Deák (bölcsesség nélkül)

Vihar után.
Persze, megbénul a város.
Olyan, mint az első havazás - akkor is nagy a fennakadás.

Jövök a metró felől - Újpest-Városkapu.
Megáll egy autó - négyen kiszállnak.
Négy különböző korosztály, elvileg különböző élettapasztalattal, némi feltételezhető bölcsességgel miegymással megáldva.
Mert valami az évek folyamán kell, hogy ragadjon az emberre, mint a kosz ;-)
De; nagy a baj, ha csak a kosz ragad az emberre.

Szóval négyen kiszálltak és megszólítottak:

- Tessék mondani jár a metró?

- Igen - válaszoltam - de csak a Deák térig.

A DEÁK TÉRTŐL KISPESTIG PÓTLÓBUSZOK JÁRNAK.

Újabb kérdés a család részéről:

- De a Deákig elmegy?

-.-

Most mit lehet erre válaszolni?
Egy hazában, egy nyelven - 2-3-4-5 ember nem érti egymást.
Pedig nem is tájszólással beszéltünk :-)

-.-

Óvakodj a Nagyitól.... avagy egy mesésen jó lélek változása ;-)

... hát, a Nagyi... volt itt már tőle, róla néhány történet.
Bájos, vicces, kacagtató (vagy ki mit minek értékel) beszólásai kapcsán.

Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.

-.-

Mindenféle családi gondjaink voltak Anyák Napja tájékán, ezért apróságokkal leptem meg a 78 éves  Anyukámat (alias Nagyi).
Persze; közöltem, hogy a fő ajándék majd később jön, ha tudunk rá időt szakítani egy nyugodtabb időszakban.

Mindennek eljő az ideje, nos, ennek a pót Anyák Napjának is.

Nem tudta mi lesz ajándék, felkészítettem rá, hogy ügyeljen a következőkre:

a.) ne hagyja otthon a szemüveget
b.) kényelmes cipőben jöjjön
c.) meleg lévén - szellős, pamut felsőben.
d.) mivel cukorbeteg és 5-6 órás program lesz (utazással oda-vissza együtt), ezért hozzon magával megfelelő elemózsiát (mármint cukorbetegnek valót).

Kirándultunk.
Át a városon.
Rákospalotáról - Budafok - Nagytétény felé.

Végig nem mondtam meg, hogy hova megyünk, de szent meggyőződésem volt, hogy rá fog jönni magától is, de nem így volt ;-)

Budafok után rájött, hogy tulajdonképpen vidékre utazunk (mármint az ő szempontjából és a távolság miatt).
Megérkeztünk.
Közöltem vele, hogy itt van egy kedvenc kis fagylaltozóm, és ugyan egy évben csak kétszer járok erre, de akkor ki nem hagynám - meghívtam fagylaltos kehelyre.
Még mázlink is volt, mert a hölgynek (maga főzi a fagyit, szóval semmi kész bigyó máshonnan) kétféle cukormentes fagyija is volt.

Utána mondtam a Nagyinak, hogy naaaaa.... ez volt az Anyák Napi ajándék (nevető szemmel nézett rám, huncutul), hogy átszeltük a fél várost ezért a két gombóc fagyiért...
De, ha már itt vagyunk, akkor muszáj bemennem a Camponába mosdóba...

A testi igények kielégítésén túl lévén, leültünk egy padra, mert neki ennie kellett.
Egy szót se szólt, hogy nem vagyok normális, hogy ezért rángattam át a városon.
Igen, a szülők sok mindent elnéznek a gyermekeiknek.

Miközben falatozott én bementem a pár méterre lévő cipőboltba, ahol nagy leárazás volt.
Aztán ki is jöttem.
Létezik az a lábméret (ill. "lábalkat") amire nem lehet lábbelit kapni.

Előkapta a táskájából a saját maga által készített "szörpit".
Le kell öblíteni a szendvicset.
Fiatalkorom ízei jutottak eszembe a Nagyi saját készítésű meggyes házi likőrjének (alias "szörpi") szívmelengető hatása kapcsán :-)

Na, jó... mondom, akkor indulhatunk is haza.
Azt hittem, hogy nagy ravasz vagyok, mikor egy huszárvágással befordultam (a kijárat helyett) a Tropicárium pénztárához.
Nagyi sejtelmesen mosolyog és közli velem - megint az a huncut tekintet -, hogy tudta ő, hogy nem csak két gombóc fagyiért jöttünk...
Ezek a mai nyugdíjasok hihetetlen, hogy mennyire tudnak élni :-)

Kértem két jegyet a pénztáros hölgytől.
Egy FELNŐTTET és egy SENIOR jegyet...

Mivel 62 éves kor után már senior jeggyel lehet bemenni, megfenyegettem a hölgyet, hogy röpke 5 év múlva már én is senior leszek :-) :-)
Jó lesz, ha időben megemésztik és felkészülnek rá.

Bent sem unatkoztam.
Először is a Nagyi folyamatosan zaklatta az összes akváriumnál a halakat.
Főleg, azokat, akik szimpik voltak neki.
(Az oviban is annak a haját húzzák, aki tetszik...)
Mutató ujjával bökdöste a vastag üveget, ahol csak szembe találta magát egy hallal.
Meg társalogtak. Akarom mondani a Nagyi mondott mindenfélét.
Nem idéznék mindent..
A hülye halak se értették :-)

A "na, gyere már ide, most mé' nem" - "ne arra menjél, ide akartál fordulni" stb. stb.
Nehezen tudtam meggyőzni némelyik példány kapcsán, hogy nem, nem halott, csak pihen.
Egyik kedvence egy nagy csoport hal volt, akik szinte lebegtek a vízben.
Nagyon tetszett neki.
Piranják voltak ...

