2009. szeptember 20., vasárnap

Kulturális Örökség Napjai IV. - az Újpesti Zsinagóga



Az Újpesti Zsinagóga egy napon keresztül a Kulturális Örökség Napjainak rendezvényének kereteiben látogatókat fogadott.
KÖzel tíz éve lakom a környéken, s régóta vágytam rá, hogy bemehessek.
Reggel 10 óra körül - mint utóbb mesélték - sokan jöttek látogatóba.
Én valamivel később érkeztem, de körülbelül három órán át maradtam majdnem.

Kedves fogadtatás, beszélgetés, nyitottság.
Történelmi előzmények - párbeszéd a látogatókkal, kérdések és válaszok.
Szokások és miértek.
Csaponganak az információk - repül az idő.
A rabbi is fárad már, ez már a sokadik csoport.
Nézhettünk tórát - közelről is.
Megfújta a sófárt, messzire hangzott - sose hittem, hogy hallani fogok ilyet.

A társaság még lelkesebb (bátrabb?) része átment az imaházba is - hangulatos, családias, szép minden.
Otthonos. Függöny lebben, s tán a bennünk rejlő visszafogottság egy részét is ellebbenti.

Kedves volt a helybeli hölgyeknek és rabbi nejének az invitálása is, egy kávéra, egy üdítőre, - kis aprósüteményre.
Gyümölcs az asztalon és méz. Ma van a zsidó újév napja, ilyenkor gyümölcsöt mézzel.
Ittuk a kávét, amiben sok-sok kávé volt (tegyük félre a csúnya vicceket; - bőséges volt és finom, tán még tényleg sok is).
Igazi női csevely, immár férfiak nélkül. Kicsi a közösség, de a vallásos ünnepekhez kapcsolódó közös vacsorák valóban együtt.
...S, akkor hogy folyik a főzés, ... egyedül-e vagy összefogva. ... Mennyien jönnek át a szeretetotthonból... hogy repül az idő.

S, közben érzed, hogy nem vagy hívatlan vendég, valóban jó, hogy itt vagy.

Örültem, hogy oly sok év után bejutottam a Zsinagógába, ennél csak egy még nagyobb öröm volt, mikor boldogan mondta a rabbi és a neje is egymásnak és másoknak is, hogy milyen sokan eljöttek ezen a napon, nem is gondolták volna.

Ez az öröm napja volt. A nyitottságé is.
Milyen jó is lenne, ha nem lennének közöttünk függönyök, és oly sokak által épített korlátok.

Mikor elmenőben még körbe jártam az épületet és kivülről is fotóztam, akkor jött egy idősebb úr az utcában. Két cvekkerrel a kezében. Megállt a kerítés tulsó oldalán és megkérdezte; mi is ez a kék plakát.
Mondtam, Európában most mindenütt - ugyanazon a napon nyitott kapukkal... arca felderül, igen, hallott már erről...
... és most be lehet menni? Mondtam igen, menjen... arcán átsuhant a kiváncsiságnak és az ismeretlentől való félsznek egy sajátos keveréke... nem lehet, nincs úgy öltözve... (nem volt gond a ruhájával egyébként) - mosolyogtam, rendben van nála (rajta) minden, menjen nyugodtan.

S, mikor bement a Zsinagógába két cvekker, kapcsolódva egy bácsihoz; az én lelkemben dal szólt. Jól van ez így.



















































































































































Minden dolgok ellenére, rácsodálkozol; hogy az élet jelei követelik a maguk terét, nő a gomba a Zsinagóga kertjében, s nyílnak a virágok is.



























Az épület külső belső teréről összes fotó itt található:

http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=165743

A Zsinagóga üvegablainak fotói külön albumban:

http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=165746

11 megjegyzés:

  1. köszönöm Juhizs, hogy elvittél ide!

    VálaszTörlés
  2. Ha lett volna az embernél hagyományos fényképezőgép (is) akkor némely kép fekete-fehérben jobb lett volna - szerintem.

    VálaszTörlés
  3. Juhizs ! én még nem voltam soha Zsinagógába, de amit most itt mutattál az gyönyörű.
    A rengeteg név láttán összeszorult a torkom .
    Ez nem csak kulturális örökségünk, hanem " Mementó" is.
    Béke legyen Veled !

    VálaszTörlés
  4. Mmama!

    Fiatalabb koromban volt szerencsém járni a prágai (volt) Zsidónegyedben, ahol több zsinagógában is voltam, teljesen különbözőekben, orthodoxban és neológokban is stb. stb.

    Mind más és más, nincs két egyforma.

