és nem fogamzásgátlás céljából... ;-) hogy bent tudjam tartani azt az egy liter folyadékot, amit viszonylag nagy hirtelen magamba kellett döntenem és tartani bent a végtelenségig (vagy számomra végtelennek tűnő ideig),
miszerint a vizsgálat előtt egy órával már tele hólyaggal kell várakoznom.
Na, persze, ötleteim nekem is mindig voltak.
Egész életemben gondom volt ilyen téren... míg mások 1 x mentek el oda, ahova a király is gyalog jár, no, oda én az alatt az időegység alatt kb. 4-szer, v. 5-ször... mikor hogy...
Nagymama írtóra rendes volt, mert félidőben megjelent, hogy elterelje a gondolataimat a fő problémáról, miszerint tilos most kimennem a mosdóba és elengedni magam :-)
Mivel másfél hónapja kaptam ezt az időpontot, hát nem lenne szerencsés...
Nagyi bármiről beszélhetsz - mondom én - csak ne folyadék legyen és ne idegesíts fel (sicc !)
Megállapítjuk, hogy nem igazán értjük, hogy miért is kellett másfél hónapot várni erre a vizsgálatra, mivel ott ülök már egy órája, és annyira azért nem pörögnek az események.
Bent nincs sokáig senki... és kevesen mentek be.
Végre bejutok, próbálok összeszorított lábakkal közlekedni.
Gyors eligazítás, hogy habtestemen mekkora pucér felületre van szükségük.
Ja, félnek, hogy netán több cuccot is lekapok... meg tudom őket érteni, elvégre ebéd előtt vannak, kell, hogy maradjon némi étvágy is ;-)
Üvölt a doktor bácsi, hogy mi van a kezemben...
Mondom én, hogy papírzsebkendő...
Változatlan stílusban kérdi, hogy mi szándékom van vele...
Ezzel némileg zavarba ejt, tudom, hogy sok dologra lehet használni, de azért mégis.
Közli velem, hogy felesleges és útban van, és egyáltalán hogy képzeltem el ezt az egészet.
Mivel a fogadtatás ilyen üvöltős stílusú volt, hát simán letagadom, hogy jártam már náluk x évvel ezelőtt és nem merem bevallani, hogy nem találom az akkori leletet, aminek persze ők most örülnének, de sebaj.
Még a végén behúznak nekem egyet, hát ki mer itt őszinte lenni???
Lefekszem, no, nem azért, mert férfi mondta... egyébként se az esetem... nem a kora miatt, hanem, mert én a kedves, vagy látszólag kedves pasikat szeretem :-)
Megint úgy érzi, hogy üvöltözni kell, mert közli velem minősíthetetlen hangnemben, hogy fordítsam el a fejem tőle, és ne nézzek rá !!
Anyám... van énnekem ízlésem, szót fogadok...
Diktál a nővérkének, ezt meg azt.
Meg, hogy a vesén ciszta van: "nem érdekes"...
Elgondolkodom, hogy valóban, ha az ő f...-án lenne ciszta én is azt mondanám, hogy "nem érdekes"...
Végül eliramlok a klotyi felé, milyen kevés is kell a boldogsághoz :-)
-.-
Az idei másik (eddigi) nagy élményem a T-Home munkatársai voltak.
Lett lévén azt állították az ügyfélszolgálaton - ahol megjelentem, mivel lejárt az egyéves hűségidőm -, hogy ugyanazt nem hosszabbíthatom meg, mivel már megszűnt a sima kábel tv, már csak digitális van, és ahhoz a szerelőjüknek el kell jönnie a lakásba.
Hoznak készüléket hozzá, miegymás.
Majd jelentkeznek időpont egyeztetés céljából...
No, és tényleg.
Várom őket, ketten jönnek.
Pár percen belül kiderül, hogy kamu az egész, nem szűnt meg a sima kábel tv szolgáltatás...
de, sebaj, az irodában azt mondták, hogy a digitális felszerelés nem kerül semmivel se több pénzbe, mint ami eddig volt.