Amit fő szenzációnak tartottam, hogy Nagyi életében először találkozik élőben (úgy, hogy mindketten élnek) cápával.
Tényleg látványos, tudtam, hogy tetszenek majd neki.
Téblábolt mellettünk egy nyafogó kisfiú, aki közölte az édesapjával, hogy "...apuuuuu ezek nem is igazi cápák"...
Téblábolt mellettem a Nagyi, aki közölte velem, hogy "...ezek nem is NAGY cápák..."
Amúgy cirka 2 méteresnek néztek ki, de lehet, hogy tévedek.
Ha legközelebb lesz ott egy Moby Dick méretű cápa, akkor biztos megint elmegyünk ;-)

A rájasimogatónál simán ott hagyott és elment a medence túloldalára - önállósította magát.
Alig győztem utána rohanni és még időben kikapni a kezét a medencéből és szigorú tekintettel megkérdeztem, hogy vízálló-e az órája...
Igen... gyermekkori vélt, vagy valós sérelmeinkért eljő a törlesztés ideje :-) :-)

Az már csak hab volt a tortán, hogy az óriás pitonnál - miközben lelkesen stírölte őt - teljesen ártatlan hangon megkérdezte, hogy "...miért nem dobnak be hozzá VALAKIT...?".
Jeges fuvallat pásztázott testemen és lelkemen, miközben hebegtem, hogy komolyan kérdezte-e... a válasz az volt, hogy IGEN...
Mégis... KIRE... gondoltál? - Érdeklődtem lassan hátrálva...
Vállat vont... hm... nem tudom.... válaszolta tanácstalanul.


Nem merem megmondani neki (egy-két évig még biztosan nem), hogy a minap általam neki elküldött halas egytálétel cápahúsból készült.
Lehet, hogy ez volt rá ilyen hatással.

Annak idején (kb. 15 éve vagy még több is) a rántott békacombot sikerült megetetnem a családdal úgy, hogy ez tulajdonképpen csirkecomb, csak kicsit bénán nyesték bontásnál, azért ilyen fura az alakja... de egy idő után rájöttek, hogy hasonlít a csirkéhez, de mintha egy kissé halas íze lenne (vagy mocsár? ;-)

-.-

Amúgy Zik-Zak Bori a megmondhatója - hiszen találkozott már vele -, hogy a Nagyi egy kedves, idősödő hölgy.

Amúgy a Nagyi gyanús... nemrég grilleztünk és már megint szeretne... az a sok véres, pácolt hús....

 http://www.tropicarium.hu/

Hü ( űűűűű ) r......re(é)m Szultána....

Dolgozunk.
Itt a könyvtárban egy sajátos világ van.
Egészen más, mint egy általános munkahelyen (gazdasági, kereskedelmi stb), cégnél.

Itt más idők járnak.
Néha szalad, néha cammog, az órák sem járnak pontosan.
(Tényleg nem... a portán és a ruhatárban siet az idő :-)
Egyik sem egy svájci óra.

Úgy, de úgy megfogadtam, hogy soha többé nem fogok a könyvkereskedelemben, könyves cégnél dolgozni.
No, ennyi idős munkavállalóként nem volt nehéz ezt betartani ;-)
De a könyvek valahogy utánam jönnek, vagy beléjük botlok és nem feltétlenül leporolás céljából.

A könyvtárosok furcsák.
Valahogy tényleg azok.
Nem lehet szokásos mércével megítélni őket.
Azért vannak köztük (is) rendes emberek (hi-hi...)
Aztán van a maradék; olykor elvont, némelyik beképzelt,  meg ilyen, meg olyan.
Röviden furcsák.
Khm... a férfiak... hát, nem is tudom, hogy fogalmazzak.
Jó, hogy nem vagyok fiatal nőci, tutin aggszűz maradnék, ha ez lenne az első munkahelyem és nem járnék el sehova csak a könyvtár és a lakás közötti útvonalon ;-)

A férfi könyvtáros egy külön kategória.
Még tanulmányoznom kell.
(Ezt ne értse senki se félre, nem ÚGY kell tanulmányozni őket).

Szóval, dolgozunk.
Én és a helyettesítő könyvtáros. Röviden HK.
De, ő biztosan így írná le:

Dolgozunk.
ÉN, "A" KÖNYVTÁROS - és mellettem itt ez a kis segédizé....

A HK sokszor nem köszön, pedig az anyja lehetnék, sőt...
Aztán nem tudom eldönteni, hogy bunkóságból nem köszön, vagy netán süket félig, mint én (persze, attól még köszönhetne is akár) ,vagy VAK és nem lát meg.
Még ez részemről eldöntendő kérdés.

Tehát:
dolgozunk.
Ő nyomkodja a billentyűket - én meg ragasztok, bélyegzek (tudjátok: egy a párna, egy lehellet :-),
sorszámot nyomok a könyvekre.

Sok ész nem kell hozzá, de odafigyelés igen.
A ragasztás akkor kell a könyv gerincére, ha valamelyik olvasóterembe kerül.
Mert akkor mindig más színű szigetelőszalagot kap jelzésként.
Mármint, hogy olvasótermenként más színt.

Sajnos, a nyomdák  nem gondolnak arra, hogy a KÖNYVTÁRAKNAK vannak bizonyos perverz igényeik, legalábbis a mienkének igen. Mert, hogy kell(ene), hogy a könyv gerincén legyen annyi hely, hogy a jelzést fel tudjam ragasztani.
Mert ugye, nem túlzottan logikus letakarni a címet és a szerzőt...

De néha gond van, mert alig marad hely.
Ilyenkor van a nagy tanakodás, hogy a szerző nevének melyik részét büntessük a láthatatlansággal :-)

Dolgozunk.
Hürrem Szultána könyve a kezemben.
A gerincén valahol középtájon egy kicsi ovális kép Hürremről a filmsorozatból.
Balra a szerző neve, jobbra a könyv címe.
Hürrem ural mindent. Vagyis, elfoglal minden helyet, nehogy már más is elférjen mellette.
... jellemző....

Felragasztom a fehér szikszalagot... és rám tör a röhögés...
Helyettesítő könyvtáros meglepetten felnéz (ezek szerint érzékeli, hogy én is a világon vagyok)... de, nem szól semmit, nehogy má' elbízzam magam.

Nézem a tevékenységem végeredményét - elégedett vagyok.

Csak úgy... mellesleg megkérdezem HK-tól, hogy van-e otthon tévéje.
(Mert már rájöttem, hogy "a" könyvtáros sokszor csak olvas, de nem mindig néz tévét stb. stb.)
- közli velem, hogy neki nincs.

