valamint Katafoltté...
2008. szeptember 21., vasárnap
... mert, kell a gyermek, mint égen a csillag...
Hév, végállomás.
Kászálódunk lefele.
Én, és a hölgyek.
Az idős hölgyek.
Véleményeznek.
- "Milyen magas ez a lépcső!"
- "Nem is értem, hogy lehet itt gyerekkocsit emelgetni?"
Szuszognak, próbálnak levegőt venni.
- "Ezek a városok nem valami barátságosak".
- "Nem gyerekbarátságosak"
... és milyen igazuk van :-(
Kászálódunk lefele.
Én, és a hölgyek.
Az idős hölgyek.
Véleményeznek.
- "Milyen magas ez a lépcső!"
- "Nem is értem, hogy lehet itt gyerekkocsit emelgetni?"
Szuszognak, próbálnak levegőt venni.
- "Ezek a városok nem valami barátságosak".
- "Nem gyerekbarátságosak"
... és milyen igazuk van :-(
2008. szeptember 20., szombat
Medvetalp és élményturmix
volt a mai nap mérlege... :-)
Leronhantam (:-) Móni barátnémmal a Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát... ahol már négyen várakoztak, s közölve lett, hogy csoportos vezetés 10 fő megléte esetén esedékes...
mit nekem probléma, öt perc hiábavaló várakozás után kiléptem a Kapisztrán térre, és "bezavartam" további négy embert...
na, jó, homályos, tiprodó tekintetük láttán egyértelmű volt, hogy szintén a Kulturális Örökség Napjainak rendezvény helyszínei között bóklásznak, csak, hát, persze, hogy a programokról tájékoztató füzetben szerepelt az önkormányzat megjelölése, de ajtajára, amit egy nyugdíjas nénikének komoly probléma lehet a kinyitása, lévén korabeli faajtó - szóval tájékoztató plakát, persze... nem jutott, elvégre mégiscsak Magyarországon lennénk, vagy mi a szösz...
Szóval meglévén a "Tíz kicsi indián" - hát lőn tárlatvezetés.
S a látvány, önmagáért beszél, íme az aula:
A szobrok allegórikus jelentésűek - eredetileg egy lebontott régi városháza homlokzatdíszei voltak - anno még heten - négyet lehetett megmenteni az enyészettől, sokáig pincében sínylődtek míg idekerültek restaurálás után.
Egészséges dolog lépcsőzni - mint tudjuk, jót tesz a szívnek, s talán néha a léleknek is:
Az I. kerületi Önkormányzati Hivatal eredetileg 1834-ben lakóháznak épült klasszicista épület, amely több mint 100 éven át nyomdaként üzemelt. Természetesen nem így nézett ki... a szépen felújított épület sok korabeli, illetve másutt nem látható műtárgyat rejt...sajnos egy csomó belső fotó nem sikerült. :-(
A helyi önkormányzat üléstermében Benczúr festmények láthatóak:
A lépcsőház az emeleti tárgyaló felé:
Újkeletű "szakipari" munka Ráday Mihály és többünk "foltos-szívnek kedves" örömére:
A tárgyalóban:
Az épület a II. világháborúban kaszárnyaként "üzemelt", s lovakat is tartottak benne... :-(
Elindultunk a Szentháromság tér felé.
Barátosném nem járt még a Budavári Nagyboldogasszony azaz a Mátyás templomban.
Én sokszor jártam már ott, de mivel néhány évvel ezelőtt bevezették, hogy csak pénzért lehet bemenni - kivéve, ha szertartás van - , hát azóta nem voltam.
Ma viszont mindenki bemehetett.
Nem részletezném most itt, hogy mi is a vélemény erről a belépő dologról, bár tudom, a gazdasági okait, indoklásait, nem értek vele egyet, de ez egy egészen külön blogbejegyzés témája lehet(ne?).
Bekukkantottunk a Magyar Kultúra Alapítvány otthonába, ahol Józsa Judit csodálatos kerámiakiállítását tekintettük meg - róla bővebben külön, ha sikerül scannelni majd.
Megittunk egy finom tejes, tejszínhabos, mézes, fahéjas holland teát a Litea Könyvesbolt és teázóban a Fortuna étterem udvarában... itt titkon sikerült lencsevégre kapnom egy fotóalbum elejét... ;-)
Kedves, kellemes hely, van néhány olvasó hely (boksz ?) ahol nyugodtan elolvasgathattok, senki nem fog Benneteket kinézni onnan. A bolt közepén csodálatos kék színű cserépkályha van, amit körbe lehet ülni hideg, téli napokon, ha arra jártok...
Közelítettünk végcélunk a Nemzeti Galéria felé:
Sajnos, ott nem mertem (nem is lehetett volna?) fotózni.
Viszont minden emeletet, becsülettel végigélvezkedtem... :-)
Munkácsy - Paál - Szinyei-Merse - Csontváry ... sorolhanám még, mi szívemnek kedves.
Kedvencem, a Lilaruhás hölgy előtt megint elmerengtem, hogy megfelelő korban születtem-e... ;-)
Búcsúztam hát, ettől az élményekkel telik szép naptól:
A nádori kriptában még soha nem jártam, ma nem lehetett bemenni, de holnap, vasárnap 11 és 15 órakor - csak csoportosan - tárlatvezetéssel látogatható.
Vajon elbírok-e menni, mert mondanom se kell, hogy a medvetalp, mint olyan bokától lefelé jelen pillanatban rajtam megtekinthető...
(és nagyon, de nagyon fáááááájjjjj).
... és most én L...
Leronhantam (:-) Móni barátnémmal a Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát... ahol már négyen várakoztak, s közölve lett, hogy csoportos vezetés 10 fő megléte esetén esedékes...
mit nekem probléma, öt perc hiábavaló várakozás után kiléptem a Kapisztrán térre, és "bezavartam" további négy embert...
na, jó, homályos, tiprodó tekintetük láttán egyértelmű volt, hogy szintén a Kulturális Örökség Napjainak rendezvény helyszínei között bóklásznak, csak, hát, persze, hogy a programokról tájékoztató füzetben szerepelt az önkormányzat megjelölése, de ajtajára, amit egy nyugdíjas nénikének komoly probléma lehet a kinyitása, lévén korabeli faajtó - szóval tájékoztató plakát, persze... nem jutott, elvégre mégiscsak Magyarországon lennénk, vagy mi a szösz...
