2008. november 22., szombat

Adventi naptár - rendhagyó

Van egy barátném.
Ő az, aki nem mérhető hagyományos mércével.
Ezer lánggal ég, rohan, zizeg.
Éppúgy tud komoly lenni, mint a maga módján gyermeteg. (Jó értelemben).

Öltözködésében feltűnő - általában vonzza a tekintetet a ruházata. (Mondjuk én nem bírnék így járni, de ez persze, én vagyok).

Lakása is ilyen. Pompáznak, tobzódnak benne a színek. Nem bírja az egyhangúságot, mindenféle kütyük, csillogó-villogó akármik vannak a lakásban.

Gondoltam, felnőtt ugyan, de hogy örülne egy adventi naptárnak... Puhatolóztam nála a színekről, miegyébről, anélkül persze, hogy tudná miről is van szó.



Karácsony? Fa? Hát, nála bizony nem.
Fenyőágakból csokor? Az se. Nem is akar.
Nála a karácsonynak ilyen jelképei nem.
Na, így csináljon az ember adventi naptárt neki...
Viszont, a napi hajsza után milyen jó is lenne, ha esténként bekaphatna egy-egy csokit... - terveztem én.



Próbáltam kikérdezni a színekről, ő bizony piros ! Nem bordó, PIROS, sárga, nem sápadt, ÉLÉNK, zöld igen, nem, nem jó a sötét árnyalat, a teljesen halvány sem...
Na, nehéz a feladott lecke...

Végül csak elkészültem.
Nem is részletezném, hogy jött hozzám Méhike, (gyors rongyoszsák eltüntetések a szobámból... ;-) közben a naptárhoz megvarrt kész 24 zsák - kivasalva miegymás - szintén kilakoltatása a szobából... ) ej, vigyázzni kell rá, ne kelljen még egyszer vasalni...
Tudjátok, ha nagyon féltünk valamit, akkor tuti helyre rakjuk... aha, nem is találom azóta se, emlékeimből kihullott a tuti biztos hely, mint egy szitából.

Zsákok újra varrása, persze, már nem elég a zöld anyag... akkor legyen a hátulja a piros... na, végre megvan.
Hajnalban feküdtem... korán keltem... fotózni is kell, különben nem lesz soha...

Mindig gyenge voltam matekból, nézem-nézem, valami nem stimmel... számolok egyszer, számolok kétszer, 23 zsákot látok... hogy a fenébe... tudom, hogy 24 volt...

Persze, leesett... közben jön két telefon, félkómában beszélek... na, azt hiszik, hogy nagyon morózus vagyok... pedig dehogy, csak kicsit ideges...

A hiányzó zsák felvarrása, persze, akkor már az egész cucc a függönyre tűzve a fotózáshoz.

Hát... igen, a zsákok nincsenek jól elrendezve, nem baj, majd a tulajdonos átpakolja, nem nagy munka az már... (nem pakolja át... így tetszik neki, hogy bohókás és nem tökéletes).



Mikor levette a kezét a szeméről kitört belőle az öröm.
Tényleg régen láttam valakit így örülni.
Szövi a terveket, már tudja, hogy hova rakja, sőt, mivel nincs igazi karácsonyi jellege (nincs rajta fenyő, s az anyag sem karácsonyi), hát a többi évszakban is fogja használni, meséli, miket rak majd bele nyáron, mit lógat ki belőle.
Jó nézni.
Van, akinek érdemes csinálni.
Mások meg nem is értékelik.

Csak azt tudnám, hogy Ti hogy tudtok egy nap alatt annyi mindent megvarrni???
Nekem ez az "apróság" elkészítése (másoknak az, nekem persze, nem az) rengeteg órámba került.
Igaz, kézzel tűztem a piros anyagban a köröket. Így most nem látszik annyira a fotón, de, a valóságban igen.

A piros nem igazán az én színem.
Mégis, mikor megvolt tűzve az anyag, még rám is hatással volt.
Lehet, hogy kicsit rugalmasabbnak, nyitottabbnak kellene lennem???

18 megjegyzés:

  1. Zsu! Ez eszméletlenül jó lett!!! Olyan jó időnként kitörni a konvenciókból! Nagyon ügyes vagy!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Hogy rögzítetted a zsákokat????