Persze, nem vagyok meglepődve.
Érzem, hogy ciki vagyok és gáz, hogy nekem van és még használom is.
Ráadásul nem halakat úsztatok benne.

- Akkor nem szoktad nézni a Szulejmánt - jelentem ki baromira bölcsen.

Nem, de tudok róla - mondja ő.

Azért valami furdalhatja mégis, mert kisvártatva érdeklődik, hogy miért kérdeztem.

Áh... mondom én - akkor Neked nem poén, ami nekem az.
Miért, miről van szó ? - kérdezi.

Erre felmutattam a könyv gerincét, - és elmosolyodott - mármint, hogy HK...
Ez a hölgy valami rossz nőszemély ?
- hát... mondom.... tesz ilyen-olyan dolgokat.
Akkor biztosan megérdemelte - zárja le elmés (és ritka) társalgásunkat.

Én még mindig gyönyörködöm.
A könyv gerincén csak egyetlen hely maradt, ami leragasztható a fehér csíkkal...
Hürrem Szultána szája :-) :-)

A "galériás" humor...

A héten két galéria teljesen más jellegű, de szépséges kiállításán is voltam.

Az egyikben (nevezzük X.Y. galériának) az előtérben állt egy férfiember, szorgalmasan nyomogatva a mobilján a gombokat.

Irodista hölgy jön, kezében lobogtatva egy papírt, amit elmélyülten nézeget.

- Lajos !   (nevek átírva, persze...)
- Hmmm ?
- Azt mondja a Dezső, hogy átadott Neked egy Munkácsy-t...

Lajos fel sem néz, se a hölgyre, se a papírra, tovább nyomogatja a mobilját...

- Hát..., ha azt mondja - biztos úgy volt...

:-) :-)             


 

Tanulmány az "Ásító inas" c. képhez
1868-69 - Olaj, fa, 31 x 24 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Karácsony második napján - hazafele a Nagyitól...

üresek az utcák, a buszon is csak ketten ülünk.

Alig ténfereg valaki... szépek a fények, szép az idő is.
Nincs hó, nincs nagyon hideg.
Nem igazi a karácsony (meteorológiailag).
Holnap már más lesz.
Jön a lehűlés, vasárnap már havazhat is.

Befordulok az utcám sarkán, rögtön látom az én kis szerény házamat.
Meg előtte a kaputól két oldalra a "kertecskét".
Ami most nem látványos, bezzeg nyáron :-)

A szomszéd viszont nem gazol.
(Ellenben; van neki néhány ténfergő beosztottja, kisebb áruháza miegymás).
Ahova amúgy nem látunk sűrűn bemenni vásárlót.
Hát, festék "áruházat" két buszmegálló közé tenni külvárosban, nem biztos, hogy szerencsés dolog.

Előszeretettel parkolnak a saját részük előtt (ahonnan kiirtották az orgonabokrokat, helyette tanyázik a gaz).
Ide fel tudnak állni parkolni - ők, vagy a lézengő ügyfelek.
Akik előszeretettel hajtanak lefelé úgy a kocsijukkal, hogy átgázolnak a mi virágainkon.
Amik jól látszanak, feltéve, ha nem vak a sofőr...

Nincs mit tenni, hordtunk nyáron oda köveket innen-onnan, a kertből legallyazott ágakat, szóval kerti hulladékot.

Szóval, befordulok a sarkon és rémülten látom, hogy egy csuklyás (na, jó...ez túl drámai... szóval kapucnis) ember hajlong és nagyon kotorászik ott, az én kis kertemben...
Kezében az odagyűjtött egy-két vastagabb faág.

Rém hősies vagyok, miért is ne lennék az én méreteimmel.
Olyan Chaplin-szerű kis figura, szóval, ha ráfújnék, talán el is szállna...
Kérdőre vonom, nagy vehemensen, hogy mit is csinál...

- A fát vinné el.
Kérdezem döbbenten : - minek.
Amúgy jobban szoktam kapcsolni, de valahogy most mégsem.
- Tüzelni...

Van az úgy, hogy nem követtünk el semmit - és mégis szégyelljük magunkat.
Az egész világért.
Mindenért.
Mert, ... karácsony van.
Este fél 10 felé.
Sötét.
Ami nekem még nem hideg, az lehet, hogy másnak már az.
Nagyon is az.
Pedig nem volt hajléktalan.
Volt rendes ruhája.
Nem illatozott, tiszta volt, talán egy szomszéd, egy kicsit lejjebbről... hosszú ez az utca.
30 körül lehetett, nem több 40-nél, vagy ki tudja...

Nyom a mellkasomnál valami.
Mondtam, hogy vigyen nyugodtan, amit csak akar.
Én majd gyűjtök több követ bárhonnan.

Jön a hideg, jön a tél :-(

Volt egy fiatal kolléganőm, akinek az volt a kedvenc mondása, ha valamiről tudni szeretett volna,
vagy látni, de nem volt rá módja, szóval:

"De szívesen lennék légy a falon"...

... hát én is, a parlamenti uraknál a karácsonyuknál.

Ma mondta be valamelyik rádió, hogy 2014-ben "0", azaz nulla % infláció volt.
De, lehet, hogy valami szilveszteri előzetes volt bevágva reklámként.

A pénzügyi tanfolyamon volt két oktatónk, akik igazán jól értettek a gazdasághoz.
Egyikük mondta, hogy az "ideális" infláció 3 % alatt van, és 2 % fölött.
Ha már 2 % alatt van, akkor az már nem jó a gazdaságnak egyéb szempontok miatt.

Jön a hideg, jön a tél.
S, én - de szívesen lennék légy...

" ...Fekete, szőrös nyelv általában nem igényel orvosi kezelést. Bár nem vonzó, ez egy átmeneti, ártalmatlan állapot. "

Mivel - az előző bejegyzés kapcsán - többen írtatok ilyen vagy olyan formában, hogy viccelek-e, ezért elmélyültem a témában :-)

Igen, sajnos a jelenség valós és tényleg létezik.

