Franci néni és a fordított világ

Elmentem megetetni a Nagyi macskáját.
Óvatosan fordultam be a ház sarkán, még óvatosabban lestem ki a bokor mögül.
A sunnyogásom célja és egyben tárgya: Franci néni.

Mély, megkönnyebbült sóhaj: nincs a láthatáron.

Bármily meglepő, de Franci nénit kedvelem.
De, egyrészt sokat beszél, másrészt nehezen érti meg általában, hogy
a. dolgoznom kell menni, nem érek rá,
b. jön a busz, ami csak félóránként jár, nagyon nem mindegy, ha lekési az ember.

Franci néni a ház lelke.
Mondhatni egyben; tán motorja is.
Nyolcvan év körül van, nyüzsög, jön-megy, locsolja a zöld növényzetet a ház körül.
Mindent lát és mindent hall (vagy majdnem).

Minden óvatosságom ellenére, hogy csöndben jussak be felmenőm lakásába viráglocsolás és macseketetés céljából - rendszerint hiábavaló reménykedés részemről.

Kukucska használva van, nem elég, hogy látja; én vagyok az, nem egy betörő, azonnal feltárul az ajtó - laza mozdulattal a biztonsági rácsot is landítja a fal felé és kiugrik a lépcsőházba.
Igen, ugrik. Én egész életemben soha nem voltam még ennyire fürge.

Melegen érdeklődik rendszerint, hogy mikor is jön majd haza az anyukám (sokkal jobban tudja egyébként nálam... ;-)
meg, hogy mi van velünk, és a "gyerek"-kel (aki persze, régen nem gyerek már).

Aranyos és kedves - de, már a messze múltban elvesztette az időérzékét és elfelejtette, hogy munkahelyen milyen kötelességek vannak - hogy nem nagyon örülnek, ha én ővele trécselgetek egy óra hosszat...

Szóval most, szerencsésen bejutok a kéglibe, macsit megbúrázom, még időben elkapom a kezem... Frici letrottyan, a kövérségtől félrecsúsznak a lábai - mókáson nézz ki, jól kiröhögöm, hál'istennek nem érti a szituációt.
Miközben locsolok; válogatott sértéseket vágok a fejéhez, melynek lényege, hogy nagyobb sej-haja van, mint nekem ;-)

Időben végzek, húzok el a megálló felé, a fa rejtekéből kilépve döbbentem észlelem, hogy tőlem kb. 3 méterre ott ül a padon a napon Franci néni.

Nem lassítok, egyenletes léptekkel önérzetesen próbálok haladni tovább.
Ül a tűző napon, a feje is a helyén van.
Rám pillant, kedvesen közli: jól nézek ki.
Nincs rajta szemüveg.
Gondolom, hogy felforrhatott már az agyvize, mert szűkszavú.
Visszaszólok, hogy tán nem kéne így, a tűző napon.
Valamit esetleg a fejére.
Mosolyog, kedvesen, nem szól.

Igen, tán az tartja (tovább) életben az embereket idősebb korban, ha nem hagyják el magukat, jönnek-mennek, kertészkednek, sétálnak, hobbit űznek (rokont látogatnak).
(Itt most beugrik nálam, hogy a két világháború közötti filmek időnkénti szereplője a távoli rokon - a rokonsági fok már az idő homályába vész -, aki átmenetileg van csak a házigazdáéknál, csekély 13 vagy 28 éve érkezett, azóta eszik az asztaluknál ;-)

S, megállapítom, valahogy fordított a világ, az lenne a jó (jobb), ha Franci néni a csontos újjával megbökne és közölné velem a nagy bölcsességet, hogy jobban is vigyázhatnék a koleszterin-szintemre,
s, a rendelőben pedig közölnék velem, hogy de jól is nézek ki!



Most itt felbuzdulva a dolgok ilyetén állásán: bekapom életem első koleszterin csökkentő tablettáját - mondhatnám úgy is, a kocka el van vetve.