2010. augusztus 24., kedd

I. Országos Kreatív Blogtalálkozóóóóóó :-) :-)


Tudnivalók lejjebb, igyekeztem Gina blogjából átmásolni :-)

Mondjuk őszinte leszek, nem is tudom, hogy miért vagyok ott a listán, hiszen az én blogom nem kreatív blog (kézmívesség tekintetében tutin nem az).
Azon is elmorfondíroztam, hogy - bár, mivel beteg vagyok éppen, hát nem maradt időm semmire sem, meg nem is arról vagyok hírős, hogy előre készüljek IDŐBEN valamire, bármire is - hát nem viszek valószínűleg csere-berére ajándékot.
Meg, ha mégis vittem VOLNA, akkor ugye valami rám (illetve esetleg technikámra) jellemző dolgot kellett volna vinni a felhívás szerint - most őszintén, mit tehettem volna, esetleg varrhattam volna netán egy textil szájat ;-), vagy textilből elkészített lábat PÁRBAN - ami kompatibilisen bármely asztal szélére szerelhető lógatás (lóbálás) céljából ;-)

Remélem, hogy Gina az én esetemben nem gondolta azt komolyan, hogy az asztal lesz minden blogolónak... elvégre üres lenne, max én hevernék rajta, mint aki "ÖN IS ÍGY JÁR, HA INTELLIGENS MOSÓPORT HASZNÁL" feliratú táblácskával a nyakamban, s henyélnék...
Mikor legutóljára egy asztalon tartózkodtam, hát... az emlékezetes volt, de a részletekre mindent lehet mondani csak azt nem, hogy publikus ... ;-)

Amúgy lehet, hogy nem ez a legfrissebb lista... de tényleg nincs időm... bocsi...

Gyertek el :-)  - lásd a meghívót !


"I. Országos Kreatív Blogtalálkozó

Hokata remek ötlete megvalósulni látszik!

Elkezdtem szervezni az Első Kreatív Blogtalálkozót, aminek az időpontja 2010. augusztus 28. lesz, 8.30 órától, amíg jól érezzük magunkat.

Helyszín Budapest XVIII. kerület Városház u. 1-3

Rózsa Művelődési Ház

Mindenki jöhet, akinek kreatív blogja van, függetlenül a technikától, minél színesebb, annál jobb !

Ami már biztos :

Regisztráció 8.30-10 között. Belépő 500.- Forint.

Sajnos nem engedélyezték a saját büfét, de azért a saját asztalára mindenki tehet egy kis sütit :))

10 órától lesz a csere-bere. Erre hozz valami rád és a technikádra jellemző, saját készítésű tárgyat, amit személyesen fogsz átadni annak, akinek a nevét kihúztad. Arra gondoltam, hogy a csere a színpadon fog zajlani, és az átadások között mindenki tud mondani magáról egy-két mondatot.

Lesznek árusok, elsősorban a blogos lányokra gondoltam, Passzió-Merida, Tűpárna, Műszőrmeház.

Mivel én a patchworkben vagyok elsősorban otthon, ezért várom a javaslatokat, hogy kit hívjunk még meg.

Lesznek asztalok, amire Ti pakolhattok ki, lehet bemutatót tartani, árusítani, mutogatni.

Sajnos, idén még kiállítást nem tudunk tartani, de a jövő évre már azt is tervbe vettem :))

Jelentkezni a foldvary64@citromail.hu-n lehet. Kérlek add meg a "rendes" nevedet, a nicknevedet, a blogod címét, és a rád jellemző technikát.

A blogomon csinálok egy oldalsávot, ahová felteszem az összes jelentkezőt, hogy lássuk, kikkel fogunk találkozni :))

Remélem, ez is olyan jó hangulatú összejövetel lesz, mint a KáVé volt .