Az alábbi - néhol viccesnek tűnő - fordítás körbe járja a témát (talán nem is akarnánk erről - hozzá nem értőként ilyen részletesen tudni ;-)

Egy már biztos, bár a magyar nyelv igen bőséges káromkodás és szitkozódás terén, nyugodtan kibővíthetjük a készletet, ezzel a kívánsággal (mások felé) - amennyiben megérdemlik.
A végkifejlet ártalmatlan, de mégiscsak durva, igazi bünti.


 http://www.meduy.com/hu/284.html

Ez itt lejjebb külön is izgalmas, a leírás szerint - mivel okozhatja többek között - antibiotikumok szedése is - a szőrös nyelv kezelése antibiotikumokkal történik.

Aminek biztos van valami más mellékhatása ;-)
Mondjuk tollak nőnek ki  a hátamon...

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91r%C3%B6s_nyelv

Ezt viszont tényleges érdemes megnézni - nosztalgiából is.
Meg remek.

Ezek szerint valós is.

Amíg az ember tud nevetni saját magán (is), addig talán nem reménytelen a helyet. 

Karácsonyi meglepi...

Hetek óta betegnek lenni - nem egy élmény.
Megpróbálni ezt eltitkolni (részben legalábbis) a kollégák elől - vagy sikerül, vagy nem.
Menni úgy a folyosón, hogy ne lássák, hogy tulajdonképpen sántítok - több, mint nehéz.
Ilyen a próbaidős lét.
Magyarországon jelenleg nem előny, ha nem látnak fittnek, tökéletesnek (vagy majdnem annak), szóval nem egy előny, ha   e m b e r  (ennek minden "tartozékával" és hozamával együtt..) vagy és nem egy robot.

Az nyilván nem véletlen, hogy, ha valaki észreveszi, hogy beteg vagy, azok a beosztottak némelyike. A két főnököd nem tartozik közéjük. Még egy minimális emberi megnyilvánulással sem.
Nem baj (???) fiatalok még, nem tudják, hogy (esetükben is) "lesz ez még így sem"...

Az idő kegyetlen dolog, egyik fő jellemzője, hogy nem áll meg.
Ők is meg fognak öregedni (valószínűleg) és én vidáman fogom lógatni a lábam a felhők közül, mikor nekik is fáj majd ez meg az.

Na, ez csak szócséplés....

Természetesen a körzeti orvosod, akkor rendel, amikor be vagy osztva munkára - ergo - nem jutsz el hozzá.
Nem szívesen mész más orvoshoz, elvégre begyepesedett vagy meg egyáltalán...
Ragaszkodsz a saját - amúgy szintén sántító - dokidhoz.

De, eljő az az idő, mikor a helyzet már tarthatatlan, különben is megfulladsz már szinte, minden lélegzetvétel luxus és fájdalmas.
Amúgy, jönnek az ünnepek, és a magyar egészségügy... szóval, a helyzet reménytelen.
Örülsz, hogy utolsó pillanatban 23-án este eljutsz egy másik dokihoz. (Mert, amúgy a gyógyszertárból simán kirúgtak bármiféle segítség nélkül... ezzel megdőlt a "gyógyszerész sokszor jobb, mint az orvos" rózsaszín teróiád...)
Örülsz, hogy nem rúg ki a másik doki és egyáltalán.

"Milyen színű a köpete?" - óminózus kérdésre büszkén rávágtam, hogy "sárga".
Utóbb úgy éreztem, hogy ő a fehérnek örült volna.
De, mi foltvarrók vonzódunk a színekhez, ergo: sárga.

Gyógyszert felír, részemről boldogság, hogy az ünnepeknek nem megyek "neki" orvosság nélkül.

Megkönnyebbült sóhaj kíséretében bekaptam, később elolvastam az információkat tartalmazó mellékletet.
Azt már megszoktuk, hogy minden gyógyszernek milliónyi mellékhatása van, kár is mérlegelnünk, hogy mivel járunk jobban, vagy rosszabbul.
Reménykedünk, hogy nem mi leszünk a százezredik, aki mellékhatásként belehal.

De, a sok (rémisztő) felsorolás mellett azért az egyik szíven ütött.
- "fekete szőrös nyelv".

Mit is mondhatnék, így karácsony tájékán.
Minden vágyam ez volt.
Az ünnep megkoronázása.

Mert, ha "csak" az egyik lenne;

- fekete nyelv,

vagy a másik;

- szőrös nyelv...

De a kettő együtt....

Elvileg Jézus szeret... ha minden igaz, akkor engem is.

Vajon Jézus is tud erről?

;-)

 

A kertesházas lét örömei :-)

Az udvaron tárolt akármilyen csetreszekből, vödörből, műanyagláda tetőből összeöntögetett enyhén algás esővíz leszűrése és felmelegítése mosakodás céljából (mert 8-tól 14 h-ig nincs víz), egyszerűen űberelhetetlen élmény.

Ha most lenne totál ki- és berakható műfogsorom, akkor ez csak tetézné az elégedettségemet.

Jah, az embernek soha semmi nem ELÉGGÉ jó :-)

A furcsa kolléga...

A köztünk élő "furcsákat" lehet szeretni, utálni, átnézni rajtuk, gyilkos indulatokat, vagy akár mélységes közönyt is válthatnak ki.

Van a furcsaságnak egy olyan mélysége már, amikor az ember úgy érzi, hogy olthatatlan vággyal fel akarja (pontosítanék: szeretné) törni a feltörhetetlen burokban élő DióÉlőlénykét.

Amikor a furcsaság milyenségén már nem lehet átnézni, nyista minden láthatatlan köpeny.

Szóval az ifjú kolléga.
Aki kerüli a pillantásodat.  (Jobban mondva sejtem, hogy - mindenkiét).
Bármilyen szituációban találkoztok - nem köszön. (Na, ez kedvenc témám, amire mindig is "ugrottam").
Igaz, hogy süket vagyok némileg az egyik fülemre, de azért ennyire még én sem.
(Ja, meg vissza se köszön...)

Először azt hittem, hogy robot.
Egy amolyan jól sikerült példány.
Jön-megy.  Egyszer láttam kijönni a WC-ből. Tehát van kimeneti egysége.
Ezek szerint be is visz dolgokat. Olyan emberieket - mint én is.
Utóbb megtudtam, hogy bevitel tájékán sűrűn gyömöszkél magába mindenféle (jóféle, és nem annyira jóféle sajtokat).
Aki a sajtot szereti - az rossz ember nem lehet.
Mondanám én, ha nem jutna eszembe, hogy virágok és állatok kapcsán is szokták volt ezt mondani olykor.
Amit cáfolnak a nürnbergi per fővádlottairól tudott dolgok.
Tehát az embernek azért vannak némileg fenntartásai.