Szóval meglévén a "Tíz kicsi indián" - hát lőn tárlatvezetés.
S a látvány, önmagáért beszél, íme az aula:
A szobrok allegórikus jelentésűek - eredetileg egy lebontott régi városháza homlokzatdíszei voltak - anno még heten - négyet lehetett megmenteni az enyészettől, sokáig pincében sínylődtek míg idekerültek restaurálás után.
Egészséges dolog lépcsőzni - mint tudjuk, jót tesz a szívnek, s talán néha a léleknek is:
Az I. kerületi Önkormányzati Hivatal eredetileg 1834-ben lakóháznak épült klasszicista épület, amely több mint 100 éven át nyomdaként üzemelt. Természetesen nem így nézett ki... a szépen felújított épület sok korabeli, illetve másutt nem látható műtárgyat rejt...sajnos egy csomó belső fotó nem sikerült. :-(
A helyi önkormányzat üléstermében Benczúr festmények láthatóak:
A lépcsőház az emeleti tárgyaló felé:
Újkeletű "szakipari" munka Ráday Mihály és többünk "foltos-szívnek kedves" örömére:
A tárgyalóban:
Az épület a II. világháborúban kaszárnyaként "üzemelt", s lovakat is tartottak benne... :-(
Elindultunk a Szentháromság tér felé.
Barátosném nem járt még a Budavári Nagyboldogasszony azaz a Mátyás templomban.
Én sokszor jártam már ott, de mivel néhány évvel ezelőtt bevezették, hogy csak pénzért lehet bemenni - kivéve, ha szertartás van - , hát azóta nem voltam.
Ma viszont mindenki bemehetett.
Nem részletezném most itt, hogy mi is a vélemény erről a belépő dologról, bár tudom, a gazdasági okait, indoklásait, nem értek vele egyet, de ez egy egészen külön blogbejegyzés témája lehet(ne?).
Bekukkantottunk a Magyar Kultúra Alapítvány otthonába, ahol Józsa Judit csodálatos kerámiakiállítását tekintettük meg - róla bővebben külön, ha sikerül scannelni majd.
Megittunk egy finom tejes, tejszínhabos, mézes, fahéjas holland teát a Litea Könyvesbolt és teázóban a Fortuna étterem udvarában... itt titkon sikerült lencsevégre kapnom egy fotóalbum elejét... ;-)
Kedves, kellemes hely, van néhány olvasó hely (boksz ?) ahol nyugodtan elolvasgathattok, senki nem fog Benneteket kinézni onnan. A bolt közepén csodálatos kék színű cserépkályha van, amit körbe lehet ülni hideg, téli napokon, ha arra jártok...
Közelítettünk végcélunk a Nemzeti Galéria felé:
Sajnos, ott nem mertem (nem is lehetett volna?) fotózni.
Viszont minden emeletet, becsülettel végigélvezkedtem... :-)
Munkácsy - Paál - Szinyei-Merse - Csontváry ... sorolhanám még, mi szívemnek kedves.
Kedvencem, a Lilaruhás hölgy előtt megint elmerengtem, hogy megfelelő korban születtem-e... ;-)
Búcsúztam hát, ettől az élményekkel telik szép naptól:
A nádori kriptában még soha nem jártam, ma nem lehetett bemenni, de holnap, vasárnap 11 és 15 órakor - csak csoportosan - tárlatvezetéssel látogatható.
Vajon elbírok-e menni, mert mondanom se kell, hogy a medvetalp, mint olyan bokától lefelé jelen pillanatban rajtam megtekinthető...
(és nagyon, de nagyon fáááááájjjjj).
... és most én L...
2008. szeptember 19., péntek
a Kulturális Örökség Napjai 2008.
című rendezvény helyszínei megnyitják kapuikat holnap 20-án szombaton, és 21-én vasárnap.
Bemehetünk sok olyan közintézménybe, gyönyörű épületbe, ahova az év többi napján csak a gondolatunk juthat el.
Részletek:
http://www.oroksegnapok.hu/index.php?oldal=kereses&hol=budapest&pageno=1
- a rendezvények és helyszínekre klikkelve a vidéki programokat is láthatjátok.
Némelyik múzeumba ingyenesen is be lehet menni, tájékozódjatok és használjátok ki ezt a ritka lehetőséget.
Koncertek, bemutatók, filmvetítések, tárlatvezetések - biztosan mindenki talál ízlésének és szívének kedves programot.
Használjátok ki, hiszen a következőre kerek egy évet kell majd várni... :-(
Bemehetünk sok olyan közintézménybe, gyönyörű épületbe, ahova az év többi napján csak a gondolatunk juthat el.
Részletek:
http://www.oroksegnapok.hu/index.php?oldal=kereses&hol=budapest&pageno=1
- a rendezvények és helyszínekre klikkelve a vidéki programokat is láthatjátok.
Némelyik múzeumba ingyenesen is be lehet menni, tájékozódjatok és használjátok ki ezt a ritka lehetőséget.
Koncertek, bemutatók, filmvetítések, tárlatvezetések - biztosan mindenki talál ízlésének és szívének kedves programot.
Használjátok ki, hiszen a következőre kerek egy évet kell majd várni... :-(
"B" reklamált, hogy miért is nem írok már
a blogba, ezt neki küldöm szeretettel:
csak csöndben megjegyezném, hogy nőtől kaptam e-mailben, viszont férfiaknak továbbítottam, amúgy nem véresen vérmesen, de bizonyos (nem elvakult) szinten feminista lennék... :-)
csak csöndben megjegyezném, hogy nőtől kaptam e-mailben, viszont férfiaknak továbbítottam, amúgy nem véresen vérmesen, de bizonyos (nem elvakult) szinten feminista lennék... :-)
2008. szeptember 16., kedd
2008. szeptember 15., hétfő
A 22-es csapdája,
amikor nagy lelkesen fotózok Nektek, de nem tudom felrakni a képeket a számítógépre, mivel nincs meg a zsinór, ami ehhez szükséges lenne,
családtag nem volt itthon, elmerengtem rajta, hogy az nem létezik, (?) hogy elvitte volna "házon kívülre"...
tegnap megjött, rákérdeztem, közölte velem szűkszavúan, hogy már itt van a zsinór (és tényleg - látom csatlakoztatta a géphez).
