Mi az összefüggés a banán, Gebőce és az emberi végtermék között?

- avagy min múlik a szerencse?

Korán válás.
Munkahely, nagy kérdés, baj-e, ha én korábban - vissza.
Élet kisgyerekkel éveken keresztül egy szoba-konyhában (nem a miénk, csak ideiglenesen kaptuk), s tudod, hogy másnak még ennyi sem, örülni kell hát.
Már sokan felnőttek úgy, hogy csak lavórban mosakodtak.
Mosdó kint van (gangos ház, erről majd egyszer külön bejegyzésben... ;-) s közös egy másik családdal. Öten vannak. S ők úgy gondolják, hogy több embernek nem is kellene oda járnia...

Mindez kb. 17 éve történt.

Az akkori munkahelyem egy olyan cég volt, ami egy bizonyos déligyümölcs monopóliumáról volt híres. Ma már nincs ez így, bárhol meg lehet venni.
A cégnek külön kézbesítő részlege volt.
Akkoriban még tán előírások alapján, avagy emberségből (hol van az már?) de foglalkoztattak hátrányos helyzetű, illetve, bizonyos értelemben sérült embereket.
Az egyik kézbesítőnk - nevezzük Gebőcének ;-) - az egyik ilyen munkatársunk volt.

Gebőce jó családból származott (már, amit ez alatt szoktak bizonyos körökben érteni) - de, nem "egy kerékkel" kevesebbje volt, hanem mondhatni, hogy többje.
Születése közben megsérült az agya.

Amit most leírok, az nem gonoszság lesz, tehát senki se értse félre, csak szemléltetni szeretném a dolgot.
G. sűrűn felejtette nyitva a száját (konkrétan tátott szájjal tudott órákon át bámulni, ha olyanja volt), - amennyiben két igazgatót látott a folyosón elmélyült beszélgetésben, simán megállt mellettük ezzel az arckifejezéssel, s, ha kitartottak mellette állva bármeddig, akkor bizony ő is.
Bizony, mint, ha lebetonozták volna.

Gebőce nem ismerte a halk beszédet, ordított, mint a ...
Mindannyian igyekeztünk - ha nem a cégnél voltunk - tehát házon kívül menekülni, mert folyton égetett minket az utcán, járművön, bárhol.
Emlékszem, egyszer megpróbáltam elslisszolni mellette a zsúfolt 2-es villamoson, de ő éber volt.
Ordított torkaszakadtából, hogy ZSUZSIKA !!!!!!!
Világ életemben utáltam, ha Zsuzsikának szólítottak (de, ez most ne zavarjon már Benneteket, mert tudom, hogy sokan kedveskedni akartok ilyenkor, vagy van 84 Zsuzsi ismerősötök és akkor valóban már nehéz leszokni erről az elnevezésről)

szóval ordított - és sajnos a társalgás többi része is így zajlott tovább.

Ha próbáltam csöndben lenni, hümmögni, kicsit arrébb húzódni, akkor megmarkolta az ember karját és bődült mint az oroszlán: FIGYELJ ZSUZSI, FIGYELJ! MIT SZÓLSZ HOZZÁ? - és lökte, képtelennél képtelenebb dolgokat.
Ilyenkor az emberek gyanakvó arckifejezéssel, méla undorral szemléltek - mindkettőnket.

Mitől volt neki több kereke?
A kb. óvodás szinten megrekedt nagydarab - harmincvalahány év körüli mamlasz hatalmas műveltségbeli tudással rendelkezett, lepipált mindenkit az opera világa körüli kérdésekkel kapcsolatban.

Miközben érdekesen trottyos nadrágban járt (két ember is belefért volna), a mosakodással időnként gondjai voltak, legalábbis mi úgy éreztük. Szó szerint.

A kézbesítők szobája ablaktalan volt. Most erről elregélhetnénk... de "rendszerváltás" óta szerintem sok ember dolgozik már ilyen ablaktalan, természetes szellőzéstől mentes helyen.

Ott szoktak étkezni, pihenni, ha nem volt munka, és ott voltak a fakkok, ahova be kellett rakni a leveleket, amiket vinniük kellett a többi részleghez.
A szoba ajtaja mellett pár centiméterre helyezkedett el a férfi WC.

A folyosó hosszú volt, időnként gyér világítással és az a régi típusú szőnyeg volt rajta, ami keskeny, de leírhatatlan méternyi hosszú.