No, jó... természetesen fikázzák az x évvel ezelőtti szerelő(k) munkáját, hogy valami nem stimmel a kábellel cserélni kell.
(Nagyi utólag mosolyogva megjegyezte, hogy minden szerelő fikázza az előző munkáját).
Fel kell menni az egyikkel a padlásra.
Próbálom őt lelkileg felkészíteni, hogy ott őt milyen látvány fogja fogadni.
Ő edzett, annyi mindent látott már, ne is izgassam magam, biztos nem tudom a dolgot űberelni...
és valóban azt állítja fent, hogy ez egyáltalán nem is vészes.
Édes Istenem, de kár, hogy nincs itt a Nagyi, hogy ezt hallja :-)
Később lent a szobában tovább várakozunk, mert a készülék nem működik.
Kérnek egy létrát, mert a kábel szobai cseréjéhez feljebb kellene mászni.
Hát, hogy ne... naná, hogy van létrám.
A padlásos pasim felmászik és pöcölgeti a cuccot.
Később lemászik... a szemem se rebbent, mikor rászakadt a vállára a függöny a karnissal együtt...
A NEM padlásos szerelő kedvesen megkérdezi, hogy probléma lenne-e, ha lefeküdne...
Mondom neki, ha egyedül gondolta, akkor semmi akadálya neki...
Nyilván, hogy öregszem és TÉNYLEG, mert nem is azért kérdezte, amire csodálkozás nélkül is gondoltam volna, hanem lényegében a kábelt próbálja az ágy mentén a falnál letuszkolni...
Közben a padlásos pasim felmászik a függönyt felszerelni önként és majdhogynem dalolva.
Fejére szerelve lámpával jól lát mindent, sajnos én is.
Kedvesen félig-meddig vihogva megkérdezem, hogy ha már úgyis fent van, akkor nem hozhatnám-e a portörlőt is, mert így a fején lévő világításban már én is látom, hogy lenne mit leszedni onnan.
Van humora, mondja, hogy hozzam.
Persze, az egész rendszer nem működik; telefonálgatnak ide-oda, a telcsit a T-Home-os kollégák nem veszik fel, és a központban is minden le van lassulva.
Még napok múlva is visszajárnak, összesen jöttek vagy háromszor-négyszer.
De többé nem kérdezte senki, hogy lefeküdhetne-e az ágyamra.
Ki érti ezt.
...ez az év is jól kezdődött... ???
2012. január 2., hétfő
Kilátások a 2012-es évre...
"az alkoholistának nincsen
- tegnapja,
- holnapja,
- mája."
hangzott el ma reggel egy kereskedelmi csatornán két koktél készítése között :-)
Ha már máj, akkor eszembe jut a gyerekkorom.
Az ifjabb korosztály nem tudhatja, hogy mily sokáig volt olyan időszak, mikor luxus volt banánhoz jutni.
De, most nem a banánt taglalnám (mint volt Délkeres...) hanem a MÁJAT.
Így csupa nagy betűkkel.
Mivel a májat lehet szeretni, vagy nem szeretni.
De, gyermekkorom egy időszakában nem lehetett májhoz jutni.
Évekig nem. (Pacalhoz sem... , de ez utóbbi nem zavart)
Fene se tudja, hogy hova lettek az állatok "májai"... tán a KGST piac gyűrűjében tűntek el lenyomozhatatlanul.
Az édesanyám szerény, "kisember" munkakörben dolgozott, ám, de egy "nagy" ember mellett.
Akinek volt protekciója.
Henteshez is!! Hú, az milyen nagy dolog volt anno...
A hivatalból leadták minden héten a rendelést, az erre a célra "kijelölt" üzletben, ahol össze készítve várt a csomag, hogy érte jöjjenek.
