2008. július 14., hétfő

Töfi, az alkoholista...

"örökölt" kutyusom, a francia bulldog egy nagy egyéniség.

Bővebben, az iwiw-en megtalálható: Töfi (Töffencs, Muc) néven.
(Kimondottan kellemes nála - és ismerősei között - körülnézni, ha kissé depressziós időszakotokat élitek :-)




Mindenféle gusztustalan szokásai vannak, most nem részletezném - aki ismeri ezt a fajtát, az komoly információ birtokában van - mely jóval több, mint a sejtések tartománya ;-)

Töffencs az előző gazdáinál bemutatta egyik szokását : kedveli az alkoholt...
Hallottam regélni, hogy nem igazán válogatós; sör, bor, whisky, ne' adj isten pálinka, semmi nem áll távol tőle, ha hozzájut a cucchoz.

No, persze, itt az állatvédők ne gondoljanak semmiféle állatkínzásos szándékosságra, inkább az emberi figyelmetlenségre, illetve Töffencs fürgeségére adott esetben, ha elérhető magasságban lát poharat, lecsöppent folyadékot, miegymást.
Szemétben való turkáló hadjáratairól most nem is beszélnék...

Mikor alkoholista múltját maga mögött hagyva hozzám költözött, akkor egy alkalommal én sem voltam éber - a szombámban nincs helye külön asztalnak - , s mikor az ágyam mellett a földre helyeztem egy pezsgős poharat tv-nézés közben, hát hangos, elégedett lefeletyelésre lettem figyelmes...
Nem értette, miért ordítok.

Amúgy kedveli a cappuccinót is, csak ritkán jut hozzá.
Ellenben nem bagózik.
Amúgy visszafogott életmódot folytat, nem pasizik.
Hát, istenem, vannak neki bizonyos káros szenvedélyei...

Azelőtt, ha kinyitottam a kertkaput, ő soha nem akart kimenni az utcára, csak távolról bámult kifele, nem állítanám, hogy túlságosan értelmes képpel ;-)
Egyetlen egyszer viszont kislisszolt, mikor kikisértem az egyik szomszédot, fel is tünt hamar, hogy nem szuszog semerre sem.
Kimentem az utcára körülnézni, bár nem gondoltam, hogy ott lenne, erre mit látok, hallok?
Tőlünk két házzal arrébb van egy kisebbfajta kocsmaszerű akármi, bővebb infóim nincsenek, be nem tenném oda a lábam. Hát nagy kacagásokat és visításokat hallok a kocsma felől és ki ront onnan ki?
Hát, persze, hogy Töffencs őkelme.
Tehát, az első szabad útja egyenesen a kocsmába vezetett.
Igen, hallottam róla, hogy nők is egyre többször isznak, nem úgy, mint régen, mikor az alkoholisták között elvétve voltak csak nők.

Most nyáron kikisértem egy kedves ismerősömet, látom ám, hogy Töffencs szintén kivonult vele a járdára és egyből nézeget a kocsma felé.
Elordítottam magam, hogy "részeg disznó azonnal gyere vissza!" - érdekes módon mind a két lábú, mind pedig a négy lábú egyed visszafordult és rámnéztek.
Azonnal beazonosítottam mindenféle félreértések elkerülése végett, hogy a Töfinek szántam a felszólítást...

No, ezek az előzmények.

T e g n a p... családtagom hallomás alapján készített x hete (napja???) házi szederbornak valót... süttette a napon, miegymás, mondta, ideje lenne leszűrni, mert állítólag, ha tovább ottmarad, akkor ecet lészen belőle.
Mondom, jó. Leszűrtem.
Töffencs húsevő egyébként, de imádja a zöldséget és a gyümölcsöt is, akár kukázástól se retten vissza ilyen téren.
Hát, mit mondjak - én se fogok már jobban meghülyülni... teljesen elfelejtkeztem róla, hogy a szederről, ha lecsöpögtetem a lét, attól még a gyümölcsben is marad alkoholtartalom...

Szóval gyümölcs - hát a szokásos módon, ha már emberi fogyasztásra nem alkalmas, attól ő még kedvelni szokta, tehát odarittyentettem a cuccot egy kisebb tálba és kiraktam az udvarra.

Én nem tudom, hogy telt az éjszaka, mivel jó sokáig varrtam, aztán olyan éjjel 2 körül bezártam az ajtót, láttam, hogy a kutyáim fekszenek.
Reggel szólt R. hogy láttam-é, hogy Töffencs milyen állapotban van. Mondtam gyanútlanul, hogy nem én, miért.
"Anya! Talán meg kellene nézned!"
Hát... kicsit tántorog... bár jókedélyűnek tűnik... a hátsó lábai félre-félre csúsznak... eléggé idétlenül viselkedik, ahogy hentereg...

Embernek is ilyenkor jó zsírosat szoktak adni (hogy felszívja az alkoholt...) nála se lehet rosszabb hatása a kijózanító terápiának - ami embernek jó, az kutyának se lehet rossz ... ;-)



azért, ezt is beraknám, egyrészt mert kedvelem a számot, másrészt, mert így korrekt a dolog :-)

2 megjegyzés:

  1. Jaj,Juhizs! Olyan jókat nevettem!!!!
    Inkább azt kellene írni,hogy aki depis hangulatban van,olvassa el ezen írásodat!:))))))Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Vizuális típus vagyok. Látom magam Töfit, amint akciózik. Folyik a könnyem a nevetéstől. Mit nevetéstől! Szabályosan röhögök. Csak azért nem fetrengek, mert akkor nem tudlak tovább olvasni. A családom teljesen hibbantnak néz.

    VálaszTörlés