2008. augusztus 1., péntek

Díjözön

Megpróbálom összefoglalni, amit gondolok - s érzek.

Egyrészt boldoggá tettetek többen is, másrészt, megrémültem, harmadrészt nem hittem el a dolgot, mivel ezek a díjak kreativitást, meg egy csomó minden mást is feltételeznek rólam, avagy sugallanak.

Ez a blog nem foltos blog alapvetően, ezt a fórumon ki is hangsúlyoztam annak idején.
Hát igen, a kreativitás, az alkotókészség egy eléggé bonyolult, összetettnek mondható fogalom, emberenként változik, hogy mit is értünk alatta.

Mivel varrásban ügyetlenke vagyok, nem is szoktam tagadni ezt.
Ezért hát nem adhattátok ... ;-)
A többi dolog meg szubjektív - szerintem.

Remélem, hogy nem bántok meg vele senkit se, de most nem adnám tovább egyik díjat sem. Egyszerűen azért, mivel el voltam utazva, ráadásul elromlott a számítógép is, tehát legalább két hét csúszásban vagyok az időben - amióta elindult a díjkiosztási ajándékozás.
Nem volt időm mindenkihez bekukkantani, de néhányatoknál már jártam, s sokan kaptatok, egy, vagy akár mindhárom díjból.

Helytelennek tartom, hogy legtöbbetek sima blogbejegyzésként jelezte, hogy díjat kapott, szerintem a logóját oldalra ki kellett volna tenni mindegyikőtöknek, talán így kisebb lett volna az esélye annak, hogy többszöri jelölés történjen.
Bár, ezt most még mindig érdemes lenne megtennetek, hiszen, ha valaki jár nálatok, rögtön láthatja, hogy milyen díjatok van - tehát nem fog ismételten jelölni.

Azért elgondolkoztam rajta, ha véletlenszerűen felém jár egy külföldi vendég, hát nemigen fogja érteni, hogy én miért is kaptam ;-)

Akkor most előírás ide, előírás oda - nem küldöm tovább (talán majd egy későbbi alkalommal), ha valaki nehezményezi, hogy mégis kiraktam, akkor majd szólni fog és leveszem.

A blogolásban, barangolásban az is nagy ajándék számomra, hogy még több nagyszerű, ügyes hölgytársammal ismerkedhettem meg. Ha valaki beír hozzám megjegyzést, és nem ismerem az illetőt, akkor minden esetben ellátogatok az ő blogjára. Lehet, persze, hogy nincs időm írni is rá, de mégis, ismeretlenül is ismerőssé válik - s kinyílik előttem egy másik világ is.
Nem csak a foltosoké, hanem a babásoké, a keresztszemeseké, az egyéb ügyeskedőké... szinte végtelen a lehetőségek és a szépségek tárháza.
Mindíg fáj a szívem olyankor, hogy miért nem vagyok nyugdíjas, vagy miért nincs kicsit nyugodtabb életem, több szabadidővel, hiszen annyi szépséggel ajándékoztatok meg, akár látványban, akár gondolatokban - hogy szinte már büntetésnek érzem, hogy el kell mennem dolgozni itthonról ... ;-)

Felsorolnám, hogy kik jelöltek a három díj bármelyikére is, azúttal is köszönöm szépen nekik (bár, csendben megjegyezném, hogy szemészetre kellene menniük, mert esetemben valószínűleg enyhe fokú vakságban szenvednek, avagy elfogultak valamiért ... ;-)

Remélem, hogy nem hagyok ki senkit se a felsorolásból, ha igen, akkor jövök neki (k) egy fagyival - jelentkezzen :-)

A díjazott társaim, akik megtiszteltek jelölésükkel engem is:

Agibo
http://agibo.blogspot.com/

Beszand
http://beszand.blogspot.com/

Bruercsi
http://szepnapot.blogspot.com/

Ibcsy
http://fazekas-ibcsy.blogspot.com/

Komórka
http://loma6.blogspot.com/

Mammka
http://mammka.blogspot.com/

Mehike
http://mehike68.blogspot.com/

Pjulcsi
http://pjulcsy.blogspot.com/

Szera
http://szera-szera.blogspot.com/

Violini
http://www.zelnice.blogspot.com/

Mottó:
- a szabályok azért vannak, hogy időnként megszegjük őket :-) - kérdezzétek meg gyermekeiteket !
- nagy felelősség, hogy díjat kaptatok!
A minap sétálgattam és a kb. 30-50 évvel ezelőtt szokásban volt "Tiszta udvar, rendes ház" felirattal ellátott - annak idején kitüntetett - házak némelyikénél úgy láttam, hogy már nem aktuális a felirat... tehát - folyamatos gondozást igényel az, amiért díjat adtak...
- bármily hihetetlen, de, aki semmilyen díjat sem kapott, az is ember, sőt... tanul, vagy unokát nevel, esetleg rossz házasságban, vagy borzalmas munkahelyen tipródik, netán más a kifejező készsége, képessége - ne érezze magát kirekesztettnek, majd eljön mindennek az ideje, annak is, hogy többet mutasson meg az ő saját világából.

5 megjegyzés:

  1. Én nem vagyok vak (sajnos egyre erősebb lesz a szemüvegem, de azért jól látok!) Én a dijat nem a foltos munkádra adtam, hanem a blogodra, amit jó olvasni. Van aki sokat varr, van aki keveset, de valamilyen formában el van kötelezve a foltoskodásnak. Ezt igy fogd fel és ne úgy, hogy nem vagy még mesterfoltos! Élvezed amit csinálsz és kész. Ezért Nem tartom jónak az avatar képedet. Nem kell Neked szégyenkezned és elbújnod, ugyanolyan vagy mint más! Ne változz meg! De azért varrjál!

    VálaszTörlés
  2. Szeretnék csatlakozni az előttem szólóhoz. A díjat és sem a foltos munkádra adtam, hanem a blogodra. A te írásaid mindig feldobnak, elgondolkoztatnak. Nem csak a varrástól lesz valaki kreatív. Persze nem akarlak lebeszélni a varrásról:-) De benned meg van a plusz kretívitás is, amit szavakkal ki tudsz fejezni!! Ez most elég zavaros??

    VálaszTörlés
  3. Nem zavaros semmi, valójában értem a dolgot - csak azt akartam jelezni, nehogy valaki más, aki nem ismer eléggé engem, azt gondolja, hogy tévhitben élek, és azt hiszem netán, hogy a foltoskodásért kaptam, holot tudom, hogy nem :-)
    Amúgy a fantáziám foltvarrás terén sokkal jobban működik, mint a kezem ;-)
    Ezt úgy kell érteni, hogy vannak időnként ötleteim az agyamban, de a fránya kezem az idővel párosítva nem tudja őket megvalósítani :-(

    VálaszTörlés
  4. Én most szenvedek átmeneti vakságban... Kérem a fagyit:-)))) A díj odaítélésekor viszont jól láttam:-) Egyszerűen jó hozzád benézni és olvasni az írásaidat! És kész!!!:-))))

    VálaszTörlés
  5. Nem foltoskodásért,hanem kreatívkodásért jár a díj,ezt pedig Ibcsyhez csatlakozva állíthatom:szóban jó vagy!

    VálaszTörlés