"Sose halunk meg"

...vagy talán mégis...?

Néhány éve elütötte egy autó egy családtagomat.
Zebrán, gyalogosnak zöld lámpánál.
A születésnapja után négy nappal.
Nyár volt, fehér ruhában, rajta koszos, vöröses-barnás foltok, s, megjött, s mondta, ne legyél ideges... (azonnal az leszel) elmesélte, mi is történt.
Hirtelen jött. A semmiből.

Ő körülnézett - sehol se volt.
Mikor újra arra nézel, akkor látod, hogy jön, olyan, mint a filmekben... agyilag tudod, hogy el fog ütni - és nem tudsz már tenni ellene semmit se.
A sovány teste a szélvédőre csapódott, az betört, onnan x méterre lezuhant.
Mentő.
A sok ottlévő ember részéről a sofőr felé lincshangulat.
A mentősök azt mondták, hogy hihetetlen, hogy nem történt nagyobb baja a felszíni sérüléseken túlmenően.
Kórház, röntgen, csodálkozás.
Időnként még most is fáj a háta.
Rendőrségi levél: az elkövető ellen az eljárás további része folyamatban van, külön értesítést nem fogunk kapni.
Mindez a temetőnél történt, ahogy átmegyünk a zebrán.
Aki hisz benne, annak mondom, hogy vigyáztak rá az angyalok.
Valahol olvastam, hogy ilyenkor a temetőben lévő (kóborló ?) lelkek össze tudnak egy nagy hatalmas erővé "állni", s ha akarnak - segítenek.
Vagy az angyalok (védőangyalok?)
Most biztosan bolondnak tartanak páran - nem baj.
Azt hiszem újjá született.
Ez egy lehetőség az élettől (vagy a feljebbvalótól).
Még mindíg nem tudom, hogy tud-e (akar-e) élni vele.
Hetente többször is átmegyek (arra visz az utam, tehát át kell mennem) azon a zebrán.
Nagyon sokszor átmennek pirosban. (Nem úgy, mint ő, hiszen ő zöldben ment)...
Ha pirosban átmenőket látok, akkor igyekszem utólérni a renitens egyedet.
Nem vagyok egy vadidegenek felé barátkozó alkat, de, ha utólérem (90 %-ban igen), akkor rövid tőmondatokban elmondom, hogy zöldben is... Furcsán néznek... zavarba jönnek, ... hebegnek... habognak... hogy mi is volt annyira fontos, hogy...

Egyszer egy nagyon-nagyon fiatal kinézetű hölgyet utólértem, aki gyerekkocsit tolva átrohant a pirosban... szinte sorsfeladatnak megfelelően előadtam, amit szoktam, hogy miért, meg egyáltalán...
VÁLASZ: NEM AZ ÉN GYERMEKEM... a testvéremé... s, nincs rajta semmiféle lelkiismeret furdallás.
Döbbenet.
Annál jobban kellene vigyáznia rá.

Ma is át kellett mennem azon a zebrán.

Aznap volt rajta két egyforma kis karkötő.
Szerette őket.
Az egyik a csuklóján maradt, a másik eltűnt.
Akkor elmentem, hogy megtalálom-e tudtam, hogy szerette.
Sehol se volt, biztosan valaki örült neki, aki megtalálta.
Gondolom, hogy pár métert az is repült.
Csak üvegcserepek voltak az úttesten, a szélvédő üvegcserepei.
Soha nem felejtem el.
Megcsillant rajta a napsugár, s nem értettem, hogyan süthet UGYANÚGY a nap...
Nehéz anyának lenni.
Sejtem, hogy "gyereknek" is az.







Mit is mondott régen a lámpaoltogató (gyújtogató?) tűzre, vízre vigyázzatok... ? Éjfélt ütött már az óra, térjetek hát nyugovóra?