...gyanútlan felnőttek...

az ember tökre bénán kapcsolgat a tévé csatornák között (mivel mióta átálltunk az egyik szobában  digitálisra; azóta a másik szobában totál felborult a még meglévő analóg csatornák elhelyezkedése stb. stb. az ottani készüléken - a fene se érti ... :(

Szóval, bénán kapcsolatok keresgélve x csatornát, persze érinti az ember közben a gyermekeknek szóló (nevelő, olykor félre nevelő stb. stb.) csatornákat is.

Lett lévén éppen NEM érintett az ennek a kis korosztálynak szóló ügyekben (bár, gyermekded lelkű felnőttként örökre szeretni fogom a JÓ rajzfilmeket), hát az ember arrébb kapcsol.
De, azért nem vagyok vak és süket :) - még (?)

Tudjuk számtalan elemzésből - már, aki hisz benne -, hogy a számmisztika és egyéb tudomány (és áltudomány) szerint egyáltalán nem mindegy, hogy hívnak bennünket. Számít a családnév és a keresztnév is meghatározó.
Akár egész életünk "folyására" is meghatározható lehet.   (Vagy nem, de jó kifogás és indok bizonyos dolgokra...)

Lényeg a lényeg, ebből kiindulva, az egyik csatornán a következőt látom (hallom):

Sündisznócska (aranyos, kedves, igen csak NEM mellékes szempontként TÉNYLEG úgy is nézz ki, mint egy süni, tehát nem, mint egy ufo-szerű gépcsoda...)
bóklászik a réten, vagy hol. Jő éppen két haverja (feltételezem én, hogy kellemes emlékek fűzik őket egymáshoz a helyi cserkésztáborból) - egyik nyúl (kedvesen: nyuszi) a másik már nem is emlékszem, hogy mi volt. (Gáz vagyok, tudom. Ilyen, aki nem figyel naprakészen).

Mivel illemtudóak, hát köszönnek is:
Szia   S I M I   !

Olykor kidől belőlem a röfögés-szerű röhögés, amiről azt hiszik az ismerősök, hogy direkt csinálom, pedig nem is. Ez a bennem rejlő állat megnyilvánulása :)
Tudom, hogy nem illik mások nevén röhögni.
De, valljuk be:  azért jó érzés :) :)

Magas... de; földszint

A Nagyi magasföldszinten lakik.
Erről már írtam egyszer egy régebbi bejegyzésnél; mikor a rendőrök felkapaszkodtak a rácson és bekukkantottak a szobába :(

Ennél csak az volt durvább, mikor egyszer én tartózkodtam ott és a közös képviselőnő is ezt csinálta, hogy "benézzen" a Nagyi otthon van-e... na, jó, néminemű hallózás megelőzte a dolgot, de direkt nem reagáltam rá.
Akkor éppen én felügyeltem a Nagyinál a virágok locsolási rendjét (tehát önmagamat felügyeltem ;), valamint a csudaszép Turpi Úrfi kandúrka ellátását.

Akkor bizony frászt kaptam, hogy lehetne-e ilyen helyen nyugodtan házaséletet élni.
Mondjuk fényes nappal. Reggel, délelőtt stb. stb...  na, hagyjuk.

Szóval a lényeg, hogy Nagyinak és Macsnak jelentősnek mondható rajongótábora van, nem véletlenül.
Mondjuk én nem bírom (nem bírnám), ha akár akarnám, akár nem zaklatnának, hogy

a.) otthon vagyok-é
b.) mit csinálok éppen
c.) na mizu mizujság?

Na, az ilyen (ezen a téren) magának való emberkék, - mint én is kertesházban;  átláthatatlan kerítésfallal veszik körül magukat az "én házam az én váram" alapon.
Na, jó, vízesárok azért nincs... bár, nem rossz az ötlet, ráadásul még romantikusnak is mondható...

Vissza térve a Nagyihoz.

Ha jönnek Turpi rajongói, akkor megy az udvarlás. Szóban és kézzel is. Turpika kint hever hatalmas nagy vörös kandúrtestével az ablakpárkányon. Az udvarlók jönnek és hang- ill. kézhatással közvetlen kapcsolatba lépnek véle. Meg fordítva is. Ő lenyávog, kényeskedik, mutatja a pocakját és lemancsizik.
Így megy ez. Ha pár napig nem látják, akkor bekiabálnak :( :(

Vasárnap van.
Megérkezem.
A megszokott módon megy a tévé a konyhában.
- Beszélhetsz nyugodtan - szól a Nagyi.
- Nem nézem, csak háttérzajnak megy. - pontosítja a helyzetet.

(Én is így vagyok ezzel; nem szeretek csöndben lenni a konyhában, nálam a rádió szokott szólni).

Mielőtt leülök, háttal a tévének, látom, hogy A Hamis Izabella megy éppen Ruttkai Évával.
Botorkál össze-vissza, mint ügyefogyott tanárnő (vagy valami hasonló).

Beszélgetünk.
Melegíti a levest.
Némi csönd áll be.
Csöppet sem nőiesen széles vállaimmal takarom a tévét.

Ruttkai Éva a hátam mögül megszólal, jó hangosan:

- Jó napot kívánok!

... csönd...

- Van itt valaki ? 

... csönd ...

Nagyi némi késleltetett reakcióval felkapja a fejét és az ablak felé bámul....majd kikiabál:

- VAN OTT VALAKI ???

Tudom, hogy nem illik így szó szerint szembe röhögni bárkit is, de van az úgy, hogy nem lehet megállni....

- Hogyne lenne - szólok én fuldokolva...
Igaz, hogy szegény Ruttkai Éva a síron túlról.... ;)