Ma reggel nagy lelkesen rohanok, hogy felrakom a képeket...
van zsinór,
ám, de nincs fényképezőgép
;-( ;-( ;-(
ráadásul még az eső is esik,
arról pedig már ne is beszéljünk, hogy hétfő is van.
Érzem, halmozottan hátrányos helyzetű vagyok.
családtag nem volt itthon, elmerengtem rajta, hogy az nem létezik, (?) hogy elvitte volna "házon kívülre"...
tegnap megjött, rákérdeztem, közölte velem szűkszavúan, hogy már itt van a zsinór (és tényleg - látom csatlakoztatta a géphez).
Ma reggel nagy lelkesen rohanok, hogy felrakom a képeket...
van zsinór,
ám, de nincs fényképezőgép
;-( ;-( ;-(
ráadásul még az eső is esik,
arról pedig már ne is beszéljünk, hogy hétfő is van.
Érzem, halmozottan hátrányos helyzetű vagyok.
2008. szeptember 12., péntek
A barbárokra várva (2)
"Tisztelt Lakók!
A közös képviselő új kapukulcsokat másoltatott.
Lakásonként 2 db-ot.
A saját kulcsát mindenki a postaládájában találja."
:-) :-) :-)
A közös képviselő új kapukulcsokat másoltatott.
Lakásonként 2 db-ot.
A saját kulcsát mindenki a postaládájában találja."
:-) :-) :-)
2008. szeptember 10., szerda
A barbárokra várva (1)
Anyukámék házában évek óta gond van a kapukulcsokkal. Hol nyitják az ajtót, hol nem. Van, mikor a főbejáraton nem, de a hátsó kapun igen. (Ugyanaz a zár, és a kulcs is).
Persze, van kaputelefon, minden lakásnak külön kódja, azzal be lehet jutni a házba.
Minap meséli mérgesen, hogy már megint nem működnek a kulcsok a házban, mindenki morog, visszatérő megint a gond, ő már a hátsó kapun se tudott bejönni, csak a kóddal.
Mondom neki, hogy miért is nem csináltatja meg a társasház kezelője - válasz, valószínűleg azért, mert a 16 lakó közül kb. kettő tartozásban van a közös költséggel... hát, ez nem indok, ha a többi fizeti és alapvető dolog, hogy be kell jutni...
Közöltem vele, hogy ez akkor lesz nagy gáz, ha áramszünet lesz, netán elromlik a kaputelefon és sehogy se tud majd valaki bejutni a házba.
Erre ő; - hát igen, akkor nagy bajban lesz az illető, de legalább akkor rá lesznek kényszerítve az illetékesek, hogy megcsináltassák...
Anyukám elment vidékre pár napra, ilyenkor enyém a nemes feladat, hogy locsoljam a virágokat, de főként, hogy etessem a macskáját.
Frici őkelme érdekes egyéniség.
Szeretem a macskákat, de Frici nem egy kedves természet. Csak egy két pillanatig engedi megsimogatni a fejét, azt is csak addig, míg nem kapott enni, utána már fúj, és belemar az ember kezébe.
Arról már ne is beszéljünk, hogy tud nézni... !!!
Tegnap mentem macsekot etetni.
A velem közelebbi kapcsolatban lévőknek azt szoktam mondani, hogy ha meghalok egyszer, akkor tutin nem lesz hely a temetőkben...
Mivel, ha beállok egy szupermarketban a sok pénztár egyikébe, akkor biztos, hogy ott lesz probléma, elromlik a pénztár, kifogy a szalag, nem működik a bankkártya-leolvasó stb. stb.
Állok a ház előtt, macsekfalvi megjelenik, keservesen nyávog, még egy-két lábhoz való dörgölődzést is nagy kegyesen megejt.
Nem működik a zár (tutin nem volt zárcsere, azt anyukám mondta volna...), sebaj, majd a kóddal!
Hibajelzés, nem működik a kaputelefon.
Megkerülöm a házat, próbálkozom a hátsó ajtónál, az sem enged be.
Előre vissza - próbálkozás megint mindegyik módszerrel. Egyik se működik. Rohangálok a ház sarka felől, már kezdek leizzadni, egyre idegesebb leszek, felmegy nálam a pumpa.
Ilyenkor mindig vehemenssé válok, s igen, akkor a méregtől valahogy megerősödöm ...
Máshoz se tudtam csöngetni a házban. Nézem az ablakokat, minden sötét (szerencsétlenek, biztosan valamelyik aluljáróban dekkolnak ;-)
két ablaknál látok halvány kék színű fényt kiszűrődni... nézik a tévét a nyugdíjasok, persze, ők azok, akik napokig nem hagyják el a házat :-)
Frici ocsmány tekintettel méreget, lekezelően, undorodva bámul rám: ... ez jött etetni???
Késő van már, a buszom is jönni fog hamarosan... nagyot rúgok az ajtóba, ha durván fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy igazság szerint betörtem egy több emeletes ház bejárati ajtaját...
... és bent vagyok :-)
Hiába, előttem nincs akadály.
Persze, tudom, hogy ez egy barbár megoldás, ám, de a szituációt tekintve hasznosnak mondható.
Mit is szoktak mondani; barátainkat megválogathatjuk, rokonainkat nem - majd idézem anyukámnak, ne kapjon szívgörcsöt probléma-megoldó képességemen.
Legközelebb csütörtökön kell mennem macskát etetni.
Már csak az a kérdéses, hogy munkaidő előtt menjek-e fényes nappal, vagy munka után a setét éjszakában? ;-)
Konsztantinosz Kavafisz (1863-1933):
A barbárokra várva„
Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”
Hogy végre ma a barbárok betörjenek.
„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.
„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”
Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.
„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?
Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.
„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.
„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”
Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek .
„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”
[Somlyó György fordítása]
[Lyra Mundi - Kavafisz versei, Európa Könyvkiadó Bp. 1975]
Persze, van kaputelefon, minden lakásnak külön kódja, azzal be lehet jutni a házba.
Minap meséli mérgesen, hogy már megint nem működnek a kulcsok a házban, mindenki morog, visszatérő megint a gond, ő már a hátsó kapun se tudott bejönni, csak a kóddal.
