2008. május 27., kedd

Törzsihastánc-est II.







Vasárnap volt a Yalla Al-Nahir (remélem jól írtam ;-) törzsihastánc-est Budán, a Templom utcában a Klebelsberg Kuno Kultúrkúriában.
Na, ha eltévednék, komoly bajban lennék, ha ki kellene nagy hirtelen mondanom az intézmény nevét... :-(

Jó és rossz tapasztalásom is volt. Vegyük előbb a rosszat. 19 órára volt meghírdetve a rendezvény, ehhez képest majdnem 19.30-kor kezdték el az előadást. Ez túl sok várakozás, a színházban is szokásban van az udvariassági kb. 7-8 perc ráhagyás, mielőtt megkezdődik az előadás - de, a közel félóra már megviseli a közönséget. Az se volt jó, hogy ez alatt az idő alatt senki sem jött ki szóval tartani a nézőket bármilyen formában is.

Barátnőmmel mi már ekkor idegesek lettünk, mivel a város két különböző ellentétes pontjáról jöttünk, és mint tudjuk, előszeretettel nevezzük (tartanánk) ugyan Budapestet világvárosnak, de a közlekedés, ha nincs autód, éjszaka hazamenni, nagy szervezőkészséget és szerencsét is kíván...
Én személy szerint 5 jármű érintésével tudtam otthonomig eljutni.
Ezzel az erővel vidéken is lakhatnék, vonattal hamarabb hazaérnék ;-)



Az est többi része viszont nagyon jó volt. Ott, helyben ugyan megállapíthattam, hogy a hastánc túlságosan modern változatát nem kedvelem (ez alatt valami repperrel együtt előadott valamire gondolok, de, lehet, hogy a műfaji meghatározás más lenne, illetve azért sem rajongok, ha a hastáncos mozdulatok a robotmozgással vannak kombinálva).
Persze, ez nem jelenti azt, hogy mások számára ez nem nyújtott nagy élményt.

Minden más, az összes többi tánc tetszett, akár törzsi hastánc volt, akár cigánytánc, andalúz stb. stb.


Gyönyörűek voltak a ruhák, a kiegészítők, a fejdíszek - sajnos nem vittem fényképező gépet magammal, s utólag ezt nagyon megbántam.



A táncosok életkora békében megfért egymással, ha jól láttam, akkor a két véglet között kb. 35 év is lehetett. Kedvesek, aranyosak voltak, a kezdők (fél éve kezdték a tanulást) némelyikén látszott az elfogódottság - de ez is jól állt nekik.

Kedves hölgytársaim!
Ami egyértelmű volt, hogy a táncosok békében vannak önmagukkal, alkati sajátosságaiktól függetlenül jól érzik magukat a bőrükben, elfogadják önmagukat. Ez bizony nagy dolog a mai világban, amikor bármerre nézünk is, a média és a reklámok egyaránt azt súlykolják belénk, hogy akkor vagyunk értékesek, ha nádszál-karcsúak vagyunk...



Az élőzenét az Al Tabla Percussion Group szolgáltatta - tökéletes egységben a táncosokkal.
Bizony foltosok, láttam egy hangszerként funkcionáló olajoshordót is, ami úgy volt befestve, hogy teljesen a hullámszövésre emlékeztetett... és nincs róla fotó :-(



Szép volt ez az este, vérpezsdítő tánccal és dallamokkal.
Sokáig is tartott - egy szünet közbeiktatásával - fél 11-ig - s ezért, mert rohannom kellett a buszhoz, sajnos, a kijáratnál a tűzzsonglőrök mutatványát már nem élvezhettem :-(



Nem tagadható, hogy a hastánc az erotikus kisugárzású táncok között az előkelő dobogós helyen tartózkodik, s ha össze kellene egy-két szóval foglalnom az estét, akkor azt mondanám, hogy az ÖRÖMTÁNCCÉ volt a vasárnap.

Következő hastánc-est 2008. szeptember 21-én lesz szintén a Kultúrkúriában - ha beleszólhatnék, akkor azt mondanám, hogy kezdődjön 18 órakor :-),

illetve Virág Judit és tanítványai június 7-én Szentesen, június 8-án Keszthelyen lépnek fel.

További információk:
www.viragjudit.hu, illetve fotók még:
http://picasaweb.google.hu/yvcsee/20080525YallaAlNahr

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm Juhizs, hogy ide kalauzoltál, ez aztán igazán látványos lehetett!

    VálaszTörlés