Kedvenc versek 1.

Nagy László:
Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?

létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!



Nagy László (1925-1978)

Valamikor - réges régen,
mikor csorgott belőlem a fájdalom -
írtam "verset" (ki nem??? e kis hazában?)

Gondoltam ifjú hévvel egy nagyot,
mikor volt már 70-80 meg néhány (legott?? ;-)
rosszabb, s jobb...
el kellene küldeni (népi) koszorús költőnknek...,
aki akkoriban éppen az Élet és irodalomban
szerkesztett (főszerk?) éppen...

tudván kicsinységemet, s gyenge képességeimet
a matematika terén (is), hát kiszámoltam,
mikor adom postára, kb. mikor kell, hogy kibontsa,
figyelembe véve, hogy sok a posta, meg az önjelölt őrült...
s lett lévén ő nem éppen egy ráérő ember, meg egyáltalán,
hagytam rá jócskán időt...
s, elterveztem magamban, hogy x hét múlva,
kb. x. napon (plusz - minusz 1-2) tán ő már igencsak...

soha nem felejtem el,
hogy hideg napon
jöttem a Metróból a Moszkva téren
korán reggel,
s az újságos standon
hatalmas színes címlapfotó,
elhunyt N.L. költőnk.

... én öltem meg... :-(

most már bevallhatom.

Ja, mielőtt valaki azt hinné, ez nem vers volt...