Mondom neki, hogy miért is nem csináltatja meg a társasház kezelője - válasz, valószínűleg azért, mert a 16 lakó közül kb. kettő tartozásban van a közös költséggel... hát, ez nem indok, ha a többi fizeti és alapvető dolog, hogy be kell jutni...
Közöltem vele, hogy ez akkor lesz nagy gáz, ha áramszünet lesz, netán elromlik a kaputelefon és sehogy se tud majd valaki bejutni a házba.
Erre ő; - hát igen, akkor nagy bajban lesz az illető, de legalább akkor rá lesznek kényszerítve az illetékesek, hogy megcsináltassák...
Anyukám elment vidékre pár napra, ilyenkor enyém a nemes feladat, hogy locsoljam a virágokat, de főként, hogy etessem a macskáját.
Frici őkelme érdekes egyéniség.
Szeretem a macskákat, de Frici nem egy kedves természet. Csak egy két pillanatig engedi megsimogatni a fejét, azt is csak addig, míg nem kapott enni, utána már fúj, és belemar az ember kezébe.
Arról már ne is beszéljünk, hogy tud nézni... !!!
Tegnap mentem macsekot etetni.
A velem közelebbi kapcsolatban lévőknek azt szoktam mondani, hogy ha meghalok egyszer, akkor tutin nem lesz hely a temetőkben...
Mivel, ha beállok egy szupermarketban a sok pénztár egyikébe, akkor biztos, hogy ott lesz probléma, elromlik a pénztár, kifogy a szalag, nem működik a bankkártya-leolvasó stb. stb.
Állok a ház előtt, macsekfalvi megjelenik, keservesen nyávog, még egy-két lábhoz való dörgölődzést is nagy kegyesen megejt.
Nem működik a zár (tutin nem volt zárcsere, azt anyukám mondta volna...), sebaj, majd a kóddal!
Hibajelzés, nem működik a kaputelefon.
Megkerülöm a házat, próbálkozom a hátsó ajtónál, az sem enged be.
Előre vissza - próbálkozás megint mindegyik módszerrel. Egyik se működik. Rohangálok a ház sarka felől, már kezdek leizzadni, egyre idegesebb leszek, felmegy nálam a pumpa.
Ilyenkor mindig vehemenssé válok, s igen, akkor a méregtől valahogy megerősödöm ...
Máshoz se tudtam csöngetni a házban. Nézem az ablakokat, minden sötét (szerencsétlenek, biztosan valamelyik aluljáróban dekkolnak ;-)
két ablaknál látok halvány kék színű fényt kiszűrődni... nézik a tévét a nyugdíjasok, persze, ők azok, akik napokig nem hagyják el a házat :-)
Frici ocsmány tekintettel méreget, lekezelően, undorodva bámul rám: ... ez jött etetni???
Késő van már, a buszom is jönni fog hamarosan... nagyot rúgok az ajtóba, ha durván fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy igazság szerint betörtem egy több emeletes ház bejárati ajtaját...
... és bent vagyok :-)
Hiába, előttem nincs akadály.
Persze, tudom, hogy ez egy barbár megoldás, ám, de a szituációt tekintve hasznosnak mondható.
Mit is szoktak mondani; barátainkat megválogathatjuk, rokonainkat nem - majd idézem anyukámnak, ne kapjon szívgörcsöt probléma-megoldó képességemen.
Legközelebb csütörtökön kell mennem macskát etetni.
Már csak az a kérdéses, hogy munkaidő előtt menjek-e fényes nappal, vagy munka után a setét éjszakában? ;-)
Konsztantinosz Kavafisz (1863-1933):
A barbárokra várva„
Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”
Hogy végre ma a barbárok betörjenek.
„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.
„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”
Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.
„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?
Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.
„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.
„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”
Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek .
„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”
[Somlyó György fordítása]
[Lyra Mundi - Kavafisz versei, Európa Könyvkiadó Bp. 1975]
2008. szeptember 8., hétfő
Pelenka avagy visszér...
érdekes kombinációnak tűnik, de nem az... inkább felzaklató.
Tegnap volt a közös varrás Lőrincen.
Nagyon jó volt, szép épület, tágas hely, incsi-fincsi falatkák (többen is szándékozunk startolni néhány recept felé ;-)
főleg jó társaság, klassz hangulat miegymás...
A közös varrás tárgya: szőlőlevél, szőlőszemekkel.
Utóbbi nagyon szép cérnagombszerű "izé" nem tudom a hivatalos nevét, a csoport hölgytagjai sajátkezűleg festették. (Jó színek, tetszetős a "szőlő").
A feladat a tipikusan egyszerű, de nagyszerű kategória.
Gondoltam én.
Persze, én nem varrok sose, trécselés, nézelődés, öröm a személyes találkozásoknak stb. stb.
Láttam én, hogy sokan varrják bőszen a szőlős projektet, oda-oda pillantgattam... észleltem, hogy pelenkaöltéssel csinálják.
Oh, mit nekem, a pelenkaöltés otthon menni fog. :-)
Éjfél felé éreztem úgy, hogy eljött a nagy pillanat, nekiestem otthon a levélnek...
Hát, az még csak hagyján, hogy sose csináltam applikációt, se így, se más módszerrel, de szembesültem a tévedésemmel, hogy nem tudok pelenkaöltést csinálni. Vagyis, sima egyenes vonal mentén igen, de itt, a levél cikk-cakkos szélénél, hajlatok stb. stb. - hát valami borzalmas volt a látvány.
Most azért-e, mert béna vagyok, vagy van a dolognak egy titka, netán "nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka" alapon az volt a gond, hogy túl sűrű öltésekkel akartam-e csinálni (de minek, mikor nem vagyok én japán...) - ki tudja.
Bontás. Többszöri próbálkozás, jobban odafigyelve - mindhiába - bontás...
Amúgy a bontás nem lenne rám jellemző az ilyen cucc útja egyenlő nálam a kórházi megfelelője - az elfekvő felé... :-(
Semmi baj, akkor nem pelenka, hanem sűrű, kis varrásokkal a széle mentén levarrom, elszegem.
Gondoltam én.
Ment is a dolog, de valahogy olyan bumpszli a szegély. Hiába, mintegy jól fejlett visszérgyulladás.
