Az időjárás, mint a normálisság mércéje

Azon, hogy szürke volt minden tegnap hazafelé menet, - és dörgött is, már meg sem lepődik az ember.
Mostanában majdnem minden nap így van.


Már, azért óvatosabb vagyok, két hete a szokásos útvonalamon nem tudtam hazamenni minden jármű leállt a Körvasútsornál... se busz, se villamos, se erre, se arra nem haladhatott. Először azt hittük, hogy közlekedési baleset van.


Sebaj, gondoltam én, a bátor ötvenes "vállalkozó" elindultam szépen, hogy átgyaloglok a problémás szakaszon a vasúti felüljáró alatt és legalább eljutok néhány megállót a mamámhoz, onnan egy másik buszjárattal, más útvonalon hazajutok.

Aha.
Nem lett belőle persze; - semmi, mivel a felüljáró alatt gyalogosan sem lehetett átjutni, mert a hirtelen lezúdult csapadéktól összegyűlt ott a víz, de annyira, hogy a tűzoltók (vagy "hasonlók", tán kárelhárítók, ha vannak ilyenek) szó szerint térdig, vagy térd fölöttig álltak a vízben.


Aznap kalandosan jutottam haza, a kb. 3/4 órás utat kemény 2 óra alatt téve meg.
Túlélési ösztönöm akkor bekapcsolt: nem teszem ki többé a lábamat a lakásból anélkül, hogy ne legyen nálam néhány keksz vagy hasonló (mivel a buszon többen szédelegtünk a végén az éhségtől, senki se számított rá, hogy városnéző buszjáraton leszünk, ami ismeretlen kis utcácskákon keresztül, szinte a szomszéd kerületet is érintve próbál eljutni eredeti útvonalához)



igen, milyen jó is lenne, ha néhány csepp víz a táskámban is tartózkodna egy műanyag vacakban.

Boldogságom netovábbja volt, hogy bárhova indulok, előtte elmegyek a WC-re.... ha nem tettem volna... a sok víz látványa... meg egyáltalán... :-(


Így járván múltkor, tegnap hát előbbre látó voltam.
Felültem az első buszra, ami jött.
Nem vártam az enyémre.
Jó nekem más útvonal is, legyen az ember rugalmas a mai világban.
Nem kell megrögzötten ragaszkodni a mindennapi szokásos dolgokhoz.



A Blaha Lujza téren már voltak előjelek, de, a Keletitől Zuglóig jött az égi áldás helyett a büntetés.
Eső, zápor, zivatar, vihar, egyéb kategória, viharos szél volt az már biztos, úgy zuhogott az eső, hát nem láttál át rajta, akinek a fején volt valami az utcán, az bánatosan nézett utána, a hölgyek szoknyája erősen hasonlított a vidámparki Elvarázsolt kastély szoknya-felfújó szolgáltatásához...


Mikor megérkezett a jégeső, akkor nagy békességben hirtelen összebújtak az emberek a kapualjakban - ha volt esernyőd, már semmit se ért.

A buszunk nem ment tovább, nem látott ki a sofőr a lezúduló esőtől.
Jól tette, hogy várt, így éreztük: biztonságosabb.



Mikor végre elindult, hát rémisztő látvány fogadott minket, amerre elhaladtunk. Valami fura barnás dolgok hevertek szanaszét, göndörödve, pöndörödve, rettentő rendetlenség látszatát keltve.
Mire rájöttem, hogy mi az; hát a döbbenet volt, a jég leverte (elverte?) a fák háncsrétegét - az hevert mindenütt.


A csatorna - persze ? - nem tudta elnyelni a hirtelen lezúdult sok vizet.
Sok-sok utcaszakaszon át úgy állt a víz, hogy az úttest és járdaszegélye egy szintben állt a vízben.


Gyalogosan csak szó szerint bokáig érő vízben tudtál átmenni a túloldalra - ja, a túloldalt nem is láthattad gyakorlatilag, hogy hol kell majd emelned a lábad, honnan jön a járda... csak saccolni lehetett.


Valaki - hozzáértő - a minap nyilatkozta, hogy nincs ebben az időjárásban semmi rendkívüli, ez normális ebben az évszakban, hogy ennyi eső esik.
Nem tudom.
Elmúltam ötven és gyermekkoromban nem voltak ekkora esőzések.
Valamint ilyen sűrűn.
A városokban nem.
Soha nem volt olyan, hogy a csatorna ne tudja elnyelni a lezúdult vizet.
Nem kellett nyáron úgy éreznem, hogy gumicsizmában kellene elindulnom - rendszeresen - otthonról.
Vagy azzal megérkeznem haza.
Az édesanyám 72 éves - és csodák csodája most egyforma az emlékezetünk.
Nem volt ilyen.


Bárki bármit nyilatkozik, ez így, ilyen formában és ilyen sűrűn, mint ahogy mostanában van, nem normális dolog.
Csak sikerült tönkre tennünk a Földet.
Tán az én életemben nem fog még összeomlani.
De mi lesz a gyerekeinkkel, az unokáinkkal?

Barátom a gumicsizmám.
Kár, hogy csak egy van belőle.