A csomag tartalmazta az X.Y. főpolgármester egyik helyettesének, a titkárnőjének, a gépírónőjének, a sorfőrjének és a hivatalsegédjének a rendelését.
Szóval, azért volt súlya annak a csomagnak.
Nem baj, sofőr vitte a fekete autóval a hivatalsegédet, hogy elhozza a "marhaságokat" :-) :-)
Így jutottunk mi protekciósan a májhoz.
Milyen a magyar ember?
Ha valamihez hozzá jut, ami egyébként nem kapható termék - hát "vérszemet" kap...
A lényeg az, hogy azelőtt szerettem a májat, noha ritka kincs volt az asztalon.
Nem volt az óriás nagy kedvenc, de speckó nem utáltam, finom kategória volt nálam.
Anyukám jött és elkészítette a májat.
Hol resztelt májnak, hol rántott verzióban, de inkább az utóbbit részesítette előnyben.
Aztán ettük.
Aztán ettük.
Aztán ettük.
Gyakorlatilag majdnem minden héten májat ettünk.
No, ha valamit meg lehet utáltatni az emberrel, ahhoz ez a legjobb módszer.
Hogy még a füleden is az jöjjön ki.
Folyékony, vagy rántott formában :-)
Telt múlt az idő.
Az ember szereti az édesanyját, nem akarja megbántani.
Már untam, már utáltam.
Mármint, hogy a májat.
De nyeltem hősiesen, a valóságos érzéseimet eltitkolva.
Aztán egyszer néztük a tévét.
Sötétben. Mert már akkoriban is spórolni kellett az árammal a szegényeknek.
A tányért a drága jó lélek a kezembe nyomta, rajta volt a köret és 2-3 kisebb szelet rántott máj.
Ettünk, bámultunk.
Nyeltem, majdcsak a végére érek valahogy.
Én mindig lassabban ettem, mint az anyukám.
Egyszer csak megszólalt:
- Te, Zsuzsa!
- Mennyit ettél már meg?
- Az utolsónál tartok - válaszoltam.
Kis csönd.
Döbbentem megszólal:
- Te, biztos, hogy májat eszel?
- Persze - válaszoltam, - mi mást?
Akkor buktam le.
Mivel - van, valami népies elnevezése, nem emlékszem most rá -, de, ha rántanak cuccost, és marad prézli, tojás stb még, akkor azt össze szokták keverni és utoljára kisütik.
Sokan imádják.
Én mindig utáltam, (bár mostanában olvastam nemrég a neten, hogy többféle verziója van ennek, lehet különböző módon ízesíteni...)
szóval mindig utáltam, mert nekem olyan volt, mintha fűrészport enne az ember.
De, az anyukám imádta, mindig élvezettel ette.
Szóval, akkor lebuktam.
Mert, hogy a máj mellett tévedésből az én tányéromra került ez az "izé" - az anyukám kedvence.
Miközben néztem a tévét ezt is ettem a máj (mellett és helyett), de akkor már annyira utáltam a májat, hogy észre sem vettem, hogy mást eszek.
Ő meg, beleharapott az utolsó szeletébe, és feltűnt neki, hogy az bizony MÁJ, tehát eltűnt a maradékos fincsije...
Kénytelen voltam bevallani, hogy én már annyira megutáltam a májat, hogy azért nem vettem észre, hogy mit is eszek.
Milyenek az anyukák.
Kiderült, hogy ő meg azért vett olyan sűrűn, mert jót akart... had egyen májat a gyerek...
Évekig utáltam utána a májat.
Amúgy ezen aznap este jót nevettünk és mai napig emlegetjük.
Már jó ideje megeszem a májat, de inkább a csirkemájra szavazok... a négylábúak máját ritkábban akarom magamévá tenni.
Fene se érti, hogy miért.
"Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni."
Móricz Zsigmond: Hét krajcár
Szerencsés új évet kívánok Mindenkinek, aki erre jár :-)
Májjal, vagy anélkül...