-.-

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy imádok diót törni, de létezik már az az állapot, mikor annyira feldühít (irritál?) valaki, hogy még hajlandó is vagyok diótörésre.
Vagy, mivel tök jó fej vagyok, de ezt nem tudják tömegesen rólam ;-) - hát a diónak is kell adnom némi esélyt...
Elvégre egérút is létezik :-)

Szóval, bementem az olvasóterembe - rátámaszkodtam a pultra (kibírta a súlyomat, nem szakadt össze - ergo, ez a nap is jól indult) és közöltem az éppen szolgálatban lévő könyvtárossal, hogy

"A furcsa kolléga könyvét szeretném elolvasni !"

Ami egyébként ott tanyázott fő helyen a háta mögött a polcon.
A könyvtáros mosolyog. Én emelgetem a brezsnyev-i szemöldököm.
Mert szent elhatározásom, hogy megfejtem a megfejthetetlent.
Vagyis megpróbálom.

Elolvastam.
Mondhatnám, hogy nem tudtam letenni (ez már önmagában jó).
Mondjuk nem röhögtem halálra (vagy majdnem) magam, mint néhány kritikai hozzászólónál olvastam.
De, kétségtelen tény, hogy megvan a saját stílusa (és ez jó).
Az én humorom egészen más, de ez teljesen rendben van.
(Mivelhogy sokak szerint én sem vagyok teljesen 100-as ;-)

Mielőtt elolvastam dühített a viselkedése.
Miután elolvastam nem dühít a viselkedése (avagy NEM viselkedése).

Mielőtt elolvastam azon méláztam, hogy oda kellene mennem szólni neki, hogy aki nem tud köszönni, az még véletlenül se menjen el soha egy író-olvasó találkozóra, mert érdekes lesz a némaság.
Miután elolvastam rájöttem, hogy tud beszélni - ha akar :-)
Ja, lehet, hogy számít a közeg is.
Toszt akarok én, hogy köszönjön a folyosón, aki a fiam lehetne.

Hát, üsse kavics.
Én már régen a felhőkön (remélem) lógatom majd a lábaimat és röhögök majd rajta, hogy ő még mindig itt lent kínlódik ;-)

Ja, megpróbálom rávenni a szociológus családtagot, (aki amúgy DEVIANCIÁRA szakosodott...), hogy olvassa már el.
Elemezzük kollégát egy tál sajt és vörösbor kíséretében :-)

-.-

Szeressétek Farkas Balázst (ne csak Ódor Emíliát ;-).
A Nyolcasok című könyv már elfogyott (ami jelzésértékű).
Vagy felvásárolta a sok furcsa NAGYÉRDEMŰ, vagy maga az író.
Utóbbit nem hiszem a könyvtáros fizetéseket is ismerve.

A könyv várhatóan valamikor 2015-ben utánnyomásra kerül.
De könyvtárakban nyilván megtalálható.
Hallunk még Farkas Balázsról egészen biztos.
(Speckó személy szerint én a folyosón is szeretném a hangját hallani :-)
Mondjuk évente 1 x esetleg karácsonykor, netán április 1-jén :-) - esetleg április 11-én ???

Ja, a héten rám mosolygott.
Fura volt.
Biztosan össze tévesztett valakivel.
Valami fontos emberrel.
Vagy érezte, hogy nem teljesen normális az olyan nőci, aki nem találja a sötét folyosón a villanykapcsolót.
Megköszöntem. Persze; nem válaszolt.
De, mintha valamit morrantott volna nagyon halkan.
Elképzelhető korán reggel koffeinmentesen képzelődök már.

Mondtam, hogy "lőn világosság".
Lesz@rta.
Jólvannaa....

http://balazsfarkas.com/
https://www.facebook.com/FarkasBalazs.iro

Vannak olyan napok, amik megismételhetetlennek tűnnek...

mikor reggel az ember elszunyókál a metróban és döbbenten észleli, hogy az Arany János utcánál járunk, holott a Nyugatinál kellett volna kiszállni...

és a nap azzal zárul, hogy munka után betámolyog az ember a szobájába, minden vágya, hogy lerogyjon, felstócolja a fájós lábait, beigazítsa a dereka mögé a párnákat és az égadta egy világon ne gondoljon semmi, de semmi értelmes dologra, csak azzal az érzéssel van teli, hogy milyen jó lesz a megmaradt szürke állományával valami jelentéktelen, de mégis felemelő "izét" nézni egy dobozban, ahol megállapíthatjuk, hogy jó, hogy nem a világ más tájára születtünk, egyébként is tobzódunk az éljen a VILÁGBÉKE hangulatban...

... és akkor az ágyamon a paplankám közepén egy totálisan össze-vissza nyáladzott egérhulla van...

s, vannak olyan napok, amik megismételhetetlennek tűnnek... ;-)

Gályahelyi körlevél ...

(menő, NEM csóró cégnél történt, valós, nem kitalált... )

 
" Kedves Mindenki,

aki elvitte reggel a cipőmet a zuhanyzóból, az legyen szíves azt visszaszolgáltatni nekem, mert nem túl elegáns mezítláb dolgozni :)

Köszönöm szépen,
Sanyi "




:-) :-) 

A juhászat egy nagyon bonyolult tudomány... (én már csak tudom ;-)

A hírekben jelezték, hogy három egyetemen is felnőttképzési formában ( 200 óra ) juhászképzés indul.

Szaporodásbiológiát és takarmánygazdálkodást is tanítanak.

Eredeti idézet lejjebb található, összefoglalnám személyes véleményemet, több évtized alatt kialakult tapasztalatomat.

