Hü ( űűűűű ) r......re(é)m Szultána....

Dolgozunk.
Itt a könyvtárban egy sajátos világ van.
Egészen más, mint egy általános munkahelyen (gazdasági, kereskedelmi stb), cégnél.

Itt más idők járnak.
Néha szalad, néha cammog, az órák sem járnak pontosan.
(Tényleg nem... a portán és a ruhatárban siet az idő :-)
Egyik sem egy svájci óra.

Úgy, de úgy megfogadtam, hogy soha többé nem fogok a könyvkereskedelemben, könyves cégnél dolgozni.
No, ennyi idős munkavállalóként nem volt nehéz ezt betartani ;-)
De a könyvek valahogy utánam jönnek, vagy beléjük botlok és nem feltétlenül leporolás céljából.

A könyvtárosok furcsák.
Valahogy tényleg azok.
Nem lehet szokásos mércével megítélni őket.
Azért vannak köztük (is) rendes emberek (hi-hi...)
Aztán van a maradék; olykor elvont, némelyik beképzelt,  meg ilyen, meg olyan.
Röviden furcsák.
Khm... a férfiak... hát, nem is tudom, hogy fogalmazzak.
Jó, hogy nem vagyok fiatal nőci, tutin aggszűz maradnék, ha ez lenne az első munkahelyem és nem járnék el sehova csak a könyvtár és a lakás közötti útvonalon ;-)

A férfi könyvtáros egy külön kategória.
Még tanulmányoznom kell.
(Ezt ne értse senki se félre, nem ÚGY kell tanulmányozni őket).

Szóval, dolgozunk.
Én és a helyettesítő könyvtáros. Röviden HK.
De, ő biztosan így írná le:

Dolgozunk.
ÉN, "A" KÖNYVTÁROS - és mellettem itt ez a kis segédizé....

A HK sokszor nem köszön, pedig az anyja lehetnék, sőt...
Aztán nem tudom eldönteni, hogy bunkóságból nem köszön, vagy netán süket félig, mint én (persze, attól még köszönhetne is akár) ,vagy VAK és nem lát meg.
Még ez részemről eldöntendő kérdés.

Tehát:
dolgozunk.
Ő nyomkodja a billentyűket - én meg ragasztok, bélyegzek (tudjátok: egy a párna, egy lehellet :-),
sorszámot nyomok a könyvekre.

Sok ész nem kell hozzá, de odafigyelés igen.
A ragasztás akkor kell a könyv gerincére, ha valamelyik olvasóterembe kerül.
Mert akkor mindig más színű szigetelőszalagot kap jelzésként.
Mármint, hogy olvasótermenként más színt.

Sajnos, a nyomdák  nem gondolnak arra, hogy a KÖNYVTÁRAKNAK vannak bizonyos perverz igényeik, legalábbis a mienkének igen. Mert, hogy kell(ene), hogy a könyv gerincén legyen annyi hely, hogy a jelzést fel tudjam ragasztani.
Mert ugye, nem túlzottan logikus letakarni a címet és a szerzőt...

De néha gond van, mert alig marad hely.
Ilyenkor van a nagy tanakodás, hogy a szerző nevének melyik részét büntessük a láthatatlansággal :-)

Dolgozunk.
Hürrem Szultána könyve a kezemben.
A gerincén valahol középtájon egy kicsi ovális kép Hürremről a filmsorozatból.
Balra a szerző neve, jobbra a könyv címe.
Hürrem ural mindent. Vagyis, elfoglal minden helyet, nehogy már más is elférjen mellette.
... jellemző....

Felragasztom a fehér szikszalagot... és rám tör a röhögés...
Helyettesítő könyvtáros meglepetten felnéz (ezek szerint érzékeli, hogy én is a világon vagyok)... de, nem szól semmit, nehogy má' elbízzam magam.

Nézem a tevékenységem végeredményét - elégedett vagyok.

Csak úgy... mellesleg megkérdezem HK-tól, hogy van-e otthon tévéje.
(Mert már rájöttem, hogy "a" könyvtáros sokszor csak olvas, de nem mindig néz tévét stb. stb.)
- közli velem, hogy neki nincs.

Persze, nem vagyok meglepődve.
Érzem, hogy ciki vagyok és gáz, hogy nekem van és még használom is.
Ráadásul nem halakat úsztatok benne.

- Akkor nem szoktad nézni a Szulejmánt - jelentem ki baromira bölcsen.

Nem, de tudok róla - mondja ő.

Azért valami furdalhatja mégis, mert kisvártatva érdeklődik, hogy miért kérdeztem.

Áh... mondom én - akkor Neked nem poén, ami nekem az.
Miért, miről van szó ? - kérdezi.

Erre felmutattam a könyv gerincét, - és elmosolyodott - mármint, hogy HK...
Ez a hölgy valami rossz nőszemély ?
- hát... mondom.... tesz ilyen-olyan dolgokat.
Akkor biztosan megérdemelte - zárja le elmés (és ritka) társalgásunkat.

Én még mindig gyönyörködöm.
A könyv gerincén csak egyetlen hely maradt, ami leragasztható a fehér csíkkal...
Hürrem Szultána szája :-) :-)