    Itthon figyelmedbe ajánlom a Dohány utcai Zsinagógát, ahova ugyan borsos áron lehet pénzért bemenni egybekötve a Zsidó Múzeum látogatásával, de egyszer az életben ezt meg kell(ene) tenni.

    Feltételezem, hogy nem mernek az emberek (a más vallásúak, vagy a hit nélkül élők) akkor bemenni, mikor szertartás van, akkor úgysem lehetne úgy megcsodálni egy épületet belülről rendesen, lévén nem illik mászkálni össze-vissza.

    A "Dohányban" időnként csodás koncerteket rendeznek.
    (Szintén nem a mi pénztárcánknak megfelelőt).

    S, bár kb. 30 éve volt, de mai napig emlékeimben mégis a legszebb, ami a legnagyobb hatással volt rám, az a szegedi zsinagóga, oda úgy tudom, hogy bizonyos (megszabott) időpontokban be lehet menni csoportoknak.
    (Mármint összegyűlnek és x időnként körbevezetik őket.
    Ha nyugdíjasként olcsón el tudsz jutni esetleg Szegedre... ;-)

    Nem tudom, hogy most milyen állapotban van, de nekem a prágaiak után is a szegedi tűnt a legszebbnek.

    Szépen rendbe van hozva a zalaegerszegi is, de nem funkcionál eredeti rendeltetésének megfelelően, hanem kulturális jellegű rendezvényeknek ad otthon.

    A google keresőjébe írdd be, hogy Zsinagógák, szerintem egy csomó (az enyiménél jobb) fotók fognak előjönni.

    Én minden vallás templomát, imahelyét szeretem megtekinteni, ilyen téren "mindent fogyasztó" vagyok.
    Egy egyszerű, hófehér falu kis kápolna éppúgy elvarázsol, vagy tán jobban is, mint egy barokkosan túlzsúfolt templom.

    Egyébként kb. 17 ezer embert hurcoltak el a Újpest-Rákospalota körzetéből, akik nem tértek vissza.
    Jelenleg a hitközségi nyilvántartás szerint kb. 2 ezren vannak - ebbe a körzetbe tartozóak.
    Nagy zsidó ünnepekkor talán ha 300-an, 400-an vannak ebben a templomban.
    Az év többi időszakában pl. péntekenként kb. 15-20-30 ha jól hallottam a számokat.
    Ezért a szomszédos kis imaházban tartják olyankor az istentiszteletet.

    Igen, szívszorítóan fájdalmas a névsor hossza (nincs is mind lefotózva nálam, csak egy része) és nyilvánvaló, hogy a számok a nevek mellett mit is jelentenek.

    Az Újpesti Zsinagóga - én sem tudtam azelőtt - Budapest második legnagyobb zsinagógája.
    Annak idején az építése nem állami pénzből történt, hanem teljesen a hitközséghez tartozó lakosok finanszírozták.

    Amúgy kedvesen meghívták a látogatókat, hogy szabad hozzájuk máskor is bemenni - szertartás alatt is - azért én fogadnék, hogy nem fognak menni az emberek, túl nagy a "gát" bennük.

    A rabbi azt mondta, ha valaki megkeresi bármely kérdéssel kapcsolatban, amire választ vár valaki, akkor szívesen beszél vele az év bármely más szakában is.
    Sőt, ha megbeszélik vele és egyeztetnek időpontot, akkor kinyítja a látogatónak a Zsinagógát és megtekintheti.

    VálaszTörlés
  5. De jó hogy ilyen szép emlékek sikeredtek! Mi is voltunk, csak máshol. Digitális képet lehet utólag is fekete-fehéríteni. Legalábbis hallottam már ilyet.

    VálaszTörlés
  6. Kriszti - több helyszínen voltunk, csak nem volt elég elem, hogy mindenütt fotózzak.
    Még egy program fotóit fogom felrakni, ott szintén minden nagyon szép volt, bár nem volt lelkileg ilyen megrázó.

    VálaszTörlés
  7. A szegediben voltam júniusban, hatalmas és gyönyörű.
    Szeretném látni a tokajit, felújítva. ott voltunk nászúton 30 éve, akkor romos állapotban volt.
    Nagyon szép a pápai, szintén felújításra vár.
    Nincs igazság!!!! - én dolgozom ilyenkor, más meg szép élményeket szerez. :)) Na, majd ha nyugdíjas leszek.
    map

    VálaszTörlés
  8. Juhizs, köszönöm, hogy ezt megmutattad, és jó volt olvasni a hozzászólásokat is.

    VálaszTörlés