Immár 56 éve Juhász vagyok.
Egyetértek vele, hogy óriási lemaradás van juhászat és Juhászat terén.
Szerény véleményem szerint NEM egymillió juh van az országban, hanem jóval több.
Nap mint nap ezt tapasztalom, ha a médiát, az állítólagos statisztikákat veszem figyelembe, illetve egyszerűen csak kiteszem a lábamat a saját legelőmről és közösségi helyeken megfordulok (természetesen a kreatív rendezvények kivételt képeznek :-)

Egyik legnagyobb problémát abban látom, hogyan a magyarországi juhállomány egy része határozottan süket és vak. Igaz, hogy régóta tudjuk, hogy vaktyúk is talál szeget.
(Ez utóbbival viszont ki lehet váltani a vasutánpótlás gyógyszertári költségeit).

Íme, egy kedvencem fotója (fotó kölcsönözve a Wallisi feketeorrú juh - törzstenyészet-től - igen, Ön jól érzékeli, ez volt a reklám helye :-)

 

Itt jól láthatóan a jószág szeme nem is látható, hát, hogy láthatna, akkor vele...
Ezt kompenzálja viszont a nyelve, amit határozottan, rendszeresen fejleszt, karbantart, - mivel izmos szervről van szó, ezért kitartóan tudja használni hosszútávon is.
Általában 4 éves periódusonként lecseréli a nyálkészletét is.

Amúgy én nem érzem a saját életemben, hogy a Juhászat nagy sebességgel fejlődne, inkább visszafejlődést tapasztalok mindenféle téren.
Az új technológiák nagyon érdekel(né)nek.

A takarmányozási ismereteimet megfelelőnek tartom (lásd turis vásárlások, leárazott, akciós termékek intenzív figyelése és beszerzése a boltokban).

Új módszereket nem tudtam hasznosítani a genetikában, ezen a téren határozottan konzervatív voltam.

Hát,... na, jó... ennyi idős koromban már bevallhatom, hogy valószínűleg a néhány ezer elméleti ismerethiánnyal küzdő Juhász közé tartozom, de minek hazudjak már a hátra lévő kis időre...

Valóban, egyre inkább úgy érzem, hogy nem vagyok versenyképes, főleg a munkaerőpiacon :-(

"A juhászat nagyon bonyolult tudomány, nagyon nehéz állattal foglalkozni."

Hát, már, hogy a franca ne, mikor annyi, de annyi ÁLLAT VESZ KÖRÜL, hogy lassan már azt se tudom, hogy fiú v. lány Juhász vagyok-e...


"Ez egy néma állat, a baját sem nagyon közli, nagyon kell érteni hozzá"

DE, DE, IGEN, !    K Ö Z L I , csak süket fülekre talál főleg a Kossuth téri karámeligazító környékén.

A szaporodásbiológiával is problémáim voltak :-(
Nem teljesítettem a tőlem - joggal - elvárható rekonstrukciót :-(

Nem tudom, hogy mit hoz(hat) a jövő, talán, hogy világ juhászai és Juhászai egyesüljetek !
(De, ne egymással... nem jó a belterjesség !)

Lejegyezte:
Juhász Zs, miközben a sarkát Mofli és Töffencs blöki nyalogatta, nehezményezve, hogy sehol egy jó kis szőrös jószág, pedig milyen jó lenne őket hajkurászni a kertben ;-)

Forrás:
http://index.hu/gazdasag/2014/08/08/a_juhaszat_nagyon_bonyolult_tudomany/



"...mezőgazdasági szakképzésünk eléggé elmaradt ezen a területen, juhászokat legalább két évtizede nem képzünk, óriási lemaradásunk van a juhászat területén, ma a rendelkezésre álló egymillió juhból körülbelül ötszázötven-hatszázezer bárányt tudunk értékesíteni, ami messze elmarad az európai átlagtól.
A juhászat, illetve a mezőgazdaság nagy sebességgel fejlődik; új fajták, technológiák, takarmányozási ismeretek jelennek meg, új módszerek vannak a genetikában. 
A néhány ezer juhász elméleti ismerethiánnyal rendelkezik, ezt szeretnénk pótolni, ahhoz hogy versenyképesek legyenek, előre kell lépnünk.
A juhászat nagyon bonyolult tudomány, nagyon nehéz állattal foglalkozni. 
Ez egy néma állat, a baját sem nagyon közli, nagyon kell érteni hozzá, a szeméből, a mozgásából, az életjelenségeiből a bajokat fel kell tudnia tárni egy juhásznak, ezen túlmenően új takarmányozási ismereteket, genetikát, kiválasztást, szelekciót és szaporodásbiológiát is kell tanulniuk. 
Csak egy példát mondok: tudáshiány miatt a mesterséges termékenyítés ma már nem éri el a két százalékot a juhágazatban, anélkül pedig igazi fejlődés nem képzelhető el..."

Földbe (esős idő lévén...sárba...) döngölve avagy volt is, lesz is így még...

Csütörtök van turi nap (hurrá...) minden 300 ft.
Baráti ár, ennél már csak a p(r)éntek a jobb a maga kétszázával.

Tülekszünk (mintha jegyrendszer lenne).
Harc a túléléssel, olykor vérre menő viták (naaaa....én voltam itt előbb, nem balra, jobbra tekerjük, ne bökdössön a táskájával, ne húzza ki a kezemből, miért vágott fejbe a válfával), szóval jó a hangulat.

Klassz kis nőcis hely, de egyre több férfitársunk is érzi úgy manapság, hogy érdemes beszállnia a ringbe.

Gyanúsan stírölget egy idősebb hölgy (akinek tételezzük fel, hogy volt még gyerekszobája és van némi fogalma az illemről is).
Majd elszántan jön és megkérdezi - természetesen jó hangosan -, hogy ne haragudjak, de felvenném ezt a felső ruhadarabot (amit a kezében tart, persze, rögtön elsápadok, mert tök jó cucc, lenvásznas "izé" némi foltos egyéb anyaggal megbolondítva, fazon jó), mert pont úgy nézek ki, mint a barátnője alkatilag, így tudná, hogy megvegye-e neki.

Na... jó... felpróbálom - amúgy istenien áll - miközben székfoglaló kiselőadást tartok neki, miszerint sajnos almahasam van, és ha a barátnőjének is, akkor szintén azon szerencsétlenek táborához tartozik, akik egészségtelenül híznak a belső szervekre pakolva a zsírokat, sápitozok, hogy mennyivel jobb azon hölgyeknek, akik csípőre (ezáltal nőiesebb fazonnal) híznak...