- tegnapja,
- holnapja,
- mája."
hangzott el ma reggel egy kereskedelmi csatornán két koktél készítése között :-)
Ha már máj, akkor eszembe jut a gyerekkorom.
Az ifjabb korosztály nem tudhatja, hogy mily sokáig volt olyan időszak, mikor luxus volt banánhoz jutni.
De, most nem a banánt taglalnám (mint volt Délkeres...) hanem a MÁJAT.
Így csupa nagy betűkkel.
Mivel a májat lehet szeretni, vagy nem szeretni.
De, gyermekkorom egy időszakában nem lehetett májhoz jutni.
Évekig nem. (Pacalhoz sem... , de ez utóbbi nem zavart)
Fene se tudja, hogy hova lettek az állatok "májai"... tán a KGST piac gyűrűjében tűntek el lenyomozhatatlanul.
Az édesanyám szerény, "kisember" munkakörben dolgozott, ám, de egy "nagy" ember mellett.
Akinek volt protekciója.
Henteshez is!! Hú, az milyen nagy dolog volt anno...
A hivatalból leadták minden héten a rendelést, az erre a célra "kijelölt" üzletben, ahol össze készítve várt a csomag, hogy érte jöjjenek.
A csomag tartalmazta az X.Y. főpolgármester egyik helyettesének, a titkárnőjének, a gépírónőjének, a sorfőrjének és a hivatalsegédjének a rendelését.
Szóval, azért volt súlya annak a csomagnak.
Nem baj, sofőr vitte a fekete autóval a hivatalsegédet, hogy elhozza a "marhaságokat" :-) :-)
Így jutottunk mi protekciósan a májhoz.
Milyen a magyar ember?
Ha valamihez hozzá jut, ami egyébként nem kapható termék - hát "vérszemet" kap...
A lényeg az, hogy azelőtt szerettem a májat, noha ritka kincs volt az asztalon.
Nem volt az óriás nagy kedvenc, de speckó nem utáltam, finom kategória volt nálam.
Anyukám jött és elkészítette a májat.
Hol resztelt májnak, hol rántott verzióban, de inkább az utóbbit részesítette előnyben.
Aztán ettük.
Aztán ettük.
Aztán ettük.
Gyakorlatilag majdnem minden héten májat ettünk.
No, ha valamit meg lehet utáltatni az emberrel, ahhoz ez a legjobb módszer.
Hogy még a füleden is az jöjjön ki.
Folyékony, vagy rántott formában :-)
Telt múlt az idő.
Az ember szereti az édesanyját, nem akarja megbántani.
Már untam, már utáltam.
Mármint, hogy a májat.
De nyeltem hősiesen, a valóságos érzéseimet eltitkolva.
Aztán egyszer néztük a tévét.
Sötétben. Mert már akkoriban is spórolni kellett az árammal a szegényeknek.
A tányért a drága jó lélek a kezembe nyomta, rajta volt a köret és 2-3 kisebb szelet rántott máj.
Ettünk, bámultunk.
Nyeltem, majdcsak a végére érek valahogy.
Én mindig lassabban ettem, mint az anyukám.
Egyszer csak megszólalt:
- Te, Zsuzsa!
- Mennyit ettél már meg?
- Az utolsónál tartok - válaszoltam.
Kis csönd.
Döbbentem megszólal:
- Te, biztos, hogy májat eszel?
- Persze - válaszoltam, - mi mást?
Akkor buktam le.
Mivel - van, valami népies elnevezése, nem emlékszem most rá -, de, ha rántanak cuccost, és marad prézli, tojás stb még, akkor azt össze szokták keverni és utoljára kisütik.
Sokan imádják.
Én mindig utáltam, (bár mostanában olvastam nemrég a neten, hogy többféle verziója van ennek, lehet különböző módon ízesíteni...)
szóval mindig utáltam, mert nekem olyan volt, mintha fűrészport enne az ember.
De, az anyukám imádta, mindig élvezettel ette.
Szóval, akkor lebuktam.
