A minap Mammka (Monika) írta a blogján, hogy mennyire megbántotta valaki autóvezetés közben - milyen minősíthetetlenül viselkedett a másik - a jelenség nem meglepő, mindannyian ismerjük.
Az ilyen bejegyzéseknél érdekesek a hozzászólások is - érezzük, látjuk, nem vagyunk egyedül a végső vélemény összegzésével, tapasztalatainkkal.
Nekem ma délután azt hittem, hogy megszakad a szívem.
Tudom, nagy szavak ezek - tán van, aki nem is igazán érti.
Nálunk a boltban most néhány diák dolgozik kisegítőként.
Z - nevezzük "Z"-nek... kedves, fiatal leányzó.
Szimpatikus, készséges, nem lusta, nem undok, kinézetre "normális" - biztosan értitek hogy gondolom - nem visel magán semmiféle - egyébként tán értelmezhető, ámde furcsa külső jegyeket - mondjuk úgy, a kifejezés igazán pozitív értelmében, hogy - átlagos.
Szívemnek külön is szimpatikus, mivel kreatívkodik és gyermek módjára rácsodálkozom, hogy milyen kedves és szép ékszereket készít (igen, és ilyenkor merül fel bennem, hogy a magyar egy tehetséges nép, hogy tud-e érvényesülni, profitálni a tehetségéből az már egy egészen más kérdés).
Z még a Meskát is ismeri - mondhatnánk úgy, hogy a "mi leányunk".
Z elment a munka végeztével haza.
És csekély két perc múlva visszatért, levágta a hátizsákját, berohant a mosdóba és zokogva, ZOKOGVA !!! mosta az arcát, egyszer, kétszer, ötvenszer, ki tudja hányszor.
Amikor úgy ráz a zokogás, hogy arra más nincs is szó igazán.
S, érezzük, nagy baj van...
Ilyenkor tanácstalan az ember, mit is tegyen? - Mi történhetett? Az a jó, ha vígasztalni próbálsz, vagy azzal teszel jót, ha "békén hagyod?"
Amikor az egész testedet rázza a zokogás... jaj, milyen ismerős a helyzet, a szituáció...
S, fuldokolva a zokogástól megtudjuk a lényeget,
hogy hazafele indul,
hogy megállította valaki, térképpel a kezében,
és elpanaszolta, hogy kirabolták,
s kérdezte, hogy mondja meg Z, hogy merre van az önkormányzat (nem a rendőrség, de ez most mindegy is tulajdonképpen)
s, Z mondta, ő vidéki,
nem tudja merre van,
mire az illető Z-t arcul köpte.
Mit is mondhatnék.
Z. nyilván, hogy lelkileg megsérült, néha az undort, a mocskot nem tudjuk lesikálni magunkról - még órák múlva sem.
S, vannak sérülések, amik életre szólnak, vagy évekre is.
S, érzékeny, sokszor bántott lelkem tudja, érzi, hogy nem hétköznapi a bántás.
Egy fiatal lány nem mert elmenni egyedül utána a Blaha Lujza tér felé.
Látom, érzem, hogy nemhogy nappal, de éjszaka is rettegni fog.
S, tudom, hogy a rossz nem létezik a jó nélkül.
S, talán a jó is a rosszal együtt érvényesül.
És bizom benne, hogy talán mégis, talán többen vagyunk a jó oldalon.
Ha már nem tudok hinni ebben, akkor már semmiben sem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Sokszor megkaptam már, hogy kemény vagyok és néha nem túl nőies, mert amikor arról van szó, hogy az ilyen esetekre azt tartom-e igaznak, hogy "ne ítélj", meg hogy "tartsd oda a másik orcádat is", vagy pedig az a járható út-e ilyenkor, hogy igenis legalább szóval helyre kell tenni az ellenünk ilyen durva módon vétkezőket, hát én szinte mindig a második megoldásra szavazok! Szerintem nagyrészt azért fajult idáig némely "ember" viselkedése ennyire, mert seki nem mert konfrontálódni vele! Szegény lányt nagyon sajnálom, mert ez a lélek nyomorító eset biztos sokáig fogja bántani.
VálaszTörlésIlyenkor olyan tehetetlen-szomorúság fog el...
VálaszTörlésElső readcióm: miért??!!! Sosem értettem meg azokat, akik úgy vezetik le saját dühüket, bánatukat, hogy rúgok egyet a másikba is, annak is legyen rossz...vagy a Mammkánál leírt eset, hogy semmi helyzetfelismerés, csak azonnal minősítés!... Az ilyen esetek következménye, hogy legközelebb ha tényleg bajban lesz valaki, senki nem fog vele szóbaállni! Legalábbis "Z" biztos nem!...a bizalom egymásban egyre csökken, SŐT! már ott tart az ember, hogy minden helyzetben azt mérlegeli, hogy megálljak segítségnyújtásra, vagy inkább nagyívben kerüljem ki!...s ez így nincs rendjén!!! nem jó világ ez így!
VálaszTörlésIgen Körmi "Z" reakciója is az volt - már, amikor már képes volt beszélni -, hogy ő soha többé nem áll meg, ha ismeretlen ember megszólítja, hanem tovább menni.
VálaszTörlésNaa, az összes "merre van X.Y utca" iránt érdeklődő elvesztette az esélyét nála...