Hmmm lehet, hogy túlságosan vastag cérnát használok...
Amikor bementem a regisztrációhoz, és megkaptam a varrásra az egységcsomagot, akkor lehetett mellé venni önköltségi áron további szőlős zacsit. Az induláskor vettem még kettőt, főleg vonzott, hogy keverhetném a szőlőszemek színét egy kicsit, hiszem a valóságban is, az érési folyamat során a szőlőszemek nem mindig egyszerre válnak azonos színűekké.
Szóval itt ülök a három egységcsomaggal.
Nézzük egymást.
A legjobb védekezés a támadás, nem szabad feladnom. Mi lenne, ha ezt a visszerest végigcsinálnám, ha másért nem - hát a tanulság miatt.
Mártamásé az összejövetel vége felé körbe ment, néhány maradék csomag maradt, kérdezte, hogy ki szeretné megvenni.
Volt a kezében kb. 4-5 csomag.
Ránéztem, mondtam, ha nincs rá más jelentkező, akkor hozza vissza és megveszem.
Mivel nem jött, hát nyilván lett gazdája mindnek.
Én meg itt most mélázok.
Mártamásé tudhatott valamit... érezte, hogy nekem kellene hazavinnem egy fél focicsapat létszámának megfelelő készletet.
Tán 6-7 csomagból már össze tudtam volni hozni 1-et.
Itt a fotó, Bubsza képtárából kölcsönbe vettem, tán nem haragszik meg érte, tehát így kell (ene) kinéznie:
Amúgy, induláskor kérdezték, hogy a dekorációnak kirakott szőlőből viszünk-e el egy kicsit, mert nem lehet ott hagyni.
Egy szőlőfürtőt elhoztam, jó is volt a buszon a meleg kánikulában, - szomjamat oltotta.
Kicsit savanyú volt... nem is csoda, száját jártató foltvarrónak savanyú a szőlő ... ;-)
Tegnap volt a közös varrás Lőrincen.
Nagyon jó volt, szép épület, tágas hely, incsi-fincsi falatkák (többen is szándékozunk startolni néhány recept felé ;-)
főleg jó társaság, klassz hangulat miegymás...
A közös varrás tárgya: szőlőlevél, szőlőszemekkel.
Utóbbi nagyon szép cérnagombszerű "izé" nem tudom a hivatalos nevét, a csoport hölgytagjai sajátkezűleg festették. (Jó színek, tetszetős a "szőlő").
A feladat a tipikusan egyszerű, de nagyszerű kategória.
Gondoltam én.
Persze, én nem varrok sose, trécselés, nézelődés, öröm a személyes találkozásoknak stb. stb.
Láttam én, hogy sokan varrják bőszen a szőlős projektet, oda-oda pillantgattam... észleltem, hogy pelenkaöltéssel csinálják.
Oh, mit nekem, a pelenkaöltés otthon menni fog. :-)
Éjfél felé éreztem úgy, hogy eljött a nagy pillanat, nekiestem otthon a levélnek...
Hát, az még csak hagyján, hogy sose csináltam applikációt, se így, se más módszerrel, de szembesültem a tévedésemmel, hogy nem tudok pelenkaöltést csinálni. Vagyis, sima egyenes vonal mentén igen, de itt, a levél cikk-cakkos szélénél, hajlatok stb. stb. - hát valami borzalmas volt a látvány.
Most azért-e, mert béna vagyok, vagy van a dolognak egy titka, netán "nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka" alapon az volt a gond, hogy túl sűrű öltésekkel akartam-e csinálni (de minek, mikor nem vagyok én japán...) - ki tudja.
Bontás. Többszöri próbálkozás, jobban odafigyelve - mindhiába - bontás...
Amúgy a bontás nem lenne rám jellemző az ilyen cucc útja egyenlő nálam a kórházi megfelelője - az elfekvő felé... :-(
Semmi baj, akkor nem pelenka, hanem sűrű, kis varrásokkal a széle mentén levarrom, elszegem.
Gondoltam én.
Ment is a dolog, de valahogy olyan bumpszli a szegély. Hiába, mintegy jól fejlett visszérgyulladás.
Hmmm lehet, hogy túlságosan vastag cérnát használok...
Amikor bementem a regisztrációhoz, és megkaptam a varrásra az egységcsomagot, akkor lehetett mellé venni önköltségi áron további szőlős zacsit. Az induláskor vettem még kettőt, főleg vonzott, hogy keverhetném a szőlőszemek színét egy kicsit, hiszem a valóságban is, az érési folyamat során a szőlőszemek nem mindig egyszerre válnak azonos színűekké.
Szóval itt ülök a három egységcsomaggal.
Nézzük egymást.
A legjobb védekezés a támadás, nem szabad feladnom. Mi lenne, ha ezt a visszerest végigcsinálnám, ha másért nem - hát a tanulság miatt.
Mártamásé az összejövetel vége felé körbe ment, néhány maradék csomag maradt, kérdezte, hogy ki szeretné megvenni.
Volt a kezében kb. 4-5 csomag.
Ránéztem, mondtam, ha nincs rá más jelentkező, akkor hozza vissza és megveszem.
Mivel nem jött, hát nyilván lett gazdája mindnek.
Én meg itt most mélázok.
Mártamásé tudhatott valamit... érezte, hogy nekem kellene hazavinnem egy fél focicsapat létszámának megfelelő készletet.
Tán 6-7 csomagból már össze tudtam volni hozni 1-et.
Itt a fotó, Bubsza képtárából kölcsönbe vettem, tán nem haragszik meg érte, tehát így kell (ene) kinéznie:
Amúgy, induláskor kérdezték, hogy a dekorációnak kirakott szőlőből viszünk-e el egy kicsit, mert nem lehet ott hagyni.
Egy szőlőfürtőt elhoztam, jó is volt a buszon a meleg kánikulában, - szomjamat oltotta.
Kicsit savanyú volt... nem is csoda, száját jártató foltvarrónak savanyú a szőlő ... ;-)
2008. szeptember 6., szombat
Mikor megszólal a Kedves...
Az én emberem nem egy féltékeny típus.
Nagyon nem az.
Én egy kicsit hiányolom a dolgot, de csak nagyon minimális szinten, hogy érezzem, mennyire fontos vagyok és igen, számítok is. Netán összedőlne a világ, ha nem lennék.