Mert, hogy a máj mellett tévedésből az én tányéromra került ez az "izé" - az anyukám kedvence.
Miközben néztem a tévét ezt is ettem a máj (mellett és helyett), de akkor már annyira utáltam a májat, hogy észre sem vettem, hogy mást eszek.
Ő meg, beleharapott az utolsó szeletébe, és feltűnt neki, hogy az bizony MÁJ, tehát eltűnt a maradékos fincsije...
Kénytelen voltam bevallani, hogy én már annyira megutáltam a májat, hogy azért nem vettem észre, hogy mit is eszek.
Milyenek az anyukák.
Kiderült, hogy ő meg azért vett olyan sűrűn, mert jót akart... had egyen májat a gyerek...
Évekig utáltam utána a májat.
Amúgy ezen aznap este jót nevettünk és mai napig emlegetjük.
Már jó ideje megeszem a májat, de inkább a csirkemájra szavazok... a négylábúak máját ritkábban akarom magamévá tenni.
Fene se érti, hogy miért.
"Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni."
Móricz Zsigmond: Hét krajcár
Szerencsés új évet kívánok Mindenkinek, aki erre jár :-)
Májjal, vagy anélkül...
2011. december 30., péntek
Kinszki Budapestje - avagy van félórád ?
Valahogy idén problémás volt minden, a nyár, az ősz, és most még a tél is :-(
Nem volt idő semmire, jönni-menni se nagyon...
Így megkésve fedeztem fel, hogy június eleje óta a földalattin az Oktogontól a Mexikói útig (és onnan vissza a szemben lévő állomásokon is) Kinszki Imre fotográfus munkásságának egy-egy szeletével ismerkedhetünk meg, minden megállónál különböző fotókkal.
A tárlók nagy részében a 30-as évek hétköznapjai, eseményei, hangulata.
Az utca képe, (milyen mások már az épületek, van, ami már "eltűnt"), a vásárok forgataga, a Rákóczi út macskaköveinek lerakása (milyen sok munkás dolgozott egyszerre AKKOR MÉG), szép esti felvételek.
Látszik a ruházaton, hogy ki a "polgár", ki a szegény...
Egyedüliként szállok ki minden állomáson, mire jön a következő szerelvény, pont meg is lehet nézni minden kiállított fotót.
Elmélázok... akkoriban még milyen sokan hordtak kalapot nyáron, férfiak, nők egyaránt.
A cipők !!! Mind kényelmes, szép, mai szemmel is hordható darab :-)
(Lesandítok fájós lábaimra :-(
A szoknya hossza... no, nem éppen a "bukjelszoknya", van köztük modern, térdig érő is.
Néhány fotóról nemecsek ernő jut eszembe, így, csupa kis betűvel...
Utólag, hogy utána néztem, látom, hogy tavasszal nagy kiállítása volt a Zsidó Múzeumban.
Immár sajnálom, hogy nem láttam.
Viszont ez itt és most (ki tudja meddig tart a róla való megemlékezés, nem látom nyomát, hogy mikor fogják leszedni a képeket) ingyenesen megtekinthető.
Ha nem vagy lusta egy kis utazásra és felfedezésre.
Kinszki Imrét (1901-1945) legyilkolták Sachsenhausenbe menet; s, mi így megkésve talán többen is rácsodálkozunk nevére, ha ismeretlenül csengett számunkra.
Fájdalmas veszteség, hogy az embertelenség milyen sokszor győzedelmeskedett :-(
A kiállítás anyagából egy 76 oldalas fotókatalógus is megjelent, a Herminamező Polgári Köre 1990 és a Budapesti Városvédő Egyesület közös kiadásában, a Zuglói Önkormányzat támogatásával. Az album a BVE székhelyén (V. ker., Kossuth Lajos u. 14-16.) 2.000,- Ft-os áron kapható.
Van félórád? Na, jó talán 3/4-ed... ?
2011. december 25., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