Méreget, megállapítjuk, hogy jól áll nekem :-)

Szintén hangosan megkérdezi, hogy ne haragudjak, de megkérdezheti-e hány kiló vagyok, hogy biztos legyen a dolgában (barátnőjével kapcsolatban).
Mivel oké, hogy úgy nézek ki, de mégis tutira menne (gondolom én )...

Van az úgy, hogy az ember jó környezetben is egyre sz@r@bbul érzi magát... kissé fintorogva, szemeimet forgatva közelebb hajlok és megsúgom a nagy titkot.
Egyből rögtön rá is kérdezek, hogy miért, a barátnője hány kiló?

Szintén hangosan jön a válasz (miért is ne...) hogy 130 kg !!!

Aki ismer, az tudja, hogy azért én egészen sokat tudok locsogni, ezért is meglepő, hogy bent reked a szó.
Kapkodva veszem a levegőt, egyből eszembe jut, hogy szegény Bajor Imi is tegnap meghalt és majdnem egy idősek vagyunk...

Közöltem a hölggyel, akkor ez a felső nem lesz jó a barátnőjének. Én 46-os méretet hordok, a 48-as már nagy rám, kivéve, ha szűkítve van, vagy valami speckó a fazon.
A barátnőjének 50-es méret felett keressen (de nem tudom, hogy mennyivel, nem is szeretném tudni).

Boldogan hazatérek a két nappal előtte (600 ft-os napon) a boltban eldugott 46-os pocakkényelmes kismama nadrágommal, további zsákmányom egy tök jó szintén kényelmes tiszta pamut teljesen új gatyó otthonra.

Az önbecsülésemet egy tárló alá söpörtem...le van...

Hazafele sürgősen dinnyét veszek, az egészséges miegymás... és diszkréten köpök egyet az illatozó péksütemények tárlója alá ;-)

A mai nap "sikerélménye" :)

- Szép az a koszorú az asztalon - szólt a családtag.
- Igen, nekem is tetszik.
- Azért vettem meg :)

- Ja, NEM TE VARRTAD ?
- ... hát, nem...
- Vettem a turiban, 200 forint volt, nem lehetett otthagyni.

Valóban szép.
Mindig elgyöngülög, ha foltos, vagy valami hasonló kézműves cuccot látok hányódni-vetődni a turkálókban.
Amikor látom: nem értékelik.
Nem tudják, hogy kincs van ott.
Ha tudnak varrni, ha nem.

Öröm simogatni az ilyen árut, hiszen tudom, hogy a kreativitás mögött egy ember húzódik.
A kezével, a lelkével, a szíve is benne van.
Akkor is, ha nem tökéletes a végeredmény.
Akkor is, ha esetleg látom a hibáit, amit én magam is elkövetek olykor.

Furcsa volt - s, értem miért hitte családtagom, hogy én csináltam -, hogy valahogy (bár a turiban nincs magyar termék soha) mégis magyaros jellege van.
Fehér hurkák váltakozva kék hurkával, amin apró, szolid fehér minta.
Ez utóbbinak kicsit kékfestő jellege van (bár, nem az).

Szép az összhatás.
Sötétkék selyemszalag és masni.
Ízléses.

Méltatlanul alulértékelt 200 forintért :(

A becsült értékek országa :( - avagy gáz van...

Igen, gáz van.
Április 1-jétől pedig - amennyiben nem tekintjük áprilisi tréfának a dolgot (izgalmas politikai fogás lenne...), akkor bizony mától csökken valamelyest a gáz ára.
Persze, megvárták a fűtési szezon várhatóan végét, vagy majdnem végét...

Számomra mindig természetes, hogy ilyen esetben, akár csökkennek az árak, akár emelkednek -
de, mivel én nem átalányt fizetek, hanem tényleges fogyasztást - ezért ilyenkor mindig bediktálom az adott szolgáltatónak, hogy az árváltozás fordulónapján milyen az óraállásom.

Eddig semmi gond nem volt ezzel, se a Gázműveknél, se az ELMŰ-nél.

Tárcsázok a szokásos  módon ... haladok (mikor, milyen gombot nyomjak, a vevői azonosítószámom, a készülékem gyári számának utolsó négy számjegye stb. stb.)
elérkezem oda, ahol be kell pötyögnöm az aktuális óraállásomat - stb.
Abban a pillanatban egy ügyintézőhőz kattanok legnagyobb csodálkozásomra.

Udvarias fiatalember, én hebegve zavarban, hogy nem értem, hogy kerültem hozzá.
Ő se érti, de kikeres a nyilvántartásban.
Közli velem, hogy valószínűleg azért "dobott" hozzá a rendszer, mivel nekem nem 1-jén, hanem 15-e és 18-a között kellene bediktálnom az óraállásomat.

Erre felvilágosítom, hogy "normál esetben" - valóban, de  mától árcsökkenés van, és ilyenkor mindig be szoktam diktálni az aktuális óraállásomat, hogy ennek megfelelően állítsák ki a számlát.

Nem az az első dolga, hogy rögzíti, hanem elkezd - bár udvariasan - de tájékoztatni arról, hogy erre semmi szükség nincsen ( sicc !!! ), mivel ők a becsült értékből meg tudják majd állapítani, mikor kiállítják a számlát.

Értetlenkedem - a beszélgetés közben ő többször is eltűnik a vonalból, ekkor némaság van, nehogy én mint ügyfél halljak valamit, kicsit olyan érzésem van, mintha tőlem tudta volna meg, hogy mától árváltozás van, méghozzá az ügyfélnek kedvezően   l e f e l é ... -
szóval, értetlenkedem, ilyen a piszok fránya ügyfél... miféle becsült érték - kérdezem tőle.
Újra mondja, ők ezt meg tudják oldani.

Én felhomályosítom, hogy mivel nem vagyok átalánydíjas, soha nincs semmiféle becsült értékről szó az esetemben, hanem minden hónapban a TÉNYLEGES FOGYASZTÁSOMAT fizetem.
Most miért is kellene ettől eltérni?
Nem értem, hogy miért kerül több percbe, hogy rögzítse az aktuális óraállásomat.