Persze, tudom, hogy ezek éreztetésére, kifejezésére millió más apró, s nem is annyira apró dolog van, széles az előzőek jelzésének "eszköztára".
De, mégis.
Tudom, nem jó dolog, ha a Zöld Szemű Szörnyeteg befészkeli magát az emberek fejébe, családok életét teheti tönkre...
De, azért egy iciri-piciri...
Mesélem a páromnak, hogy a Corvin Áruháznál, miközben ácsorogtam a buszra várva, elkezdett erőteljesen, félreérthetetlenül fixírozni egy úriember. Keringett körülöttem, mint egy cápa.
Naív voltam egész életemben, meg, hazudnék, ha azt mondanám, hogy sorszámot kellene osztogatnom az elmúlt évtizedekben a tolongó pasiknak, tehát a hátam mögé néztem, hogy mi újság van mögöttem, esetleg egy bombázó ruhatárát lengeti a szél...
De, nem, közel s távol senki se.
A dolog egyértelmű, és félre érthetetlen.
Ilyenkor mindig feltételezem, hogy az illető régen járt szemészeten, meg hasonlók... ;-)
Szóval elmeséltem a Drágámnak, hátha legalább felcsillanni látok valami kis önbizalmamat erősítő apró villanást...
Rövid, tömör válasz érkezett:
Ha mindez a Blaha Lujza téren történt, akkor a mobiltelefonodat, vagy a pénztárcádat akarta megszerezni...
... öööhhhmmm ... mondom én, hogy nem egy féltékeny típus.
Viszont milyen kedves...
:-) :-) :-)
Nagyon nem az.
Én egy kicsit hiányolom a dolgot, de csak nagyon minimális szinten, hogy érezzem, mennyire fontos vagyok és igen, számítok is. Netán összedőlne a világ, ha nem lennék.
Persze, tudom, hogy ezek éreztetésére, kifejezésére millió más apró, s nem is annyira apró dolog van, széles az előzőek jelzésének "eszköztára".
De, mégis.
Tudom, nem jó dolog, ha a Zöld Szemű Szörnyeteg befészkeli magát az emberek fejébe, családok életét teheti tönkre...
De, azért egy iciri-piciri...
Mesélem a páromnak, hogy a Corvin Áruháznál, miközben ácsorogtam a buszra várva, elkezdett erőteljesen, félreérthetetlenül fixírozni egy úriember. Keringett körülöttem, mint egy cápa.
Naív voltam egész életemben, meg, hazudnék, ha azt mondanám, hogy sorszámot kellene osztogatnom az elmúlt évtizedekben a tolongó pasiknak, tehát a hátam mögé néztem, hogy mi újság van mögöttem, esetleg egy bombázó ruhatárát lengeti a szél...
De, nem, közel s távol senki se.
A dolog egyértelmű, és félre érthetetlen.
Ilyenkor mindig feltételezem, hogy az illető régen járt szemészeten, meg hasonlók... ;-)
Szóval elmeséltem a Drágámnak, hátha legalább felcsillanni látok valami kis önbizalmamat erősítő apró villanást...
Rövid, tömör válasz érkezett:
Ha mindez a Blaha Lujza téren történt, akkor a mobiltelefonodat, vagy a pénztárcádat akarta megszerezni...
... öööhhhmmm ... mondom én, hogy nem egy féltékeny típus.
Viszont milyen kedves...
:-) :-) :-)
2008. szeptember 5., péntek
Bejegyzés szünetel
bizonytalan ideig, otthoni PC végleges javítása miatt. Lehet egy hét, talán több is... :-(
Sajnos munkahelyről nem lehet... üzenem
X.
y. és
Z. munkatársaknak, kivéve, ha mégis sírva könyörögnének, hogy Zsuzsa, legalább ebédidőben !!! :-)
Sajnos munkahelyről nem lehet... üzenem
X.
y. és
Z. munkatársaknak, kivéve, ha mégis sírva könyörögnének, hogy Zsuzsa, legalább ebédidőben !!! :-)
2008. szeptember 4., csütörtök
Én, az IKEA, meg a gusztustalan nylonszatyor + a jóképű biztonsági őr
Hát... mit ne mondjak... jártam az IKEÁ-ban röviden úgy szoktam mondani, hogy "Hölgyek öröme" - alias hiánypótló ínséges időszakokban... ;-)
Lőn ingyenes kávé, mivel Family tagok vagyunk... elcsábulás a jellegzetes, svéd, isteni finom mandulatortára... no, igen, magunkba tuszkolunk egy fincsi helyi hot dogot (dobozban haza visszük családtagnak is, hogy ő se maradjon ki az élvezetekből ;-) - szeretjük, nem olyan, mint máshun a városban... mármint, a hot dog...
s mindezek után, körbebóklászás, csak kissé rohamütemben.
Mivel fizetés előtt állunk, hát szívszorongatóan visszafogottan ingyenes virágbámulás, praktikus cuccoknál az alábbi igen fontos, ám, de praktikus cikk megvásárlásra saját célra és barátnénak is:
tapad ám az asztalhoz, mint villanyóra-leolvasó a csengőre !!!
Néhány apró, nélkülözhetetlennek tűnő, enélkül nem is tudok tovább élni tipusú apró cikkek, főleg a leárazott részlegről:
speciel ez potom 50.-Ft-ért:
Loholás, pénztár, naná, hogy megint a legbénább és leglassúbb pénztárosnőnél kötök ki, ám, de viszont aranyos, 21 óra (zárás) előtt 5 perccel feltétlenül szükségesnek látja, hogy közölje velem, hogy én bizony roppant módon praktikusan tudok vásárolni (festetlen ajkaim körül álszerény mosollyal közlöm vele, hogy jaH kérem - én már csak ilyen vagyok...)
Lapos pillantás az óra felé, tán elérem még a helyi járatomat, ami roppant praktikusan óránként csak 2 x jár...
Bepakolás hatalmas műanyag gusztustalan cvekkerembe... erre kedves mosollyal ajkán mellém lép a biztonsági őr...
és közli velem, hogy túlságosan nagy van nekem...