Hmmm.... hol is kezdjem.. van hasonlóban tapasztalatom... egyszer levették rólam kislány koromban (7évesen) a kabátot egy árkád alatt, amikor táncpróbáról mentem zeneórára. Kivilágított volt az épület alatti árkád átkelő, még csak hosszúnak sem mondhatnám és sokan közlekedtek arra, egy téli -már sötét- délutánon. Aztán nagyon sokáig igényeltem és a szüleim is, hogy jobb, ha mellettem vannak, és kísérgettek a különórákra -is-. Aztán olyan is volt, hogy pont ugyanígy megállított egy férfi, amikor reggel mentem a gimibe. Nem tudom már, hogy mit kérdezett, de azt igen, hogy miután mondtam, hogy nem tudom a választ, akkor mit tett... fogalmazzunk úgy, hogy belépett a személyes életterembe... Ez egy magyarországi kisváros fényes utcáján történt, nagyon biztonságosnak tartott helyen.
VálaszTörlésAztán én is óvatosabb lettem. Velem összesen ez a két eset történt, elég is volt.
Nem is olyan régen, amikor valakinek segíteni szerettem volna egy hiteles információval, akkor elküldött a fenébe, mondván, hogy ő nem akarja, hogy "félelmet ültessek belé". Még egyszer mondom, az info hiteles forrásból érkezett és az illetőt figyelmeztetni akartam, hogy a bajt elkerülhesse, tehát nem riogatás, vagy egyéb.
(Azért hozzátenném, hogy az életemet nem úgy élem, hogy rettegek... csak óvatosabb vagyok, érzékenyebb receptoraim vannak. Ennyi.)
Kisebb koromban hihetetlen barnára tudtam lesülni nyáron. Egyszer a buszon se szó, se beszéd leköptek. Nem kérdeztek semmit, csak úgy. A mai napig nem értem. Nagyon sajnálom, hogy itt tart a világ.
VálaszTörlésNagyon sokszor kétségbe esek amikor ilyen segítőkész, "átlagosan-normális"-nak nevelem a gyerekeimet: vajon jól teszem-e? Hiszen lassan ők lesznek majd a különcök és ők lesznek azok akiket "bátran" szembe lehet köpni!
VálaszTörlésEl vagyok keseredve, de nem tudom máshogy nevelni őket!
Sajnos ugyanakkor van egy olyan fajta módszer, hogy odamegy Hozzád és nagyon udvariasan kérdez valamit, vagy panaszkodik, hogy kirabolták. Emögött sokszor az van, hogy Téged raboljanak ki. Én már nagyon immunisan megyek el minden mellett, mivel nem tudom ki az aki segitségre szorul és ki az aki engem akar "kisegiteni". Sajnos ilyen világot élünk és ez nagyon rossz!
VálaszTörlésNagyon sajnálom szegényt! Vannak még ilyen gazemberek sajnos. Az lesz ebből, hogy az emberek bizalmatlanok lesznek egymáshoz. Szegények biztos kell egy csomó idő, hogy kiheverje ezt a traumát.
VálaszTörlésNagyon sajnálom a kislányt! Mit fog ezek után csinálni, azt már sejtem. :(
VálaszTörlésJuzsikám, tudom te láncbigyót sosem, de csak most, ez egyszer nálam, légysssszi!
Kedves Juhizs! Ha nem veszed tolakodásnak, meghívlak egy limonádé díjra! Most olvasom, hogy a láncjátékot nem szereted, nem muszáj játszanod! :)
VálaszTörlésA világ ilyen..., undorító, a mocskában fetrengő, durva..., de szerintem egy fecske csinálhat nyarat, csak nem az "egész világon", hanem a saját környezetében és ez NAGYON FONTOS!, remélem ebben mindig hiszek majd...
VálaszTörlésSzeretgessétek egy kicsit... (tudom, hogy megteszed :) )
Körmi azt írod, hogy legjobb kikerülni a gyanús szituációkat. Nos, 16 éves voltam, amikor nyáron fényes nappal egy városból szerettem volna vonattal hazamenni, sajnos a járatot lekéstem. Mivel egy busz is indult egy közeli időpontban, gondoltam, belehúzok, hátha elérem. Ismerem a kikerülős taktikát, akkor szembe is jött velem valaki, de azt még kikerülni sem lehetett - elkapta a karom és kb. 2 órán keresztül el sem engedte. A rémület persze ott volt az arcomon, de megfenyegetett, ha segítségért merek kiáltani, akkor 1. megver és 2. pucéron az árokba dob, utána úgy megyek haza, ahogy tudok. És onnantól egy nyikk nem sok, de annyi sem jött ki a számon. Rengeteg ember volt az utcán, a jelenet enyhén fogalmazva sem volt közönséges, de SENKI sem hívott rendőrt vagy segített más módon. Pedig taxiállomás közelében (is) voltunk, ők akár feltűnés nélkül is megtehették volna. A többi szájtátó emberről már nem is beszélek... Nagyon körülményes volt, és szinte csodába illő, ahogy megszabadultam tőle, de nekem ezek után bármelyik fiatal mondhatja, hogy tudok én magamra vigyázni! Nem tud, senki sem! A lányomnak most, hogy koliba megy, egy paprikasprayt veszünk, mint egyedüli önvédelmi eszközt, ha már a kikerülés sem segítene.
VálaszTörlésJuhizs! Szívemből sajnálom a kislányt!