Te és Én (esetleg "Ők" is ott voltak)... avagy kis magyar pszichoizé...

Te mondtad, hogy milyen nehéz volt.
Mi történt Veled - csak pár mondatban a lényeg - ami megrázó és mélyen - tényleg.
Néztem Rád és megkérdeztem, miért mondod ki ilyen nyíltan, itt most mindenki hallja, az emberek nem mindig jók....

Mosolygott a szemed, vidáman mondtad, hogy együtt tudsz élni vele, meg egyáltalán... Nem zavar, ha tudják.
Mondtad még:
biztosan nem értem én ezt meg, mások ezt nem szokták.

Mivel engem zavart (volna),  ha mások tudják és voltunk vagy húszan a teremben, leírtam egy papírra két mondatot - talán hármat is.
Elolvastad és tudtad, hogy én teljesen értek mindent.
"Oh! irgalom atyja ne hagyj el..."

Furcsa, hogy pont mellém ültél - szóltam :)
Mosolygott ő is.

Te ! - néztem rá...
 - én nem tudom, hogy miért, de egész életemben vonzottam a "bolondokat".
Megrémültem, jaj, csak ne értse félre...a "bolondok" olykor jobbak, mint a szürkék... nem olyan unalmasak.

Már Benedek István is megírta az Aranyketrecben (nem pontos idézet), hogy azt, hogy ki a bolond, azt mindig a többség dönti el a kisebbségre vonatkozóan ;)  
"Ha mi lennénk többen, és Ti lennétek kevesebben, akkor Ti lennétek a bolondok"... valahogy így...
és persze... ezt egy "bolond" mondja...

Szóval... mondtam neki, hogy egész életemben vonzottam a "bolondokat"... valahogy cuppantak rám... és ő is mellém ült...

" mert a szemetet összefújja - hordja - a szél" - válaszolta...

és Mi Ketten annyira, de annyira nevettünk, ahogyan csak a nyomorultak tudnak.

Utóirat:
Móricz Zsigmond tanakodik, hogy indítson-e plágiumpert ;) másrészt gondolkodik fent, hogy mitől lett ennyire zavaros a lenti világ...