...gyanútlan felnőttek...

az ember tökre bénán kapcsolgat a tévé csatornák között (mivel mióta átálltunk az egyik szobában  digitálisra; azóta a másik szobában totál felborult a még meglévő analóg csatornák elhelyezkedése stb. stb. az ottani készüléken - a fene se érti ... :(

Szóval, bénán kapcsolatok keresgélve x csatornát, persze érinti az ember közben a gyermekeknek szóló (nevelő, olykor félre nevelő stb. stb.) csatornákat is.

Lett lévén éppen NEM érintett az ennek a kis korosztálynak szóló ügyekben (bár, gyermekded lelkű felnőttként örökre szeretni fogom a JÓ rajzfilmeket), hát az ember arrébb kapcsol.
De, azért nem vagyok vak és süket :) - még (?)

Tudjuk számtalan elemzésből - már, aki hisz benne -, hogy a számmisztika és egyéb tudomány (és áltudomány) szerint egyáltalán nem mindegy, hogy hívnak bennünket. Számít a családnév és a keresztnév is meghatározó.
Akár egész életünk "folyására" is meghatározható lehet.   (Vagy nem, de jó kifogás és indok bizonyos dolgokra...)

Lényeg a lényeg, ebből kiindulva, az egyik csatornán a következőt látom (hallom):

Sündisznócska (aranyos, kedves, igen csak NEM mellékes szempontként TÉNYLEG úgy is nézz ki, mint egy süni, tehát nem, mint egy ufo-szerű gépcsoda...)
bóklászik a réten, vagy hol. Jő éppen két haverja (feltételezem én, hogy kellemes emlékek fűzik őket egymáshoz a helyi cserkésztáborból) - egyik nyúl (kedvesen: nyuszi) a másik már nem is emlékszem, hogy mi volt. (Gáz vagyok, tudom. Ilyen, aki nem figyel naprakészen).

Mivel illemtudóak, hát köszönnek is:
Szia   S I M I   !

Olykor kidől belőlem a röfögés-szerű röhögés, amiről azt hiszik az ismerősök, hogy direkt csinálom, pedig nem is. Ez a bennem rejlő állat megnyilvánulása :)
Tudom, hogy nem illik mások nevén röhögni.
De, valljuk be:  azért jó érzés :) :)