Egy szép nap margójára

Mottó:
a pénz nem boldogít, de jó, ha van...

A legrégebbi barátságom közel három évtizedes már. Sokat éltünk (értünk) már meg együtt. Nyomorúságot, bajt, peches dolgokat, kölcsönösen tanúi voltunk az egymás életében felmerülő leküzdendő (néha leküzdhetetlen) akadályoknak.

Én hiszek benne, hogy az igaz barátot a bajban ismerjük meg. De, annyiban módosítanám, hogy az IGAZI NAGY bajban. A kisebbeknél még nem lépnek le a barátnak tartott egyedek, csak, ha visszavonhatatlanul gáz van.

Ilyenkor, ha marad Neked egy, vagy kettő, akkor már tudod, hogy kik hullottak ki a rostán.
Aki maradt, azt pedig becsüld meg, életed végéig.
Nos, ez a barátnőm kicsit elviselhetőbb anyagi helyzetben van, mint amiben én szoktam lenni. De, nem gazdag egyáltalán.
Viszont, egész életében rengeteget dolgozott.
S, nem tudhatja, hogy a bizonytalanság lebegő kardja mikor csap le rá, éppúgy kell reszketnie a napi megélhetés létező voltáért, mint bármelyikünknek.
-.-

Barátném nagy rajongója Egyiptomnak.

Mondtam neki, hogy meghosszabbították a Szépművészeti Múzeumban az egyiptomi kiállítást - s mellesleg megjegyeztem, hogy elvittek a szimbolista Hodler kiállítására, és hogy beleszerettem a festészetébe...

Szó szót követett, menjek el vele, s csak egy, egyetlen hétvége marad, ami mindkettőnknek jó, mielőtt bezár a két kiállítás.

Nosza, vitatkoztunk még néhány kört, ő mondta, hogy fizeti nekem a belépőjegyet, mert tudja, hogy nekem ez nagy luxus lenne, itt volt az első vita, hiszen szerintem egy nő, ha egyedül elmehet valahova nyugodtan, hát az szerintem pont egy kiállítás, - múzeum.

Engem például egyáltalán nem zavar, ha ilyen helyre egyedül megyek - éppen úgy tudom élvezni, mint társaságban.
De, nem mindenki ilyen, mint én.

Na, az első menetet ő nyerte, amennyiben engednem kell, hogy fizeti, csak menjek el vele.

Jóóóó. Mondom neki, akkor Neked vegyünk olyan jegyet, amivel a két időszaki kiállításra be tudsz menni, nekem meg csak olyat, amivel bemegyek Veled az egyiptomi tárlatra... hát, az nem jó, mivel a Hodlert is velem együtt szeretné.

De, mondom én már láttam, kár ezért ilyen sok pénzt kifizetnie.
Nem engedett, ha neki öröm, hogy én még egyszer megnézhetem, akkor miért is nem hagyom ezt az örömöt meg neki...

Na, némi vita, a második menetet is ő nyerte... :-(

Megbeszéltük, hogy az előcsarnokban találkozunk, mert olyan nehéz összehangolni a dolgot, sajnos a város két különböző, egymástól messze eső pontján lakunk.

Én értem oda előbb. Volt nálam egy szép album, amit neki vettem még a városban - természetesen Egyiptom témájában - születésnapjára, utólagosan.
Várok, várok, ne teljen már tétlenül az idő - célirányosan belőttem magam a biztonsági őrök felé.
PJULCSY KÜLÖN ÖRÖMÉRE :-)

Tájékoztattam őket a tényállásról - miszerint barátnémat várnám, de haladjunk az ügyintézéssel, bemutatnám, hogy milyen könyvet hoztam, nehogy gond legyen, ha a múzeumi shopban is netán árulnák.

Na, ilyen bolonddal valószínűleg még nem találkoztak, aki kisebb fajta lexikon jellegű kiadvánnyal JÖN BE a múzeumba... nagy tanakodás, hárman is összedugták a fejüket...

... hát, jó lenne, ha majd megyek a tárlatra (melyikre lelkem? Több is van ! ;-) , akkor ott mutassam be a biztonsági őrnek... öhm... mondom, mindegyik teremben???
Mindegyik tárlaton???
Nem egyszerűbb, hogy egyszer megmutatom a bejáratnál ???
Na, megoldottam a gordiuszi csomót - láttam, hogy logisztikából eléggé gyengék a drágáim - közöltem, hogy beadom a ruhatárba, így jó lesz-e?

Bár fejvesztés terhe mellett, mert, ha a ruhatáros másnak adja át a motyót, hát az drága tévedés lesz...
Ebben maradtunk.

Barátnőm megjött, ruhatár - irány az egyiptomi kiállítás, utána megnéztük a Hodlert.
Nem gondoltam, hogy neki is ennyire fog tetszeni, mint nekem...
(Madarat tolláról... ?)

Igyuk már egy kávét a múzeum büféjében - mondja ő.
Levegőt kapkodva próbáltam emlékeztetni rá, hogy ilyen helyen mibe is kerül egy kávé... hajthatatlan... a harmadik menetet is ő nyerte...

A Hodler kiállítás a földszinten volt, a büfé meg egy szinttel lejjebb.