öhhh... mármint, hogy szatyrom...
az ilyeneket nekik kötelező megvizsgálni...
mondom - jó, de feltétlenül zavarja-e őt, hogy miközben ő vizsgálódik én meglátogatnám a világ legfontosabb helyét, közöltem is vele, - neki se legyen jobb - hogy konkrétan a kétféle felmerülő tevékenység közül melyik halaszthatatlan ügy elvégzése céljából.
Elpirul. Jól áll a drágának. Nem zavarja.
Oké. Rohanok. Hátra se nézek. Mindjárt zárás.
Az ominózus helyen elfog a röhögés. Igen. Már Karinthy is megírta a Tanár úr kéremben, hogy milyen az, ha vissza kell folytani, és reménytelenül feszít, mint egy kitörni készülő vulkán... olyan kis elsodróan... miközben mosom a kezem, már pukkadozom.
Rendezem arcvonásaimat... Na, jó, nem igazán sikerült, de, azért törekedtem rá.
Megtalálom az én emberemet.
Egykedvűen, gyanútlanul ácsorog a kocsim mellett.
(MÉG AKKOR NEM SEJTETT SEMMIT! - HOGY, TULAJDONKÉPPEN KIVEL IS VAN DOLGA!!! )
Meglát, arca felderül (biztosan régen járt a szemészeten...) visszavonhatatlanul úgy érzi, hogy neki most közölnie kell velem, senki se nyúlt a gusztustalan neylon szatyorhoz... (Most szégyenlem magam, eszembe jut, hogy talán Zanolini mondta múltkor, hogy eléggé nagy szégyen, ha egy foltos neylon zacskókkal jár - neki valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy a zacskó, mint olyan konszolidált szűzleányzó az én hatalmas méretű tárolóimhoz képest).
Ránézek, és valami semleges kérdést teszek fel (nehogy már gyanakodjon, hogy mi fog következni...) a lényeg, hogy mindent rendben talált-e... közli: igen, ne haragudjak, de neki kötelessége.
Nézek rá - mosolygok - még mindig nem sejt semmit... bizony, így van ez az őserdőben is, gyanútlanul sétálgat a páciens, míg a nyakába nem zuttyan egy kigyó, akkor meg, ugye, mindhiába is...
Közli, előírás, az ilyen nagyméretűt, csak simán ki nem...
Mondom, hát persze.
De, kérdem őt, miért is felejtkezett róla el, hogy elkérje tőlem blokkot, hogy összehasonlítsa a táskában lévő cuccal...
Néz rám, látom, értelem fénye távol van tőle. Igen, késő van már. Mindjárt letelik a műszakja.
Válasz: ő látta, hogy fizettem.
Mire én: hát... tulajdonképpen igen, de végig mentem az egész áruházon, bármit bedughattam hatalmas szatyrom mélyére, amit nem fizettem esetleg ki, ezt csak úgy tudja ellenőrizni, ha elkéri tőlem a blokkot és azt hasonlítja össze a táska tartalmával...
A válasz meglepő.
Nem az volt a feladata.
Innentől már szükségét éreztem, hogy bedobjam, a Mit is árul el a testbeszéded című elnyomott vágyak verziót. Magyarul, több alkalommal is megfogdostam a bicepszét.
Hiába, így, 50 táján, az ember nem hagyhat ki ilyen alkalmakat, szép, fiatal biztonsági őr kiszolgáltatott helyzetben.... meg kell ezt már az én korosztályomnak becsülnie... (mármint, ha igényt tart a dologra :-)
Közli velem, hogy ő jól képzett szakember.
Én közlöm vele, hogy oh, hát persze, de én meg biztonsági cégnél dolgoztam, és higgye el nekem, hogy értelmetlen, logikátlan dolgot művelt.
Egyre jobban pirul.
Érzem már, valahol a beton alja felé kúszik az önbecsülése.
Végső érvként bedobja:
NEKI NEM KELL A BLOKKOT ÉS AZ ÁRUT ÖSSZEHASONLÍTANIA.
Na, most aztán tényleg sikerült kizökkentenie.
Csodálkozva ránézek, barna szemeimmel megpróbálok kék szemmel nézni (mert ők olyan ártatlannak szoktak kinézni, ne sértődjenek meg a kékek...)
hát, akkor ugyan mi volt a vizsgálódás tárgya, mikor én meg a WC papír egymásra találtunk...
Közli a lehengerlő valóságot:
Neki kötelessége, hogy megnézze belülről, hogy milyen a táska.
Rosszul hallok az egyik fülemre, rákérdezek (szerintem a pupilláim sajátos állapotban vannak)
elismétli: Meg kell néznie belülről, hogy MILYEN A TÁSKA... (tehát, korántsem azt, hogy mi van benne...)
Nézek rá, megpróbálok szeliden. Fogdosom a bicepszét, nehogy elmeneküljön... tőlem telhetően legkedvesebben megkérdezem, hogy ÉS TETSZETT-E, AMIT LÁTOTT????
Szó szerint harsányan hangos kacajjal távozom...
Nem homályosítom fel, hogy elfelejtette megnézni a legfontosabbat, a vállamon tartózkodó egyetlen patchwork táskámat.
Érzem, érdemes jövő héten is mennem :-)
Affenébe, közben elment a busz... minap mondta egy ismerősöm, minden csatának vannak vesztesei... nyilván, valami okos ember mondhatta, már csak az a kérdés, hogy volt-e neki zacskója???
Lőn ingyenes kávé, mivel Family tagok vagyunk... elcsábulás a jellegzetes, svéd, isteni finom mandulatortára... no, igen, magunkba tuszkolunk egy fincsi helyi hot dogot (dobozban haza visszük családtagnak is, hogy ő se maradjon ki az élvezetekből ;-) - szeretjük, nem olyan, mint máshun a városban... mármint, a hot dog...
s mindezek után, körbebóklászás, csak kissé rohamütemben.
Mivel fizetés előtt állunk, hát szívszorongatóan visszafogottan ingyenes virágbámulás, praktikus cuccoknál az alábbi igen fontos, ám, de praktikus cikk megvásárlásra saját célra és barátnénak is:
tapad ám az asztalhoz, mint villanyóra-leolvasó a csengőre !!!