    VálaszTörlés
  3. Végre varrni látlak, de jó !!!
    Nagyon jó lett, én is elfogadnám :))

    VálaszTörlés
  4. Máskor is használható adventi naptár! :-) Tetszik nagyon.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen lányok, hogy ilyen toleránsak vagytok :-)
    Mammka - gombbal van odavarrva - köszönet az ötletért a Káposztásmegyeri csoportnak, az ő kiállításukon láttam.
    Gina - elégedett lehetsz (?) 8 napom van rá, hogy másik kettő naptárt készítsek, gáz, ha nem leszek készen vele, mert azok "igazi" gyerekeknek készülnek ajándékba :-)

    VálaszTörlés
  6. káposztásmegyeri... kis kezdőbetűvel... de, nagy varrókkal !!!

    VálaszTörlés
  7. Tényleg nagyon jó barát lehetsz,a többi irományodból is látszik, megérdemelsz egy képet, amit a méledre küldök, ide nem lehet

    VálaszTörlés
  8. Húúú ez nagyon jóóóó!...szép is, ötletes is...nem is lehetett volna más a reakció mint a határtalan öröm!! :)
    8-a pedig még odébb van!! egy kis éjszakázás és azok az ajándékok is készen lesznek!! ;)
    Köszönöm a cicát!! már fel is raktam.

    VálaszTörlés
  9. Megdobbant a szívem Kápmegyer említésére. Olyan jó ezt hallani! :))) Átadom a ihletadónak!

    És azon is egyfolytában vigyorgok, hogy feltetted. Nagyon jó látni! Még! Még!
    /és az utolsó mondattal is egyetértek! ;)/

    VálaszTörlés
  10. Nagyon vidám!
    A változás meg érlelődik magától is,szerintem.Én a mintás anyagok iránt nem voltam elég nyitott,többnyire egyszínűből varrok,egy kis csíkossal kombinálva,de ez az utóbbi időben változni látszik :-)))

    VálaszTörlés
  11. Nagyon mutatós lett, gratulálok! Tényleg nagyon jó végre valami varrott művedet is látni itt.
    Az nem derül ki, (bár lehet, csak engem érdekel) mije van a gazdájának karácsonyfa helyett. Ha sok mütyűrje van, meg csupa színes minden (szeretem az ilyen otthonokat!), biztos van valami érdekes "karácsonyfapótló" is. Vagy mégsincs?

    VálaszTörlés
  12. A színek hatással vannak ránk. Egyesek még a gyógyító erejükben is hisznek, én sajnos nem. de abban biztos vagyok, ha egy ilyen vidám darabot készít az ember, akkor a lelkére is fantasztikus hatással van. Ezt már tapasztaltam én is. Olyasmi ez, mint a drog. Rákap az ember, és utána szeretné ismételni, és ismételni.
    Örülök, hogy Te is örömödet lelted benne.
    A barátnődet meg egy kicsit irigylem.

    VálaszTörlés
  13. Na igen sok a zsák, de a végeredmény megérte .
    Láttam megnézted az enyémet, van ennél egyszerübb is, az 18. as
    karikás !!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Juhizs, kedves! Segítenél nekem? Még soha nem tettem új bejegyzésbe videót, de szeretnék a YouTube-ról. Te már szakértő vagy ebben. Hogyan kell? Leírnád? Köszönettel:Barbi

    VálaszTörlés
  15. Ja, és a lényeg! Nagyon szép a kalendáriumod!

    VálaszTörlés
  16. Mmama - igen, egyszűbb lett volna kevesebb zsákkal :-)
    Princi - nincs (nem lesz) nála semmiféle fenyőfa, v. karácsonyi jelleg ehhez ő ragaszkodik (egyébként az agyalkákat meg kedveli...)
    Először nem akartam leírni a magyarázatot az egészre, (nehogy bolondnak nézzetek), de most mégis megteszem:

    Ez egy olyan lakás, aminek nagyon rossz a kisugárzása.
    Ebből a házból anno nagyon sok embert vittek el és belőtték őket a Dunába... ;-)
    Aki érzékenyebb, az érzi az egész házban, hogy nyomasztó a lakások légköre, valahogy beleívódott a rettegés, a félelem a falakba.
    Az más kérdés, hogy van, aki hisz ebben, van, aki nem.
    A lakásban átélt rossz érzések ellensúlyozásaként lett úgy kialakítva minden, hogy a színek, a csillogó, villogó tárgyak életigenlést, örömteli érzéseket, fényt sugározzanak...

    VálaszTörlés
  17. jaj, sírós jelet akartam az elébb a Dunával kapcsolatban ;-(

    VálaszTörlés