Irányozás lefelé - időközben legalább három helyen már be kellett mutatnom a belépőket - nyúlok érte, hogy bemutassam a biztonsági őröknek is, hogy eljussunk a büféig... közli az egyik velem, hogy nem kell bemutatnom "EMLÉKSZEM MAGÁRA..." - közli jelentőségteljes pillantással - sátáni kacajjal ajkamon közöltem vele, hogy nagy öröm nekem manapság, ha ilyet hallok egy fiatalembertől, hogy emlékszik rám.... :-) :-) :-)

kicsit se hangosan nevetve húzunk el a lépcső felé, valahogy éreztem, hogy hátra kellene pillantanom, látom ám, hogy a biztonsági őr karóba húzott merevséggel áll és leírhatatlan döbbenettel az arcán bámul utánunk.... ;-)

(Én dolgoztam anno vagyonvédelmi cégnél, tudom, hogy a biztonsági őröknek időnként továbbképzésen kell részt venniük, hát az "enyém" biztosan régen volt már, ezért nincs formában...)

Csekély 950 .- forintért kaptunk két cappucinót - szerény véleményem szerint nem eléggé forrón.... de, tényleg, mit akarok én ezért a pénzért? ;-(

Nekem se jó semmi, nem is érdemlem meg, hogy valaha legyen pénzem, még a végén folyton hangoztatnám a véleményemet - így megoldom a dolgot, barátnő nélkül a büfét csak olyan szinten kísérem figyelemmel, hogy elcsússzannok mellette és megállapítom, hogy milyen undorítóan krémes (RÉMES !) a sütemény - ráadásul még egészségtelen is - pfuj...

A pech az volt, hogy a büféhez a múzeumi üzleten keresztül vezet az út...

s, ilyen helyen minden nagyon drága (na, jó, már megint.... az impresszionista esernyő majdnem 8 ezerért nem is olyan drága, ahhoz képest, hogy egy jobb fajta mibe kerül a városban), na, de mindig szerettem az ilyen boltokat nézegetni, mert időnként olyan készlete, áruja is van, amit máshol nem nagyon lehet megkapni.

No, igen. Akkor elkövettük azt a hibát, hogy megnéztük a Hodler tárlatról készült múzeumi kiadványt - aminek már nem írom le az árát.

Ő ezt megvenné nekem... Meleg van, olyan levegőtlen minden itt... Nem lehet, le van árazva, de így is borzasztóan drága...

Vita. és vita, és vita.
Vegyem úgy, hogy jövő születésnapi és névnapi ajándék összevontan, így hajlandó vagyok-e elfogadni.

(Eszembe jut erről egy klasszikus vicc: "széplelkű" barátnéim ezt ugorják át...

A kakaska kergeti a tyúkocskát a baromfiudvarban...
- Ne rohanj tyúkocska, várj meg!
Tyúkocska rohan körbe, körbe.
- Állj már meg tyúkocska!
Tyúkocska rohan körbe, körbe.
- Nem akarlak bántani!
Ty. mintha nem is hallaná...
- Nem akarlak bántani, csak meg akarlak b....-ni!
Tyúkocska lihegve:
- Jó, csak várj, míg rohanok még két kört, nehogy azt mondják, hogy kurv@ vagyok...)

A múzeumi shopban már kicsit se hívtuk fel magunkra a figyelmet... áh, dehogy...

Megfenyegettem, az a feltételem, hogy ígérje meg, hogy akkor nem vesz nekem jövőre mást... sumákol, mosolyog, ismerem már, hogy mire megy ki nála ez a dolog...
Csak fenyegetem, hogy görnyedjen hétrét, ha nem tartja meg - különben is milyen vacak dolog ferde háttal járni.... a fél méterre lévő IDŐSEBB BIZTONSÁGI ŐR már vörösödik a röhögéstől.
(Távozásunkkor vidáman utánunk szólt, hogy további jó szórakozást és kellemes ünnepeket kíván.)

Megvette a Hodlert nekem, ő nyerte a negyedik menetet is - s, utána nyúlt a képeslapok felé.
Kiválasztott magának 5 db Hodler képeslapot, szépen, akkurátusan kiválogatta, hogy megveszi. (fogy. ár: darabja 200.-Ft).
Mondtam neki, hogy ezt most nem gondolja komolyan, hogy ezer forintot kiadna 5 db képeslapért, ahelyett, hogy magának is megvenné a tárlatról szóló kiadványt... és lőn.
Most gondolkozom, hogy benyújtanám az igényemet a Múzeum felé egy kis jutalék iránt.

(Egyébként, a "hab a tortán" az volt, hogy hallottunk egy vevőt, aki igen erőszakosan alkudni próbált a shopban, mint, ha piacon lett volna, hogy, ha többet is venne egy áruból, akkor miért is nem adnak neki kedvezményt az eladók.... persze, magyar ember volt, nem külföldi).

Élményekkel teli, szép volt ez a nap, jó volt egy baráti beszélgetés is a büfében. (Kidumcsiztuk a pasikat ;-)

Ime, nagy-nagy örömöm, a birtokomban lévő szép kiadvány:

413 oldal, s olyan képek is vannak benne, amik nem voltak a tárlaton láthatóak.



Amúgy bekukkantottunk még a múlt század elejének tárlatára, ahol volt egy helyes kis macska-szobor, fekete.

Stírölöm a macsekot, tényleg jópofa - barátném megszólal : KANDÚR !

Minden anatómiai ismeretemet latba véve nem fedezek fel semmi beazonosítható dolgot a cicuson, a búrája se tűnik óriásinak...
- honnan veszed? - kérdezem
- ODA VAN ÍRVA...

:-) :-) :-)

"Az egyformaság és a különbözőség egyként jellemzi az embert.
Különbözünk egymástól, de méginkább hasonlítunk is egymásra.
Ami egyesít bennünket, az nagyobb és erősebb, mint ami szétválaszt."

Ferdinand Hodler: Utolsó feljegyzések 1917-1918