Magas... de; földszint

A Nagyi magasföldszinten lakik.
Erről már írtam egyszer egy régebbi bejegyzésnél; mikor a rendőrök felkapaszkodtak a rácson és bekukkantottak a szobába :(

Ennél csak az volt durvább, mikor egyszer én tartózkodtam ott és a közös képviselőnő is ezt csinálta, hogy "benézzen" a Nagyi otthon van-e... na, jó, néminemű hallózás megelőzte a dolgot, de direkt nem reagáltam rá.
Akkor éppen én felügyeltem a Nagyinál a virágok locsolási rendjét (tehát önmagamat felügyeltem ;), valamint a csudaszép Turpi Úrfi kandúrka ellátását.

Akkor bizony frászt kaptam, hogy lehetne-e ilyen helyen nyugodtan házaséletet élni.
Mondjuk fényes nappal. Reggel, délelőtt stb. stb...  na, hagyjuk.

Szóval a lényeg, hogy Nagyinak és Macsnak jelentősnek mondható rajongótábora van, nem véletlenül.
Mondjuk én nem bírom (nem bírnám), ha akár akarnám, akár nem zaklatnának, hogy

a.) otthon vagyok-é
b.) mit csinálok éppen
c.) na mizu mizujság?

Na, az ilyen (ezen a téren) magának való emberkék, - mint én is kertesházban;  átláthatatlan kerítésfallal veszik körül magukat az "én házam az én váram" alapon.
Na, jó, vízesárok azért nincs... bár, nem rossz az ötlet, ráadásul még romantikusnak is mondható...

Vissza térve a Nagyihoz.

Ha jönnek Turpi rajongói, akkor megy az udvarlás. Szóban és kézzel is. Turpika kint hever hatalmas nagy vörös kandúrtestével az ablakpárkányon. Az udvarlók jönnek és hang- ill. kézhatással közvetlen kapcsolatba lépnek véle. Meg fordítva is. Ő lenyávog, kényeskedik, mutatja a pocakját és lemancsizik.
Így megy ez. Ha pár napig nem látják, akkor bekiabálnak :( :(

Vasárnap van.
Megérkezem.
A megszokott módon megy a tévé a konyhában.
- Beszélhetsz nyugodtan - szól a Nagyi.
- Nem nézem, csak háttérzajnak megy. - pontosítja a helyzetet.

(Én is így vagyok ezzel; nem szeretek csöndben lenni a konyhában, nálam a rádió szokott szólni).

Mielőtt leülök, háttal a tévének, látom, hogy A Hamis Izabella megy éppen Ruttkai Évával.
Botorkál össze-vissza, mint ügyefogyott tanárnő (vagy valami hasonló).

Beszélgetünk.
Melegíti a levest.
Némi csönd áll be.
Csöppet sem nőiesen széles vállaimmal takarom a tévét.

Ruttkai Éva a hátam mögül megszólal, jó hangosan:

- Jó napot kívánok!

... csönd...

- Van itt valaki ? 

... csönd ...

Nagyi némi késleltetett reakcióval felkapja a fejét és az ablak felé bámul....majd kikiabál:

- VAN OTT VALAKI ???

Tudom, hogy nem illik így szó szerint szembe röhögni bárkit is, de van az úgy, hogy nem lehet megállni....

- Hogyne lenne - szólok én fuldokolva...
Igaz, hogy szegény Ruttkai Éva a síron túlról.... ;)