Egyszer nagyon be voltam már havazva, rohantam, hogy készen legyek, valami nagyon sürgős volt.
Leszaladtam egy emelettel lejjebb, hogy bedobom a levelet a fakkba.
Nem néztem a lábam elé - miért is kellene (????)
Benyitottam a kézbesítők szobájába, sötét volt, félhomály - bent senki. Miért is oltanám fel a villanyt, csukott szemmel is tudom, hova kell dobnia a levelet.

Milyen bűz van itt, hiába nincs ablak...
Kifordultam... nyargizok vissza az egy emelettel feljebb lévő helyem felé, még mindig ez a bűz.... befordulok mennék felfelé... valami nagyon gyanús lett.

A cipőm talpán (mit a talpán! a szélén körbe, és mindenhol) hatalmas vastag rárakódott barna, bűzös dolog.
Rémület, nem, az nem lehet, hogy ez az, amire gondolok.
Ez legalább egy elefántnyi mennyiség, és egyáltalán, hogy került oda...

Visszamentem a kézbesítő szobáig, tökéletesen látszottak a nyomok, hogy onnan hordtam ki a cipőmmel...
Mit lehet tenni, ekkora mennyiséggel.
Rút dolog (de ennyi év távlatából.... ;-) hát, az ember elkezdi beletörölni a lábát a szőnyegbe végig csuszatolva, mert ezzel nem tudsz eszközök, meg miegymás nélkül mit kezdeni, be se lehet menni a női mosdóba, ha valaki bejön és meglátja isten se mossa le rólam, hogy ...
Meg annak a szőnyegnek már olyan mindegy, hogy villásreggeli van rajta, vagy egy komplett ebéd...
Különben is, ez a félemeleti mosdó olyan, ha egy bemegy, akkor a másik nem tud megfordulni az előtérben, olyan szűk a hely.

Soha nem értettem előtte, hogy minek kell nagyzolni a delegációknál azokkal hosszú (piros? ;-) szőnyegekkel.
Én már tudom, hogy jó is az.
Hosszan lehet beletörölni a cuccost, mire csak annyi marad az ember cipője talpán, hogy tényleg be lehessen osonni már vele az emeleti (elegáns...) nőibe.
Nehéz megállni, hogy ne hányjon közben az ember.

Azok a régi fajta mosdók! Hmmmm. Jó is az. Amikor bezárod, eleve akkora, mint manapság egy egész lakótelepi konyha - s, ott helyben van bent helyes kis mosdó hideg-meleg vizzel, papírral, kézszárítóval, klasszul lehet takarítani ezt meg azt bent.
Na, jó, hát két kilónyit azért nem...

Vannak az életben helyzetek, amikor leizzadunk.
De a tér és idő távolsága már viccessé "nemesíti" ? a dolgokat.
Viszont akkor és ott kibújnánk szívesen a bőrünkből.

Később elgondolkoztam, hogyan is történhetett.
Gebőce volt az egyetlen férfi (már akinek kerékproblémái voltak és kocsi nélkül) azon az emeleten.
Csak ő lehetett. Bement a férfi WC-be és nem jól tolta le a bő gatyókáját. A cuccos a gatyóba ment és nem a szokásos helyre.
Van, aki nem szereti követni a hagyományos utakat.
A gatyi kerek trotty részén megállt a cucc, G. tett kb. 3 lépést a kézbesítő szobába, lehetséges, hogy szintén sötétben akciózott úgy, mint én.
A cucc kipotyogott. Az, hogy G. nem vette észre, teljesen természetes dolog.
A szag se tűnhetett fel neki, mondhatnám, hogy megszokott volt, noha nem ilyen tömény formában.
Ő nem lépett bele.

De, én, a folyton rohanó, pörgő - viszont igen.

Jött a hír pár óra múlva, hogy röhög a fél ház.
Meg, hogy milyen szemétláda, akik végigsz....-ta az emeletet, és vajon hogy sikerült ezt összehoznia.

Nem homályosítottam fel őket, hogy G útja és az enyim nem csak a zsúfolt 2-es villamoson kereszteződött.

De, nem mertem felnézni, mindig beszédes a tekintetem.

JZS hazament. Otthon várta a hivatalos értesítés, hogy mivel több mint 10 éve volt már beadva lakáskérelme, és több éve elvált, egyedül neveli a gyermekét - ezért a várakozó lista elejére került.
Keresse fel a hivatalt a részletek egyeztetése céljából.

Az egyszerűbb, természeti népeknél a bolondokat mindig tisztelni szokták. (Úgy tudom).
Becsüljétek meg, ha valakinek kevesebb, vagy több van az agyában, mint Nektek.
Soha nem tudhatjátok, hogy mikor, mire lesz még jó.

Ja, és ha kaksiba léptek, csak szolidan káromkodjatok, hátha nagy szerencse ér ;-)