Várom a jelentkezéseket, bízom benne, hogy jó sokan leszünk :)) "



Akik már ott lesznek :


Abile kuckója - Abile - patchwork

aha, mama :) - Ahama - kötés, textilbabák

Aledi - babakészítő

A Matula ikrek blogja - a Matula ikrek - varrás, foltvarrás

ANNA ÉKSZER - Perényiné Anna - gyöngy és drótékszer



AnnaMarci - AnnaMarci - dekupázs

Apró-cseprő gondolatok - Dia - keresztszemes

Arszi - Arszi - varrás--------------------árusít

Az én blogom - Pagica - textil

BazsAnna - Ukati - patchwork

Between crosses with Nina - Nina - keresztszemes



Belinda világa - Belinda - kötés, horgolás

Borsheka - Borsheka - textil, papír bíbelő :))

Colette álmai - Colette - patchwork, textil



Csili ékszer jewelry - Csili - virágkitűzők, textilékszerek-----------------------árusít

Csilla - art - Csilla - agyagvirágok

Csilla - Csilla - patchwork, origami



CSJ(csé:jé) - csj - textil és ékszer--------------------árusít

Csoki-folt - Ági és Marcsi - patchwork

Dite - Dit - patchwork



diusbd - Dius - textil, patchwork, baba

Egyszer folt, hol nem folt - Hajnikri - patchwork

Ejjkukk dolgai - Ejjkukk - varrás

Enigma handmade co - Enigma - kötés, gyöngyékszer

Évi műhelye - BYME - textil, ékszer



Fércművek - FércJutka - sajátos tárgyak varrása :))

Frivolina - Frivolina - varrás

Martilein blogja- Martilein - patchwork



Gina foltjai - Gina - patchwork

Gyöngycica - ENV - gyöngyékszer---------------árusít

Handmade-Cuties - norikotchan (Nóri)- süthető gyurma, behúzott gombok

Három piros alma - Fancsila - foltvarrás, horgolás

Hokata stúdió - Hokata - festőművész, textilműves - ötletgazda :))

Huligánlány Cili oldala - Huligánlány - keresztszemes, patchwork



illesreka - illesreka - babavarrás



Kaoka foltos világa - Kaoka - patchwork

Kerekerdő patchwork - Ági, Anna - patchwork

Kinema üvegen át a világ - Kinema - lámpaüveg, fusing

Kitta kincsei - Kitta - gyöngyékszer



Körmi - Körmi - patchwork



Kreatív dolgaim - Hunszil - Kézműves :))

Krisztallit ékszer blog - Krisztallit - ékszer

Lélek.Fényesítő.Művészet.Terápia - Makay Anikó - Belső utazás terapeuta

Lilang krea - Lilang - keresztszem, horgolás

Monaline design munkái - Monaline - varrás, ékszer

Mozaikok - Juhizs - foltvarrás

Nóra asszony portája - Nóra - patchwork

Öltögető - Lidércke - patchwork------------------árusít

Piroseper - varrás, rajzolás

PunkyJazz - Punkyjazz - horgolás, ékszer

Rita's Patchworkkiste - Rita - patchwork



Robertia krónikái - Álomjáró-Bozsomati- patchwork

Sesame blogja - Sesame - ékszer

Shushanna - Shushanna - varrás, rajz

Sviro kreatív kuckója - Sviro - gyöngyékszer

SzarvasMici - sajátos tárgyak varrása :))

Szép napot ! - Bruercsi - patchwork

Textilország - E-dit - varrás



Toritextil - varrás

Útkereső -Ezkriszti - patchwork, selyemfestés

Vera Násfa - drótékszer-----------------árusít

Vikiworks - Viki - patchwork, keresztszemes



Zazálea - patchwork és egyebek

Zelnice - Violini - patchwork



Árusok

Passzió-Merida - anyagok, kellékek, fonalak, kötős-horgolós holmik

Tűpárna webáruház - anyagok, dekor gombok

Műszőrmeház

Varró világ

Szent István körúti textilbolt

Hobby Művész retro anyagokkal



Blog nélküliek :))

Babyka47 -varrás, gyöngyözés ---------------árusít
Bubsza és barátnői


tuskecske - ékszer

Whortleberry - Szabina - gyurma-ékszerek
 
J.Erika
Széligné Gabi és barátnői

3 megjegyzés:

  1. Speciel én örültem volna egy Juhizs-féle cafatosnak, de ha nem hát nem. Tessék szépen meggyógyulni !
    Ne aggódj, nem kap mindenki külön asztalt, ahhoz a Petőfi Csarnokot kellett volna kibérelnem :)) Így roppant kelendő leszel, mert szabad lesz előtted az asztal :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon elmennék, de sajnos nem jön össze! Ne aggódj, Te magadat adod, nekünk az a jó, mást nem is kérünk.

    VálaszTörlés
  3. Vizuális tipus vagyok ;D... képzeletem elindult..."Juhizs az asztalon"...na nekem mára annyi!!! :D

    VálaszTörlés