2008. június 14., szombat

"Kimentem" Óbudára



csuszát nem akart az istennek se hozzám hajítani senki se, de...

Violininek köszönhetően,

http://www.zelnice.blogspot.com/

aki felhívta a figyelmet a blogjában a mai programra - Óbudán, a Fő téren Brahms dallamaival fűszerezve telt az este.

Mammka és Szera, sajnáltam, hogy nem vagytok velem - én még nem voltam eddig olyan koncerten, ahol a zenekar játszása közben (és a szünetben is) madárcsicsergés- és dal hallatszik... :-)

Az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar örvendeztetett meg minket - a kitartó hallgatóságot.
Előadás közben csak pár percig szemerkélt az eső, de kinyitott esernyőkkel is mindenki lelkesen a helyén maradt. Az a néhány ember pedig, aki elment, no, rajtuk látszott, hogy csak azért, mert nem voltak kellően felöltözve és dideregtek :-(

Mire az előadásnak vége lett, az utolsó dallamokra el is eredt az igazi eső.
Szép volt ez az este, soha jobbat nem is kívánhatnék magamnak.
Köszönjük Violini, hogy felhívtad rá a figyelmet.

Az elkövetkezendő szombatokon az alábbi koncertek lesznek, minden alkalommal a Fő téren, azonos kezdési időponttal (19 óra) - a programok ingyenesek, ha időben érkeztek, akkor le is lehet ülni.

június 21. Police Big Band
július 5. Szilvási Gipsy Folk Band, Karavan Familia
július 12. Ábrahám Pál - Viktória (operett két részben)

(a gyerkőcöket küldjétek el a Nagyiékkal és... szabadon választott tornagyakorlatokat dobjatok be, vagy egy gyertyafényes vacsit kettesben ;-)

július 19. Stúdió 11 és Váczi Eszter
július 26. Benkó Dixieland Band

Az Óbudai Nyár című rendezvénysorozat többi programját a www.obudainyar.hu-n megnézhetitek. (Érdemes is megtekinteni).

"A századforduló leghíresebb óbudai vendéglője, Krúdy Gyula volt törzshelye a Kéhli volt. Az 1899-ben megnyílt korcsma a század elején kezdte meg a főzést. Nem volt nagy választék, de amit adtak, utánozhatatlan házias koszt volt: pörkölt tarhonyával, egy tokány, meleg csülök vagy páros debreceni, télen meg a hét két napján friss házi disznótoros. Na és a túrós csusza! Többen esküsznek rá, hogy itt készítették a legkitűnőbbet. Erre emlékszik a régi dal is:
"Jöjjön ki Óbudára, egy jó túróscsuszára,
A kerthelységben sramli szól és ott lehet csak inni jól.
Az asztal tarka-barka és rajta jó kadarka,
És már az első csók után, meglátja, de jó lesz kint Óbudán
"
(Részlet RÉGMÚLT IDŐK VENDÉGLŐI ÉS KERTHELYSÉGEI
PESTEN ÉS BUDÁN c. könyből.)

A nap mérlege:
csók - no, az sajna nem vót,
csúsza - szintén nem,
... és mégis jó volt kint Óbudán... :-)


Most éppen itthon is nagyon zuhog az eső.




Elgondolkodtam rajta, hogy a pestiek egy része levándorolt Alsóőrsre, ahol éppen most megy Garry Moore koncertje.
Vajon Ti most éppen áztok, fáztok, ELÁZTOK???

2 megjegyzés:

  1. Örülök ,hogy ilyen szép estéd volt!!! Kár,hogy nekem messze,szívesen csatlakoztam volna! Na,majd 1x talán....
    Tetszenek a történetek,jó volt olvasni.Nem tudtam ennek a dalnak a hátterét.Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Napsütés az esős éjszakában! Gary Moore, szombaton, Magyarországon járt! A Hard Rock Magazin munkatársai is Alsóörs felé vették az irányt, hogy beszámolhassanak a történtekről: http://www.hardrock.hu/?q=node/6753

    VálaszTörlés