Néhány apró, nélkülözhetetlennek tűnő, enélkül nem is tudok tovább élni tipusú apró cikkek, főleg a leárazott részlegről:
speciel ez potom 50.-Ft-ért:
Loholás, pénztár, naná, hogy megint a legbénább és leglassúbb pénztárosnőnél kötök ki, ám, de viszont aranyos, 21 óra (zárás) előtt 5 perccel feltétlenül szükségesnek látja, hogy közölje velem, hogy én bizony roppant módon praktikusan tudok vásárolni (festetlen ajkaim körül álszerény mosollyal közlöm vele, hogy jaH kérem - én már csak ilyen vagyok...)
Lapos pillantás az óra felé, tán elérem még a helyi járatomat, ami roppant praktikusan óránként csak 2 x jár...
Bepakolás hatalmas műanyag gusztustalan cvekkerembe... erre kedves mosollyal ajkán mellém lép a biztonsági őr...
és közli velem, hogy túlságosan nagy van nekem...
öhhh... mármint, hogy szatyrom...
az ilyeneket nekik kötelező megvizsgálni...
mondom - jó, de feltétlenül zavarja-e őt, hogy miközben ő vizsgálódik én meglátogatnám a világ legfontosabb helyét, közöltem is vele, - neki se legyen jobb - hogy konkrétan a kétféle felmerülő tevékenység közül melyik halaszthatatlan ügy elvégzése céljából.
Elpirul. Jól áll a drágának. Nem zavarja.
Oké. Rohanok. Hátra se nézek. Mindjárt zárás.
Az ominózus helyen elfog a röhögés. Igen. Már Karinthy is megírta a Tanár úr kéremben, hogy milyen az, ha vissza kell folytani, és reménytelenül feszít, mint egy kitörni készülő vulkán... olyan kis elsodróan... miközben mosom a kezem, már pukkadozom.
Rendezem arcvonásaimat... Na, jó, nem igazán sikerült, de, azért törekedtem rá.
Megtalálom az én emberemet.
Egykedvűen, gyanútlanul ácsorog a kocsim mellett.
(MÉG AKKOR NEM SEJTETT SEMMIT! - HOGY, TULAJDONKÉPPEN KIVEL IS VAN DOLGA!!! )
Meglát, arca felderül (biztosan régen járt a szemészeten...) visszavonhatatlanul úgy érzi, hogy neki most közölnie kell velem, senki se nyúlt a gusztustalan neylon szatyorhoz... (Most szégyenlem magam, eszembe jut, hogy talán Zanolini mondta múltkor, hogy eléggé nagy szégyen, ha egy foltos neylon zacskókkal jár - neki valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy a zacskó, mint olyan konszolidált szűzleányzó az én hatalmas méretű tárolóimhoz képest).
Ránézek, és valami semleges kérdést teszek fel (nehogy már gyanakodjon, hogy mi fog következni...) a lényeg, hogy mindent rendben talált-e... közli: igen, ne haragudjak, de neki kötelessége.
Nézek rá - mosolygok - még mindig nem sejt semmit... bizony, így van ez az őserdőben is, gyanútlanul sétálgat a páciens, míg a nyakába nem zuttyan egy kigyó, akkor meg, ugye, mindhiába is...
Közli, előírás, az ilyen nagyméretűt, csak simán ki nem...
Mondom, hát persze.
De, kérdem őt, miért is felejtkezett róla el, hogy elkérje tőlem blokkot, hogy összehasonlítsa a táskában lévő cuccal...
Néz rám, látom, értelem fénye távol van tőle. Igen, késő van már. Mindjárt letelik a műszakja.
Válasz: ő látta, hogy fizettem.
Mire én: hát... tulajdonképpen igen, de végig mentem az egész áruházon, bármit bedughattam hatalmas szatyrom mélyére, amit nem fizettem esetleg ki, ezt csak úgy tudja ellenőrizni, ha elkéri tőlem a blokkot és azt hasonlítja össze a táska tartalmával...
A válasz meglepő.
Nem az volt a feladata.
Innentől már szükségét éreztem, hogy bedobjam, a Mit is árul el a testbeszéded című elnyomott vágyak verziót. Magyarul, több alkalommal is megfogdostam a bicepszét.
Hiába, így, 50 táján, az ember nem hagyhat ki ilyen alkalmakat, szép, fiatal biztonsági őr kiszolgáltatott helyzetben.... meg kell ezt már az én korosztályomnak becsülnie... (mármint, ha igényt tart a dologra :-)
Közli velem, hogy ő jól képzett szakember.
Én közlöm vele, hogy oh, hát persze, de én meg biztonsági cégnél dolgoztam, és higgye el nekem, hogy értelmetlen, logikátlan dolgot művelt.
Egyre jobban pirul.
Érzem már, valahol a beton alja felé kúszik az önbecsülése.
Végső érvként bedobja:
NEKI NEM KELL A BLOKKOT ÉS AZ ÁRUT ÖSSZEHASONLÍTANIA.
Na, most aztán tényleg sikerült kizökkentenie.
Csodálkozva ránézek, barna szemeimmel megpróbálok kék szemmel nézni (mert ők olyan ártatlannak szoktak kinézni, ne sértődjenek meg a kékek...)
hát, akkor ugyan mi volt a vizsgálódás tárgya, mikor én meg a WC papír egymásra találtunk...
Közli a lehengerlő valóságot:
Neki kötelessége, hogy megnézze belülről, hogy milyen a táska.
Rosszul hallok az egyik fülemre, rákérdezek (szerintem a pupilláim sajátos állapotban vannak)
elismétli: Meg kell néznie belülről, hogy MILYEN A TÁSKA... (tehát, korántsem azt, hogy mi van benne...)
Nézek rá, megpróbálok szeliden. Fogdosom a bicepszét, nehogy elmeneküljön... tőlem telhetően legkedvesebben megkérdezem, hogy ÉS TETSZETT-E, AMIT LÁTOTT????
Szó szerint harsányan hangos kacajjal távozom...
Nem homályosítom fel, hogy elfelejtette megnézni a legfontosabbat, a vállamon tartózkodó egyetlen patchwork táskámat.
Érzem, érdemes jövő héten is mennem :-)
Affenébe, közben elment a busz... minap mondta egy ismerősöm, minden csatának vannak vesztesei... nyilván, valami okos ember mondhatta, már csak az a kérdés, hogy volt-e neki zacskója???
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