Mikor közlöm vele, hogy ő a pénztárban egy liter tejért mint vevő nem (általa egyébként) becsült értéket fizet, hanem a liter tej tényleges árát... akkor közli velem, hogy rögzíti az óraállásomat.

Amúgy nem értem az egészet.
Vagy nagyon is értem az egészet.
Maradjunk annyiban, ebben az országban gáz van.
De nagyon.
A nagy kérdés, persze, hogy milyen irányból jön...

Telefonzsinór vezetékes telefonhoz... avagy létezik az a hossz, (v. ár) amiért érdemes már elővenni a mérőszalagot? ;-)

"Eladó a képen látható telefonzsinór vezetékes telefonhoz. Hosszát nem tudom, de ahogy látszik is a képen; nem rövid."
Ára: 50 Ft

Hej, ha a pornóipar rájön, hogy milyen klassz szlogeneket lehet vételezni az online kereskedések oldalairól.... akkor eljő a Kánaán...
;-)

Astoria - vajon kik járnak most oda ? ...

... kérdezi Kern András Presser Gábor zenéjére...

egy kis csodás "andrisos" Astoria...

Végérvényesen itt a tavasz...

ez nem csupán abból látszik, hogy a hóvirágom már elvirágzik és gyönyörűen pompázik már hosszú hetek óta a sárga téltemető, hanem a kertben hol itt, hol amott sorra nyílnak a sárga, liláskék krókuszok.

Főként abból állapítom meg, hogy ma reggel (a tavasz második napján) a kertben mit látok meg először?
A kukámat lesz@...ta egy madárka.
Kérem itt szabad vélemény-nyilvánítás van.
Elmúlt a tél, a madarak is "pofáznak".
Mit neki tisztelet meghasonlók.
A macskámat is lesz...-ná, ha tehetné.
Ez utóbbi meccs még nincs lejátszva, elvégre Saci eléggé harcos egy példány, olykor átmegy véres hentessé, aminek időnként horrorisztikus nyomait is meglelem.

Szóval, tavasz van.
Sűrűsödnek majd a kerti események.
Lehet kint teregetni.
Azt a meg a legyek szeretik megtisztelni ezzel-azzal, ami olykor nehezen kimosható.
A kerti bútoron pl. örökre ott marad olykor.

Nem nyomozok a madárka után.
Itt kérem demokrácia van.
Szerintem azért csinálta, mert télen nem tudom kislagozni a kukát.
Úgy érezte, ELÉG VOLT MÁR.
A kukámnak lehet, hogy szerencséje lesz.

Jönnek a választások...
A kutyakaksi is gyűlik a kertben, amikor látja az ember, hogy sok van már, akkor bizony ki kell lapátolni a cuccost, különben elborít minket.
Végérvényesen itt a tavasz :)

Te és Én (esetleg "Ők" is ott voltak)... avagy kis magyar pszichoizé...

Te mondtad, hogy milyen nehéz volt.
Mi történt Veled - csak pár mondatban a lényeg - ami megrázó és mélyen - tényleg.
Néztem Rád és megkérdeztem, miért mondod ki ilyen nyíltan, itt most mindenki hallja, az emberek nem mindig jók....

Mosolygott a szemed, vidáman mondtad, hogy együtt tudsz élni vele, meg egyáltalán... Nem zavar, ha tudják.
Mondtad még:
biztosan nem értem én ezt meg, mások ezt nem szokták.

Mivel engem zavart (volna),  ha mások tudják és voltunk vagy húszan a teremben, leírtam egy papírra két mondatot - talán hármat is.
Elolvastad és tudtad, hogy én teljesen értek mindent.
"Oh! irgalom atyja ne hagyj el..."

Furcsa, hogy pont mellém ültél - szóltam :)
Mosolygott ő is.

Te ! - néztem rá...
 - én nem tudom, hogy miért, de egész életemben vonzottam a "bolondokat".
Megrémültem, jaj, csak ne értse félre...a "bolondok" olykor jobbak, mint a szürkék... nem olyan unalmasak.

Már Benedek István is megírta az Aranyketrecben (nem pontos idézet), hogy azt, hogy ki a bolond, azt mindig a többség dönti el a kisebbségre vonatkozóan ;)  
"Ha mi lennénk többen, és Ti lennétek kevesebben, akkor Ti lennétek a bolondok"... valahogy így...
és persze... ezt egy "bolond" mondja...

Szóval... mondtam neki, hogy egész életemben vonzottam a "bolondokat"... valahogy cuppantak rám... és ő is mellém ült...

" mert a szemetet összefújja - hordja - a szél" - válaszolta...

és Mi Ketten annyira, de annyira nevettünk, ahogyan csak a nyomorultak tudnak.

Utóirat:
Móricz Zsigmond tanakodik, hogy indítson-e plágiumpert ;) másrészt gondolkodik fent, hogy mitől lett ennyire zavaros a lenti világ...

A két duci hölgy...

szerettem őket, jó kis sorozat volt, most az M1-en szombat délelőttönként elölről vetítik a sorozatukat.

Olyan jó volt őket nézni régebben is, a humorukat, az életigenlésüket.
Igazi egyéniségek, akik felvállalják, hogy plusz kilókkal is lehet elégedetten élni.
Nem titkolják, hogy klassz dolog motorozni (még, ha a látvány mulatságosnak is mondható) - hogy jól esik néha elkortyolgatni egy-egy pohár vörösbort a fűben ülve-elterülve a tájat nézegetve...

A mai nap igazi nyalánksága volt egyikük bemutatkozása főzés közben:
"A nevem Szalmon Ella" :)
Ami persze, a magyar fordítást dicséri, nyilván, hogy nem így van az eredeti angolban.

Kár, hogy nem készült több sorozat velük, vagy, ha igen, hozzánk már nem jutott el.
Talán egyikük halála is közrejátszott ebben.
Mert a duci főzös angyalok is elmennek olykor.
Reménykedem, hogy Isten talán nem veti meg a jó kosztot - égi táplálék ide, vagy oda....

Nekem hiányoztok Kedves Duci Hölgyek!
Nem csak azért, mert mellettetek még én is karcsúbbnak érzem magam.... ;)









Clarissa Dickson Wright és Jennifer Paterson